A védekezés, ami kis híján megmentette a Raptorst

A Durant és Thompson nélküli Warriors ellen egy nem túl gyakran használt védekezési sémát kapott elő Nick Nurse, ami gyakorlatilag tökéletesen működött.

Mi is írtunk már a Playoff-percekben arról, hogy a Raptors-Warriors nagydöntő második meccsének utolsó bő öt percében gyakorlatilag leradírozta a pályáról a bajnok támadójátékát a Toronto. 5:39 volt még hátra, amikor egy Green-Bogut alley-oop még összejött, aztán innentől néma csend és 0 pont (!) érkezett a GSW-től Iguodala meccset eldöntő triplájáig - ekkor már csak öt másodperc volt az órán, kijelenthető, hogy a Thompson nélküli Warriorst lenullázta a Raps. Ebben az időszakban a vendégek eladtak egy labdát, majd sorozatban négy támadást fejeztek be elrontott triplával, aztán Cousins kapott egy blokkot Leonardtől, Cook mellédobott egy középtávolit, az utolsó percben pedig Green eladott még egy labdát - végül jött az ominózus Iguodala-dobás, amit két olyan eset előzött meg a labdabirtoklás folyamán, amikor millimétereken múlt a torontói labdavesztés.

Az alábbi videó is erről szól, Nurse ugyanis a box-and-one védekezést kapta elő, amit leginkább a középiskolákban látni, ahol egy kiemelkedő játékost kell megfogni - a Raptors stábja úgy érezte, hogy ebben a helyzetben a GSW-nél is ez a szituáció, Curryt kell levédeni, a többiek nem fognak sem kreálni, sem triplát dobni. Fred VanVleetet ráküldték Curryre, aki folyamatosan üldözte, leütközte és a sarkában volt, nagyon fizikálisan védekezett rajta, a többi négy játékos pedig másra sem ügyelt, mint arra, hogy Curry ne tudjon elszabadulni, ez volt a zónájuk célja - ebből aztán jöttek ugyan jónak tűnő triplalehetőségek, de ahogy a videóban is látni, vagy nem vállalták el őket Cousinsék, vagy amikor már igen, akkor nem volt meg a ritmus és az önbizalom. Nurse célja persze pont ez volt: megtörni a Warriors ritmusát és arra kényszeríteni Draymond Greenéket, hogy Curry nélkül, a kiegészítőkkel verjék meg őket.

A videóban megnézhetünk egy olyan jelenetet is, amikor Curry labda nélkül próbált kiszabadulni és Quinn Cook hozta fel a játékszert, itt is egyértelmű, hogy a Raptors egyetlen dolgot akart elkerülni, azt, hogy Curry megkapja a labdát - inkább otthagyták a gyűrű alatt Cousinst (Marc Gasol rohant oda, egyébként sikeresen), majd igyekeztek körberotálni, ami be is jött, mert sem Iguodala, sem Green nem vállalta el az üres triplát.

Az érdekes kérdés az lesz, hogy ha nincs Thompson, akkor Nurse mennyit használja ezt a védekezést a következő meccsen és hogy a GSW mit lép rá - biztos, hogy Steve Kerr felkészíti csapatát erre, még egyszer aligha lesznek ennyire tanácstalanok Iguodaláék, amikor ezzel találkoznak. Persze akkor is meg lehet próbálni, ha Thompson játszik, de azért őt üresen hagyni finoman szólva sem kifizetődő taktika, bár tény, hogy ha Curryt kiveszik a játékból, akkor még mindig nem állnak rosszul...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus