Előttem az utódom: Blake Griffin

Három szezont játszott az NBA-ben – háromszor volt All-Star. A gálára újoncként a 21. században csak Yao Minget szavazták be. A jövő egyik legígéretesebb (de még csiszolásra szoruló) magasembere következik.

Griffin oklahomai születésű, édesapja itt kosárlabdázott centerként egyetemi éveiben. Kölyökkorában baseballozott és focizott is, itt játszott elkapót, safetyt és tight endet is. Jó barátságot ápol Sam Bradforddal, aki jelenleg az NFL-ben szereplő St. Louis Rams irányítója. Középiskolában már a kosárlabdára koncentrált, az édesapja volt az edzője két évig, ez alatt két bajnoki címet gyűjtöttek. Már ekkor kitűnt atletikusságával, zsákolóversenyt is nyert a Powerade Jam Festen. Oklahomában járt egyetemre is, ahol másodévesként brutális számokat hozott: 22,7 pont, 14,4 lepattanó, 2,3 gólpassz, 1,1 labdaszerzés és 1,2 blokk meccsenként, mindezt 64,6%-os (!!) mezőnymutatóval. Ez után, 2009-ben jelentkezett az NBA draftra, ahol természetesen 1/1-esként választotta ki a Los Angeles Clippers, a nyári liga MVP-jének választották, ám rögtön az első előszezon-mérkőzésen egy zsákolás után megsérült: hét hetes pihenővel kezdte az évet. Illetve csak kezdte volna. Ugyanis a bal térde nem gyógyult megfelelően, majd januárban rásérült, így a teljes szezont ki kellett hagynia.

A 2010-11-es évben végre bemutatkozhatott, nem is akárhogy: rögtön egy 20 pontos, 14 lepattanós meccsel a Portland ellen. Azonnal felállított egy franchise-rekordot, mivel 23 egymást követő meccsen ért el dupla-duplát! Újonc ilyet 1968 nem csinált az NBA-ben. Januárban egy újabb franchise-rekordot szállított a Pacers elleni 47 pontjával: rookie még sosem dobott ennyit. Allen Iverson 1996-97-es éve óta ő lett az első újonc, aki kétszer is elérte a 40 pontot. Yao Ming óta ő lett az első, aki első évében bekerült az All-Star gálára, ráadásul nem a szurkolók, hanem az edzők hívták, amire Tim Duncan óta nem volt példa az elsőévesek között. Megnyerte a zsákolóversenyt, újfent bizonyította, hogy a sérülése már a múlté. Márciusban 33 ponttal, 17 lepattanóval és 10 gólpasszal karrierje első tripla-dupláját jegyezhette. Végül 22,5 pontos, 12,1 lepattanós, 3,8 gólpasszos átlaggal zárta az idényt. Kérdés nélkül lett az Év Újonca.

A következő évben a csapathoz érkezett Chris Paul, akivel karöltve a rájátszásba kormányozták a Clipperst. Griffin átlagai picit csökkentek (20,7 pont, 10,9 lepattanó, 3,2 gólpassz), de a mezőnymutatója 54,9 %-ra emelkedett. Ezúttal már kezdőként léphetett pályára az All-Star meccsen. A rájátszásban ugyan nem érte el a 20 pontos átlagot és a lepattanói is megcsappantak, a védekezésre sokkal jobban odafigyelt, és 7 meccsen sikerült legyőzniük a Memphis Grizzliest. A második körben azonban könnyűnek találtattak a San Antonio Spurs ellen.

Harmadik szezonjában Griffin elkezdett jobban odafigyelni a védekezésére, okosabban játszott támadó oldalon, próbált javítani a dobásán is. A csapat tovább erősödött, még kevesebb szerep hárult rá (meccsenként néggyel kevesebb percet játszott, kettővel kevesebb dobást vállalt), aminek eredményeképp 18 pontra és 8,7 lepattanóra csökkent az átlaga. Mégis hasznosabban játszott, jobban védekezett, még jobban passzolt, többet gondolkodott játék közben. A rájátszásban aztán jött a feketeleves: Griffin megsérült, keveset játszott és abban sem volt sok köszönet. Ezúttal a Memphis bizonyult erősebbnek, így egy csalódást keltő korai kieséssel ért véget a szezon.

Blake Griffin tehetsége vitathatatlan, fizikai dominanciája szintúgy. Van benne hajlandóság a fejlődésre, jobb játékossá akar válni. Sokan még mindig csak egy zsákológépet látnak benne, pedig már rég nem az. Már nem csak alley-oopok (bár Paullal ez is nagy fegyver) és a zárás-befelé leválásokból eredményes, kialakult a pozíciójátéka, a gyűrűnek háttal többféleképpen is képes pontot szerezni. Harmadik évére a korábban botrányos tempódobását is fejlesztette, 5-6 méterről is képes betalálni (ez a képessége pozícióban is fejlődést jelent). Passzjátéka is egyre jobb lesz, mint ahogy védekezésben sem elveszett már. Minden gyengeségét igyekszik javítani, ami arra enged következtetni, hogy rövidesen egy komplett játékos lesz mindkét oldalon. Ha megkapja a labdáit és a lehetőséget, a következő tíz év legdominánsabb magasemberét tisztelhetjük személyében. A Clippers mindenesetre megelőlegezte neki a bizalmat, hiszen tavaly írta alá 5 éves, 95 millió dollárról szóló szerződését.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus