Milyen élet van Kobe után, Byron Scott-tal a kispadon?

Idén is végignézzük, kinek milyen nyári teendői és lehetőségei vannak - elsőként a Los Angeles Lakers helyzetét elemezzük.

Nem akármilyen véget ért Kobe Bryant pályafutása, a Los Angeles Lakers ikonja egy 60 pontos mérkőzéssel fejezte be karrierjét, a búcsú és az ünneplés mellett azonban azt sem árt efelejteni, hogy egy éve egy korszakváltás kezdődött az aranysárga-liláknál, amelynek a végét még nem igazán látni. Lássuk a lehetőségeiket, illetve hogy mivel vágnak neki a nyárnak!

 

Kérdéses fiatalok és a nagy feketepont

A csapatnak 6 garantált szerződése van a következő idényre, akik közül az 5.5 millió dollárt kereső Nick Young teljesen fölösleges - egy helyi udvaribolondhoz képest kicsit sok a fizetése, nettó pénzkidobás, amit neki adnak, ami azért probléma, mert a sapka alatti helyet csökkenti csak. Lou Williams 7 millió dollárért továbbra sem drága, bár azt nem látni, hogy amíg neki szerződése van, hogyan lesz egy jobb csapat hasznos tagja - jó eséllyel akkorra érnek be a fiatalok, mikor ő oda lép le, ahova akar. Rájátszásban küzdő csapatoknak elég komoly segítségére lehetne, ezért szerintem felmerülhet az elcserélése attól függően, hogy ki mit adna érte.

A két tapasztaltabb játékos mellett D'Angelo Russell, Julius Randle, Larry Nance Jr. és Anthony Brown, tehát gyakorlatilag négy újonc rendelkezik még garantált kontraktussal a gárdánál - Randle az első évét szinte teljes egészében kihagyta. Négyük fizetése összesen 10.5 millió dollár, "nem tétel", viszont felemás volt teljesítményük finoman szólva is, ez pedig a szabadügynökök miatt fontos tényező lehet.

Russellnek volt egy, talán másfél jobb hónapja, de inkább mellékzöngékkel került be a hírekbe, főleg a Younggal kapcsolatos botrányával, ami miatt a többi csapattársa is kiközösítette egy időre - ezt talán idővel elfelejti majd mindenki, de nagyon nem jött jókor így a szezon végén, hogy a legnagyobb tehetségről kiderült, inkább jobb semmit sem mondani a környezetében. Randle teljesítménye is hullámzó volt, szerintem mégis inkább meggyőző volt az, amit ő produkált - rá kell feküdnie a külső dobásokra továbbra is, de energikus, és jobb napjain kitűnő pattanózó, ezek nagyon is használható tulajdonságok a továbbiakban. Brownból sokat nem láttunk, de Nance Jr. egész jó "hustle" játékos, 9-12. embernek jó lehet egy ennél komolyabb Lakersben is.

Hozzájuk jön még az a Jordan Clarkson, aki korlátozott szabadügynök lesz a nyáron, de szinte biztosan megtartják - ha nem lesznek elég jó páros Russell-lel, egyáltalán nem biztos, hogy őt kellene elcserélni kettejük közül, mert vagy felnő emberileg Russell vagy nem. Ez így 23 millió dollár összesen, plusz Clarkson pénze, ami azért várhatóan 10 millió fölött indul majd valahol, hiszen jelentősen nőni fog a fizetési sapka. Egyáltalán nem rossz a szitu, hiszen 69 millió mínusz Clarkson bére (mínusz az első körös pick) az a pénz, amit elkölthet a nyáron a Lakers játékosokra, ez elég soknak tűnik - egy maximum szerződésre és még egy 15 milliós emberre is elég lesz valószínűleg. Van azonban két bonyolító tényező is esetükben.

Az egyik az, hogy Top3-as védettséggel van a pickjük a Philadelphia Sixersnél, ami azt jelenti, hogy ha jelenlegi második helyükről kettőt visszacsúsznak a lotteryn - a Top3-at sorsolják, és ha ketten megelőzik őket, már elbukták a draftjogot -, akkor új fiatallal nem fognak gazdagodni. Nem sokkal jobb forgatókönyv az sem, ha az egyébként az előrejelzések alapján nem túl jó játékosbörzén a harmadik helyre csúsznak, mert Brandon Ingram és Ben Simmons mögött elég komoly szakadék húzódik a potenciál alapján. Még jobban megkavarja a dolgot, hogy olyan rettenetesen sokat a szabadügynökök szempontjából nem javítana egy 1/1 sem, mert Simmons és Ingram is elég komoly hiányosságokkal küzd, 1-2 évig szinte biztosan nem lesz olyan nagy befolyásuk a játékra, azzal pedig nehéz meggyőzni bárkit, hogy majd 2 év múlva milyen jó csapatban játszhat.

A másik viszont még ennél is nagyobb gond: állítólag meg akarják tartani Byron Scottot, aki szerintem teljesen nullára írja az esélyeiket minden komolyabb játékosnál, sztárnál. Scott ebben az idényben kimerítette a nagykönyv szerint leírt "pocsék edző" szókapcsolatot, hiszen az egy dolog, hogy taktikailag nagyjából nulla, a védekezést pedig nem tudja összerakni, de még a fiatalokat is "unorthodox" módon próbálja motiválni, nem is nagyon sikerült ez neki. Szerintem teljesen mindegy, mekkora a potenciál a Lakers játékosaiban, ha Scott marad, hiszen azzal deklaráltan kidobják a kukába a következő idényt is, ilyen helyzetbe pedig csak olyan játékos igazol, akinek csak a pénz számít - mivel lesz elég sok csapat, amelynek rengeteg sapka alatti helye lesz, így nekik szerintem maximum a resztli marad. Minden nyári tervet agyonlőhetnek ezzel az egy lépéssel, ha marasztalják az edzőt.

Az idényük mellett a nyarukat is az mentheti meg, ha Scottot menesztik - ebben az esetben gyakorlatilag Vinny Del Negrón és George Karlon kívül bárki jobb megoldás, az összes szóba jöhető név, kivétel és válogatás nélkül.


Draft

Az előbb már vázoltuk a lehetőségeket - jelenleg a második helyen állnak a draftsorrendben a lottery előtt. Ha kicsúsznak a Top3-ból, nincs miről beszélgetni, mert a pickjük megy Philadelphiába, ha pedig maradnak a Top2-ben, akkor egyértelmű, hogy a Simmons-Ingram párosból választanak majd. A második helyen azt, aki marad, az elsőn pedig szerintem el kellene gondolkodniuk Ingramen.

Simmons egy óriási potenciállal bíró játékos, aki 208 centijéhez képest nagyon gyors és jól is passzol, de... egy statvadász, akit a saját mutatói mindennél jobban érdekelnek, fontos meccsek végjátékában duplanulla volt az LSU-n, dobni szinte egyáltalán nem tud, védekezni nem szeret, a csapattársai pedig nem kifejezetten szeretnek vele együtt játszani, főleg a statőrült magatartása miatt. A játékbeli hibái javíthatóak, de a hozzáállásbeli gondok nagyon nehezen változnak egy embernél még akkor is, ha csak most lesz 20 éves. Akkor problémásak ezek a dolgok igazán, ha azt is megnézzük, hogy Russell és Scott mellé érkezne a Lakershez - el tudom képzelni, hogy sztár lesz Simmonsból, de ebben a környezetben finoman szólva sem lenne egyszerű dolga. Ingram pont az ellentettje: csendes gyerek, aki kifejezetten jól dob, de belőle elit atléta és védő is lehet akár, borzasztóan hosszú végtagjai vannak. Simmons a szezon elején betonbiztos 1/1-nek tűnt, de mára ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű.

Ha a harmadik helyen húzhatnak, akkor jöhet a nagy gondolkodás, hogy kire lőjjék el a picket, itt szóba jöhet Dragan Bender vagy a Simmonshoz hasonlóan egyelőre teljesen fakezű Jaylen Brown, de ebben az esetben már az sem zárható ki, hogy inkább áruba bocsájtják a draftjogot ahelyett, hogy húznának vele.

 

Szabadügynökök

Legelőször is kiscsatárra és centerre van szükségük, hiszen Russell-lel, Clarksonnal és Randle-lel a másik három posztra legalább olyan játékosaik vannak, akikből lehet valami, hármas és ötös poszton viszont ilyen sincs - Tarik Blackből lehet egy jó cserecenter, de korlátozott szabadügynök ő is, ráadásul semmilyen igazolást nem befolyásol, hogy ő itt van vagy sem. Az persze megint más kérdés, hogy ahogyan említettem, ki akar majd idejönni úgy, hogy egy évet lehúzhat a karrierjéből? Kevin Durantre, LeBron Jamesre, Nicolas Batumra szerintem semmi esélyük nincs emiatt, de Chandler Parsons és Harrison Barnes is nagyjából ugyanez a kategória a szempontjukból - nekik is jóval több kérőjük lesz, mint hogy csak a pénz számítson, ennél pedig csak jobb helyzetbe mehetnek.

A centereknél Andre Drummond azért kizárt, mert korlátozott szabadügynök, Dwight Howard valószínűleg nekik nem kell az egy évnyi közös múlt után, Joakim Noah már szerintem nem dob ki egy évet a karrierjéből, ahhoz ő már túl sokat lehúzott a ligában, Pau Gasollal és Al Horforddal pedig ugyanez a helyzet. Hogy Hollywood mennyire vonzó még, azt innen Magyarországról nehéz megítélni - az látszott tavaly nyáron, hogy önmagában sokat nem számít, a kosárlabda szempontok már inkább, de ha valaki szereti a rivaldafényt, akkor az Parsons mellett Hassan Whiteside lehet talán. A Heat centere lenyilatkozta, hogy nyerő franchise arca akar lenni leginkább, ez ki is zárná a Scott-tal súlyosbított Lakerst, de nála azért sosem lehet tudni, mi játszódik le 1-2 hónap alatt az agyában.

Ha a felsorolt nevekből senki nem jön össze, akkor már csak B-tervek maradnak, de ha Scott marad, akkor ez mindegy is, mert a szezon úgyis kuka lenne - ebben az esetben rövid szerződéseket kell kiosztaniuk, szerintem ez a leglényegesebb, hiszen 2017-ben várhatóan változás lesz majd a vezetőségben is, akkor pedig megint a minél több sapka alatti hely kell majd. Még cserélhetnek is, például a Chicago Bullsnál felmerült egy Jimmy Butler köré épülő tranzakció, de Butlerért elég nagy kapkodás lesz, ha tényleg piacra kerül, ott egy komoly csomaggal lehet csak esélyük, amelynek jó eséllyel majdnem az összes fiatalukat tartalmaznia kell, különben a chicagói swingman sem kerül ide.


Összességében nézve szerintem ha Scott marad, akkor sok jóra nem számíthat a csapat, csak a lotteryn izgulhatnak majd, illetve utána adott esetben a drafton, de kizárt dolognak tartom, hogy Scott kezei alá bármelyik ésszel élő, komolyabb, nagyobb játékos a Lakershez igazoljon, akkor pedig a szezon ismét kuka lesz. A legjobb forgatókönyv szerintem az, ha Scottot menesztik, kineveznek bárkit, aki nem Karl és Del Negro, Ingramet draftolják, majd ennek hatására valakit mégis sikerül fenti centerek közül leigazolniuk. Durantre szerintem reális esélyük egyáltalán nincs, de láttunk már csodákat - az ő megszerzése is az lenne.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus