NBA Playoff 2023: A nyugati döntő előzetese

A Denver Nuggets és a Los Angeles Lakers párharcának a mottója: támadás a védekezés ellen, avagy le tudja-e bontani a Lakers a Nuggets játékát Jokics körül, vagy nekik is túl nagy falat lesz a bombaformában játszó kétszeres MVP?

Denver Nuggets (1.) – Los Angeles Lakers (7.)
Első mérkőzés ideje: 2023. 05. 17. szerda, 02:30

Mi történt eddig?

Azt követően, hogy a Nuggets 2022-es rájátszása némi túlzással mehetett a kukába Michael Porter Jr. és Jamal Murray sérülései miatt, úgy készülhettek az új idényre, hogy mindketten visszatérnek, ráadásul a keretet is sikerült úgy csiszolni, hogy jobban kidomborodjanak a kulcsemberek erényei. A rotációs játékosok közül távozott Monte Morris, Will Barton és JaMychal Green is, ugyanakkor megszerezték Kentavious Caldwell-Pope játékjogát, behúzták Bruce Brownt (és valamiért DeAndre Jordant is) a piacról, míg a draftról elhozták Christian Braunt. A keret újragondolását követően kicsit döcögősen indultak, Murray és Porter Jr. visszaépítése is időt vett igénybe, de a naptári évet 24-12-vel fejezték be, ezt követően pedig kilőttek, és magabiztosan őrizték az első helyüket nyugaton. A deadline előtt elpasszolták a nagyobb szerepre vágyó, ellenben védekezésben komoly hátrányt jelentő Bones Hyland-et, mellette Davon Reed játékjogáról is lemondtak azért, hogy jöjjön Thomas Bryant, de sem ő, sem a kivásárlása után érkező Reggie Jackson nem tudott meghatározó játékossá válni Denverben. Az alapszakaszt végül 53-29-es mérleggel zárták, az egy-két kisebb hullámvölggyel együtt is magabiztosan nyerték nyugatot, és ezt követően a rájátszásra magasabb fokozatba is tudtak kapcsolni.

Az első körben a playinből érkező Timberwolves várt rájuk, és rögtön egy 109-80-as győzelemmel adták meg a párharcnak az alaphangját, majd két szorosabb meccs után már azért léphettek pályára, hogy kisöpörjék az ellenfelüket. Ettől nem is jártak messze, a negyedik meccsen úgy kaptak ki hosszabbításban, hogy a rendes játékidő vége előtt 12 másodperccel Nikola Jokics csak 1/2 büntetőjét dobta be, így csak egyenlíteni tudott, nem vezetést szerezni. Az ötödik meccsen már nem hibáztak, majd a Suns ellen is repülőrajtot vettek, 125-107-re nyerték az első meccsüket. A második meccs már szorosabban alakult, de ezt is behúzták, ráadásul a Suns Chris Pault is elveszítette, így nélküle kellett folytatniuk a párharcot. Phoenixben ezzel együtt is ki tudott egyenlíteni a Suns, többre viszont nem futotta tőlük, az ötödik és a hatodik meccset is magabiztosan nyerte a Nuggets, a sorozatot lezáró összecsapást 125-100-ra nyerték, és már a félidőben 30 ponttal vezettek, így elsőként jutottak be a nyugati döntőbe.

A Lakers szezonja sokkal mozgalmasabb volt, a nyáron Darvin Ham megkapta tőlük az első vezetőedzői kinevezését, és a keretben is komoly átalakulások voltak, Patrick Beverley, Dennis Schröder, Lonnie Walker IV, Troy Brown Jr., Thomas Bryant és Juan Toscano-Anderson is érkezett a nyáron, míg Malik Monk, Carmelo Anthony, Talen Horton-Tucker, Dwight Howard, Stanley Johnson, Avery Bradley, Wayne Ellington és Trevor Ariza is elkerült a csapattól – ha valakit kihagytunk, elnézést kérünk tőle, tavaly elég sokan megfordultak Los Angelesben rövidebb vagy hosszabb időre, még Darren Collison is feltűnt náluk azt követően, hogy 2019-ben visszavonult. A sok változtatás sem hozta meg a várt hatást, mindössze 2-10-es mérleggel kezdték az alapszakaszt, Russell Westbrook-ot gyorsan kitették a kezdőből, de továbbra is csak alulról súrolták a playin-helyeket, ráadásul LeBron James és Anthony Davis is küzdött sérülésekkel. A deadline előtt Rob Pelinka elkezdte ugyanakkor ismét átalakítani a keretet, Rui Hachimura volt az első fecske, de nem sokkal később érkezett D’Angelo Russell, Jarred Vanderbilt, Malik Beasley és Mo Bamba is, míg Westbrook, Nunn, Beverley, Bryant és Toscano-Anderson is útilaput kapott. A Lakersnél ezzel 540 fokos fordulat állt be (egy teljes 360 fok a nyárról, amivel sokra még nem mentek, és további 180 a szezon közben, így sikerült az addigival ellentétes irányt venniük), a sérült James nélkül is sorra nyerték a meccseket, 18-9-et értek el a deadline után, és egészen a hetedik helyig kapaszkodtak.

A playinben az a Timberwolves várt rájuk, akiket később a Nuggets intézett el az első körben, de nem sokon múlt az sem, hogy a Lakers kezdje Denverben a rájátszást, mert csak hosszabbításban húzták be az első (és így egyetlen) playin-meccsüket. Az első körben a Grizzies volt az ellenfelük, akiktől rögtön el tudták venni a pályaelőnyt egy 128-112-es győzelemmel, ráadásul a túloldalon Ja Morant is megsérült. A Grizzlies így is egyenlíteni tudott, de Los Angelesben kétszer is kikaptak, és ugyan 3-1-nél elkerülték még a kiesést, de visszatérve Los Angelesbe hatalmas pofont kaptak, a Lakers 125-85-ös győzelemmel zárta le a párharcot. A második körben a Warriors várt rájuk, és itt ugyanaz a forgatókönyv érvényesült: elhozták az első idegenbeli meccset, 1-1-es állásnál tértek vissza Los Angelesbe, ahol kétszer is nyertek, majd az ötödik meccsen nagyarányú vereséget szenvedtek idegenben, hogy utána a hatodikon ők nyerjenek jelentős különbséggel – ezúttal „csak” 21 ponttal húzták be a párharcot lezáró összecsapást, de összességében magabiztosan ejtették ki a címvédőt.

Az alapszakaszban 2-2-re zártak egymás ellen a csapatok, de ez szinte semmit nem jelent, mert mind a négy meccset még a cserehatáridő előtt játszottak le, a Nuggets most találkozhat először az újragondolt Lakersszel. Október 26-án hazai pályán nyert a Nuggets 110-99-re, köszönhetően Jokics (31 pont, 13 lepattanó, 9 gólpassz, 4 labdaszerzés, 12/17 mezőnyből) extrájának. Néhány nappal később, október 30-án Los Angelesben vágott vissza a Lakers egy 121-110-es győzelemmel, ez a meccs leginkább a Nuggets gyengélkedő kispadjáról és Jamesről (26 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) szólt. December 16-án ismét Los Angelesben mérkőztek a felek, és ezúttal is a Lakers nyert, a 126-108-as győzelmük krónikájához hozzátartozik, hogy ellenfelüknél nem játszott Porter Jr., míg náluk Davis itt szedte össze azt a furcsa lábfejsérülését, ami miatt 20 meccset kellett kiülnie. Utoljára január 9-én csapott össze a két csapat, a Nuggets 122-109-es győzelemmel védte meg a hazai pályáját, ugyanakkor a Lakersnél James és Davis sem volt bevethető.

Mi várható?

Két olyan csapat találkozik, amelyik még nem szenvedett vereséget hazai pályán ebben a rájátszásban, a Nuggets átlagosan 14,2, a Lakers 18,3 ponttal nyerte a hazai meccseit. Ezeket az adatokat természetesen torzítja egy-két nagy különbségű győzelem is, ugyanakkor ez azt is megmutatja, hogy mennyire jelentős lehet az is, hogy kinél van a hazai pálya előnye. Ezzel együtt is nehéz azt várni, hogy minden korábbi trend folytatódni fog, mert a Lakers eddig mindkét párharcát idegenbeli győzelemmel nyitotta, úgyhogy vagy ez, vagy a Nuggets hazai veretlensége hamarosan meg fog szakadni – amennyiben a Lakers az első két meccs egyikét sem tudja elhozni Denverből, akkor onnantól kezdve már nehéz lesz elképzelni azt, hogy a Nuggets kieressze ezt a párharcot a kezéből, főleg úgy, hogy nem lesznek hosszabb szünetek a meccsek között, minden második napon játszani kell. (Van tippünk arra, hogy melyik sorozat szakad majd meg, de az lelőné a poént.)

Ami a Lakers mellett szól ugyanakkor, hogy náluk van két olyan játékos, akik megtapasztalták már azt, hogy milyen nyerni egy ilyen helyzetben. James ebben a kategóriában szinte verhetetlen, már 64 alkalommal lépett pályára konferenciadöntőkben, és ha nem sérül meg, akkor hamarosan meg is dönti Kareem Abdul-Jabbar 65 meccses rekordját – amikor James eljutott idáig, a 11 párharcából csak egyet bukott el, 2009-ben a Magic 4-2-re verte a Cavalierst, ezt leszámítva mindig döntőbe is jutott James aktuális csapata. A Nuggets ezzel a maggal egyszer járt itt, 2020-ban pont a Lakers volt az ellenfelük, és akkor az aranysárga-lilák örülhettek, viszont azóta ők is sokkal tapasztaltabbak lettek, míg ellenfelüknél azért sok az olyan játékos, aki korábban még nem járt hasonló magasságokban.

Amiben más ez a Denver, mint 2020-ban volt, hogy Nikola Jokics képes sokkal agresszívabb pontszerzőként is fellépni a rájátszásban, mint azt akkoriban tette. Akkor a Lakers elleni 5 meccsen 21,8 pontot, 7,2 lepattanót és 5 gólpasszt átlagolt, azóta viszont egyetlen olyan párharca sem volt, amiben ne átlagolt volna legalább 25 pontot és 10 lepattanót. Az idei rájátszásban is parádésan teljesít, 11 meccs után 30,7 pontot, 12,8 lepattanót és 9,7 gólpasszt átlagol. Azt is érdemes felidézni, hogy mit csinált az alapszakaszban a Lakers ellen: 23,3 pontot, 12,3 lepattanót és 9,8 gólpasszt átlagolt, ugyanakkor csak 13,3 dobásba állt bele meccsenként, míg a rájátszásban eddig 21,5 mezőnykísérletet átlagol. Amennyiben képes lesz fenntartani ezt az agresszivitást, akkor azzal komoly gondokat okozhat a Lakersnek, és azt sem árt megjegyezni, hogy azon a 3 meccsen, amin Davis is játszott, 16/25-tel dobott az alapszakaszban mellőle – nem lenne meglepő, ha nem csupán ő fogná Jokicsot, az sem tűnik elvetendő ötletnek, hogy Vanderbilt is dolgozzon rajta, illetve rövidebb időszakokra James is megfordulhat vele szemben, bár az azért már egy kevésbé ideális forgatókönyv.

Gondolhatnánk azt, hogy Davis lesz a kulcsfigura, mert neki kell felvennie a kesztyűt a kétszeres MVP-vel, és valószínűleg az sem fog beleférni tőle, hogy ugyanolyan kétarcú legyen, mint a rájátszás első két körében. Davis rendre agresszívan kezdte eddig a meccseket, az első negyedekben 7,4 pontot átlagol 52,2 százalékos mezőnymutatóval, viszont Jokics is erős kezdő, ő 8,3 pontot átlagol a nyitó játékrészekben 54,3 százalékos mezőnymutatóval – a nagy különbség, hogy Davis nem 30,7, hanem 21,2 pontot átlagol az egész meccsekre vetítve.

A Lakers ugyanakkor nem csupán azzal fordíthatja a maga javára ezt a párharcot, ha limitálni tudja Jokicsot, hanem azzal is, ha körülötte lebontja a többi játékost. A rájátszás legjobb támadójátéka ellen ugyanis a rájátszás legjobb védekezését tudják felvonultatni, és az első körben Jarred Vanderbilt, míg a másodikban Dennis Schröder mutatta meg, hogy miként képes limitálni az ellenfél legjobb hátvédjét. Jamal Murray hosszú mérkőzések elébe néz, amennyiben megkapja a nyakába valamelyiküket, márpedig minden észérv amellett szól, hogy közülük kell valakit ráállítani. Curry azt ugyan meg tudta mutatni, hogy Vanderbiltet miként lehet lerázni, Schröder ellen viszont neki is meggyűlt a baja, és erre a védekezésre szüksége is lesz a Lakersnek, mert Murray egy-két gyengébb meccset leszámítva szintén extra ebben a rájátszásban.

Denverben az is kérdés lehet, hogy ki lép még fel a két fő pontszerző mellé, mert eddig azért eléggé változó volt az, hogy Aaron Gordon, Michael Porter Jr. vagy Bruce Brown teszi ezt meg, de Kentavious Caldwell-Pope triplázásán is sok múlhat majd – számára külön motiváció lehet, hogy egykori csapata ellen mérkőzik, ő ráadásul a 2020-as bajnokcsapatnak is fontos tagja volt. Igazából majdnem mindegy, hogy melyikük dobja a harmadik (esetleg második) legtöbb pontot, mert mindannyiuktól szükség lehet egy erős átlagra, mivel mögöttük nem igazán akad olyan játékos, akitől érdemi ponttermést kaphatnak. Jeff Greennek voltak még felvillanásai, míg a túloldalon a sztárok mellett D’Angelo Russell és Austin Reaves keze is képes elsülni, de Schröder, Rui Hachimura vagy Lonnie Walker IV is megmutatta már ebben a rájátszásban, hogy támadásban is képes extrát nyújtani, és a Lakers rá is szokott játszani azokra, akiknek éppen ülnek a dobásai.

Természetesen James mellett sem mehetünk el szó nélkül, aki eddig kicsit visszafogottabb teljesítményt nyújt, mint az alapszakaszban vagy a korábbi rájátszásokban, viszont a Lakers mindkét lejátszott hatodik meccsén megvillantotta, hogy benne van még mindig tartalék. A Warriors elleni párharcot egy 30/9/9-es számsorral, illetve a festék agresszív támadásával zárta le, de a Grizzlies elleni párharc végére is hasonló felfogással tett pontot, csak ott nem kellett annyi időt a pályán töltenie, mint egy körrel később. Érdekes lesz, hogy a Nuggets őt miként próbálja majd meg limitálni, mert Gordon és Brown is adná magát, viszont előbbi akár Davis lassításában is szerepet játszhat, míg utóbbinak Russell vagy Reaves ellen is lehet dolga. Az szintén érdekes része lesz a sakkjátszmának, hogy Jokics fogja-e Davist, mert ezzel azt is kockáztathatják, hogy faultgondokba kerül, viszont ha nem őt védi, akkor adja magát a kérdés, hogy mégis kit? Amikor pályán lesz, akkor könnyű rábökni Vanderbiltre, ahogyan Hachimuráról is megpróbálhat lesegíteni a gyűrű irányába, de utóbbi a Grizzliest is megbüntette, amikor hasonlóval próbálkoztak.

Ami szintén kulcs lehet, hogy melyik csapat miként zár vissza az elrontott támadások után védekezni, mert az első két körben a Nuggets és a Lakers is erős volt gyorsindításokban, előbbi 16,4, utóbbi 16,3 pontot átlagolt ezekből a helyzetekből, viszont a Lakers szignifikánsan kevesebb pontot kapott hasonló helyzetekben, mint a Nuggets. A denveri védekezésben szintén kérdéses lesz, hogy mennyire tudják elkerülni a faultokat, mert a Nuggets meccsenként 4 személyi hibával ütött be többet az első két körben, mint a Lakers, viszont az is érdekes, hogy eddig a rájátszásban a Nuggets játékosai ellen többször szabálytalankodtak, mint a Lakers kosarasaival szemben.

Edzők

Michael Malone húzta eddig a kevesebb meglepetést a rájátszás során, a rotációját gyakorlatilag az első pillanatoktól fogva lecsiszolta nyolc főre, és kevéssé látni azt, hogy valami meglepőt húzna – ilyen lenne mondjuk annak a Thomas Bryantnek a bevetése, aki az első két körben egyáltalán nem került pályára, ugyanakkor előző csapata ellen bizonyíthatna. Malone számára az a legfőbb kérdés, hogy használjon-e cserecentert olyankor, amikor Jokics a rövid pihenőjét tölti, mert támadásban ugyan kifizetődő lehet a five-out felállás, az előző körökben volt is arra példa, hogy azokban a percekben építettek ki előnyt, amikor Jokics ült, de ha a túloldalon Davis fent van, akkor nem biztos, hogy nélkülözni tudnak egy nagyobb testet a palánk alól – az már önmagában is egy erős kompromisszumnak tűnik, hogy Davis perceihez igazítsa Jokics pihenőit, és ne ahhoz, ahogyan arra a játékosának szüksége van, de Bryant vagy Jordan játszatása sem tűnik jobb opciónak.

Darvin Ham ellenben tele volt meglepetésekkel az első két körben, a kezdőjébe is jó érzékkel nyúlt bele, amikor meglépte a Schröder-Vanderbilt cserét, és a padról is rátapintott arra, hogy éppen Hachimura vagy Walker az, akit erőltetni kellene. Izgalmas lesz figyelni, hogy van-e még valamilyen adu az ingujjában, mert Walker előléptetése után már lehet, hogy semmi sem lenne annyira meglepő – kivételt képezhet talán Malik Beasley, aki okkal került ki elég hamar a csapat rotációjából. Mo Bamba elővarázsolása viszont érdekes húzás lenne azokra a percekre, amikben Davis ül, a triplázásával a pályát is széthúzhatná, ugyanakkor ő nem is teljesen egészséges, és érdemi perceket csak egyszer töltött a pályán ebben a rájátszásban, a Grizzlies elleni 40 pontos győzelem alkalmával. Itt említenénk még meg Shaquille Harrison nevét is, aki egy téttel már nem bíró negyedik negyedben megmutatta ebben a rájátszásban, hogy képes agresszívan támadni a gyűrűt, emiatt ő is meglepetésember lehet, ha ilyesmire szorulna a Lakers.

Összességében amiatt nem könnyű jósolni, mert közel sem biztos, hogy a Jokics-Davis párharc dönt, ugyanakkor a Lakersnek meglehet az emberanyaga és a csapatszintű védekezése is ahhoz, hogy Murray-t limitálni tudják, és ez viszont olyasmi, amit valószínűleg nem bírna el a Nuggets. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy náluk van a hazai pálya előnye, és Denverben még nem buktak mérkőzést, illetve Jokics van annyira jó ebben a rájátszásban, hogy nehéz legyen ellene fogadni, viszont a kritikus meccseken eddig James is szintet tudott lépni, és a Lakers mélyebbnek is érződik.

Tipp: pénzt senki se tegyen erre csak azért, mert ezt írtuk, de hasonló forgatókönyvet fog hozni a párharc a Lakers számára, mint az előző két körben, az első két meccs egyikén elveszik a hazai pálya előnyét, megtörik a Nuggets hazai veretlenségét, és végül 4-2-vel bejutnak a döntőbe.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus