Playoff-percek: A Heat időben leszállt a hullámvasútról, a Warriors nem

A legfontosabb pillanatokban remegett meg a Knicks

Ha a játékot nézzük, valószínűleg az ötödik-hatodik meccs volt a legjobb teljesítmény a New Yorktól ebben a szezonban, de amin legutóbb a hazai pálya átsegítette őket, az most idegenben nem ment: a lélektanilag fontos pillanatokban folyamatosan hibáztak. A jó kezdés megvolt, de aztán leadták a tíz pont feletti előnyüket, és összességében Jalen Brunsonon kívül senkiben nem volt fantázia - remegett Randle és Barrett is, egyszerűen nem volt más opciójuk támadásban, mint hogy Brunson megoldja. A remek védekezésük miatt így is partiban voltak, de amikor nagyon kellett volna, akkor mindig hibáztak: a második félidőben tíz (!) olyan dobást hagytak ki, amivel egyenlíthettek vagy vezethettek volna, mindig elbotlottak a küszöbben, amit a Heat megbüntetett.

Egy ilyen jelenet zárta le az összecsapást is: a Miami hibái után az egyenlítésért, vagy a vezetésért támadhattak az utolsó percben, de képtelenek voltak megoldani a helyzetet. Brunsont Butler fogta, leterelték az alapvonal felé, ahol érkezett a második védő, a Knicks irányítója pedig hezitált: nem passzolta fel a labdát azonnal a teljesen üresen álló Josh Hartnak egy párharcdöntő triplára, inkább belabdázta magát egy kiszorított helyzetbe, belefordult a duplázásba, ahonnan Hartnak még mindig felpasszolhatta volna a játékszert, de másodjára sem volt szíve odaadni - inkább begyömöszölt egy reménytelen passzt Randle irányába, amibe beleértek a jól tömörülő Heat-védők, ezzel pedig véget is ért a New York szezonja.

 

Nem voltak és nem is lehetnek elégedetlenek New Yorkban

A hibák ellenére most tényleg úgy tűnik, hogy van mire építeni: Jalen Brunson révén megvan az a vezérük, az a sztárjuk, aki komoly playoff-szériákban is képes a hátára venni övéit, körülötte pedig épülőben van az a keret, amely elöl és hátul is mutatott szép dolgokat a szezon és a rájátszás során, most szerzett némi PO-rutint is, és összességében egyáltalán nem lehet elégedetlen azzal, ahova eljutott a szezon során.

Tom Thibodeau vezetőedző és több játékos is elmondta, hogy gratulálnak a Heatnek, mert nagyon kemény csapatnak bizonyult, de magukra is büszkék, mert a hibáik ellenére az sosem volt kérdés, hogy megvan-e az akarat, a mentalitás, a küzdeni tudás - ahogy legutóbb 48 perceztek a hátvédek, úgy az egy pillanatig sem merült fel, hogy valaki ne adna bele 101%-ot. 

Brunson megmutatta, hogy egy PO-ban is lehet rá számítani, voltak gyengébb meccsei, és ez az utolsó hibája is megmarad, de a kiesés szélén, 3-1 után egy 38 és egy 41 pontos meccset rakott össze, ezen a kettőn bedobott 9 triplát, a párharc egészét nézve pedig 31 pontot, 5,5 lepattanót és 6,3 gólpasszt átlagolt 50%-os mezőnymutatóval, nem rajta múlt a kiesés. Az első körben a Cavs ellen gyengébb nyers számokat hozott, de ott is ő volt a vezér, a döntő faktor, az egy sokkal védekezősebb, kevesebb kosarat hozó, lassabb párharc volt, ahol más jelentette a sikert, mint most - összességében az egész PO egyik legjobb játékosa volt Brunson, maximálisan igazolta, amiért idehozták.

Érdekesség, hogy ebben a szezonban egyetlen játékos tudott úgy 40 pontot dobni, hogy csapata nem érte el a százat, ez Brunson volt, Bernard King óta ő az első Knicks-játékos, aki egy PO-szériában négyszer is megdobta a 30 pontot - az utolsó statisztikánk pedig az, hogy több mezőnykosarat dobott a kiesésről döntő meccsen, mint az összes csapattársa együtt, erre eddig csak LeBron James, Kobe Bryant és Penny Hardaway volt képes.

 

Hogyan tovább?

A Knicksnél folytatódhat az építkezés, a keret alapja egyben marad jövőre is: Hartnak van játékosopciója 13 millióról, egyébként csapatopcióval tartható Toppin, Quickley, Grimes és McBride, na meg Derrick Rose is. Ő és Fournier az, akik teljességgel kikerültek a rotációból, viszont 32,5 millió dollárt kerestek összesen, és ez jövőre valamelyest tovább nőhet - őket kellene eltüntetni a keretből, és a helyükre még egy jó playmakert vagy egy igazi rutinrókát leigazolni.

A keret október óta jól működött, ott voltak Kelet első felében végig, nem volt kérdés a PO-ba jutásuk, és itt is megmutatták, hogy Brunsonnal már sokkal inkább PO-komptabilisek - nyilván az más kérdés, hogy hogyan lehet ebből bajnokesélyes keretet faragni, de a jelenlegi tuningolásával, finomhangolásával, és a playoff-rutinnal azért magabiztosan vághatnak neki a következő szezonnak egy újabb jó eredmény reményében.

 

Messzire jutott a Heat

Az egész alapszakaszt végigszenvedte a Miami, végül lemaradt a közvetlen PO-szereplésről, elbukta az első playin-meccsét, végül csak az utolsó három percben emberelte meg magát a Bulls ellen - kis híján lemaradt a rájátszásról. Aztán feldobták a labdát az első meccsen Milwaukee-ban, és azóta úgy játszik a társaság, ahogy azt nagyjából a szezon előtt várhattuk: kemény védekezés, okos, tudatos, taktikus, és félelmet nem ismerő támadójáték, határtalan önbizalom mindenkinél. Ez eddig két, pályahátrányból megnyert párharcra és 8-3-as mérlegre volt elég, így az NBA történetében másodszor jutott el egy nyolcadik kiemelt a konferencia döntőjébe - 1999-ben éppen a Knicks volt erre képes.

 

Butler nem ugyanaz, de így is jó

A Bucks elleni egészen félelmetes első kör után két dolog is lassította ebben a párharcban Jimmy Butlert: egyrészt a Knicks folyamatosan duplázta, másrészt mindjárt a széria elején megsérült a bokája, a második meccset ki is kellett hagynia, és Erik Spoelstra vezetőedző szerint  világos, hogy fizikálisan nincs ugyanabban az állapotban, mint a Milwaukee ellen. Butler így is 24,5 pontot átlagolt azért, és ő lett a Heat történetének első játékosa, aki egy PO első tíz meccsén 30+ pontos átlagot rakott össze, nagy baj tehát nincs. Ennek egyik oka egyébként a társak remek helyezkedése, és a finomhangolt rendszer - már a duplázás elindulásakor olvasták a társak, hogy hol kaphatják meg a labdát, Butler pedig kérdés nélkül kiosztogatta minden esetben az üres társnak. Amikor egy-egyben maradt, nem volt ideje dupláznia a Knicksnek, akkor mindig meg is támadta az emberét, ma hajnalban is több kosarat dobott abból, hogy egy-egyben gyakorlatilag foghatatlan.

Ezzel együtt a 43%-os mezőnymutatóján és főleg a 11%-os triplázásán látszik, hogy ez a védekezés nem ízlett neki, és hogy a bokája nem 100%-os - nagy kérdés, hogy a keleti döntőre össze tudják-e drótozni, hiszen most lesz rá bő négy nap, hogy kicsit kezeljék, és pihentessék. Hogy aztán akár a Boston, akár a Philadelphia ellen újra a legjobb formájára legyen szükség.

 

Van esélye a Heatnek?

Ezt nehéz megmondani. Az alapvető problémák nem változtak, és jól behatárolhatóan ki is derültek ebben a szériában: Butler az egyetlen igazi playmaker, rajta kívül csak a hustle, a labdajáratás, és a kiegészítők extrája az, ami eredményt hozhat támadásban. Hogy a védekezésük ligaelit szintre képes, az világos, azt most és a Bucks ellen is megmutatták, nincs okunk azt feltételezni, hogy ne tudnának ugyanilyen keményen és fegyelmezetten darálni tovább akár a Boston, akár a Philly ellen, de a támadójáték erősen kérdéses - most azért az utolsó két meccsükön a New York is eléggé megfogta őket.

Ugyanakkor most már két párharcnyi a minta arra, hogy ez a csapat sosem adja fel, sosem hátrál meg, nem ismer lehetetlent, pontosan tisztában van az erősségeivel, a gyengeségeivel, az edzői stáb remek munkát végez most is, és igazi harcos az egész keret - határtalan önbizalommal, és nulla teherrel játszanak, ez aligha fog megváltozni. A reális esélyek persze akár a Boston, akár a Philly ellen sem mellettük szólnak, főleg pályahátrányból, de hogy könnyen nem fogják magukat adni, az biztos - különösen két nap extra pihenővel a riválishoz képest.

 

Darvin Ham meglépte a kötelezőt

Ahhoz képest, hogy Darvin Ham vezetőedzői pályafutása első rájátszását futja, nagyon jól dolgozik, rendszeresen ülnek a húzásai, és a hatodik meccsre is meglépte azt, amire a Lakersnek szüksége volt. Azt már legutóbb is kiemeltük, hogy Jarred Vanderbilt kezd kontraproduktívvá válni ebben a párharcban, elvégre a negyedik és az ötödik meccsen is csak 11 percet játszott, mindkétszer a klasszikus látszatkezdő szerepét töltötte be, aki leginkább csak a két félidő elején játszik. A hatodik meccsre Ham ki is vette őt a kezdőből, és betette azt a Dennis Schrödert, aki az egész párharc során kiválóan dolgozott Stephen Curry ellen, és vele sokkal folyékonyabbá vált a Lakers játéka mindkét oldalon, így repülőrajtot tudtak venni és hamar elléptek 27-10-re, és később sem adták ki a kezükből a vezetést.

Az majd egy másik elemzés témája lehet, hogy mi lesz majd a Nuggets ellen, visszakerül-e Vanderbilt a csapatba, vagy marad Schröder, most szorítkozzunk arra, hogy mi volt a Warriors ellen. Ebben a párharcban Curry 15/37 (40,5%), Thompson 2/12 (16,7%), Poole pedig 3/8 (37,5%) dobását süllyesztette el olyankor, amikor a német irányító volt a legközelebbi védő, hárman együtt 35,1%-ot hoztak össze mezőnyből mellőle. Curry mindenki más ellen 35/74 (47,3%) dobását süllyesztette el, vagyis majdnem 7%-kal dobott gyengébben, amikor Schröder fogta őt.

 

Game 6 Klay nem, Game 6 James igen

A múltban visszatérő jelenség volt, hogy Klay Thompson a párharcok hatodik meccsein hatalmas extrát nyújt, ennek viszont semmi jele nem volt ebben a rájátszásban, az utolsó négy meccsén sorrendben 5/14, 3/11, 3/12 és 3/19 dobását süllyesztette el. Nem csupán a Lakers ellen betlizett, hanem már a Kings ellen is felemás teljesítményt nyújtott, a mindent eldöntő hetedik meccsen is csak 4/19-et hozott össze mezőnyből, az alapszakaszhoz képest az ő visszaesése volt a legnagyobb különbség a Warriors játékában. Ez azért is volt meglepő, mert december végétől kezdve 24,2 pontot átlagolt 60,5%-os True Shooting mutatóval, míg a rájátszásban csak 18,5 pontot hozott 52,5%-os TS mellett.

LeBron James ezzel szemben az eddigi legjobb meccsét játszotta az idei rájátszásban, 30 ponttal, 9 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt, ráadásul az előző meccseken nem sokszor látott agresszivitással támadta ismét a gyűrűt is. A Lakers 18/24 dobását süllyesztette el a gyűrű közeléből, ebből James 5/7 jó dobással vette ki a részét, ráadásul a betörései után rendszeresen jöttek a kiosztások is tőle, így pontban és gólpasszban is a legjobbját hozta a rájátszás során, miközben most emelte rá a legkevesebb tripláját.

Könnyű meglátni a párhuzamot a Lakers és James mostani hatodik meccse, illetve a Grizzlies elleni első körös hatodik meccs között, ahol a Lakers 18/21 jó dobással zárt a gyűrű közvetlen közeléből, és James akkor is 5/6-ot hozott erről a területről. Akkor James megállt 22 pontnál, 5 lepattanónál és 6 gólpassznál, de akkor csak 31 percet kellett játszania, nem 43-at – James ezen a két meccsen 19/27-tel dobott mezőnyből.

 

A Warriors nem szállt le a hullámvasútról, de hogyan tovább?

Adja magát, hogy a Heat és a Warriors szezonját párhuzamba állítsuk, mert az alapszakasz során mindkét csapat sokszor csak szenvedett, voltak sérülések, és amikor nagyjából egyben volt a keret, olyankor is hullámzott mindkét csapat teljesítménye. A sokáig párhuzamosan futó vonalak ugyanakkor a rájátszásra elkezdtek távolodni egymástól, a Heat talált egy kapcsolót, amivel tartósan magasabb szintre tudtak váltani, míg a Warriorsnál beragadt ez a gomb, így a hullámvasúton rekedtek. Az első körben sem volt egyértelmű a fölényük, két vereséggel kezdték a rájátszást, majd az ötödik meccset követően egy vereségre kerültek a kieséstől, viszont a Kings ellen még elég volt az, hogy Kevon Looney az élete formáját hozta, illetve Stephen Curry a hátára vette őket.

A Lakers elleni párharcra sem rázódtak bele igazán a játékba, nemhogy elfedni nem tudták a gyengéiket, hanem azok még jobban kidomborodtak, Poole még rosszabbul játszott, mint a Kings ellen, de Thompson sem volt sokkal hasznosabb, neki is csak egy igazán jó meccse volt. Az sem segített, hogy Looney sem volt teljesen rendben a párharc során, illetve Wigginsnek is sérülten kellett játszania a hatodik meccsen.

Felmerül a kérdés, hogy a nyáron képesek lesznek-e leszállni a hullámvasútról, vagy innentől kezdve ez lesz náluk a norma? Amiben bízhatnak, hogy Curry továbbra is fantasztikusan játszik, a fontos pillanatokra Green is képes még összeszedni magát, ugyanakkor az ő jövőjét el is kell rendezni, játékosopciója van a következő szezonra – az első nyilatkozatok alapján még nem döntött erről, de mindkét fél nyitott a közös folytatásra. Nagyobb dilemmát okoz, hogy Thompson leszerepelt a rájátszásban, ráadásul ő is a szerződése utolsó évét kezdi meg a következő szezonban, és lehetett olyan hangokat hallani, hogy ő elvárna egy maximum hosszabbítást. Erre inkább csak a múltbeli teljesítményével szolgált rá, és nem a jelenlegivel, ugyanakkor ha elveszítenék, akkor pótolni sem tudnák…

Az is kérdéses, hogy mi lesz a csapat fiataljaival, mert Poole-tól jóval többre lett volna szükségük, mint amennyit kaptak tőle ebben a rájátszásban, míg Jonathan Kuminga szerepe a minimálisra csökkent azzal, hogy Andrew Wiggins visszatért, hiába mutatott biztató jeleket az alapszakasz második felében. Annak örülhetnek, hogy Moses Moody megállta a helyét a rájátszásban, viszont az ő további fejlesztéséhez arra lenne szükség, hogy stabil perceket kapjon, ez viszont továbbra is kérdőjeles addig, amíg előtte/mellette ott van Curry, Thompson, Poole, Payton és DiVincenzo is.

A helyzetüket nehezíti, hogy Bob Myers GM jövője is bizonytalan, és amíg az nem dől el, hogy mi lesz vele, addig azon is nehéz lesz dolgozni, hogy milyen esetleges változtatásokat lépjenek meg a következő szezonra. Ez az egy biztosnak tűnik, valamin módosítaniuk kell, mert az egész szezonjuk ugyanabban a mederben zajlott. Azt nem gondolom, hogy Steve Kerr elküldésében látnák a megoldást, és az is meglepne, ha megbontanák a Curry-Thompson-Green triót, de bármilyen közhely is, ők sem lesznek fiatalabbak, és valahogyan maximalizálniuk kellene azt az ablakot, amíg még mehetnek a bajnoki címért ezzel a maggal. Wiggins idén is bizonyította, hogy értékes és megfelelő kiegészítő tud lenni melléjük, amennyiben a csapat rendelkezésére áll, így nem valószínű, hogy az ő elcserélése lenne a válasz, míg Poole értéke talán most van a legalacsonyabban, úgyhogy abba az irányba sem lenne kifizetődő elmenni. Nem lenne meglepő az sem, ha nagyrészt ugyanezzel a kerettel vágnának neki a következő idénynek is, és bíznának abban, hogy egészségesebbek lesznek, mint amilyenek ebben az alapszakaszban voltak.

 

Meddig juthat a Lakers?

James megmutatta, hogy benne még lakozik tartalék, és amennyiben szükség van rá, akkor képes egy-egy meccs erejéig azzá a támadógépezetté válni, akire kevés válasz létezik, viszont nem is ő a legnagyobb kérdőjel ebben a csapatban. Anthony Davis továbbra is nagyon hullámzó, nagyrészt csak az első negyedekben agresszív, ez viszont nem biztos, hogy belefér Nikola Jokics ellen is, és a Lakersnek is az lenne az érdeke, hogy megpróbáljon rajta faultokat kiharcolni. D’Angelo Russell szintén hullámzó teljesítményt nyújt ebben a rájátszásban, benne van a játékában, hogy az egyik meccsen 21 pontot dob, majd a következőn megáll 4 egységnél. Amennyiben mindketten kiegyensúlyozottabban tudnak játszani a folytatásban, akkor a Nuggets ellen sem lesznek esélytelenek, illetve egy esetleges nagydöntőben sem, viszont erre nem is nekünk kell választ adnunk, hanem nekik.