Playoff-percek: A Nuggetsnek most nem ízlett a kapaszkodás

Egy összeomlás krónikája

A Cavaliers nagyszerű első félidőt hozott a Magic ellen, úgy jártak 60 pontnál, hogy 40-et a festéken belülről szereztek, majd a teljes második félidőben 29 pontot szenvedtek össze. 65-57-ig minden rendben volt, ekkor viszont Franz Wagner elszabadult, és egy nem túl gyorsan levezényelt 11-2-es futással fordított a Magic. Már az is érdekes volt, hogy JB Bickerstaff meddig várt az időkéréssel, a harmadik negyedből úgy telt el közel öt perc, hogy az első félidőben 18 pontot szerző Donovan Mitchell rá sem nézett a gyűrűre, az időkérés után viszont négyből három támadást is ő fejezett be, de csak abból az egyből lett kosár, aminél Max Strus volt a befejező.

A harmadik negyedet 31-5-ös futással fejezte be a Magic, ezalatt sorrendben így értek véget az egyes Cavaliers-támadások: Mobley eladott labda, Garland rontott tripla, Mobley rontott kettes, Allen bedobott kettes, Strus rontott tripla, Mitchell rontott kettes, Mitchell rontott tripla, Strus bedobott tripla, Mitchell rontott tripla, Mitchell támadófault, LeVert rontott kettes, Mobley rontott kettes, Mobley rontott kettes, Mitchell lépéshiba, LeVert rontott tripla, Niang eladott labda, Niang rontott kettes, Niang rontott tripla, Mitchell rontott tripla, Garland eladott labda.

A Cavaliersnél nem csupán egy játékosnak nem ment a harmadik negyed jelentős részében, hanem gyakorlatilag egynek sem, de ami igazán szembeötlő volt, hogy Allent elfelejtették keresni támadásban, pedig az első félidőben is a Mitchell-Allen kettő-kettőkre alapozták a támadójátékukat, és a center befejezőként is veszélyes volt. Allent emiatt talán kevésbé lehet felelősségre vonni, mert ő nem az a játékos, aki magának megcsinálná a helyzeteket, neki ebben segíteni kell vagy egy kettő-kettővel, vagy azzal, hogy a gyűrű közelében kapja meg a labdát, de ezzel a helyzettel mintha Bickerstaff sem tudott volna mit kezdeni.

10 perccel és 13 másodperccel a harmadik negyed vége előtt 65 pontnál járt a Cavaliers, viszont a 80 pontos határt csak 2 perccel és 51 másodperccel a negyedik negyed vége előtt tudták átlépni, vagyis volt egy olyan időszakuk, amikor 19 perc és 22 másodperc játékidő alatt összesen dobtak 15 pontot – ezalatt a Magic 53 pontot pakolt fel a táblára.

A második félidőben nevetségesen rosszul játszottak, 12/33 dobásuk ért csak célba, amiből 4 kosaruk az utolsó bő két percben született, Caris LeVert, Marcus Morris és Tristan Thompson is serényen dolgozott azon a legvégén, hogy ne legyen meg a közte 30, miközben a Magic harmadik sora azt várta, hogy végre legyen vége a meccsnek, mert már semmi tétje nem volt.

 

Nem dob triplát a Cavs

A párharc kezdete óta látványosan szenved a kinti dobásaival a Cavaliers, de amíg az első három meccsen még 30, 39, illetve 34 alkalommal próbálkoztak ezzel, addig a negyedik összecsapáson megálltak 17 kísérletnél, és ennyi rádobott hármassal egyszerűen nem lehet meccset nyerni a mai NBA-ben, nem lehet így megfelelő területeket kinyitni a pályán. Az első félidőben még jól támadták a festéket, így az valahol érthető, hogy miért azt erőltették, de ezzel túlságosan is kiszámíthatóvá vált a játékuk, és ezzel elérték azt is, hogy kintről mindenkinek hideg legyen a keze a második félidőre. A Magic sem vállal túl sok kinti dobást, és az első két meccsen nekik sem estek ezek, ez is az egyik oka annak, hogy miért kaptak ki mindkétszer Clevelandben, viszont a harmadik meccsen Banchero és Suggs, a negyediken Isaac hozott extrát kintről, miközben a Carter-Wagner kettős is fontos pillanatokban talált be távolról.

 

Van padja a Magicnek

Egymást követő második meccsen villantott nagyot a Magic cseresora, Markelle Fultz kulcsszereplő tudott lenni azzal, hogy az első negyedben kosarakat szerzett akkor, amikor arra még szinte senki nem volt képes a Magicből, míg Jonathan Isaac a már megszokott védekezése mellett a triplázásával is kitűnt, egymaga annyi hármassal zárt, mint a teljes Cavaliers.

Azt még mindig szokni kell, hogy Jamahl Mosley a rájátszásban egyszerre játszat öt cserét éles helyzetekben is, de az Anthony-Fultz-Ingles-Isaac-Wagner ötös egyelőre rászolgál a bizalomra, az elmúlt két meccsen 13 perc alatt pakoltak fel összesen 27 pontot, és ez az ötös 4 pontot vert a Cavaliersre. Hosszabb távon Ingles azért gyenge láncszemnek tűnik, az sem véletlen, hogy a negyedik meccsen már csak 5 percet kapott, illetve Franz Wagnernek 40-et kellett a pályán töltenie, de ebben ugyanúgy benne volt a német remek estéje is, ahogyan Paolo Banchero szenvedése is, aki az első két meccs után ismét halmozta az eladott labdákat, bár sikerült ezt levetkőznie az első negyedet követően.

 

Brutálisan védekezik a Thunder

A Thunder védekezéséről már az önmagában is sokat elárul, hogy eddig sorrendben 92, 92 és 85 ponton tartották a Pelicanst, de azért érdemes lehet ezt picit jobban is árnyalni.

Amikor mind az öt kezdőjük pályán van, 100 labdabirtoklásra vetítve 119,8 pontot dobnak a párharc során, és csak 87,1-et kapnak, amivel annak ellenére sem lehet felvenni a versenyt, hogy Mark Daigneault csak 40 percet játszatta eddig együtt Shai Gilgeous-Alexander, Josh Giddey, Luguentz Dort, Jalen Williams és Chet Holmgren ötösét. Ennek a sornak Giddey lehetne az egyedüli gyenge pontja hátul, de egyelőre ő is megállja a helyét, sőt, a támadójáték beindításának ő az egyik kulcsa, többnyire jó döntéseket hoz.

Védekezésben Dort az egyik adu, aki mellől Ingram sokszor rá sem tudott nézni a gyűrűre – a Pelicans wingjétől még nem is lenne olyan vészesen rossz az, hogy 9/22-vel céloz az ellenfél legjobb védője mellől, inkább az a gond az esetében, hogy nem tudja lerázni magáról, és bántóan kevésszer jut úgy dobóhelyzethez, hogy valaki más az őrzője. Látványos volt az is, hogy Dort mindig akkor ült le pihenni, amikor Ingram is szusszant a túloldalon, de jött is vissza azonnal, ahogy a Pelicans játékosa odasétált az oldalvonalhoz.

Holmgren legalább ilyen fontos szerepet tölt be a Thunder védekezésében, nagyszerűen védi a gyűrűt, és úgy van már 11 blokkja három meccs alatt, hogy a teljes Pelicans jár 10 kiosztott sapkánál, illetve egyetlen másik játékos sem érte el a 10 blokkos határt, noha sokan már négyszer léptek pályára – Mobley 9, Isaac 8 blokkal követi őt. Mindez viszont csak a történet fele, mert közben remekül marad CJ McCollum előtt is, amikor a Pelicans abból akarna előnyre szert tenni, hogy kiharcolnak egy váltást, de a hátvéd csak 4/13 dobását süllyesztette el vele szemben a párharc során – nem mintha más ellen jobban menne neki, 22/58-nál jár a párharc során.

 

J-Dub emelt a játékán

Három meccs után még nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de egyelőre úgy tűnik, hogy Jalen Williams a nagyobb nyomást is elbírja, sőt, még emelt is a játékán az alapszakaszhoz képest. A harmadik meccsen is nagyrészt amiatt kezdett lassan támadásban a Thunder, mert egy szemsérülés miatt az első negyed jelentős részét ki kellett ülnie, viszont ahogy Gilgeous-Alexander leült a második faultjával, rögtön hátára vette a csapatot. A második negyedben SGA pihenője alatt öt kosarat szerzett a Thunder, ebből hármat Williams jegyzett, illetve egyet ő készített elő, komoly érdemei voltak abban, hogy nem adták le az első negyed végi minimális előnyüket. A negyed végén összehozott 14-0-s futásukból is kivette a részét egy-egy kosárral, illetve gólpasszal, míg a harmadik negyedben az ő két triplájára épült az a 9-0-s futás, ami gyakorlatilag lezárta a meccset.

Williams a 3 meccsen 20,3 pontot, 7 lepattanót, 5,3 gólpasszt és 1,7 labdaszerzést átlagol, mind a négy kategóriában felülmúlja egyelőre az alapszakaszban nyújtott teljesítményét, bár itt ismételten megjegyeznénk, hogy ez elképesztően kicsi minta. Itt érdemes kiemelni azt is ugyanakkor, hogy abban a 110 percben, amikor ő pályán volt a párharc során, 60 ponttal dobta túl a Pelicanst a Thunder.

 

Mit tehet a Pelicans?

Willie Green két és fél meccset várt azzal, hogy kivegye Jonas Valanciunast az egyenletből, a harmadik meccs második félidejét már Larry Nance Jr. kezdte centerben, és ő nem is dolgozott rosszul mezőnyből, de a Pelicans támadójátéka ugyanolyan életképtelen maradt, 39 pontot dobtak a teljes második félidőben. Túl sok eszköze nincs is Greennek Zion Williamson nélkül, esetleg megpróbálkozhatna egy szuperalacsony szerkezettel, amiben Herb Jones a kinevezett center, de akkor az a dilemma, hogy ki marad Holmgren őrzésére, mert a Jones-Murphy kettősre szükség van SGA és J-Dub ellen.

Ha mégis a szuperalacsony szerkezet felé megy el Green, akkor is kérdéses, hogy ki lesz az ötödik ember: vagy a párharcban szintén szenvedő Jose Alvarado, vagy a védekezésben erős, ellenben tripladobásban kevésbé használható Dyson Daniels lehetne az, de egyikük sem megoldás arra, hogy akár csak a 100 pont is meglegyen támadásban. Ellentétes vonalon meg lehet nézni Matt Ryant, aki legalább képes triplázni, vele viszont a védekezés kaphatna egy második léket a McCollum-alakú lyuk mellé. Jordan Hawkinsnak is volt pár jó meccse január-február környékén, csak az a helyzet, hogy most április vége van…

 

A Lakers nagyon éles volt, a Nuggetsnál akadtak üresjáratok

A Los Angeles szokás szerint jobban kezdte a meccset, ugyanakkor tudatosan feladták a saját hármasaikat. Az első negyedben Reaves buzzer félpályását nem számítva összesen kétszer próbálkoztak (!) triplával: Reaves és Hachimura emelt rá, amiből a japán erőcsatár kísérlete ment be. A Lakers ezen kívül összesen háromszor próbálkozott a büntetőterületen kívülről (egyik sem ment be), Hachimura hármasán kívül minden mezőnykosaruk a festékből érkezett - 28 pontjukból 24 jött a gyűrű közeléből. Alapvetően két taktikájuk volt és mindkettő működött: Davis lendületből támadta Jokicsot visszarendeződés közben, vagy megcsináltak egy váltást és James pozíciózott egy kisebb védővel, jellemzően Jamal Murray-vel.

Védekezésben is változtattak, nem próbálkoztak mismatchekkel: Davis fogta Jokicsot, James Gordont, illetve amikor Jokics a váltások után kisemberrel maradt, szinte mindig jött rá egy tudatos duplázás. Jokics ebben az időszakban több, rá nem jellemző hibát is vétett, Gordon pedig annyira kiesett a saját ritmusából, hogy a meccs végéig nem is talált rá. Ezen kívül nagyon figyeltek a védőlepattanókra, Gordon az előző meccs 5 támadója és 10 védője után most 0-3-mal zárt, egyedül Jokics szedett vissza 5 támadót, de azokat is már inkább abban az időszakban, amikor a Denver futott az eredmény után - végül 9-8-ra nyert ebben a mutatóban a Nuggets, de ez az arány komoly előrelépés a Lakersnek.

A második negyedben azért Jokics elkezdett javulni, de Davis továbbra is jól támadta lendületből, illetve ki kell emelni a Austin Reavest, aki a második negyed derekán egymaga futott egy 7-0-t, illetve D’Angelo Russellt, aki nem vállalta túl magát, a két hátvéd szinte tökéletes munkájának eredménye pedig egy 13 pontos előny lett a nagyszünetre. Az első félidőben a Lakers 42-24-re nyert a festékben, majdnem annyi pontot szereztek innen, mint a Denver összesen.

 

A harmadik negyed jól sikerült a Lakersnek, a Nuggetsnak nem ízlett a kapaszkodás

Az első három meccsen a Denver +31-ben volt a harmadik negyedekben, itt tudott fordítani/kiegyenlíteni, hogy aztán a végjátékokban, szoros helyzetekben nyerjen. Ez a Lakers hibáira építő taktika ma nem működött, illetve a 13 pontos hátrány túl soknak is bizonyult. A negyed elején Rui Hachimura két nagyon fontos kosarat szerzett, Davis és James továbbra is jól támadta Jokics védekezését, a denveri támadójáték pedig akadozott - talán most először tűnt úgy, hogy időnként a Lakers védői hamarabb tudták, mi fog történni, mint néhány denveri.

70-55-nél kért időt Michael Malone, Nikola Jokics pedig itt kezdte el megrázni magát, két nagyon fontos hármast vert be, majd MPJ-vel dobatott egyet, 77-70-ig fel is kapaszkodtak. Ez az időszak komoly figyelmeztetés volt a Lakersnek, hogy egy pillanatra sem engedhetnek ki. Ki kell emelni Russellt, aki ebben az időszakban a sereg élére tudott állni, jött tőle egy fontos hármas és középtávoli, adott néhány kiváló passzt, illetve Taurean Prince-t, aki támadásban jól és aktívan szállt be.

A negyedik negyed elején a Denver nem tudta megoldani a Jokics nélküli perceket, LeBron James viszont pörgött, ebben az időszakban a 6-8 évvel ezelőtti önmagát idézően játszott támadásban, el is ment a Lakers 15 ponttal. Erre jött rá Davis és Russell jó időszaka, itt már 106-87 is állt az eredményjelzőn, de ismét jött a figyelmeztetés a Denvertől: hamar visszajöttek 10 pont közelébe. A végjátékban volt közte hét is, mielőtt elkezdődött a faultolgatás, de a Lakers előnye itt már kitartott.

 

Mit tehetnek az edzők?

A Denvernél több játékos kifejezetten tompának tűnt, elsősorban Aaron Gordonnak és Jamal Murray-nek kell újra felvennie a ritmust - Gordon sokszor orlandói önmagát idézően nézelődött védekezésben, támadásban elég könnyen megadta magát a gyűrű közelében, Murray pedig nem igazán tudott felpörögni, ami miatt a denveri kettő-kettők hatékonysága visszaesett, ráadásul olyan ziccereket rontott a második félidőben, ami fáradtságra utal. Ami még fontos lenne, hogy Christian Braun megkezdje a playoffot, mert eddig sokat nem tudott hozzátenni, ma különösen gyengén játszott, de a komplett kispadtól is talán 1-2 villanásra emlékezhetünk.

Taktikailag a periméter-védekezésen, pontosabban az elváltásokon és besegítéseken kell dolgozniuk. Nagyon könnyen engedték, hogy James pozícióba mehessen Murray-vel vagy egy cserejátékossal, miközben a rajta jól dolgozó KCP távol volt az eseményektől. Szintén nagyon könnyen engedték, hogy Davis lendületből, 1-1-ben támadhassa Jokicsot, nem igazán érkezett rá besegítés - a Nuggets csapatvédekezése csak távolról követte, nem alakította a Lakers támadásait. A Lakers hátvédjeire sem érkezett akkora nyomás, mint korábban, amit Reaves és Russell meg is büntetett.

A Lakers taktikai váltásai ültek, James gyűrűközeli játéka és Davis gyűrűtámadása is jól sült el. A hátvédeknél most inkább Reaves kezében volt a labda, ami jó hatással volt Russell játékára is, illetve az is előremutató, hogy Gabe Vincentnek már akadt néhány villanása mindkét oldalon - nem kell nagy dolgokra gondolni, elkezdte felvenni a ritmust, odaér védekezésben, be tud dobni 1-2 kosarat, és ez már elég is. Taurean Prince erényei is egyre jobban érvényesülnek, a periméteren neki köszönhetően nőtt a védekezési nyomás, támadásban pedig megint bátran, sokoldalúan dolgozott. Rui Hachimura is mutatott életjeleket, neki is jót tett, hogy nem elsősorban Jokiccsal és Gordonnal kell birkóznia, több energiája marad a támadásokra.

 

Egy évvel ezelőtt ugyanez volt a Denver menetrendje

Kérdés, hogy a következő meccsen is ennyire összeáll-e minden a Lakersnél, vagy ez csak egyszeri fellángolás volt, hogy elkerüljék a söprést. A Denver tavaly az első körben a Minnesota ellen 3-0-ra lépett meg, a negyedik meccsen hosszabbításban vesztett, viszont az ötödiket ha nagyon nehezen is, de behúzta hazai pályán és 4-1-gyel továbbment. A mostani párharc alapján könnyű 5. meccs most sem várható, a Lakers akaratával nem lesz gond, inkább a Denver egyes játékosainak akarata és Malone taktikai módosításai dönthetik el, hogy lesz-e G6.

 

Amikor egy félelmetes támadógépezet védekezéssel nyeri a meccseket

A felek második mérkőzésén a Heat teljesen váratlanul, 23 triplával rontotta rá az ajtót a szabadnapot kivevő Bostonra, Joe Mazzulla és a Celtics pedig ezt láthatóan mellre szívta és minden aspektusban igyekezett elkerülni, hogy ez még egyszer előforduljon. Ez nem is sikerülhetett volna jobban, elképesztően fizikális védekezéssel minden levegőt elvettek a kelták a Miamitól, Spoelstra csapatát így a szezon legkevesebb dobott pontján, 84 egységen tudták tartani. A Boston hiába jutott alig csak száz pont fölé az előző találkozón, Mazzulla a támadójátékhoz – egyébként helyesen – nem nyúlt, a Celtics a legfolyékonyabb és legkiegyensúlyozottabb támadások levezénylésére képes a mezőnyben, minden játékos szerepe nagyon tisztán látszik egy ezer fokon égő, magas fordulatszámmal pörgő, hatékony támadógépezetben. Aznap támadóoldalon nem estek be a kinti dobások és vélhetően meglepte a csapatot a Heat szokásosnál fizikálisabb védekezése.

A Boston valószínűleg úgy ment neki ennek a mérkőzésnek, hogy az előző meccsen belesétáltak abba az egy shooting slumpba, ami egy párharc során reálisan legfeljebb egyszer történhet meg velük – Mazzulla láthatóan úgy volt vele, hogy a támadójátékot teljesen hasonló elvek alapján kell megszervezni ezen a mérkőzésen is, mellé viszont a védekezés hatékonyságát kell feltekerni. Ez pedig tökéletesen sikerül. A Celtics perimétervédekezésén egyszerűen nem tudott rést találni a Heat, a második meccsen bedobott 23 hármasa után ma csak kilenc alkalommal tudott betalálni a floridai csapat kintről, de nem csak kinti védekezésének köszönheti a Celtics, hogy a Miami csak 84 pontig jutott ma – de mindennek az alapja ez volt. A Heat fenti zárásait az egész mérkőzésen igyekezett nem elváltani a Boston, így a Heat-támadások egésze során őrizni tudták a számokra előnyös matchupokat: Holiday maradt legtöbbször Herrón, White Jaquezen, Brown Martint próbálta fogni, Tatum általában Jovic előtt maradt, Porzingis pedig Adebayót zárta le – ez persze szituációtól függően tolódhatott, sőt, néhányszor előfordult, hogy a Celtics 1-2-2-es zónát is bevetett, ha nem tudott időben rendeződni, de Tatumék mindenesetre tényleg minden értelemben fojtogatni tudták a Miami egyébként sem túl stabil lábakon álló támadójátékát. A Heat láthatóan nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a zárásai során az esetek döntő többségében nem tudta rákényszeríteni az ellenfelét a váltásokra, ha Adebayo lépett fel egy blokkra az irányítóhoz, akkor Porzingis nagyon okosan hátralépett egy lépést és engedte, hogy közte és a Heat centere között „csússzon el” a Celtics labdást fogó periméterjátékosa, legyen az akár Holiday, akár White, akár Brown – ráadásul a Boston az üres blokkoknál is ugyanezt csinálta, így a Heat nem tudott kedvező helyzeti előnyöket kialakítani egy-egy matchupban.

A kelták nagy előny mellett sem lazítottak a szoros védekezéseükön, a második félidőben még 25 pontos előnyben is nagy hangsúlyt fektettek erre. Valószínűleg nem attól tartottak, hogy a Heat visszajön a meccsbe, hanem már a következő mérkőzésekhez szokatták hozzá ezzel magukat, ha ez a védekezési intenzitás megmaradt, akkor, ha esteleg becsúszik még egyik olyan gyenge dobónap, mint a második mérkőzésen, akkor is képesek lehetnek győzelemmel zárni a napot. Külön észrevehető volt, hogy sokszor a támadások intenzitását is beáldozták arra, hogy hátul szervezettek tudjanak maradni, Jrue Holiday például az egész első félidőben rá sem nézett a gyűrűre, kísérlete sem volt sem mezőnyből, sem büntetőből – viszont a nagyszünetben az ő +26-os +/- mutatója a legjobb volt a mezőnyben. Szintén ezt a narratívát támasztja alá az is, hogy az első negyedben finoman szólva sem dobtunk hátast a Celtics 21 dobott pontjától – viszont az, hogy a Miamit ekkor csak 12 ponton, sőt, az első félidőben is 40 egység alatt tartották, az megadta az alaphangot az egész estéjüknek, ezt minden negyedben igyekeztek fenntartani, így a Heatnek még az is nehezére esett, hogy a 80 pontot átlépje az este folyamán.

 

Hová tűnt Caleb Martin?

A Miami Jimmy Butler és Terry Rozier hiányában különösen rá van utalva a kiegészítők extrájára, közülük is kiemelt szerepe van Caleb Martinnak. A játékos a tavalyi playoff-futás során megmutatta, hogy tökéletesen beleillik a Heat-culture-be, elsősorban Butler „fegyverhordozójaként”, de nem egyszer a támadójáték főszereplőjeként is megvillant a meccseken, ennek jelei azonban az eddigi három találkozón egyáltalán nem látszanak. A második meccsen szerzett 21 pontja 7/12-es mezőnnyel és 5/6 triplával egyelőre a kivételt képezi, az első találkozón négy, most pedig öt pontig tudott eljutni előbb 2/6, majd 2/4-es dobásmutatókkal – egyelőre a játékpercei nem sínylették meg a pocsék teljesítményét és a passzivitását, de Spoelstrának ennek láttan érdemes lehet elgondolkodnia esetleg Duncan Robinson visszahelyezésén a kezdőbe, bár valószínűleg Robinson korábbi sérülése miatt még nincs 100%-os állapotban. Martin a tavalyi rájátszásban igazolta, hogy sokkal több van benne, mint egy egyszerű kinti dobó, támadásban leütésből is képes hatékonyan dolgozni, labdavezetőként is meg tudja bontani a felállt védekezést, valamint védekezésben is faktor tudott lenni – egyelőre idén ebből nem sok minden látszik, ebben több, mint valószínű, hogy a Boston elképesztően rugalmas és sokoldalú védekezése is közrejátszik, de Spoelstrának valahogy erre megoldást kell találnia, különben a sérülések miatt egyébként is csekély számú opciói támadásban még tovább szűkülnek.

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!