Playoff-percek: Harangoztak ennek a Phillynek?

Amikor nem (nagyon) lehet megverni a Raptorst

A címvédő védekezése mindenki előtt ismert, és ezt még csak nagyon próbára sem tette a Nets a 4-0-s kanadai sikerrel végződő párharc során. Amikor emellé a Raps 55% fölött dob mezőnyből, ráadásul 22 triplát süllyeszt el 46.8%-os pontossággal, akkor nem igazán lehet vele mit kezdeni - és ez utóbbi megállapítás már nem csak a Brooklyn esetében igaz. A Boston ellen persze sokkal nehezebb feladata lesz Nick Nurse együttesének már a védelem megbontásánál és az üres dobóhelyzetek kialakításánál is, ezzel nyilván csökkenni is fog a hatékonyság, de a Raptors képes ilyen napokra bárki ellen - kérdés, képes lesz-e elégszer kelet egyik legjobbjával szemben.

Még mindig nem tudod, elsősorban kire készülj a Toronto ellen

Kawhi Leonard távozása után az volt a legnagyobb kérdés, hogy ki lesz a gárda első számú embere, ha igazán komolyan lépni kell. Erre még mindig nem tudjuk a pontos választ, mert az igazi erőpróba most következik a bajnok számára, ám az előjelek jók a Raps szemszögéből nézve. Serge Ibaka bombaformában van támadóoldalon, Fred VanVleet is nagyszerűen játszott összességében (a mai 9/4/5-öt is 19 perc alatt hozta, nem erőltették túl, mert nem volt rá szükség), Norman Powell is villant kétszer, Pascal Siakam pedig hozza magát, még ha a hatékonysága nem is a legjobb. A lábfesérülést szenvedő Kyle Lowry nagyon kell majd a Boston ellen, de elég sok fegyvere van rajta kívül is a Raptorsnak.

Mi marad ebből a Brooklynból?

Korábban is írtuk már: a jelenlegi Nets-keretben ennyi volt. A következő szezonban jó eséllyel jön már Kevin Durant és Kyrie Irving is, de hogy a mostani állományból ki lesz ott mellettük, arra azért nem fogadnánk most. Caris LeVert nem meglepő módon a Brooklyn legjobb embere volt a buborékban, de messze neki van a legnagyobb csereértéke, és az szinte már köztudott, hogy a csapat (vagyis inkább Durant és Irving) egy harmadik sztárt is szeretnének maguk mellé - ezt leginkább LeVertért lehet szerezni. Jarrett Allen megbízható volt, de nem tudott kilépni az árnyékából még a sztárok távollétében sem, a vajkezű Joe Harris pedig szabadügynök lesz. Timothe Luwawu-Cabarrot lehet még érdekes, mert szinte a semmiből bukkant elő néhány egészen ígéretes és hatékony teljesítménnyel - őt is tudnák használni a jövőben, mint ahogy az előtte felsoroltakat is, de mindnyájuk sorsa bizonytalan.

A Celtics felkészült az „emeltszintűre”

Gordon Hayward gyors kiválása után gyorsan rendezték a sorokat a bostoniak, a matchup-okat a saját előnyükre fordították: Walker például a negyedik meccsen félelmetes hatékonysággal dolgozott támadásban, hátul pedig nagyon kapart, Tatum 28 pontja mellett 15 pattanót és 2 blokkot is szállított, ez a duó pedig pont elégnek is bizonyult a Philly ellen. Továbbra is akadnak azért kérdőjelek, a cseresorban továbbra sincs egy olyan játékos, aki előlépne, ha a kezdőötös besül, ugyanakkor a Sixers elleni párharcban erre nem is volt szükség – Tatum és Brown ledominálta Tobias Harriséket, Walkernek egy Milton nem ellenfél, innentől kezdve szinte végig ők diktáltak. A számok alapján nem, de a látottak alapján a Theis-Kanter páros megoldotta a nagyon egyedül maradt Embiidet, Marcus Smart pedig levadászta Josh Richardsont, aki azért nem is tűnt túl motiváltnak. 

A második körben a Toronto már sokkal rosszabb párharcnak ígérkezik, hiszen a túloldalon Siakam és Anunoby, illetve Lowry és VanVleet (ha Lowry sérülése nem súlyos) duója is rímel a Boston kezdőjére, centerben pedig Gasol és Ibaka mindkét oldalon sokkal kellemetlenebb matchup, mint Embiid, hiszen jóval kevesebb figyelem juthat majd a két minden hájjal megkent veteránra. A Kanter vezette cseresornak fel kötnie majd az alsóneműt, mert Ibaka mellett Powell is képes győzelmeket jelentő pluszt adni, és több remek támadójátékos is alig várja, hogy végre parkettre kerüljön, ezt láthattuk a Brooklyn elleni negyedik meccsükön is. Mindezt tetézi, hogy jó formában és éhesen jön a Raptors. 

Elátkozott Sixers-szezon

Bő egy évvel ezelőtt csak Kawhi Leonard emlékezetes felpattanó-behulló középtávolija akadályozta meg a 76erst abban, hogy főcsoportdöntőt játszhasson, ám az a tempó egy akkor még nem látható dominóhatást indított el. Jimmy Butler, a gárdát összefogó „lelki vezető” távozott, helyére ugyan jött Josh Richardson, akitől triplafesztiválokat vártak, de végül sem mennyiségben, sem minőségben nem jött ki belőle mindez (nehéz volt az öröksége amiatt is, hogy JJ Redicket kellett volna feledtetnie), végig idegen testként mozgott a csapatban – amellett, hogy sérülés miatt sok meccsről hiányzott is. A nyáron jobb híján Al Horfordot szerezték meg, aki az első perctől kezdve borzasztóan rossz opciónak tűnt a csapatba, és ez be is bizonyosodott, az alapszakaszban is folyamatosan problémát okozott, hogy kezdőként vagy csereként játsszon, a playoffban pedig egyenesen karrierje legrosszabb időszakát élte meg. 

Ben Simmons továbbra is csak hébe-hóba akart két méterről távolabbról dobni, Joel Embiid pedig egész szezonban elégedetlen volt a szerepével: azt akarta, hogy rajta menjenek keresztül a támadások – ha nem is Nikola Jokics, de legalább Bam Adebayo szintjén. Ott volt még Tobias Harris, aki szintén nem ideális opció ebbe a gárdába, de ő legalább próbált alkalmazkodni a játékával, ahogyan a kiegészítők is igyekeztek felnőni a feladathoz. Egész alapszakaszban a „playoffra építettük ezt a csapatot” mantrát ismételgették a Phillynél, de Ben Simmons kidőlése után már nem maradt lehetőségük, hogy ezt bizonyíthassák. Amikor végre játszottak egy egál meccset a Bostonnal, „természetesen” akkor szenvedett ijesztő sérülést Harris, aki pont annyi időre vált ki, amennyi idő alatt a Celtics össze tudta rakni a győzelemhez és a söpréshez szükséges előnyt.

Ennek a Phillynek "harangoztak"?

A Philly jelen pillanatban a legnagyobb lekötött bértömeggel rendelkezik a 2020/21-es évadra (több, mint 147 millió dollár), ami akkor is iszonyatos teher ilyen teljesítmény mellett, ha nem lenne járvány és gazdasági visszaesés. Ráadásul a fizetések java része be is van betonozva, 2021/22-re 139 millió, 2020/23-ra 131 millió már most. Ben Simmons új szerződése miatt 8 millióról 29 millióra emelkedik a pénze, 2025 nyarán fut ki a kontraktusa, ráadásul 15%-os trade kickere van, szinte cserélhetetlen. Tobias Harrisnek „csak” 2024 nyaráig él a szerződése, jövőre 34 millió felett keres, utolsó évében 39 millió felett, jó ideig ő is cserélhetetlen. Joel Embiid jövőre 29, utána 31, 2022-23-ban 33 millió felett vinne haza – még talán az ő szerződése a leghamarabb mozdítható hármójuk közül, de sérüléstörténetét és a szerepével kapcsolatos igényeit is beszámítva nem nagyon lenne kérője. Hárman közel 93 milliót keresnek jövőre, ehhez jön még Al Horford pénze, aki jövőre 27.5 milliót tesz el, 2021-22-ben 27 milliót, 2022-23-ban pedig 26.5 milliót, bár ebből már csak 14.5 millió garantált. (Ha a következő két évben döntőzne a csapat, akkor 19.5 millió lenne a garantált rész, ha bajnoki címet nyerne, akkor kapná meg a teljes összeget – elég utopisztikus mindkét opció). 

Valószínűleg Horfordtól igyekeznek majd megszabadulni, ha nem is rögtön, de a következő szezonban vagy jövő nyáron, kérdés, hogy kapnak-e bármi értelmeset cserébe. A bajokat tetézi, hogy a csapat papíron legveszélyesebb kinti dobója, Josh Richardson 2021 nyarán kiléphet a szerződéséből, és az általa eddig tapasztaltak alapján nem valószínű, hogy nagyon szeretne maradni. Le lehet ugyan cserélni a vezetőedző Brett Brownt, de attól még a gárda nagyon súlyos szerkezeti problémáit és csapaton belüli feszültségeit mindez nem oldja meg, és az óriási fizetések miatt rövid időn belül erre nem is nagyon mutatkozik esély. Könnyen elképzelhető, hogy Joel Embiidet próbálják elcserélni, a meccs után egyébként a center meg is mondta, hogy ő Phillyben akarja befejezni a pályafutását, de ha nem így alakul, azzal is együtt fog élni – mondjuk azt is hozzátette, hogyha a gyűrűtől távolabb játszana, az mindenkinek jobb lenne (Simmonsra gondolt elsősorban, aki így mehetne a palánk közelébe pozíciózni), és lát ebben a keretben potenciált. A kérdés az, hogy Elton Brand GM lát-e benne, figyelemmel arra, hogy idén a Bucks dominálta Keletet, de a Toronto, a Boston és a Miami is nagy lépéseket tett előre, a Pacersben is akad potenciál, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy jövőre jön Durant és Irving a Brooklynba - nagy a veszély, hogy a Sixers beleragad a keleti 5-7. helybe, az pedig a senki földje...

Malone lépett

3 meccs után szánta el magát a Denver Nuggets edzője, hogy változtasson a csapata rotációján. Michael Porter Jr. helyére bekerült a kezdőbe az a Jerami Grant, aki talán az egyetlen olyan Nuggets játékos, aki eddig végig a megfelelő intenzitással játszott. Monte Morris is a kezdők között találta magát, akinek továbbra is az a legfőbb skillje, hogy nem adja el a labdát, és ez most átragadt a többi denverire is. Az előző meccsen 17 alkalommal szórták el a játékszert, most viszont csak 6 alkalommal. Volt egy 25 perces periódusok, amikor egy labdát sem adtak el. Morris a labdajáratásra is pozitív hatással volt, 25 gólpasszt osztottak szét csapatszinten, ami eddig a legtöbb tőlük a párharc során.

Talán a változtatásoknak is köszönhetően a Nuggets sokkal agresszívabban lépett fel támadásban, mint az előző két meccsen, bár ebből pont azok vették ki a részüket, akik bent maradtak a kezdőben. Nikola Jokics már az első negyedben 8 dobást vállalt, Paul Millsap pedig 14 pontig jutott a nagyszünetig. Utóbbi azért is nagy szó, mert az előző 3 meccsen összesen jutott 21 egységig. A legjobbjuk azonban már az első félidőben is Jamal Murray volt 18 ponttal.

Még mindig Snyder a jobb edző

Hiába húzta meg Mike Malone azokat a lépéseket, amiket meg kellett, a gondot továbbra is az jelenti nála, hogy meccs közben már nem tud érdemben változtatni. Quin Snyder ráadásul pont ebben a legerősebb eddig a párharc során, és ezt a legjobban a harmadik negyedekben mutatott teljesítményük mutatja meg. A Utah Jazz edzője eddig rendre változtatni tudott a nagyszünetben, és így volt ez most is. A Jazz a 4 meccs alatt 50 ponttal veri eddig a Nuggetsen, és a legkisebb különbség is 9 pont volt a javukra ebben a játékrészben (pont ma hajnalban).

A Utah szünet után teljesen lebontotta ellenfele támadójátékát, a Murray-Jokics kettős mellett mindössze 12 pontig jutott a Denver többi játékosa. Ha nincs Murray 32 pontos második félideje, és nem ér el 50 pontos playoff franchise rekordot, akkor hamarabb is eldőlhetett volna ez a meccs. A Jazz nem is tudott mit kezdeni vele, 4/7 pull up triplája, valamint 3/5 step back hármasa is beesett. Azzal viszont ő sem tudott mit csinálni, hogy a túloldalon Donovan Mitchell 51 egységig jutott, csak tartani tudta vele a lépést. Kettejük teljesítménye történelmi, korábban még nem volt arra példa, hogy két játékos egymás ellen jusson el 50 pontig a rájátszásban.

Jöhet a Jumbo Lineup?

Malone hiába talált ki valami olyat, ami ideig-óráig működőképes volt, mégis gondolkodnia kell azon, hogy min változtathat a következő meccsre. Azt ma bizonyította, hogy két meccs között észre tudja venni az apró dolgokat, de ismét megmutatta azt is, hogy meccs közben néha azt sem veszi észre, amikor ott van a szeme előtt a megoldás. A negyedik negyed közepén 9 pontos hátránynál a Murray-Porter-Grant-Millsap-Jokics sorral próbálkozott, és 2,5 perc alatt vissza is jöttek 4 pontra. Malone mégis megbontotta ezt az ötöst, Porter helyett a sokkal kisebb Morris került vissza, és a megkezdett felzárkózást nem tudták befejezni. A párharc során korábban csak egyszer használta ezt az ötöst, és érdekes egybeesés, hogy pont akkor nyert a Denver. Az is igaz, hogy akkor ez az ötös 8,5 perc alatt -1-ben volt akkor. Támadásban csak 8/22-t dobott eddig ez a sor a két meccsen, viszont a Jazz játékát is el tudták rontani, ők 7/21-et hoztak össze ellenük.

Még mindig tart a triplaeső

A Jazz az első 3 meccsén is remekül triplázott, és ezen a szokásán a 4. összecsapáson sem változtatott. A mostani 14/29 után már 68/157-nél járnak, 43,3%-kal dobnak távolról. Ebből leginkább Mitchell vette ki a részét, aki 18/35 hármasát elsüllyesztette eddig, de a csak két meccsen pályára lépő Mike Conley is hozzátett már 11/16 jó triplát. Conley, apropó: kicsi eddig a minta, és egészen biztosan tarthatatlan is, de amikor pályán van, csapatszinten 57,9%-kal tripláznak, 38 kísérletükből 22 ült ebben az időszakban.

Ne húzza tovább, Playoff P

Paul George valami elképesztően gyenge szériát fut eddig a Dallas ellen, az első meccse még a "hagyján" kategóriába esett, azóta viszont zsinórban háromszor volt pocsék - mondhatja, hogy ő nem James Harden és igaza is van, mert 11,3 pontot átlagolt ezen a három meccsen 21,3%-os mezőnymutatóval és 16%-os triplázással, Harden nem nagyon szokott így eltűnni, pedig ő nem szokott emelni a játékában a playoffra és nem is hívja magát Playoff J-nek. George egészen vállalhatatlan formája nagyon benne van a Clippers gyengélkedésében és bár védekezésben valóban próbál hozzátenni, de most már huzamosabb ideje dob botrányosan - ha ez így marad, akkor már most is bajban lehetnek, pláne később. Mindezért egyébként dicsérjük meg Tim Hardaway Jr.-t, aki váratlanul jól védekezik rajta, de ez Playoff P-nek ne jelentsen már ekkora akadályt - főleg, hogy saját maga azt mondta, hogy megvannak a dobásai, a dallasi védők nem is jók, csak be kéne dobnia ezeket...

A Clippers-védekezés még nem PO-szint

Doc Rivers érthetően elégedetlen volt csapatával az újabb vereség után, elsősorban a mentális gyengeséget és a védekezésbeli hiányosságokat emelte ki. Szerinte egy bajnokesélyesnek nem szabad 21 pontos előnyből kikapnia attól a Dallastól, amelyben nincs ott Porzingis, ráadásul úgy kaptak ki, hogy még ők voltak feszültek, ők kaptak technikait a sima vezetésüknél - ennél sokkal higgadtabban, megfontoltabban kell hozniuk a meccseket. Külön kiemelte azt is, hogy Kawhi Leonard a hajrában elváltotta magát Luka Doncicról, akinek így nem egy jó védővel kellett szembenéznie az utolsó dobásnál - Rivers szerint ilyen helyzetben mindent váltanak, de vannak olyan helyzetek, amikor ezt felül kell bírálni.

Leonard egyébként egy játékkal korábban ugyanúgy simán leváltotta magát Doncicról és "kényelmesre" vette a helyzetet hátul, Doncic azt is simán megbüntette - ezek nem nagyon fognak beleférni. Leonard hátul amúgy is kezd most már túlértékeltté válni a teljesítménye kapcsán, de legalább ilyenkor oda kell tennie magát, amikor egy meccs múlik azon, hogy hogyan védekezik...

George pedig nem is értette, hogy Rivers mire gondolt a mentális gyengeséggel - mikor megkérdezték tőle, azt válaszolta, hogy nem érti. Leonard viszont Rivers szerint próbálja figyelmeztetni a csapatot és jobbá tenni - mint mondta, ő és Lou Williams próbálta vezetni a gárdát, de ezúttal a többieknél süket fülekre találtak ezek az üzenetek.

Márpedig ennél sokkal jobban kell védekezni és sokkal inkább "gyilkos" módon kell lemenedzselni a meccseket, különben még a végén ez a szlovén kölyök hazaküldi őket...

Ez már a stepback triplák kora

Luka Doncic visszalépős hármassal elkövetett meccsnyerőjével kapcsolatban érdekes felvetés, hogy ez mennyire volt jó dobás - mivel Doncictól sok ilyet láttunk már, talán nem is tűnt fel annyira, hogy igazából nem feltétlenül így tanítják a meccsek lezárását. Paul George tavaly "rossz dobásnak" hívta Damian Lillard sorozatot lezáró hármasát, ami szintén egy távoli stepback volt és korábban talán igaza is lett volna, de többé már nem, az NBA megváltozott.

A 2013-2014-es szezonban még csak 0,6 stepback hármast vállaltak a játékosok száz támadásra vetítve, ez a szám viszont mostanra már ötször több, kereken 3 és a népszerűségét növeli, hogy két elit offense épül ez köré: a Houston és a Dallas is a legjobb játékosa visszalépős dobásaira alapoz (részben persze). A Rockets ezzel három éve top3-as támadójátékot hoz, a Mavs pedig idén történelmi magasságokba emelkedett, úgyhogy érdemes odafigyelni rá...

Amúgy ennél több pontot győztes buzzer-beaterrel együtt csak Damian Lillard (tavalyi 50 pont), LeBron James (2018-as 44 pont) és Michael Jordan (1989-es 44 pont) szerzett a playoffban.