Playoff-percek: Mikal Bridges személyesre vette

Bridges személyesre vette

Mikal Bridges támadásban eddig felemás rájátszást hozott, 13,8 pontot átlagolt, de csak 22,2%-kal triplázott, és a negyedik meccsen ő volt Herbert Jones egyik áldozata a háromból, akiket tripladobás közben blokkolt a Pelicans újonca. Az ötödik meccsre teljesen más attitűddel érkezett meg, agresszívabbá vált támadásban, előkerültek azok a labda nélküli befutásai is, amiket olyan jól csinált az alapszakaszban, és emellett egy személyben életet lehelt a Suns triplázásába, úgy süllyesztett el 4/4 hármast, hogy körülötte a másik négy kezdő ezúttal is csak 2/16-ot hozott.

Annak ellenére, hogy 12/17-es mezőnymutatóval ért el 31 pontot, mégis a védekezésével tűnt ki igazán a mezőnyből. A pálya ezen oldalán eddig sem végzett rossz munkát, viszont most kis túlzással egymaga fogta meg CJ McCollum és Brandon Ingram kettősét, és csalásnak érződik Monty Williams azon nyilatkozata, hogy klónozná őt, mert így is olyan volt, mintha mindenhol ott lenne. McCollum életét különösen megkeserítette, 1/9-cel dobott mellőle a hátvéd, de ezúttal Ingramen is több időt töltött, aki 1/4-et szenvedett össze mellőle. Az ESPN statisztikái szerint 3/17, a Second Spectrum adatai alapján 4/19-cel dobott a Pelicans Bridges mellől ezen az estén – az utóbbi szerint McCollum az egész párharc során 10/32-vel dob mellőle, és 5 meccs alatt 5 eladott labdába is belekényszerítette őt. Maradjunk még a Second Spectrum adatainál, mert az egész párharcot nézve 26/73 (35,6%) a Pelicans vele szemben, de Deandre Ayton (35/95, 36,8%) és Chris Paul (24/64, 37,5%) is dicséretet érdemel a dobókkal szembeni védekezéséért.

Bridges belépett egy elit társaságba is a mai teljesítményével, ő a liga történetének a hetedik játékosa, aki a rájátszásban legalább 30 ponttal, 4 bedobott triplával és 4 blokkolt dobással zárt, korábban csak LeBron James, Kevin Durant, Kawhi Leonard, Kobe Bryant, Dirk Nowitzki és Vince Carter volt képes hasonlóra.

 

Ha Paul agresszív, helyére kerülnek a dolgok

Nehéz nem összefüggést találni abban, hogy a Suns azt a két meccset veszítette el, amelyeken Chris Paul gyengébb teljesítményt nyújtott, elvégre a vesztes meccseken 5/16-tal, illetve 2/8-cal dobott, míg a győzteseken 12/16-tal, 10/18-cal és 8/18-cal. Ezúttal már az első negyedben megadta az alaphangot, 8 ponttal és 3 gólpasszal nyitott, kereste magának a dobóhelyzeteket, ezzel kinyílt a többiek előtt is a pálya, és most először érződött az, hogy nem kényszeresen Deandre Aytont keresik, hogy lépjen fel Devin Booker hiányában támadásban, hanem sokkal természetesebben, a játék folyása mentén alakult, hogy éppen ki vállalt Paul mellett dobásokat. Ayton így is 8 pontot szerzett az első negyedben, és a folytatásban is tartani tudta a lépést Jonas Valanciunasszal, de nem erőltette úgy a pontszerzést, ahogyan azt az előző két meccsen tette, jobban odafigyelt a labda járatására is, így végig ritmusból játszhatott a Suns.

Pault láthatóan felpaprikázta, hogy mit művelt vele Jose Alvarado (csinált is vele szemben egy Draymond Greent), de a Pelicans piócájára a Suns is készült, sokszor már a saját térfelén kapott egy elzárást Paul, hogy le tudja őt rázni, de a negyedik negyedben csak összejött neki újfent, hogy 8 másodpercet harcoljon ki ellene. Ehhez hasonló részsikereknek azonban csak kevésszer örülhetett ezen az estén Alvarado, összességében Paul klasszisteljesítményt nyújtott, egyedül a 0/4 triplája miatt nem zárt ennél is hatékonyabb estét pontszerzésben.

 

McGee kisebb szerepet kapott, előkerült Biyombo

Az elmúlt két meccsen támadásban remekelt JaVale McGee, de a Suns csapatszinten -16-ban zárta vele a pályán ezeket a találkozókat, és erre Monty Williams is lépett. Ezúttal csak 9 percet tölthetett a pályán, ráadásul ebből bő 3 percet úgy, hogy közben Ayton is pályán volt, és ez a felállás meg is lepte a Pelicanst, 11-2-re nyerte ezt az időszakot a Suns – a teljes alapszakaszban nem játszottak ennyit egymás mellett, mint ezen az egy meccsen.

Monty Williams emellett Bismack Biyombónak is lehetőséget adott, ráadásul bő 1 percen keresztül ő is játszott McGee-vel párban is, és összességében közel 8 perc lehetőséghez jutott. Ez azért is meglepő, mert az első két meccsen pályára sem került, és az azt követő kettőn sem érte el az együttes játékideje a 3 percet, az ötödik találkozón viszont fontos perceket töltött a pályán, és hozzájárult azon percek átvészeléséhez, amiket Ayton nélkül kellett lehozniuk.

 

Payne faultgondjai nem férnek bele

Nincs egyelőre túlságosan jó rájátszása Cameron Payne-nek, viszont végre mutatott valamit, a helyére küldött 2/3 triplát, és ezúttal tartást tudott adni a Sunsnak azokra a percekre, amíg Paul ült. Ezzel együtt is illeti őt némi kritika a mai teljesítményéért, mindössze 12 perc alatt kipontozódott, így Paulnak 39 percet kellett játszania, aki a végére láthatóan nagyon el is fáradt, a továbbiakban sokkal jobban oda kell figyelnie a csereirányítónak a faultjaira, mert minden olyan perc nagyon értékes, amit Paul pihenni tud.

 

50-0

A Suns továbbra is veretlen azokon a meccseken, amiken vezetnek három negyedet követően. Az alapszakaszban 47-0-ra hozták le ezeket a meccseket, és a Pelicans ellen is 3/3-nál járnak olyankor, amikor előnyről kezdhetik a negyedik negyedet.

 

Elmaradt a harmadik negyedes varázslat

A Pelicans eddigi sikereiben nagy szerepet játszott, hogy az első négy meccsen átlag 11 pontot vertek rá ellenfelükre a harmadik negyedekben, ezúttal viszont csak 32-30-ra tudták behúzni ezt a játékrészt. Bridges ekkor kezdett el igazán ficánkolni támadásban, 11 pontot ért el csak ebben a negyedben, sokat tett azért, hogy most ne aludjon be a Suns fordulás után. Korábban leginkább Ingram remekelt ilyenkor, ezúttal viszont 3 mezőnykísérleten tartotta őt a Suns védekezése, de továbbra is úgy tűnik, hogy vele ilyenkor történik valami, mert így is 8 pontot és 2 gólpasszt ért el ebben a 12 percben, újfent a harmadik negyedben hozta a legjobb formáját, míg a meccs többi részében meg sem tudta közelíteni az itteni hatékonyságát.

 

Csak a büntetők maradtak a Pelicansnak

Legutóbb Monty Williams kifakadt amiatt, hogy a Pelicans 42 büntetőt dobhatott, míg ők csak 15 alkalommal állhattak oda a vonalra – itt csökkent a különbség némileg, de továbbra is jelentős maradt. A Pelicans ezúttal 35 büntetőt dobhatott, míg a Suns 20-at, ez az egy fegyvere megmaradt Ingraméknek, viszont ez most csak 40%-os mezőnymutatóval párosult, és 6-tal több labdát is adtak el, mint a negyedik meccsen.

További rossz előjel a számukra, hogy a hajrában Ingram is ujjsérülést szenvedett, ami után mindhárom mezőnykísérletét elrontotta, kihagyott egy büntetőt és eladott labdát is jegyzett, az ő állapota nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó percekben nem tudtak közelíteni, sőt, ekkor növelte tekintélyesre az előnyét a Suns. Fogadkozott, hogy rendben lesz a hatodik meccsre, ugyanakkor nem nézett ki valami jól, és ha nem tudja hozni a tőle elvárhatót, akkor igencsak nehéz helyzetben lesz az életben maradásért küzdő Pelicans.

 

Trae Young nem tudott robbanni

A Heat-Hawks párharc felvezetőjében kulcskérdésként fogalmaztuk meg, hogy Bam Adebayóval és a Miami mindent elváltós védekezésével mihez kezd majd Trae Young, aki alapvetően nagyon jól kezelte az ilyen helyzeteket eddig, de ez az Adebayo-matchup feladhatja neki a leckét - ettől függetlenül nem számítottunk ilyen szériára tőle, ahogy valószínűleg senki más sem.

Young egyetlen egyszer, a harmadik meccsen szabadult ki egy kicsit, ott volt 24 pontja 6/14 dobással, de háromszor teljességgel eltüntették őt, egyszer pedig úgy dobott 25 pontot, hogy 10 labdát adott el. Pályafutása legrosszabb meccseiből többet is most hozott össze és az öt mérkőzés alatt 15,4 pontot átlagolt úgy, hogy 29%-kal célzott mezőnyből, valamint 16,7%-kal távolról. Ehhez jön hozzá, hogy átlagosan 6 gólpasszára pontosan ugyanannyi eladott labda jutott és 1980 óta ő az első játékos az NBA történetében, aki egy playoff-párharcot 25-nél kevesebb mezőnykosárral (22) és legalább 30 eladott labdával zárt. Végül több triplakísérlettel zárt, mint kétpontossal, képtelen volt eljutni a gyűrűig, az ötödik meccsen pedig a kedve is elment már, nulla efforttal átlökte a labdát Hunternek és megállt, "kitaposta a zsírját" a Heat.

Valószínűtlenül leradírozta őt a Miami és bár vártuk, de egyszer sem tudott igazából robbanni - Young most nem is csitítgatta a közönséget, egyszerűen elismerte, hogy ez a Heat egy kiváló védőcsapat és le a kalappal előtte.

 

Spoelstra jól kavarja a védekezést

A Miami meccsdöntő 17-0-s futását egy kisebb váltás indította el: a csapat a szezon során sokszor mutatott "kamu" egészpályás letámadást, amikor két ember odament lassítani a labdafelhozatalt, majd visszahelyezkedett egy zónába, így az ellenfél folyamatosan küszködött és sok időt elégedett, nem volt meg a ritmusa. A kérdéses időszakban azonban Spoelstra váltott és valóban fent hagyta egészpályázni a csapatát, amelyből született két villámgyors labdaszerzés és kosár, a második negyed utolsó négy percében pedig összesen hatszor szórta el a játékszert a Hawks - ezeket szépen megbüntették Strusék és onnantól már végig vezettek. 

A párharc során egy-két ilyen apró váltást láttunk már Spoelstrától, amikor az addigi mederből néhány labdabirtoklás erejéig egy-egy váratlan húzással kibillentette az ellenfelet, ami most nagyon bejött - ő hozza a playoff-formát...

 

Támadásban azért több kell majd a Heattől

Összességében kérdés nélkül uralta ezt a szériát a Miami, az egyetlen vereségnél 26 pontos előnyt adott le a társaság, amelyet kicsit megzavart Kyle Lowry sérülése, de összességében az öt meccsből háromszor is 100 pont alatt tartotta ellenfelét a társaság és az történt, amit Spoelstráék akartak. Két dolog miatt azonban mégsem lehetnek teljesen nyugodtak.

Egyrészt Lowry és most már Jimmy Butler sérülése is aggodalomra adhat okot: az irányító hamstringje most már jó pár napja pihen és a következő körig is van még néhány nap, de Butler semmiből jövő térdsérülése egyelőre elég homályos - amúgy PJ Tucker és Caleb Martin sem 100%-os, a sima párharc ellenére messze van ez a csapat az egészségestől, sőt. 

Másrészt pedig a támadójáték jóindulattal is átlagosra sikerült, ami egy komolyabb csapattal szemben biztos, hogy kevés lesz. Az első mérkőzésen nagyon ült még a rendszer, Duncan Robinson vezetésével nagyszerű kinti dobóteljesítményt hozott az együttes, azt követően viszont csak a védekezésükben és Butler egyéni extrájában bízhattak, aki dobott is egyszer 45, egyszer pedig 36 pontot, ő remek szériát zárt. Ezzel együtt itt bőven lenne még min javítani - a kispad most is egy kiválónak aligha nevezhető 0/13 triplát tudott hozzátenni, Bam Adebayo alig ütötte a 12 pontos átlagot a szériában, pedig Clint Capela csak a második felére ért vissza, a Sixers-Raptors győztese ellen biztos, hogy szintlépésre lesz szükségük a floridaiaknak.

 

Mi lesz az Atlantával?

A tavaly "kicsúszott" keleti döntő után úgy döntött az atlantai klubvezetés, hogy meg kell tartani a magot és ezekkel a fiatalokkal kell nekimenni még egyszer - aztán akkora csalódás volt az alapszakaszuk, hogy többször is felmerült: el kell engedni az egészet, többeket is elcserélni és újrahangszerelni a dolgot. Ezt végül elvetették, mert a társaság éppen a kérdéses időszakban talált magára és úgy tűnt, hogy képes lehet a jó eredmény elérésére, de aztán végül csak a playin alsó felébe értek oda Youngék - ott két győzelemmel megint elhitették, hogy jók, ebben a szériában viszont igazából egy percig sem volt esélyük.

Így a nyár során valószínűleg változások következnek: John Collins hasznos, de sokszor sérült és nem biztos, hogy megéri a hosszútávú nagy szerződést, Trae Young amúgy is jobban dolgozott nélküle. Clint Capela védekezése kategóriákat zuhant és ott van mögötte Onyeka Okongwu, akiben lenne potenciál, vele érdemes foglalkozni, Danilo Gallinari lejáró lesz, Lou Williamsre sincs értelme nagyon alapozni - van egy fiatal és hasznáható mag (Young, Huerter, Hunter, Bogdanovics?), de körülöttük minden bizonnyal át kell alakítani a keretet. Szükség lenne rutinos veteránokra, illetve mindenképpen szükség lenne jó egyéni védőkre: leginkább ez hiányzott most tőlük Young betlijén kívül, olyan játékosok, akiken nem gyalogol át az ellenfél különösebb erőbedobás nélkül. Az említett négy alapember közül egyedül Hunterből lehet jó védő, a többiekből nem, így komolyabb mozgásokra is számíthatunk. 

 

Jaren Jackson Jr. nyerő faktor lehetne, de képtelen pályán maradni

A liga legjobb támadópattanózójáról, Steven Adamsről a párharc első negyedében kiderült, hogy ehhez a szériához nem sok köze lesz, innentől kezdve pedig jóval nagyobb teher szakadt JJJ nyakába, hiszen nincs mellette a kőkemény új-zélandi. A liga legjobb blokkolójától ma is jött két szerelés, ahogy ebben a műfajban jól is teljesít, de ezt leszámítva csak a faultjait lehet kiemelni. Még a 2-3. meccsen ez nem volt akkora gond, mert KAT sem játszott jól, azóta viszont valami átkattant a Wolves centerénél, ennek ellensúlyozására pedig JJJ-nek pályán kéne lennie – ma ez 18 percig sikerült, ami borzasztóan kevés. Nagyon éles volt a kontraszt: 13-2-val nyitott a Memphis, parádésan játszottak, aztán Jackson megkapta a második hibáját, le kellett ülnie, a Wolves hamar fel is zárkózott.

Nem biztos, hogy a Grizzlies rendesen le tudja már lassítani Townst, de Jackson a túloldalon képes bedobálni az üres hármasokat, emiatt jobban oda kellene rá figyelnie a Minnesota védelmének, amit nem kell megtennie a többCi magasember, Tillman, Clarke, illetve a small-ball négyest játszó Anderson esetében.

Emiatt a Memphis small-ballja támadásban sokszor hatástalan, mivel a Wolves betömöríti a festéket, ezzel kicsit el is veszi Ja Morant betöréseit, ami pedig a Grizzlies egyik alapjátéka – ezzel pedig megnehezíti Dillon Brooks és Desmond Bane életét is. Bane-nek van olyan csuklója, hogy az esetek többségében így sem tudnak vele mit kezdeni, Brooks viszont hero ballban vagy nagyon extra (mint a negyedik meccs negyedik negyedében), vagy szinte semmi nem megy be neki, mint ma (3/18 mezőnyből, 1/10 tripla).

 

Most Ja Morant lépett fel a negyedik negyedben (és szokás szerint Brandon Clarke)

A negyedik meccsen saját bevallása szerint sem volt önmaga a Grizzlies alfája, összességében nem hozott jó döntéseket, és kicsit későn is ébredt fel, a végjátékban már fáradt társai hibáztak – miközben a túloldalon Karl-Anthony Towns sorra szerezte a fontosabbnál fontosabb kosarakat.

Ma fordult a kocka, mert bár hiába sikerült limitálni Morant betöréseit, a harmadik negyed végén az irtózatos nagy zsákolásánál már láttunk valamit a „régi” Morantből. A zárónegyedben volt már 13 is közte, sőt 7 perccel a vége előtt 88-99 állt az eredményjelzőn. Itt előbb Dillon Brooks bedobta mai egyetlen hármasát, majd Morant szedett védőpattanót, ahol lefaultolták, és bár a második büntetőt kihagyta, Brandon Clarke visszatette a támadót. Már csak öt pont volt közte, megint kiharcolt két büntetőt, majd hibázott egy floatert, de Clarke megint résen volt – kettejük 10-0-s futása után már csak 98-99-es hátrányban álltak.

Itt jött egy Beverley-hármas, amire Morant ziccerrel válaszolt, majd Edwards és Towns kosaraira 4/4 büntetőt értékesített – közben kipontozta Beverley-t. 104-106-nál szedett védőpattanót, a túloldalon pedig ismét Clarke ütött el egy támadópattanót, amiből Morant hármasával már vezetett a Grizzlies. Aztán erre jött még két újabb büntető, majd Edwards hatalmas saroktriplája után a győztes ziccer. Összességében a negyedik negyedben 18 pontot szerzett, csapata utolsó 13 pontja tőle jött.

 

Brandon Clarke és Desmond Bane eddig a párharc memphisi hőse

Az ötödik meccsen is elképesztőt melózott Grizzlies cseremagasa, aki most már csak papíron csere: 37 percet töltött a pályán, 9/14-es mezőnymutatóval és 3/7 büntetővel jutott el 21 pontig, szedett 15 lepattanót, volt még 3 gólpassza és egy blokkja – ezek All-Star szintű számok. Ráadásul 9 (!) támadópattanót szedett vissza (a komplett Wolves hatot), ebből pedig jó néhányat kritikus pillanatokban. Clarke eddig öt meccsen 16.4 pontot és 8.6 lepattanót átlagol, de ami igazán brutális, hogy mezőnyből 70.2%-kal (!) céloz. A gyenge pontjai a büntetők, a mai 3/7-tel 60% alá esett az átlaga.

Desmond Bane a 3-4. meccsen 15 hármast vert be, erre most igencsak figyeltek a minnesotaiak, de így is kiesett a kezéből 3/8 tripla, ismét eljutott 25 pontig. Ami ugyanilyen fontos, hogy hátul 3 blokkot és 2 szerzett labdát jegyzett – az előző négy meccsen hozott ennyit összesen. Bane egyelőre 47% felett dob mezőnyből, majdnem ugyanennyivel triplázik, ráadásul 18/20 büntetőt dobott be, ami kerek 90%. A 23.6 pontos átlag nagyon kell is, hogy ellensúlyozza Anthony Edwards remek szériáját – bár Ant-Man csillogása és hype-ja talán elhomályosítja, de jegyezzük fel, hogy a Grizzlies-oldalán is egy nagyon hasonló playoff-menő születésének vagyunk szemtanúi.

 

Használt Taylor Jenkins kifakadása, de nem csak ezen múlt

A 4. mérkőzést követően a Grizzlies vezetőedzője szokatlanul erős kritikát fogalmazott meg a játékvezetéssel kapcsolatban, ami láthatóan betalált, legalábbis részben – a kivétel JJJ volt, aki ezúttal 18 perc alatt gyűjtötte be a hat feketepontot, a többiek ellen viszont maximum háromszor szólt a síp, JJJ-n kívül senki nem került faultgondokba. Most a Wolvesra fújtak 10-zel több faultot (19-29), Patrick Beverley-nek 28 játékperc alatt kigyűlt a hat hibája, Edwards és Towns is 5-5 faulttal fejezte be a meccset, a büntetőkísérleteknél pedig 39-24 volt az arány.

A büntetők számánál viszont érdemes kiemelni, hogy a „javulás” főleg Ja Morantet érintette, aki 17-szer állhatott a vonalra – annyiszor, mint az előző három meccsen összesen.  Rajta kívül még Clarke-nak volt hét kísérlete, de mindketten 4-4 egypontost kihagytak, végül a bedobott büntetők aránya „csak” 26-21 lett, ezt az előnyt igazán nem tudta kihasználni a Memphis.

Amiben viszont nagyon feljavultak, azok a hagyományos értékeik: a lepattanózás, festékben szerzett pontok és gyorsindítás. Clarke vezetésével 18-6-ra nyerték a támadópattanó-csatát, védőpattanókban gyakorlatilag egál volt (36-35 a Wolvesnak) – figyelembe véve, hogy Adams egyáltalán nem játszott, JJJ pedig alig volt pályán, ez egy szemöldök-felhúzós adat. A másik fontos szám a Wolves 22 eladott labdája, amiből 23 pontot szerzett a Grizzlies, de ami döntő, hogy tudtak futni, 19 pont jött gyorsindításból (a túloldalon 10). A harmadik, szintén kiemelkedő különbség a festékben szerzett pontok száma, amit 62-38-ra hoztak.

 

Megint nem tudta befejezni a munkát a Wolves

A Minnesota az első félidőben 55 pontot termelt, de nem tudta leszakítani ellenfelét, a harmadik negyedben viszont be tudtak vinni egy komoly ütést védekezésben, miközben a hatékony támadójátékot továbbra is fenn tudták tartani.

KAT most ugyan annyira nem villogott, de ő és Edwards is hozta magát, Russell és Beverley jól osztogatott, ráadásul ezúttal a kispad is fel tudott nőni a Grizzlies cseresorának szintjére – nem igazán volt gyenge pontjuk, mind az öt játékos folyamatosan hozzá tudott tenni. Így elbírták, hogy a Grizzlies jó munkát végzett Jarred Vanderbilten, akinek tele volt a keze az extrán pattanózó ellenféllel.

A negyedik negyed elején úgy tűnt, hogy tanultak a harmadik meccs óriási leolvadásából, sikerült megnyomniuk a játékrész elejét, sőt az első Grizzlies-felzárkózási kísérletet vissza is verték. Hét perccel a vége előtt úgy érezhették, hogy a munkát elvégezték: vezettek 10 ponttal, Ja Morant alapvetően limitálva volt, Dillon Brooks szinte képtelen volt kosarat szerezni. Csökkent a fókusz, kicsit mintha menedzselni akarták volna az előnyt, és ezúttal nem volt szerencséjük, Morant a negyedik meccsel ellentétben időben ébredt fel, miközben Townstól nem jött az a fajta clutch teljesítmény, mint pár nappal korábban.

A korábbi meccseken lehetett azt mondani, hogy ez a fajta leolvadás a végjátékokban kicsit a rutintalanságra vezethető vissza, de most már zsinórban harmadik mérkőzésen látjuk azt, hogy a Wolves nyeregben van a második félidőben, a negyedik negyedben, mégsem tudja megnyugtatóan lezárni az összecsapást. A harmadik meccsen az edzői stáb is bealudt, a negyediken még Towns extrája kihúzta őket a sz.rból, most viszont egyszerűen nem tudták levédeni a Morant-Clarke duót, támadásban pedig csak villanásokra futotta. Nyilván Beverley kipontozódása nem jött jól, de ezzel nem lehet takarózni, a túloldalon Jackson melegítette a padot az utolsó hét percben.

Ebben a hét percben nem nehéz megtalálni a Wolves gyenge láncszemét: D’Angelo „Hidegvér” Russell 1-1 labdaszerzést, lepattanót és gólpasszt tud felmutatni, illetve nulla pontot és két rontott dobást. A második középtávolija ráadásul 107-106-os állásnál a vezetésért ment volna 13 másodperccel a vége előtt – még a gyűrűt sem találta el…

 

A rájátszás idején további érdekességekért keressétek a Kezdő5.hu Twitter-oldalát is.