Playoff-percek: Mike Brown ismeri volt csapata gyengéit

Kilenc

Kilenc pont, kilenc eladott labda, kilenc kihagyott dobás: ezek voltak az első félidő mérlegei a Joel Embiid – James Harden szupersztárpáros részéről. Az első mérkőzésen Harden remekelt, Embiid pedig tette a dolgát, amit a duplázások-triplázások ellen tudott, és működött is a játék – most viszont mindketten jelentősen visszaestek. Embiid alig tudott ránézni a gyűrűre, amint megkapta a labdát, már hárman álltak körülötte, szinte megfordulni sem hagyták, azonnal passzolnia kellett, ami most azért kicsit nehezebben ment neki, a hét gólpasszára nyolc eladott labda jutott, bár tegyük hozzá, hogy nagyon sok passza nem vált assziszttá, mert a társak továbbtolták a még üresebb helyzetig, annyira azért nem passzolt rosszul, mint amennyire a statisztika mutatja. A 11 mezőnykísérlet viszont nagyon beszédes, és úgy dobott 20 pontot, hogy ebből nyolc érkezett a negyedik negyedben, már előnyben, amikor jobban leléptek róla a védők, a találkozó közben szinte veszélytelennek bizonyult a gyűrűre – a kosarai is nagy küzdelem árán, védővel az arcában jöttek, szinte egyetlen tiszta dobóhelyzet nélkül hozta le a találkozót.

Ami pedig Hardent illeti: a legutóbbi okos, tudatos, pontos játéka után sikerült az első félidőben 1/7-es mezőnymutatót, 0/4 triplát, két faultot és öt eladott labdát összehoznia, egészen tragikus produkciót nyújtott. A második félidőben volt két fontos triplája és nem adott el több labdát, de a 8 pont, 7 gólpassz, 3/13-as mezőnymutató, 0 kiharcolt büntető finoman szólva nem az, amit látni szeretnének tőle. A legutóbb dicsért agresszivitás elillant, rossz döntéseket is hozott, rossz helyekre passzolt, minden téren visszaesett a játéka, és mivel Embiidet közös erővel lebirkózták a Nets-játékosok, ez most nem igazán fért bele – csak úgy, hogy közben a Sixers védekezése is nagyon pörgött, elöl pedig Tyrese Maxey hozta az elvártat.

Ez valószínűleg az utolsó párharc, ahol ilyen első félidőket megúszhat az Embiid–Harden páros, de az is lehet, hogy ez volt az utolsó ilyen meccs – ebben a csapatban (Rivers bármelyik csapatában?) mindig benne vannak az óriási hullámzások, de ilyen mélypontok nem történhetnek meg, ha bajnoki címért szeretnének játszani.

 

Csak támadni is kellene

Két meccs után azt mondhatjuk, hogy van fantázia a Brooklyn védekezésében, elsőre még sok volt benne a pontatlanság, és a Philly szépen megbüntette az üres triplákkal, de a második találkozóra tudott igazítani rajta a társaság, és a harmadik negyedet leszámítva nem nagyon adott tiszta, könnyű kinti lehetőségeket Harriséknek, illetve egészen vállalható helyzetekig jutott a gárda. Embiid kezéből váratlanul jól kiveszik a labdát, amikor lehet, akkor a passzsávokban is ott vannak, és komoly gondolkodásra, munkára késztetik a Sixerst – legutóbb sem volt olyan rossz az a védekezés, csak kicsit túltolták, most viszont kifejezetten jól működött és eredményesnek bizonyult. Itt azért tegyük hozzá, hogy a második félidőre koncentráltabbá váló Philly jobban megtalálta a réseket, türelmesebbnek bizonyult, de az így kapott 52 pont is beleférhetne, ha elöl más lenne a leányzó fekvése.

A baj ugyanis ott van: az első meccsen 56%-os dobóteljesítménnyel sikerült elérni a 100 dobott pontot, most, amikor nem ültek azok a dobások, már a nyolcvanat is nehezen lépte túl az együttes. Vaughn elég sokat small-ballozott, Nic Claxton csak 21 percet játszott (legutóbb még 30-at, és a cserecenter Sharpe 17-et, aki most pályára sem került), és inkább O’Neale volt a magas, de támadásban igazából így sem tudtak lendületet fogni, nem tudták kihasználni például az Embiiddel szemben meglévő sebességelőnyüket. Ennek oka pedig az, hogy egyszerűen nincs elég playmaking ebben a keretben: egyedül Dinwiddie-ben van érdemi irányítóvéna, de ő is egy 12 pontos, 6 gólpasszos, pocsék dobóformás estét produkált, Mikal Bridges pedig nagyszerű pontszerző, de ő nem az a kategória, aki összefogja a csapatot, lejátssza a figurákat, és vezérként elirányítja a többieket, megszervezi a játékot. Vaughn összesen nyolc játékost forgatott, a padról érkező és 20 percet kapó Seth Curryben volt némi fantázia támadásban, de az világos így két meccs után, hogy nincs elég tűzerő, és nincs elég playmaking.

A kispad végéről még előkapható Cam Thomas vagy Patty Mills, de rajtuk kívül maximum Edmond Sumner vagy David Duke Jr. várja a bevetését, esetleg shooternek egyszer meg lehet próbálni Yuta Watanabét, neki volt egy-egy jó meccse korábban, amikor elsült a keze – nagy kérdés, hogy tud-e úgy alakítani ezen a problémán Vaughn, hogy közben a védekezés nem esik szét. A hazai pályában persze lehet bízni, a kiegészítők dobóformája ott mindig feljavul, de a kérdés inkább az, hogy lesz-e aki kialakítsa ezeket a minőségi helyzeteket stabilan, folyamatosan…

 

Mike Brown ismeri a Warriorst

Nyílt titok, hogy Mike Brown nagyban táplálkozott a Warriors rendszeréből, amikor összerakta a mostani csapatát, és ma hajnalban megmutatta, hogy a hat éve alatt, amit Steve Kerr mellett segédedzőként töltött, nem csupán a Warriors erősségeit ismerte ki, hanem azt is, hogy miként lehet azoknak elvenni az élét. A Warriors egyik legnagyobb erénye évek óta, hogy mennyire jól járatják a labdát, ebből viszont semmi nem maradt a Kings elleni második meccsre, mindössze 18 gólpasszt osztottak ki egymás között, aminél kevesebbet csak egyszer értek el az alapszakaszban, de azon a Pelicans elleni meccsen a Poole-DiVincenzo-Lamb-Kuminga-Looney ötössel kezdtek.

A Kings játékosai rendre tudták, hogy mikor merre fognak megindulni a Warriors labda nélküli játékosai, és azért is vért kellett izzadniuk, hogy az egyáltalán eljusson hozzájuk, az pedig többnyire esélytelen volt, hogy azt valóban jó helyzetben is kapják meg. Azt is sikerült elérniük, hogy ne Green szervezzen, mert Curryhez sokszor csak úgy tudták eljuttatni a labdát, ha azt eleve ő hozta fel, az esetében ezzel is tudták limitálni a labda nélküli mozgásokat.

Steve Kerr 2014-es kinevezése óta a Warriors a rájátszásban is 26,3 gólpasszt átlagol meccsenként, ami messze a legmagasabb ebben az időszakban, őket a Pelicans követi 24,4-es átlaggal, csak jelentős különbség, hogy ezt ők 19 meccsen érték el, míg a Warriors 129-en. Mióta Kerr az edző, mindössze ötször fordult elő, hogy egy rájátszás-meccsen kevesebb gólpasszal zárjanak, legutóbb 2018 májusában volt erre példa, amikor abszolút mélypontot jelentő 14 gólpasszt értek el egy Rockets elleni vereség során. A Kerr-érában 11 alkalommal fordult elő, hogy a Warriors 20 gólpassz alatt maradjon a rájátszásban, ezeken a meccseken 1-10 a csapat mérlege.

 

Csak a szokásos hibák a Warriorstól

Már az első negyedben körvonalazódott, hogy az eladott labdák alapjaiban befolyásolhatják a meccset, mindkét csapat 9-9 alkalommal veszítette el a játékszert, viszont csak a Kings tudott ezen változtatni a folytatásban, a meccs végére is csak 14 labdavesztésük volt, míg a Warriors játékosai 22 alkalommal veszítették el a játékszert, aminek köszönhetően a hazaiak 10 dobással többet vállalhattak.

Szintén visszatérő típushiba a Warriors játékában, hogy dobás közben faultolták ellenfelüket, 29 büntetőt engedtek a Kingsnek, miközben ők csak 18 alkalommal jutottak el a vonalra. A Warriorsnál évek óta azt kell hangsúlyozni, hogy akkor érnek el jó eredményt, amikor képesek vigyázni a labdára, illetve tudnak faultok nélkül védekezni, de most egyik sem jött össze, a Kings pedig kegyetlenül kihasználta ezeket a hibákat.

 

Curry nélkül nem működött a Warriors

Az első meccs után is ez volt az egyik legfőbb tanulság, és a másodikon ugyanez volt a helyzet, mert vele a pályán 41 perc alatt +3-ban zártak, mégis 8 ponttal kikaptak. A Kings akkor tudta átvenni a mérkőzés irányítását, amikor a Warriors Curry nélkül kezdte a második negyedet – ekkor a 17-23-as állásból kevesebb mint 3 perc alatt 33-27 lett, majd amikor 9:00-val az órán Curry visszatért, egyből elállt a vérzés a címvédőnél, bár a momentumot így is elvesztették. Valamennyit javult ugyan a helyzet az első meccshez képest, egy kisebb futást be tudtak mutatni Curry nélkül is, de összességében még mindig nem tudják őt nélkülözni.

 

Kihez nyúlhat Kerr?

Steve Kerr nincs könnyű helyzetben, Jordan Poole bokasérüléssel küzd, és ezúttal is több kárt csinált, mint hasznot, mindössze 1/7-tel dobott, de azzal Donte DiVincenzo is teljesen súlytalanná vált, hogy kikerült a kezdőből, 13 perc alatt pont nélkül zárt, míg Jonathan Kuminga csak 4 percre volt jó az edzőnél. Gary Payton II 13 pontja extrának számít, vele nem is volt baj támadásban sem, ahogyan Moses Moody is jól szállt be a meccsbe, 8 perc alatt 5 lepattanót tett be a közösbe, és Poole állapotát elnézve nem is lenne meglepő, ha legközelebb nagyobb szerephez jutna. Kerr próbálkozott, 11 játékost is bedobott rövidebb-hosszabb időre, de a harmadik meccsre már az fog kelleni, hogy egy letisztult és feszesebb rotációja legyen, különben olyan hátrányba kerülhetnek, amit még egyetlen csapat sem tudott megfordítani az NBA történetében.

 

0-2

A Warriors zsinórban 27 párharcot játszott le úgy, hogy nem álltak 0-2-re, ez az NBA történetének a leghosszabb sorozata volt, de a Kings megszakította ezt. Legutóbb a 2019-es nagydöntőben veszítettek egymást követő két meccsen, míg párharcot legutóbb 2007-ben kezdtek két vereséggel, amikor a We Believe Warriors könnyűnek találtatott a Jazz ellen.