19:00-tól pályán a Cavs, 21:30-tól a Spurs, majd jön az OKC-Portland

Az Oracle-be látogat a Jazz - Torontóban meccsel a Clippers - pályán a Houston és a Boston is. 

Brooklyn Nets - Cleveland Cavaliers 19.00

Elkapta a fonalat a Cavaliers, sorozatban négy győzelmet aratott a gárda, így magabiztosan készülhet erre az összecsapásra is, főleg annak tükrében, hogy gyakorlatilag mindenki fel is épült már - Cedi Osman még sérült, Kyle Korver személyes indok miatt hiányzik, Jeff Green pedig megbetegedett, ők most nem lesznek bevethetők. A Nets két szoros vereség után fogadja ellenfelét és alapvetően nincs rossz formában a hazai alakulat, de a védekezéssel azért akadnak gondok és egy motivált, lendületből érkező Cleveland természetesen más szintet képvisel - pihentetni, tartalékolni nincs hova Jameséknél, alighanem most is pörögni fognak. 

Milwaukee Bucks - San Antonio Spurs 21:30

A Spurs lezárta hazai szériáját, de sorozatban hat győzelem, több sikerrel megvívott rangadó után így is önbizalomtól duzzadva állhat oda a gárda a Milwaukee elé - főleg, hogy a Bucks védekezése továbbra is nagyon messze van az ideálistól. Middletonék ötös poszton és a triplák ellen is nagyon harmatosak hátul, emellett pedig Giannis Antetokounmpo játéka is erősen kérdéses, legutóbb hiányzott, most valószínűleg a meccs előtt nem sokkal döntik el, hogy pályára léphet-e. A Spursnél csak Leonard hiányzik, Aldridge viszont ellenállhatatlan, hogy vele mihez kezdenek Jabari Parkerék, az jó kérdés, márpedig ha nem tudják limitálni, akkor a vendégek szájíze szerint alakul majd a meccs - védekezésben egyébként is köröket vernek ellenfelükre Ginobiliék, egyedül az adhat okot kételyre, hogy idegenben még bizonyítaniuk kell. 

Indiana Pacers - Miami Heat 23:00

Mindkét együttes elég ingadozó mostanában, a Pacers legutóbb legyőzte a Clipperst, míg a Heat az OKC-től kapott ki, de a vendégek azt megelőzően csak 92 pontot dobtak a New Orleansnak, a Miami viszont sorozatban hármat nyert. A floridaiaknál Dwyane Wade már visszatért, Hassan Whiteside még nem, míg a hazaiaknál Domantas Sabonis sérült továbbra is, meglátjuk, de a döntő alighanem az lesz, hogy melyik fél talál valami extrát támadásban - hátul mindketten rendkívül agresszívek, erőszakosak, előzetesen nem számíthatunk sok pontra, csak nagy küzdelemre. A hazai pálya az Indiana mellett szól és egy győzelemmel matematikailag biztossá is teheti playoff-résztévelét Nate McMillan legénysége, a Miami pedig a Milwaukee-val csatázik a keleti hetedik-nyolcadik helyen, jelenleg fél meccs előnyből. 

Toronto Raptors - Los Angeles Clippers 00:00

Ez színvonalas meccs lehet, bár mindkét oldalon akadnak gondok, hiszen ugyan a Toronto továbbra is a liga egyik legjobbja, az utóbbi négy meccséből kettőt elveszített, mindkétszer 132 kapott ponttal, a másik kettőt pedig nagy nehezen húzta be gyenge ellenfelekkel szemben - eközben a Clippers csak egy találkozóját nyerte meg az elmúlt ötből és egy idegenbeli túra negyedik állomásához érkezett. A vendégek számára fontosabb lenne a siker, hogy a playoff-álmaik még életben maradjanak, a Raptors viszont valószínűleg bizonyítani szeretne hazai pályán, hiszen azért kapott pofonokat az utóbbi időben. CJ Miles sérüléssel küszködik a kanadaiaknál, míg a Los Angelesnél ugyan közelít a visszatéréshez Danilo Gallinari, de a hírek szerint most még nem léphet pályára. 

Washington Wizards - New York Knicks 00:00

Itt kötelező a győzelem a Wizards számára, hiszen a fővárosiak elvesztették az előző két meccsüket, most viszont hazai pályán, egy egyértelműen jóval gyengébb csapattal szemben nem hibázhatnak - már csak hatodikak Keleten, egy újabb fájó vereséggel alighanem lemondhatnak az elsőkörös pályaelőnyről. A Knicks idegenben egyébként is borzalmas, ugyan támadópotenciál van a csapatban, de vendégként finoman szólva is elkerülik a sikerek, bár tegyük hozzá, hogy legutóbb csak négy ponttal maradt alul Minnesotában, az nem számít rossz eredménynek. A Washingtonnál a támadójátékkal akadtak gondok mostanában, de a New York védekezése azért messze áll a fojtogatótól, ha visszatalálnak a labdajáratós, sok mozgásból álló játékukhoz Porterék, akkor nem lehet gond számukra a győzelem. 

Sacramento Kings - Boston Celtics 00:00

Nagy szívvel, nagy akarattal menetel előre a tartalékos Boston, a gárda az előző két meccsén hátrányból felállva megfogta az OKC-t és a Portlandet is, egyiket sem engedte száz pont fölé és ezzel a masszív játékkal most egyértelmű favoritnak számít - kérdés, hogy a Kings ellen is képes-e ennyire koncentrált, fegyelmezett kosárlabdát bemutatni Nate McMillan alakulata. Segítség, hogy a hírek szerint Jaylen Brown visszatérhet ezen a találkozón, az utóbbi két meccsen remeklő Marcus Morris bokája viszont nem 100%-os, így az ő játéka kérdéses, pedig nagy szükségük lenne rá. A Kings sincs rossz passzban, legutóbb 15 ponttal verte az Atlantát, azóta volt két pihenőnapja, a hazai pálya is Hieldéket segíti, de alapesetben termsézetesen több kategóriával jobb csapat a Boston, mindenképpen bravúr lenne egy sacramentói győzelem. 

Oklahoma City Thunder - Portland Trail Blazers 01:00

Ez mindenképpen kiemelt rangadó lesz, hiszen a nyugati negyedik fogadja a nyugati harmadikat, méghozzá úgy, hogy egyetlen meccs a távolság a felek között, hazai győzelem esetén tehát utolérné a Portlandet az OKC. A Blazers most kissé megtorpant, a 13-as győzelmi széria óta zsinórban két hazai meccset vesztett, igaz, mindkettő rangadó volt és mindkettő szorosan alakult, eközben a Thunder szintén egy szép sikersorozat után bukott a Boston ellen, majd legutóbb legyűrte a Miamit. Alapvetően tehát mindkét gárda jó formában van, a Blazersnek volt némi balszerencséje, illetve a Houstonnal is találkozott, ezért csökkent az előnye az OKC-vel szemben, de ettől még rendkívül izgalmas találkozóra számíthatunk. Érdemes azért megemlíteni, hogy idén eddig 3-0-ra vezet a párharcban a Portland, de azt is, hogy sem Jusuf Nurkic, sem Evan Turner, sem Shabazz Napier nem 100%-os a vendégeknél, míg a Thundernél a mostanában jól működő keretből mindenki bevethető. Nagy kérdés, hogy a George-Anthony páros hogyan fog dobni, ez náluk mostanában nagyon hullámzó, az is fontos lesz, hogy az Adams-Nurkic párharc hogyan alakul, de természetesen az is, hogy a Westbrook-Brewer kettős képes-e lenyomni a Lillard-McCollum duót. 

Houston Rockets - Atlanta Hawks 02:00

Itt nem kérdéses a helyzet, a back-to-back ellenére toronymagas favorit a Houston és óriási blama lenne, ha meglepetést tudna okozni a Hawks, hiszen a liga legjobbja fogadja a keleti sereghajtót, ezt nem tudja felülírni holmi fáradtság. Az Atlanta ráadásul erősen pihentet is, Dennis Schröder játéka kérdéses jelenleg, míg a Rocketsnél a hírek szerint visszatérhet Chris Paul, így kisebb lehet a teher az előző este azért elég sokat játszó playmakereken. Nincs mit ragozni, országos egyes, Mike D'Antoni valószínűleg nem fog pihentetni, Hardenék motiváltak és koncentráltak, hazai pályán nem hibázhatnak. 

Golden State Warriors - Utah Jazz 02:30

Ez a meccs most a Jazz számára nagyon fontos, a Warriors gyakorlatilag bebetonozta magát a nyugati második helyre, reálisan nézve se előre, se hátra nem tud kerülni - a Utah ellenben nyolcadik, egyetlen mérkőzésnyi előnnyel a Denver előtt. A hazaiak ráadásul megint B csapattal érkezhetnek, az ismét megsérülő Steph Curry mellett Thompson és Durant sem játszhat, így bár Draymond Green a hírek szerint visszatérhet, még idegenben is esélyesebbek Mitchellék - jó formában vannak, extra védekezésre képesek és abszolút elit szintet hoznak most már hosszú hetek óta. Ritkán írunk ilyet, de jelen helyzetben kötelező a győzelem a Jazz számára az Oracle-ben, blama lenne, ha nem verné meg a bajnokot...

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus