21:30-tól Clippers-Bulls, éjféltől Miami-Atlanta

Fél tíztől Clippers-Bulls, utána keleti rangadó Miamiban - New Yorkban a Warriors - folytatná a Boston és a Portland

 

Los Angeles Clippers – Chicago Bulls 21:30

A Clippers a remek védekezésének köszönhetően továbbra is sorra hozza a meccseket és tartja a nyugati negyedik helyet, a Chicagónál viszont a hullámvasút tekinthető folyamatosnak – az utóbbi tízből csak négy találkozójukat nyerték meg, ám ezzel együtt is harmadikak keleten. A csapatok között a legfőbb különbség a védekezésben van, a hazaiak sokkal keményebbek ezen az oldalon, a vendégeknél pedig továbbra is a támadójáték formálása folyik Butler, Gasol és Rose vezérletével. Kérdés, hogy a Clippers-pad mennyire tud fellépni ezen az estén, illetve hogy a Bulls védekezése mennyire tudja kordában tartani a hazaiak periméter-embereit – mindenképpen izgalmas és színvonalas meccsre van kilátás.

Miami Heat – Atlanta Hawks 00:00

Azok után, hogy a Heat mélyrepülésben volt január közepén, az utóbbi három meccsét megnyerte a gárda, és ha hazai pályán megverik az Atlantát, meg is előzik a tavalyi keleti döntőst – a Hawks ráadásul az utóbbi két találkozóját elvesztette és idegenben 50% alatt van. Javítani tehát a vendégeknek kell, az utóbbi meccseken botrányosan működött a támadójátékuk, rengeteg labdát adtak el, kevés pontot szereztek és pontatlanul dobtak, a Miami védekezése pedig alapvetően keményen zár a periméteren – ha Wade-ék tudják folytatni az utóbbi meccseken látott formát, még Whiteside nélkül is lehet esélyük a győzelemre.

Orlando Magic – Boston Celtics 00:00

A felek két napja Bostonban találkoztak, és akkor a Celtics gyors játékával nem tudott mit kezdeni az Orlando, így most is hasonló összecsapásra számíthatunk. A vendégek sorozatban öt győzelemnél, a hazaiak sorozatban nyolc vereségnél tartanak, és Olynykék játékára mostanság senkinek nincs ellenszere – a sok labdaszerzés, gyorsindítás és „sokfejűség” ellen most is nagyon nehéz dolga lesz a Magicnek. Skiles csapata nem tud kimászni a gödörből, ők jóval lassabban játszanak, mint Bradley-ék, a vereségszériájuk alatt 93 pontot átlagolnak, ami most is biztosan kevés lesz. A potenciál mindenesetre bennük van, ezt megmutatták már korábban, elsüthetnénk azt a közhelyet is, hogy egyszer minden sorozat megszakad, ha koncentráltan tudnak védekezni és lassítani a játékot, lehet keresnivalójuk ezen a találkozón.

Dallas Mavericks – Phoenix Suns 01:00

A Dallas eddig könnyedén belőhető csapat volt ebben a szezonban, a náluk papíron gyengébb ellenfeleiket legyűrték, viszont bravúrgyőzelemből is keveset arattak, így a liga jelenlegi egyik leggyengébb csapata ellen saját pályájukon természetesen esélyesnek számítanak. A vendégek az utóbbi húsz találkozójukból összesen kettőt tudtak megnyerni és december 20-a óta övék a legrosszabb mérleg, a hátvédsort ezúttal is a Goodwin-Booker duó fogja alkotni, míg a Mavsnél már visszatért Pachulia is a parkettre. A texasiaknál Parsons is nagy formában van, viszont Williams és Matthews nem igazán találja a dobását, de a Suns kinti védekezését ismerve nekik is könnyen elsülhet a kezük – nagy meglepetés lenne, ha Nowitzkiék nem hoznák simán a találkozót.

New York Knicks – Golden State Warriors 01:30

A Warriors tegnap kis híján megégett Philadelphiában, bár az első félidőben gyakorlatilag lejátszották ellenfelüket és utána aludtak bele a meccsbe – egy ilyen leolvadás nem biztos, hogy New Yorkban is belefér. A Knicksnél Carmelo Anthony bevethető és elöl-hátul hasznos, a támadójátékuk pedig összességében nagyon hatékony, amikor mindenki egészséges, igaz, Calderon játéka egyelőre nem biztos erre a mérkőzésre. A GSW-nél Ezeli visszatérhet és valószínűleg a tegnapi pihenő után Iguodala is pályára léphet már, így kiegészül a gépezet, és az utóbbi hetekben mutatott támadójátékot látva meglepő lenne, ha éppen a New York külső sora fogná meg Curry-éket – valószínűleg sok pontra és látványos játékra számíthatunk.

Portland Trail Blazers – Minnesota Timberwolves 03:00

A Portland idén először nyerhet négy meccset zsinórban, az utóbbi kilenc találkozójukból hetet megnyertek Lillardék és szenzációs formában vannak, ráadásul ebben a szezonban már kétszer megverték a Minnesotát, amely továbbra sem képes meccseket nyerni. A Wolves az utóbbi tíz idegenbeli meccsét elbukta, összességében 2-14-es „futásban” vannak, és bár Towns, valamint LaVine is bíztató (Wiggins ingadozóbb), amíg nem tanulnak meg védekezni és szoros meccseket megnyerni, nehéz őket komolyan venni az NBA-ben. Kevin Garnett jelenléte meghatározó a fiataloknál, hiszen nélküle még nem nyertek meccset, a veterán klasszis pedig aligha tud ma pályára lépni – ennek tükrében akár borítékolhatjuk is a hazai sikert. A Blazers sokkal több lábon áll, jobban védekezik és nagyobb tűzerővel bír, így meglepetés lenne, ha nem húzná be az összecsapást.

Los Angeles Lakers – Charlotte Hornets 03:30

Ez az a meccs, ahol nem várhatunk gyönyörű kosárlabdát és hatalmas színvonalat: egyik csapat sincs csúcsformában és akkor finoman fogalmaztunk. A Lakers zsinórban kilenc vereséget számlál és ezek közül nem soknál volt esélye egyáltalán a győzelemre, a Hornetsnél pedig rengeteg a sérült, még Kidd-Gilchrist visszatérése ellenére is nagyon szűk a keret. Nem elég, hogy centerposzton meg vannak lőve (Jefferson és Zeller sem játszhat), Lin és Lamb révén két ágyújuk játéka is erősen kérdéses, ráadásul Batum sem teljesen egészséges és nagyon gyenge formában van – mindezek ellenére összerakottabbak és mindenképpen nyerniük kell. A hazaiaknál Kobe Bryant valószínűleg nem játszik, Lou Williams viszont a hírek szerint pályára léphet – a védekezésükön azonban ő sem segíthet, ezt a Charlotte még erősen tartalékosan is kihasználhatja.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus