91 pont a Suns triójától, nagy hajrával nyert a Clippers

Jokics a Denvert, Porzingis a Bostont vezette győzelemre, D'Angelo Russell ismét csillogott a Lakersnél, az Orlando pedig szétvédekezte a gödörben lévő Miamit. 

 

Los Angeles Clippers - Brooklyn Nets 125-114

Elképesztő hajrá a Clipperstől. Sokáig bajban volt a korai időpontban rendezett meccsen a Los Angeles, 0-16-tal kezdtek, egyáltalán nem tudtak felpörögni a hazaiak, lassúak, pontatlanok, erőtlenek voltak, könnyű dolgokat is elrontottak, védekezésben is csak csoszogtak, de szerencséjükre még éppen időben ébredtek fel. A nagyszünetben 12 pontos hátrányban voltak, a harmadik negyed után 15 volt közte a Brooklyn javára, de volt 18 is a távolság, és úgy tűnt, hogy a Nets simán hozza a bravúrgyőzelmet Los Angelesben. A hajrában azonban Kawhi Leonard másképp gondolta, a Clippers vezére az utolsó öt perc alatt egymaga 14 (!) pontot szerzett, a LAC pedig összességében egy 22-0-s (!) futással zárta a találkozót és lopte el a Nets győzelmét. Mikal Bridges kettese után 103-114 állt az eredményjelzőn öt és fél perccel az órán, ott azonban jött egy George-tripla, négy Leonard-pont, majd Norman Powell hármasa, majd Leonard egymaga elintézte a hátralévő időszakot és clutch játékokkal hozta a sikert. Közben persze a Nets összeomlása mellett se menjünk el szó nélkül, ebben az utolsó öt és fél percben 0/9-et dobott mezőnyből és két labdát adott el a vendégcsapat - a 0-22-höz pedig az is hozzátartozik, hogy végül 15-41 lett a negyed eredménye az ő szemszögükből. Érdekesség, hogy Leonard még a meccsdöntő extrájával együtt is csak 21 pontot dobott, George-dzsal ketten így is mindössze 11/32-t dobtak mezőnyből és 33 pontig jutottak, igazából James Harden (24 pont, 10 gólpassz) és Russell Westbrook (23-9-6) tartotta meccsben a nyugatiakat addig, amíg a hajrát nem sikerült összerakni. Ezzel a furcsa győzelemmel továbbra is ott toporognak a nyugati top három mögött, a középmezőnyt leszakítva magukról - 2,5 meccs a hátrányuk az első kiemelt Minnesotához képest.

A Clippers legjobb dobói: Harden 24/9, Westbrook 23/3, Leonard 21/6
A Nets legjobb dobói: Bridges 26/12, Thomas 20/3, Dinwiddie 16/12, Claxton 16

 

Houston Rockets - Boston Celtics 107-116

Lepattanók és Porzingis. A Holiday-Horford páros nélkül kiálló, első hazai veresége után mindenképpen javítani akaró Boston ezúttal sem volt a legélesebb, de az idei csapat erőssége, hogy amikor támadásban stagnálna a játék, vagy erőlködne a Tatum-Brown páros, akkor lehet pozíciós játékot játszani Kristaps Porzingisszel. A magasember pedig bentről és kintről is szétszedte a houstoni védekezést, végül 11/21-et dobott mezőnyből és 6/11 triplát bombázott be, úgyhogy 32 pontos performansszal állt a Celtics élére, ráadásul leszedett 4 támadópattanót és kiosztott 5 blokkot is. Ez a támadópattanózás és úgy összességében a lepattanózás pedig elég is lett a sikerhez, mindenki kőkeményen csatázott ezekért a labdákért, úgyhogy 18 támadót szedtek le, és 23-10-re nyertek a második esélyből szerzett pontok terén. Az akaratukat pedig már az első félidőben érvényesítették, az első negyed után tíz, a nagyszünetben tizenöt ponttal vezettek, volt közte 17 is, és a keménységükkel, valamint Porzingis remeklésével menedzselni is tudták ezt a különbséget, úgyhogy a harmatosabb támadójátékuk ellenére is fontos idegenbeli győzelmet arattak. Joe Mazzulla kifejezetten elégedett volt, szerinte az ilyen estéken pontosan úgy kell meccset nyerni, ahogy most tették, és sokat készültek is arra, hogy képesek legyenek ilyenekre - most back-to-back mennek Dallasba, meglátjuk, hogy ott mennyire lesznek élesek.

A Rockets sem lehet elégedetlen. Meglehetősen tartalékos felállásban lépett pályára a Houston, a hazaiaknál VanVleet, Smith Jr., Eason, Bullock és Jeff Green sem állt rendelkezésre, de a korábbi Boston-edző Ime Udoka szerint így is megtették, amit meg lehetett. A védekezésük végig szigorú volt, remekül nehezítették meg Jayson Tatum (4/17 mezőnyből) és Jaylen Brown (6/14) dolgát, egyikük sem tudott megőrülni, egyszerűen a lepattanózással nem tudták lezárni ezeket a védekezéseket, illetve Porzingis is tudott némi extrát hozzátenni a bostoni gépezethez. Támadásban Alperen Sengün tripla-duplájára (24 pont, 12 lepattanó, 10 gólpassz) próbáltak építeni, de ezzel a tartalékos kerettel nem volt bennük elég tűzerő, Dillon Brooks sokat vállalt, de sokat is hibázott, ugyanez igaz Jalen Greenre, igazából nem voltak sem stabil dobóik, sem stabil playmakereik - és Sengün is eladott azért hat labdát. Ezzel együtt azt is most is megmutatták, hogy bárki elől el tudják szívni a levegőt, a Portland ellen pedig abszolút esélyesek is lesznek a győzelemre.

A Rockets legjobb dobói: Brooks 25/15, Sengün 24, Green 16/3
A Celtics legjobb dobói: Porzingis 32/18, White 21/9, Tatum 18/3

 

Orlando Magic - Miami Heat 105-87

Harapott a Magic védekezése. Újra összeállt az Orlando korábbi kezdője, Franz Wagner és Markelle Fultz is visszatérhetett az első ötösbe, a hazaiak pedig egészen parádés védekezést mutattak be: minden dobáson ott voltak, nem adtak könnyű lehetőségeket, kellően fizikálisak tudtak lenni, ismét a szezon első szakaszában látott keménységüket hozták. Támadásban így nem kellett semmi extra, csak Paolo Banchero érte el a húsz pontot, szépen eloszlottak a terhek és a dobások, a kulcsot a védekezés jelentette, amellyel valósággal kiszorították a szuszt a Miamiból. Másfél hete is 99 ponton tartották az állami riválist, de akkor az nem ért győzelmet, ezúttal viszont még jobban elvették a Heat játékát, amihez támadásban elég volt egy jobb periódus a harmadik negyedben, amikor sikerült kétszámjegyű előnyt kiépíteni - egy ilyen mérkőzésen az szinte behozhatatlan fórnak bizonyult. Ott egy 14-2-es futással meg tudtak lépni és nem is néztek már vissza, a záró etapban nem fenyegette őket a Miami, úgyhogy nagyon fontos győzelmet arattak, ráadásul így, hogy kiegészült a keret, a folytatásra is bizakodóbban tekinthetnek.

Bajban a Heat. Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a Miami és egyértelműen elfogyott a Spoelstra-legénység lendülete, ami ezen a mérkőzésen 87 pontos negatív szezoncsúcsban, valamint 37,5%-os mezőnymutatóval, illetve 18 eladott labdában nyilvánult meg. Bam Adebayo szerint stagnálnak támadásban, nincs elég mozgás, nincs elég aktivitás, agresszivitás, és ezúttla is ez jelentette a problémájukat, szinte reménytelennek tűntek támadásban, és így nem lehetett esélyük. Az újabb pofon után még mindig hatodik-hetedikek Keleten, de a Cavs és a Knicks már lerázta magáról Butleréket, úgyhogy nagyon sürgősen változtatniuk kell a trendeken - szerdán a Memphist fogadják, oda felfrissülve kell megérkezniük.

A Magic legjobb dobói: Banchero 20/9, F. Wagner 19/6, Carter Jr. 17/3
A Heat legjobb dobói: Adebayo 22, Butler 15/9, Herro 12/12

 

Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers 134-110

Russell csillogott, simán nyert a Lakers. Összességében gond és döccenő nélkül hozta a kötelezőt a Los Angeles, a hazaiak az első negyedben még nem tudtak igazán dominálni, de a nagyszünetben már 13 ponttal vezettek, a harmadik játékrészben pedig erre még egy lapáttal rá tudtak tenni, és 22 egységre növelték a különbséget. A záró etap elején aztán még fent volt a pályán LeBron James és D'Angelo Russell, akik közös erővel a LAL első 19 pontját feltették a táblára, és végleg lezárták az egyébként is simának tűnő összecsapást. Russellt amúgy is emeljük ki, az utóbbi találkozóin nagyon kapar azért, hogy ne cseréljék el (vagy azért, hogy jobb értékkel cseréljék el?...), és ezúttal is remekelt: 34 pontot szórt 6/11 triplával, kiosztott 8 gólpasszt eladott labda nélkül, és főleg a harmadik negyedben csillogott, amikor döntő fölénybe tudtak kerülni. Mellette James (28-5-5) is jól játszott, Austin Reaves és Anthony Davis pedig csak 26-26 percet töltött a parketten, úgy alakult a találkozó, hogy jutott idő kicsit pihentetni őket, bár addig azért mindketten hozzátették a magukét. A Lakers így a Jazz-zel holtversenyben 22-22-n áll, a nem sok vizet zavaró Portland pedig 12-30-cal utolsó előtti Nyugaton.

A Lakers legjobb dobói: Russell 34/18, James 28/9, Reaves 15/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Brogdon 23/9, Simons 19/9, Grant 17

 

Washington Wizards – Denver Nuggets 104–113

Magabiztos volt a Nuggets. A bajnoki címvédő Denver a liga egyik leggyengébb alakulatához látogatott, így egyértelműek voltak az erőviszonyok, pláne annak tudatában, hogy a Wizards back-to-back lépett pályára. A Nuggets viszonylag hamar eldöntötte a meccset még akkor, ha túlságosan nem tudta leszakítani ellenfelét – azért a találkozó egy pontján már közel húsz pont is volt Michael Malone csapatának a fórja. Nikola Jokics (42 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz) ezúttal is tarthatatlannak bizonyult, úgy jutott negyven pont fölé, hogy mezőnyből 15/20-at dobott, de szárnysegédjei, Jamal Murray (19 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz) és Michael Porter Jr. (19 pont, 5 lepattanó) is hozták az elvárhatót. A fővárosiaknál ez alkalommal sem volt olyan játékos, aki a hátára vette volna az övéit, a Washingtonnál Kyle Kuzma (17 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és Tyus Jones (15 pont, 13 gólpassz) játékát illeti dicséret, ám ez ezen az estén csak ahhoz volt elegendő, hogy szoros maradjon a végeredmény.

A Wizards legjobb dobói: Kuzma 17/6, Jones 15/9, Gafford 15
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 42, Murray 19/9, Porter Jr. 19/9

 

Phoenix Suns – Indiana Pacers 117-100

91 pontig jutott a Suns „nagy” hármasa. Kiélezett mérkőzésre lehetett számítani, hiszen eddig közel azonos teljesítménnyel rukkoltak ki a felek, habár az elmúlt napokat tekintve talán a házigazda várhatta kedvezőbb előjelekkel az összecsapást. Az sem az Indiana esélyeit növelte, hogy Tyrese Haliburton továbbra is a combhajlítójával küzd, így kihagyta ezt a találkozót. A mérkőzés nagy részében a házigazda akarata érvényesült, ami nem is csoda, hiszen egyszerre játszott kiválóan Kevin Durant (40 pont, 9 lepattanó, 18/25 mezőnyből), Devin Booker (26 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és Bradley Beal (25 pont, 4 lepattanó) triója, akik hárman együtt írd és mondd, 91 ponttal terhelték meg a Pacers gyűrűjét. A vendégek ellenben nagyon megérezték Haliburton hiányát, így hiába igyekezett Buddy Hield (18 pont, 4 lepattanó) és Pascal Siakam (15 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz) párosa, szinte végig csak üldözték a vendéglátójukat. Aztán a negyedik negyed derekán egy 11–0-s futással ráijesztettek a Sunsra, ám jött Durant, aki a helyére küldött egy kulcsfontosságú triplát, ezzel lezárva az ütközetet.

A Suns legjobb dobói: Durant 40/12, Booker 26/3, Beal 25
A Pacers legjobb dobói: Hield 18/15, Smith 15/9, Siakam 15/3

 

Az alapszakasz tabellája itt megtekinthető!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus