A Cavs lenyomta a Pacerst, villogtak a Bucks-ifjak

Az utolsó percben fordított a Cleveland - a Bucks túldobta a Houstont - 131-ig jutott a Thunder - ismét győzött a Clippers 

A 33 pontos LeBron James vezérletével nagy csatában verte az Indianát a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, így az utóbbi időben felmerülő problémák ellenére stabilan tartja keleti első helyét a gárda. 131 pontot dobott és győzött az Oklahoma City, jó védekezéssel verte a Brooklynt a Clippers, a Milwaukee fiataljai szétdobták a Houstont, a Boston zsinórban tizenegyedik hazai sikerét aratta, a Washington pedig John Wall 37 pontos estéjével hozta a kötelezőt.

Visszajátszás: LA-ben még a tulajdonos is zsákol

Cleveland Cavaliers – Indiana Pacers 100-96

Clutch Cavs. Bő egy perccel a vége előtt még három ponttal vezetett az Indiana, ám az utolsó játékokat remekül oldották meg a hazaiak. Előbb Dellavedova pörkölt be egy triplát, majd egy jó védekezés után Tristan Thompson szerzett kosarat, a végén pedig szintén ő osztott ki egy blokkot – ez már a nagyon fontos győzelmet jelentette a Cleveland számára. A gárda vezére a végig agresszív LeBron James volt, aki 33 pontját 14/22-es mezőnymutatóval szerezte, de mellette Irving, Love és Thompson is csipkedte magát. Összességében bár csak 42%-kal dobtak Jamesék, ezt jó védekezéssel, büntetőzéssel és nagyon erős utolsó perccel kompenzálni tudták.

Közel járt az Indiana. A negyedik negyedben már inkább a Pacers akarata érvényesült, Paul George és Monta Ellis is remekül játszott, a csapatvédekezés pedig jól fogta meg a Cavs rohamait. George egyik nagy dobását egy időkérés alatt visszavonták, mert lejárt a támadóidő, de labdaszerzésekkel szinte az utolsó percig vezettek – itt azonban mindenből rosszul jöttek ki és végül vereséget szenvedtek. Érdekesség, hogy idén már harmadszor kaptak ki a Clevelandtől, de a három meccs alatt összesen 13 ponttal maradtak alul…

A Cavaliers legjobb dobói: James 33/6, Irving 22/3, Thompson 14
A Pacers legjobb dobói: Ellis 28/6, George 23/12, G. Hill 11/3, Budinger 11/3

Washington Wizards – Philadelphia 76ers 116-108

John Wall extrája kellett a sikerhez. A vártnál jóval nehezebben nyerte meg a mérkőzést a Washington, miután az első félidőben kialakított tíz pont feletti előnyt leadta a gárda, sőt, a Philly átrohant rajtuk és átvette a vezetést. A záró etapban aztán a szenzációsan játszó Wall (37 pont, 13/26 mezőnyből) felpörgött, egymaga 16 egységet szórt be ebben a játékrészben és már úgy tűnt, hogy meg is nyerték a meccset a fővárosiak – azonban a Sixers még egyszer visszakapaszkodott és Walltól az utolsó percben is kellett két villanás a győzelemhez.

Csak a győzelem hiányzott. A Philadelphia ismét pontosan olyan meccset játszott, mint amilyet megszokhattunk az utóbbi időben: hamar beszedett hátrány, nagy rohanás, nagy akarás, de végül vereség. A 25 pontos Ish Smith elöl-hátul nagyon agresszív volt, igaz, ezt John Wall sokszor meg is büntette, amely végül döntőnek bizonyult az utolsó negyedben – az azonban beszédes, hogy Okafor nélkül is bőven túllépték a százpontos határt. Pontosabban dobtak, több triplát süllyesztettek el és kevesebb labdát veszítettek a vendégek, ám a lepattanókkal (53-32) és a büntetőkkel (57%) hadilábon álltak – az utolsó negyed gyenge védekezését így nem tudták ellensúlyozni.

A Wizards legjobb dobói: Wall 37/6, Gortat 18, Beal 16, Morris 16
A 76ers legjobb dobói: Smith 25/9, Landry 15, Grant 14

Boston Celtics – Utah Jazz 100-95

Tizenegy. A Boston a mérkőzés nagy részében futott az eredmény után, a negyedik negyed elején egy 9-3-as rohanással tudták átvenni a vezetést Thomasék – innentől fej-fej mellett haladtak a felek. Harminc másodperccel a vége előtt a 22 pontos Crowder válaszolt kintről Mack triplájára, így egy ponttal vezetett a Celtics, majd Hayward dobását csúnyán betakarta Avery Bradley – ez volt a győztes játék, már nem tudtak válaszolni a vendégek. A Boston ezzel zsinórban 11. hazai mérkőzését nyerte meg és magabiztosan őrzi keleti harmadik helyét.

Nem játszottak jól az alapemberek. Sem Gordon Hayward (6/20 mezőnyből), sem Derrick Favors (5/15), sem Rudy Gobert (3/8, 0 kiosztott és 3 kapott blokk), sem Rodney Hood (4/17) nem hozta megszokott formáját ezen az estén, a Celtics védekezése nagyon jól vette el a vendégek alapjátékait. Ezt a 18 pontos Shelvin Mack és a padról dupla-duplát szállító (18 pont 10 pattanó) Trey Lyles igyekezett kompenzálni, vezérletükkel volt tíz egység feletti előnyben is a Jazz, ám a hajrában már kellett volna egy vezér, aki fellép az említettek közül – ez nem történt meg, két clutch játék pedig a Boston javára döntötte el a derbit. A Utah ezzel zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, de így is harcban van a nyugati playoffért.

A Celtics legjobb dobói: Crowder 22/9, Bradley 18/3, Thomas 18
A Jazz legjobb dobói: Mack 18/6, Lyles 18/3, Hayward 16/6

Milwaukee Bucks – Houston Rockets 128-121

Zseniálisak voltak a fiatalok. A Milwaukee ifjú titánjai ezen az estén pontosan azt hozták, amit beléjük láttak sokan a szezon előtt – Jabari Parker és Giannis Antetokounmpo is parádés meccset játszott. Előbbi 36 pontos karriercsúcsot hintett 16/25-ös mezőnyözéssel, rendkívül agresszív játékkal, utóbbi pedig pályafutása második tripla-dupláját jegyezte – emellett négy labdaszerzést és két blokkot is fel tudott mutatni. Mellettük érdemes megemlíteni a 30 pontos Khris Middletont is, erre a trióra (és az 5/8 triplát elsüllyesztő Baylessre) építve 59%-kal (!) tüzeltek mezőnyből a hazaiak és 50% felett tripláztak, így bár a végén egy 9-0-s futással visszajött a meccsbe a Rockets, látványos győzelmet aratott a Milwaukee.

Pontatlanabb volt a Houston. A harcmodor tökéletesen megfelelt a vendégeknek, hiszen a „rohanj, triplázz, ne védekezz” elv szerint alakult a találkozó – ennek ellenére szenvedtek vereséget. A Milwaukee fiataljai eredményesebbek voltak, a Rockets túl sok hármast vállalt és összességében jóval gyengébben (47%) dobott mezőnyből, mint ellenfele – pedig most nem Harden csinált mindent, Howard (30 pont, 13 lepattanó) parádézott a palánk alatt és Ariza (20 pont, 8 pattanó, 11 gólpassz) is kis híján tripla-duplázott. Ez azonban ismét kevés volt a győzelemhez és már három meccsre vannak a Blazers-Mavs kettőstől, ellenben épphogy csak megelőzik a Jazzt a nyugati nyolcadik helyen…

A Bucks legjobb dobói: Parker 36/3, Middleton 30/3, Antetokounmpo 18, Bayless 18/15
A Rockets legjobb dobói: Howard 30, Harden 26/9, Ariza 20/12

Denver Nuggets – Memphis Grizzlies 96-103

Kibrusztolta a Memphis. Küzdelmes, szoros meccset játszottak a csapatok, amelyen nyolc pontnál egyetlen egyszer sem volt nagyobb különbség – a Nuggets ráadásul maximum két egységgel vezetett. Az utolsó negyedben is ez volt a forgatókönyv, majd bő négy perccel a vége előtt Randolph kosaraival lépett meg kissé a Grizzlies – az erőcsatár ezt követően újabb fontos és nehéz duplákat süllyesztett el, az utolsó percben pedig már +7-ben voltak a vendégek. Még itt sem volt vége, de a két ex-Miami játékos, Mario Chalmers és Chris Andersen is bedobta a büntetőit, így nagy győzelmet aratott a Memphis és tartja nyugati ötödik helyét.

Hiányoztak Gallinari büntetői. A Denver kiscsatára a liga egyik legjobb faultkiharcolója jobb napjain, ezúttal azonban sérülés miatt nem léphetett pályára és hiánya meg is látszott csapata játékán. Ugyan alapvetően 50% felett tüzeltek mezőnyből Fariedék és minden pályára lépő hozzátette a magáét, mindössze 8/10 büntetőt dobhattak, ellenben a vendégek 28/36 egypontost értékesítettek – ezt nem lehetett ellensúlyozni semmivel, ráadásul a húsz eladott labda sem segített az ügyön.

A Nuggets legjobb dobói: Faried 16, Harris 15/9, Lauvergne 11, Augustin 11/3
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 22, Barnes 16, Chalmers 15/3

Sacramento Kings – Oklahoma City Thunder 116-131

Ezt a Thundert nagyon nehéz túldobni. A Sacramento védekezése ezúttal is csak papíron létezett, így pedig tehettek bármit, az OKC-t nem igazán lehetett megverni – a 131 pont is jelzi, hogy nagyjából azt csináltak a vendégek, amit akartak. Kevin Durant most is villogott, Russell Westbrook kihasználta a lehetőséget egy masszív tripla-duplára (20 pont 8 dobásból, 13 lepattanó, 15 gólpassz), Enes Kanter 11/11 (!) mezőnykísérletét értékesítette és a gárda a meccs nagy részében vezetett – volt, hogy 23 pont volt a különbség. Ez a siker már nagyon kellett a Thundernek az elmúlt időszak vereségei után, ráadásul hamarosan ismét a GSW-hez utaznak…

Cousins az egyetlen opció. Amikor pályán volt a Kings centere, gyakorlatilag minden támadást ő kapott annak ellenére is, hogy nem dolgozott hatékonyan – ennek 33 mezőnykísérlet (14 jó, 42%), hat eladott labda és 35 pont lett a vége. Védekezni azonban nem igazán maradt ereje sem Cousinsnak, sem másnak, bármit csináltak, folyamatosan kapták a kosarakat, így pedig nem lehetett reális esélyük a győzelemre akkor sem, ha időszakonként vezettek vagy éppen közel jártak ellenfelükhöz. A Thunder eladott labdáit próbálták ugyan kamatoztatni, de így is 15 pontos vereség lett a vége, amely már zsinórban a harmadik volt számukra – a playoff-reményeik egyre halványodnak…

A Kings legjobb dobói: Cousins 35, Casspi 16/6, McLemore 14/6
A Thunder legjobb dobói: Durant 27/12, Kanter 23, Waiters 22/9

Los Angeles Clippers – Brooklyn Nets 105-95

Crawford és a negyedik negyed döntött. A Paul-Redick páros jó játékára alapoztak a hazaiak, a nagyemberek között ellenben Brook Lopez révén inkább a Nets akarata érvényesült – a harmadik játékrészben vezettek is a vendégek. A záró etapban aztán jött Jamal Crawford és megtolta a Clippers szekerét, az ő kosaraival (26 pontig jutott) hagyta állva ellenfelét Doc Rivers gárdája, igaz, ehhez a sorozatban bemutatott több jó védekezés is szükséges volt – pillanatok alatt kétszámjegyűvé vált a különbség, innen pedig már lehozták a meccset a hazaiak. A Clippers ezzel először tudott sorozatban két találkozót megnyerni február 8-a óta.

Sokba kerültek a hibák. A Nets nem játszott rosszul, végig partiban is volt, jól védekezett, elöl pedig a Lopez-Bogdanovic páros révén termelte a kosarakat. Azonban amellett, hogy mezőnyből sokkal pontatlanabbak voltak, mint Paulék, elrontottak tíz büntetőt is, az utolsó percekben pedig két labdát adtak el kulcspillanatban – ráadásul közben a túloldalon nem tudtak mit kezdeni Crawforddal, így vereség lett a vége.

A Clippers legjobb dobói: Crawford 26/9, Paul 23/3, Redick 19/9
A Nets legjobb dobói: Lopez 25, Bogdanovic 19/6, Ellington 13/9

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus