A keleti éllovashoz látogat a Suns, javítana a Cavs

A Toronto fogadja Dragicékat a játéknap rangadóján, de pályán a Cleveland, a Chicago, a Houston, a Dallas és a Portland is

Hét mérkőzést rendeznek ma az NBA-ben, a csúcspont pedig a Phoenix torontói vendégjátéka lesz. Otthon javítana a Cleveland, idegenben a Chicago, de pályán a Houston, a Clippers, a Dallas és a Portland is: nézzük, mit várhatunk ettől a játéknaptól!

Charlotte Hornets – Los Angeles Clippers 01:00

A Clippers simán kikapott tegnap Memphisben, Blake Griffin pedig a szezon leggyengébb meccsét produkálta. Ő közel sem hozza eddig azt, amit megszoktunk tőle, most a belül nem túl jól védekező Charlotte ellen muszáj lesz domborítania – a back-to-backek második felén 32 pontot átlagol 62,9%-os hatékonysággal. A gyenge lepattanózásuk viszont továbbra is komoly probléma, bár ha Jordanék limitálni tudják Al Jefferstont, még idegenben is hozniuk kell a találkozót – a Charlotte 1-6-ra áll nyugati csapatok ellen.

Cleveland Cavaliers – Orlando Magic 01:00

Komoly gödörben van a Cleveland, LeBron James talán karrierje leggyengébb évét futja elöl-hátul, mellette gyakorlatilag semmi nem működik, különösen védekezésben vannak gondok. Ma este hazai pályán az Orlando ellen már komolyabb lesz rajtuk a nyomás, ez a meccs szinte kötelező számukra. Pedig a Magic Vucsevics révén pont ott erős, ahol a Cavs védekezése a legharmatosabb – ugyanakkor a vendégek számára óriási veszteség lesz a 19 pontot és 8,4 lepattanót átlagoló Tobias Harris hiánya. Veszélyes csapat a Magic (bár ők passzolnak a legkevesebbet a ligában), de egy újabb hazai vereség nem igazán fér bele most a Cavsnek.

Philadelphia 76ers – Portland Trail Blazers 01:00

A 76ers gyaníthatóan most már a negatív rekordokra gyúr, annyira nincs közük a ligában senkihez, hogy csak a „vak tyúk is talál szemet” elv alapján lehet őket kihozni győztesként jelenleg bármilyen meccsből. A Blazersnél viszont semmi probléma, megy a szekér, ha az amúgy remeklő Lillardnak és Aldridge-nek nem megy a játék, akkor a rutinos cserék hozzák a kellő nyugalmat. Különösebben felesleges boncolgatni ezt a meccset, valami extra bravúr kellene a Wroten-MCW párostól ahhoz, hogy komoly győzelmi esélyei legyenek a Sixersnek.

Toronto Raptors – Phoenix Suns 01:30

Mindkét fél rendkívül jó és hátvédorientált támadójátékot játszik, a DeRozan-Lowry-Ross-Lou Williams négyes óriási párharcot vívhat majd a Dragic-Bledsoe-Thomas-Green kvartett ellen. Ami különbség, az mindenképpen a védekezés, a Raptors ebben is ligaelit, a vendégekről ugyanez nem mondható el, mindenesetre garantált a látványos összecsapás. A hazaiak a franchise legjobb rajtját produkálták, vezetik Keletet és ők szerzik a legtöbb pontot a konferenciában – de a Phoenix sincs ebben sokkal lemaradva tőlük, ráadásul mindkét gárda kispadja is a legjobbak közé sorolható. A hazai pálya és a jobb védekezés a Toronto mellett szól, de a Phoenix villámléptű játékosai mindenre képesek – ez lesz a játéknap rangadója.

Houston Rockets – New York Knicks 02:00

A Rockets legutóbb a szárnyaló Dallast fékezte le még Howard nélkül is, a center pedig jó eséllyel ma sem lép majd pályára. Mindenesetre nélküle is ők a toronymagas esélyesek, Harden legutóbb 32-t szórt, és kulcspillanatban eddig mindig hozta a pontokat, márpedig a Knicks a liga leggyengébben védekező csapata a periméteren. Támadásban ugyanakkor szintén elég esetlegesek, Trevor Ariza megfelelő opciónak tűnik Anthony-ra, az ő kikapcsolásával pedig gyakorlatilag nincs komolyan vehető játéka Derek Fisher csapatának még akkor sem, ha Calderon már elkezdhette az idényt – Bargnani továbbra sem bevethető.

Dallas Mavericks – Indiana Pacers 02:30

A parádés dallasi támadójáték csődöt mondott Houstonban, a legjobb dobóhelyzetek is kimaradtak, most otthon egy hasonlóan jól védekező gárda ellen kell bizonyítaniuk, hogy csupán egyszeri kisiklás volt az előző összecsapás. Ugyanakkor most már Hibbert sem bevethető vendégoldalon West, Hill és George mellett, gyakorlatilag a komplett kezdő kidőlt – sőt, Stuckey játéka is kérdéses. Papíron mindenhol erősebb a Mavs, és bár az utóbbi időben Nowitzkinek nem ment ellenük, jelenleg 6-1-re állnak hazai pályán és 4-1-re a keleti csapatokkal szemben.

Utah Jazz – Chicago Bulls 03:00

Komoly a sérüléshullám Chicagóban, Rose, Gasol, Gibson és Hinrich is kihagyta a legutóbbi meccset, és nincs információ arról, hogy bármelyikük is pályára lépjen ma – a keleti konferencia legnagyobb esélyese zsinórban három vereséget szenvedett el. A sérülések óta előbb a támadójáték, majd a védekezés esett szét, és bár Mirotic remekül használta ki a perceket, a csapat ereje jelentősen megcsappant. A Jazz is egyre lejjebb süllyed, a védekezésük továbbra is meglehetősen szellős, de most már a támadójáték sem úgy működik, ahogy a szezon elején, Hayward eredményessége egyre inkább változó, így kérdéses, hogy ki tudják-e használni a Bulls gyengeségeit, vagy a Bikák sebzett vadként lerohanják őket.

A meccsekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus