A Knicks ellen győzne újra a Cleveland, pályán a Suns és a Clippers is

Újra győzne a Cavaliers, kötelező előtt a Suns, tartalékos csapattal szeretne nyerni a Clippers: mutatjuk, hogy mit érdemes tudni az NBA soron következő játéknapjának mérkőzéseiről.

Cleveland Cavaliers – New York Knicks 00:30

A játéknap rögtön egy rangadóval indul, a két csapat a tavalyi szezonban egymás közvetlen riválisa volt, valószínűleg ez idén is ugyanígy marad. Mindkét fél 1-2-es mérleggel áll jelenleg, bár érdemes kihangsúlyozni, hogy a Knicks három olyan csapattal találkozott eddig, akik mindannyian a playoffban szeretnének lenni tavasszal (Celtics, Hawks, Pelicans): Atlantában sikerült nyerniük Brunsonéknak, legutóbb viszont New Orleansban újra kikaptak. Bár hasonló mérleggel áll a Cavs is, de itt azért valamelyest árnyalja a képet, hogy a hazaiak három elvileg alacsonyabban rangsorolt csapat ellen léptek pályára: bár a szezonnyitón a Nets ellen nagy nehezen sikerült győzniük, de azóta a Thunder és a Pacers ellen is alulmaradtak Mitchellék, nem éppen úgy kezdték a szezont, ahogyan azt szerették volna. A Cavs most sem esélyesként lép pályára, meg kell küzdeniük Garland és Allen sérülésével is, a kezdőcsapat két játékosa biztosan kihagyja ezt a mérkőzést, sőt, az Indiana elleni találkozót Donovan Mitchell is kihagyta, a sztár játéka pedig most is kérdéses. Két fontos hiányzója mellett nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy ilyen rangadót kihagy Mitchell, főleg, hogy a Cavsnek ideje volna rátalálnia a győztes útra – kulcsemberei nélkül nem lesz egyszerű dolga az egészséges New York-iakkal szemben.

 

Phoenix Suns – San Antonio Spurs 03:00

A Phoenix egyértelműen kötelező győzelem előtt áll, Duranték három meccs után két győzelmet szereztek, a Warriors és a Jazz legyőzése mellett csupán a Lakerstől kapott ki a csapat. Bradley Beal még nem kezdhette meg a szezont hátsérülése miatt és ma sem lehet még ott a pályán, Devin Booker pedig csak a szezonnyitón tudott pályára lépni, az ő játékára a hírek szerint ma sem sok esély mutatkozik. Ennek ellenére két sztárja nélkül is magabiztosan kell hozniuk a meccset a hazaiaknak, a Spurs idén csak egy hosszabbításos győzelmet tud felmutatni a Rockets ellen, bár reálisan nézve a Mavericks és a Clippers ellen sem a győzelemre voltak predesztinálva Wembanyamáék. Legutóbb egy 40 pontos zakóba szaladt bele Popovich csapata Los Angelesben, ezúttal sem számíthatnak sokkal jobb eredményre a texasiak, bár két sztárja nélkül egy ekkora különbségű győzelem azért meglepő lenne a Sunstól. Természetesen a találkozó toronymagas favoritja a hazai csapat, komoly blama lenne, ha nem tudná érvényesíteni a papírformát Frank Vogel gárdája.

 

Los Angeles Clippers – Orlando Magic 03:30

A Clippersnél a mai nap egyértelműen James Harden megszerzéséről szólt, kíváncsian várjuk, hogy a Philadelphiából (is) viharos körülmények között távozó irányító milyen szerepben fog feltűnni új csapatában. Természetesen Harden debütálására alig egy nappal a bejelentést követően nem számíthatunk, mint ahogyan az új érkezők (PJ Tucker és Filip Petrusev) sem lesznek ott még a csapattal, ennek ellenére elvárt győzelem előtt áll a Clippers. A Magic back-to-back érkezik erre a mérkőzésre, az előző játéknapon a Lakers ellen játszott egy fordulatos végjátékot hozó meccset, ott Wagnerék végül vereséget szenvedtek, de idén is bizonyítják, hogy bizony jóval több van ebben a csapatban, mint amit a mérlegük mutat. Könnyű meccsre a Clippers sem számíthat, hiába lesznek fáradtabbak a vendégek, de Tyronn Lue-nak azzal is számolnia kell, hogy az új igazolásokat még nagy eséllyel nem vetheti be, a csere keretein belül távozók pedig már nincsenek a csapattal –  jóval szűkösebb lesz tehát ma a Clippers rotációja, főleg, hogy Mann is sérült, de hivatalosan Zubac és Powell játéka is bizonytalan. Ha ezt képes lesz valahogy menedzselni a csapat, akkor természetesen a hazaiak győzelmére fogadnánk, de bőven benne van a pakliban a Magic meglepetése is, nem írnánk le az egyébként sokszor kifejezetten jó csapatjátékot mutató Orlandót sem, elképzelhető, hogy egyéni extrákra lesz szükség Leonardtól és/vagy George-tól, ha győzni szeretne a LAC.


A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus