A Lakers is legyőzte a Minnesotát, Alperen Sengün megsérült

Ismét lenyomta a Clipperst a Bucks, nem hibázott az OKC, megégett a Heat, roncsderbit hozott a Knicks-Sixers: ez történt az NBA-alapszakasz legutóbbi játéknapján.

Los Angeles Clippers - Milwaukee Bucks 117-124

2-0. Pár nap alatt másodszor győzte le a Clipperst a Milwaukee, de amíg legutóbb Giannis Antetokounmpo nélkül bravúrnak számított a wisconsiniak sikere, addig most úgy alakultak a keretek, hogy kötelező volt a győzelem Doc Riversék számára. Pedig ez nem jött könnyen, főleg védekezésben hibáztak rengeteget, puhák voltak, elcsúsztak, így az utolsó pillanatokig kiélezett volt a küzdelem - az első félidő nagy részében hátrányban voltak, majd a harmadik negyedben keményítettek be és fordítottak egy futással, de hiába vezettek onnantól végig, a LAC nem szakadt le pár pontnál jobban. Még 13 másodperccel a vége előtt is csak négy pont volt közte, de ennél közelebb már nem jutottak a hazaiak, a Bucks végül ha nehezen is, de megoldotta a feladatot - elsősorban Damian Lillard miatt, aki 4/4 triplával kezdett az első negyedben, majd a záró etapban egymaga 16 pontot termelt, és két nagyon clutch hármast is a gyűrűbe bombázott a legfontosabb pillanatokban. Az irányító 35 ponttal, 7 lepattanóval és 11 gólpasszal zárta az estét, mellette Giannis Antetokounmpo 34 pontig, 7 lepattanóig és 10 gólpasszig jutott, harmadik erőnek pedig Malik Beasley nőtt fel melléjük 17 ponttal és 4/9 triplával. A szép győzelem után továbbra is őrzik a második helyüket Keleten, holnap pedig Sacramentóban zárják le a nyugati túrájukat.

Helytállt a tartalékos Clippers. A Los Angelesnél Kawhi Leonard és Paul George sem tudott pályára lépni, így egyértelműek voltak az erőviszonyok, ráadásul James Harden sem állt a társaság élére, mert ugyan szétosztott 11 gólpasszt, de csak 5/16-ot dobott mezőnyből 13 pontért - inkább Norman Powellre bízta a pontgyártást, de ő is csak 3/14 triplát vágott be be. A kiegészítők azért helytálltak, Powell mellett Mann, Coffey, Boston Jr. vagy éppen Hyland is produkált látványos jeleneteket, 17-7-re nyerték a támadópattanózást, 58-40-re győztek a festékben, de 30% alá csúsztak távolról, 45%-ig estek vissza mezőnyből és 17-tel kevesebb büntetőt dobhattak, mint Lillardék. Így sem lehetnek elégedetlenek, a legvégéig partiban voltak a Bucksszal a két pontgyárosuk nélkül is, de a győzelem nem jött össze - két meccs a hátrányuk a nyugati harmadik Minnesotával szemben.

A Clippers legjobb dobói: Powell 26/9, Zubac 18, Mann 16/6, Coffey 16/12
A Bucks legjobb dobói: Lillard 35/21, Antetokounmpo 34, Beasley 17/12

 

Los Angeles Lakers - Minnesota Timberwolves 120-109

Davis pusztított, újabb fontos győzelem a Lakersnél. Anthony Davis volt a mérkőzés sztárja, a Los Angeles magasembere ugyanis 27 ponttal, 25 lepattanóval, 5 gólpasszal, 7 labdaszerzéssel (!) és 3 blokkal zárt - csak a második félidőben 21 lepattanót szedett le, elöl-hátul abszolút domináns erőnek bizonyult a tartalékos minnesotai frontcourttal szemben. Davisnek végül abban is kulcsszerep volt, hogy a Lakers össze tudta rakni a meccset eldöntő futást, hiszen három negyeden keresztül nagyon szorosan alakult a küzdelem, sőt a záró etap elején a Wolves vezetett, de aztán a következő hat percet 21-4-re (!) nyerték meg az arany-lilák, Davis csak ebben a fázisban 8 pontot és 9 lepattanót jegyzett, a Los Angeles pedig megsemmisítette ellenfelét. Innentől nem volt visszaút, a Minnesotában nem volt annyi energia, hogy még egyszer felkapaszkodjon és legyen esélye a fordításra, nem tudtak veszélyeztetni a vendégek, ez a hat perc eldöntötte a küzdelmte. A Lakersnél Davis mellett LeBron Jamest (29 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz) és Austin Reavest (19-6-4, 3/6 tripla) is érdemes kiemelni, D'Angelo Russell visszafogottabb produkciója is belefért, úgyhogy az utóbbi 17 meccsükből a 12. győzelmüket aratták, és szinte utolérték a nyugati középmezőnyt - két mérkőzés a hátrányuk a hatodik Sunshoz képest, bármi lehet még a következő egy hónapban.

Nem talált megoldást a Minnesota. Karl-Anthony Towns mellett Rudy Gobert sem tudott pályára lépni a Timberwolves oldalán, így a kezdő magasember-páros hiányzott a vendégeknél, ezt pedig nem tudták ellensúlyozni - igaz, Naz Reid mindent megtett, kezdővé válva 25 pontot, 5/10 triplát és 4 blokkot tett a közösbe, de Davis ellen ő is fegyvertelennek bizonyult. Közben az említettek játéka támadásban is nagyon hiányzott, és mivel Anthony Edwards sem őrült meg (25-7-7, 10/23 mezőnyből), így nem volt bennük túl nagy átütőerő: 42%-kal zártak mezőnyből, bár tény, hogy ez leginkább a záró etap első felében romlott, amikor hat perc alatt négy pontot tudtak feltenni a táblára. Az ott elkövetett 0/9 mezőnydobás megpecsételte a sorsukat, nem tudták már összeszedni magukat a folytatásban, így az elmúlt hat meccsükből negyedszer kaptak ki, és visszacsúsztak az OKC-Denver páros mögé, a nyugati harmadik helyre - most ráadásul mennek a Clippershez, aztán kétszer a Jazzhez, majd otthon jön a Nuggets, a Cavs és a Warriors, úgyhogy embert próbáló időszakot teljesítenek.

A Lakers legjobb dobói: James 29/6, Davis 27, Reaves 19/9
A Timberwolves legjobb dobói: Reid 25/15, Edwards 25/6, Alexander-Walker 15/9

 

New York Knicks - Philadelphia 76ers 73-79

Roncsderbi. Nem egészen két hónapja Joel Embiid egymaga dobott 70 pontot Philly-mezben, most viszont sokáig úgy tűnt, hogy akár mindkét csapat alatta maradhat ennek a számnak - végül mindkettő "kijött belőle", de a New Yorknál nagyon rezgett a léc. A hazaiak 73 pontja negatív szezoncsúcs az egész NBA-ben, és értelemszerűen ez volt idén a legkevesebb pontot hozó meccs a ligában, amelyet büntetés volt végigszenvednie a Madison Square Garden közönségének, pláne úgy, hogy a végén még ki is kapott a vendéglátó. Az Anunoby és Randle nélkül küzdő társaság 32%-os mezőnymutatót tudott összehozni, amivel sikerült alulmúlni az Embiidet és Maxey-t nélkülöző Sixers 39%-át - hibát hibára halmoztak a felek, csodaszámba ment, ha valaki kosarat tudott dobni, bár a második negyedben egy jobb időszakkal a Philly kicsit meglógott, és onnantól azt próbálta menedzselni. Két perccel a vége előtt jött az addig két kosárnál tartó Kyle Lowry és bevert egy nehéz triplát egy leütés után, azzal lett 78-71, és a mérkőzés alakulása alapján sejthettük, hogy ezzel eldöntötta a roncsderbit - a Philly volt a "kevésbé rossz" csapat ezen az estén, ez pedig most győzelmet ért...

A Knicks legjobb dobói: Brunson 19/3, DiVincenzo 15/9, Bogdanovic 10/6
A 76ers legjobb dobói: Oubre Jr. 18, Hield 16/12, Paul Reed 13/6

 

Orlando Magic - Indiana Pacers 97-111

Gyenge kezdés után átrohant ellenfelén a Pacers. Lassan és körülményesen kezdte a meccset az Indiana, 7/23-at dobott mezőnyből, és már az első percek után 15 (!) pontos hátrányba került - ám amint Rick Carlisle becserélte a TJ McConnel, Obi Toppin párost, megváltozott a képlet. A vendégek játéka felgyorsult, ritmusossá vált, elkezdtek rohanni, kijöttek a figurák, megnyugodtak, kiegyenesedtek, és elkezdtek visszajönni, majd a harmadik negyedben megfordították a derbit: 39-21-re (!) nyerték a játékrészt, amiben szintén nagy szerepet vállalt a két cserejátékos, de Tyrese Haliburton, Myles Turner és Aaron Nesmith is villogott már. Innentől pedig már nem hibáztak, a záró etapban 16 pontosra növelték a különbséget, és a végéig kontroll alatt tartották az Orlandót - a gyorsindításból szerzett pontok 27-0-s (!) végeredménye magáért beszél, ez volt a döntő faktor. A felek között így egyetlen meccsre csökkent a különbség, az utóbbi hetekben villogó Magic pedig egymás után másodszor produkált pocsék támadójátékot, úgyhogy a jelek szerint elfogyott a lendület - pedig most jönnek sorban a hazai meccsek, amiket hozniuk kellene...

A Magic legjobb dobói: Banchero 19/3, Anthony 16/3, F. Wagner 13, Carter Jr. 13
A Pacers legjobb dobói: Siakam 20/3, Haliburton 20/3, Toppin 17/3, McConnell 17

 

Atlanta Hawks – New Orleans Pelicans 103–116

Elkapta a fonalat a Pelicans. A Trae Young nélküli Atlanta sorozatban három sikerrel a háta mögött fogadta azt a New Orleanst, amely szintén kiváló passzban van, hiszen legutóbbi tíz meccséből hetet is megnyert. Nem a házigazda esélyeit vetítette elő az a tény, hogy Young mellett ezúttal már Jalen Johnson sem volt bevethető. Ihletett dobóformát fogott ki a Pels, 57,3%-kal célzott a gárda mezőnyből, míg a triplákat 51,9%-os pontossággal küldte a helyére, ennek eredményeképpen pedig végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést. Trey Murphy III. (28 pont, 7 lepattanó), Zion Williamson (27 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és CJ McCollum (20 pont, 4 lepattanó) triója vitte a prímet vendégoldalon, míg a hazaiaknál Bogdan Bogdanovics (25 pont, 7 gólpassz) és Dejounte Murray (23 pont, 11 gólpassz) párosa igyekezett kozmetikázni. Összességében tisztes helyt állt a Hawks, ám a győzelemre nem volt esélye.

A Hawks legjobb dobói: Bogdanovics 25/21, Murray 23/12, Capela 18
A Pelicans legjobb dobói: Murphy III. 28/18, Williamson 27, McCollum 20/12


Miami Heat – Washington Wizards 108–110

Zsinórban harmadszor kapott ki a Heat. A Hornets ellen szakította meg tizenhat mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát a Washington, amely ennek ellenére is a liga egyik leggyengébb csapata, így a Miaminak kötelező lett volna nyerni ellene már csak azért is, mivel a floridai egylet a napokban gyors egymásutánban két fiaskót is begyűjtött. Fej-fej mellett haladtak a felek, bár kezdetben úgy tűnt, hogy a hazaiak akarata érvényesül, hiszen Jimmy Butler (23 pont, 4 gólpassz), Duncan Robinson (16 pont), Terry Rozier (16 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és Bam Adebayo (16 pont, 16 lepattanó) is hozta az elvárhatót. Csakhogy a dobáspontosságot illetően eléggé hullámzó teljesítményt nyújtott Erik Spoelstra gárdája, így nem tudták megtörni a Wizards ellenállását. A fővárosiak pedig a nagyszünetet követően visszazárkóztak, a játékrész derekán már egál köszönt vissza az eredményjelzőről. Kyle Kuzma (32 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) tarthatatlannak bizonyult, de Corey Kispert (22 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) és Deni Avidja (16 pont, 10 lepattanó) is hasznosan kosárlabdázott, így a találkozó utolsó hat percét már a Washington uralta, s innen már nem is engedte ki a győzelmet a kezéből.

A Heat legjobb dobói: Butler 23, Robinson 16/12, Rozier 16, Adebayo 16
A Wizards legjobb dobói: Kuzma 32/6, Kispert 22/15, Avdija 16/3


Sacramento Kings – Houston Rockets 104–112

Leolvadt a harmadik negyedben a Kings. Kötelező győzelemre készült a Sacramento, amely az elmúlt napok során a Minnesotát és a Lakerst is legyőzte, ezzel visszaszerezve a nyugati hatodik helyet. Mindeközben a Houston már lemondott a playin-helyekről, ráadásul idegenben továbbra is pocsékul megy a gárdának, bár egy-egy meglepetésre mindig kapható Ime Udoka csapata. A várakozásoknak megfelelően a házigazda kezdett jobban, Domantas Sabonis (25 pont, 15 lepattanó, 8 gólpassz), a padról beszálló Malik Monk (20 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), valamint De'Aaron Fox (18 pont, 9 lepattanó) révén. A fordulást követően azonban olyannyira megtorpant a vendéglátó, hogy 32–14-re nyerte meg ezt a felvonást a Rockets. A texasi egylet színeiben Fred VanVleet (22 pont, 4 lepattanó, 9 gólpassz), Jalen Green (19 pont) és Alperen Sengün (14 pont, 6 lepattanó) játszott nagyot, üröm az örömben, hogy utóbbi a negyedik negyed elején megsérült és kerekesszékben hagyta el a csarnokot. A center a térdéhez is odakapott, a bokája is kiment, és kezébe temette az arcát a fájdalomtól, nagyon rosszul nézett ki a jelenet, és egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mekkora a baj – de a látottak alapján túl sok jóra sajnos nem számíthatunk. Mivel a Sacramento a leolvadásból már nem tudott új erőre kapni, így a játéknap egyik legnagyobb meglepetését okozva győzött a Houston.

A Kings legjobb dobói: Sabonis 25, Monk 20/6, Fox 18/6
A Rockets legjobb dobói: VanVleet 22/6, Ja. Green 19/3, Sengün 14


Cleveland Cavaliers – Brooklyn Nets 101–120

Nem bírta el a sérültjei hiányát a Cavs. Donovan Mitchell, Evan Mobley és Max Strus is maródi a Cavaliers oldalán, így mostanság egy-egy győzelmet általában vereség követ, így habár a Brooklyn ellen a Cleveland számított esélyesnek, mégsem mehetett biztosra J.B. Bickerstaff társasága. Az első két felvonásban nem bírtak egymással a felek, Cam Thomas (29 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Mikal Bridges (25 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) és Nic Claxton (16 pont, 10 lepattanó) triójára Georges Niang (20 pont), Jarrett Allen (15 pont, 9 lepattanó) és Darius Garland (14 pont, 5 gólpassz) volt a válasz, ám a nagyszünetet követően átrohant ellenfelén a vendég alakulat. 44–29-re hozta ezt a felvonást a Nets, amely a mérkőzés folyamán jobban dobott és jobban is lepattanózott, mint az ellenfele. A Cavs pedig már nem tudott innen felállni, ami végül egy közel húsz pontos vereséget eredményezett.

A Cavaliers legjobb dobói: Niang 20/9, Allen 15, Garland 14/9
A Nets legjobb dobói: Thomas 29/15, Bridges 25/15, Schröder 17/9


Oklahoma City Thunder – Memphis Grizzlies 124–93

Hozta a kötelezőt az OKC. Mivel a Thunder mindössze fél meccsel vezeti Nyugatot, így nem engedhetett meg magának egy botlást, pláne nem a foghíjas Memphis ellenében. Ennek megfelelően már az első negyedben eldőlt a mérkőzés, Shai Gilgeous-Alexander (23 pont, 6 gólpassz) remekül irányította az övéit, de Josh Giddey (16 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is hasznosan játszott. A mérkőzés végén Cason Wallace (22 pont, 4 gólpassz) is élni tudott az adódó játékpercekkel, így Mark Daigneault vezetőedző pihentethette a sztárjait. A Grizzliesben ezen az estén ennyi volt, GG Jackson (30 pont, 6 lepattanó) karriercsúccsal zárt, ám mivel a hamar eldőlt a meccs, így Jaren Jackson Jr. (16 pont) szerepeltetését sem erőltette túl Taylor Jenkins mester.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 23/15, Wallace 22/12, Giddey 16/3
A Grizzlies legjobb dobói: GG Jackson 30/9, Jackson Jr. 16/9, LaRavia 13/6

 

Az alapszakasz tabellája itt megtekinthető!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus