A Memphist fogadja a Nets, kötelező előtt a GSW, a Bulls és a Bucks

Tíz mérkőzéssel folytatódik az alapszakasz, mutatjuk a programot.

 

Philadelphia 76ers - Houston Rockets 01:00

A Sixers 3-0-val hozta le az idegenbeli túráját, mindhárom meccsen dobott legalább 110 pontot, a legutóbbi, brooklyni sikere pedig különösen ütősre sikerült, úgyhogy most hazai pályán természetesen egyértelmű favorit. A Rockets sorozatban hét vereség után, nyugati sereghajtóként érkezik, rossz formában, nem teljes kerettel, most például Eric Gordon pályára lépése is erősen kérdéses, úgyhogy alapvetően nincsenek egy súlycsoportban a felek. Kételyre azonban a Philly így is ad okot: otthon csak 6-8-ra áll a gárda, idén eddig valahogy nehezen viseli a hazai pályával és a kritikus közönség jelenlétével együtt járó nyomást - ha ezt most sikerül megugrani, akkor persze kérdés nélkül esélyesek Embiidék. Az pedig hozzátartozik a képhez, hogy a Rocketsnél a belső feszültségek kezeléseként Porter Jr.-t és Woodit is eltiltották erről a meccsről.

 

Washington Wizards - Charlotte Hornets 01:00

A Hornets back-to-backet játszik a Suns elleni 34 pontos vereség után és a fő kérdés, hogy a csapatba sikerül-e energiát lehelni. A meccs előtt sorozatban hármat nyert a társaság, jó formában volt, de James Borrego vezetőedző szerint azon az estén erőtlenül, motiválatlanul játszottak, nem adtak bele mindent - kérdés, hogy a b2b második felén ezt sikerül-e kezelni. A Wizards a Cavs legyőzése után kis híján a Chicagót is elkapta, de dudaszóra mégis vereséget szenvedett a fővárosi együttes, úgyhogy ott is vannak kérdőjelek, mindenesetre Dinwiddie, Neto, Holiday és Harrell továbbra is karanténban van, rájuk nem számíthatnak a hazaiak. Így azért nem lesz könnyű dolguk, de a hazai pálya és a frissesség is Bealék mellett szól - nehéz jósolni, bármelyik együttes győzelme bőven elképzelhető. 

 

Brooklyn Nets - Memphis Grizzlies 01:30

A Brooklyn sorozatban két hazai vereség után próbálja összeszedni magát, ritkán volt igazán  hullámvölgyben az együttes a szezon során és ha most nyer, akkor ez sem méltó említésre, de tény, hogy most jött egymás után két gyengébb meccs, amelyek után Kevin Durant ki is kelt magából. Kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a társaságra, a keleti első helyüket már elvesztették, de a normális rotációjuk adott, a hazai pálya előnyét is élvezhetik, a védekezésüket kell kicsit összekapni ahhoz, hogy javíthassanak. A Memphis a kisebb gödör óta megint nagyon elkapta a fonalat és sorozatban négyet nyert, úgyhogy kiváló formában van, idegenben is 10-6-ot hozott eddig és összességében ugyanannyi győzelme van már, mint a Netsnek - ezek alapján igazi rangadóra készülhetünk. A vendégeknél a fontosabb emberek közül Brooks és Melton még nem játszhat a karantén miatt, de Ja Morant kirobbanó formában van és az egész csapat nagyon tudatos, koncentrált játékkal halad előre - az eddigiek alapján nincsenek nagy különbségek a felek között, de a pályaelőny és a "star power" a Brooklyn mellett szól. 

 

 

Chicago Bulls - Orlando Magic 02:00

Itt kötelező a győzelem a Bulls számára, ugyan zsinórban kettőt nyertek LaVine-ék úgy, hogy DeMar DeRozan a dudaszó pillanatában dobott kosarat és mentette meg övéit, de a pengeélen való táncolás helyett az Orlandóval szemben már nem lehet kérdéses a siker. A vendégek egyébként is az NBA két leggyengébb csapata közé tartoznak, vannak hiányzóik is, ráadásul back-to-backet játszanak úgy, hogy hosszabbítást vívtak Bostonban, úgyhogy nagyon leharcolt állapotban érkeznek csak meg. Így nem hibázhat a Chicago, teljesen más szinten vannak a felek minden szempontból, ráadásul úgy fest, hogy a hazaiaknál Lonzo Ball is visszatérhet, hiszen már szabadult a karanténból. 

 

Milwaukee Bucks - Detroit Pistons 02:00

Itt is egyértelműek az erőviszonyok, a címvédő zsinórban hat győzelem után, magabiztosan léphet pályára az egyik sereghajtó ellen és bár a Detroit legutóbb váratlan bravúrt bemutatva megverte a Spurst, de így is toronymagas esélyes a Bucks. A hazaiaknál Middleton játéka kérdéses személyes okok miatt, egyébként egyben van a keret, jó formában vannak, pihentek, az előző három meccsük mindegyikén dobtak legalább 127 pontot - teljes váratlan fordulat lenne, ha ebbe a levesbe most éppen a még mindig nem 100%-os Pistons köpne bele. 

 

New Orleans Pelicans - Utah Jazz 02:00

A Jazz remek szériáját legutóbb a Golden State törte meg, de tulajdonképpen hiányzó nélkül, egységes kerettel utazhatott el a csapat New Orleansba, és jelen pillanatban nem is lehet kérdés, hogy masszív favoritnak számít ezen a mérkőzésen. A Pels nem rossz csapat, de nem tud stabil teljesítményt nyújtani, Satoransky és Alexander-Walker most sem játszhat, Ingram pályára lépése kérdéses, Valanciunas viszont visszatérhet a karanténból, de neki így is éppen eléggé tele lesz a keze Rudy Gobert-rel. Otthon azért eredményesebbek szoktak lenni Harték, de a Utah 12-3-ra áll vendégként, támadásban jelenleg konkrétan a liga legjobbja, ha normális dobóformát fognak ki Mitchellék, akkor nekik áll a zászló. 

 

Dallas Mavericks - Denver Nuggets 02:30

A Mavs back-to-backet játszik az OKC elleni kötelező után, amely során végre visszatérhetett Luka Doncic - a szlovén klasszis közel egy hónapot hagyott ki, de elsőre azért nem mozgott még igazán jól. A texasi keret annyival erősödhet ahhoz képest, hogy most bevetik Kristaps Porzingist, aki friss lesz és egyébként is remek formában van, meglátjuk, hogy ez mennyire pörgeti fel a lassú és körülményes támadójátékot úgy, hogy most már azért nem rossz a keret, már ami az egészséget illeti. A Denvernél sok a beteg és sok a sérült is, de az előző három meccsét így is megnyerte, ezzel 3-0-ra áll az idegenbeli túráján és mivel frissebb, így most is lehet esélye - kérdés, hogy a Mavsnek milyen válasza lesz Nikola Jokicsra és hogy ki tud pontosabban, kevesebb hibával játszani a támadásban nem túl acélos, de délszláv vezérre építő csapatok találkozóján. 

 

Golden State Warriors - Miami Heat 04:00

Itt nem lehet kérdés a GSW esélyessége, a Miami öt győzelem után előző este kikapott a Kingstől egy szoros meccsen és megint kiderült, hogy bár Butler és Lowry játszik, de így is nagyon B ez a keret - kispad nincs, magasember nincs, úgyhogy a pihentebb ligaelső természetesen más szintet képvisel. Curryék legutóbb tartalékosan, idegenben verték meg a nagy formában lévő Jazzt, így most még magabiztosabbak lehetnek, ráadásul van rá esély, hogy Draymond Green már visszatérjen ezen az estén, hiszen közben elhagyhatta a karantént, így tovább erősödhet az egyébként is egyre teljesebb keret. Nehéz érvet hozni a Heat mellett, óriási bravúr lenne a floridaiak esetleges sikere.

 

Portland Trail Blazers - Atlanta Hawks 04:00

Itt nehéz mit írni, hiszen a Portland a téma, amely a liga egyik leggyengébb, legkevésbé motivált, legrosszabbul kinéző csapata most már jó ideje és ezt lassan a mérlege is kezdi alátámasztani. A Hawks mutatója sem jó, őket is nagyon elkapta a koronavírus, de legutóbb már valahogy lebirkózták a Clevelandet és összességében még kiürített kerettel is sokkal pattogósabbak, motiváltabbak, mint a Blazers. Ez természetesen most is döntő lehet, mindezzel együtt azt is el kell mondanunk, hogy a Portland kerete alapvetően jobb lehetne, hiszen sokan visszatérnek, csak közben Damian Lillard megsérült és ki kell hagynia ezt a találkozót, ami azért valószínűleg nem segít a csapaton. Az Atlantánál még mindig hiányzik a keret túlnyomó része, meglátjuk, hogy mennyi energia maradt a bevethető játékosokban úgy, hogy mostanában azért nem nagyon jártak otthon...

 

Los Angeles Clippers - Minnesota Timberwolves 04:30

A Minnesota back-to-back lép pályára, előző este nagy csatában maradt alul ugyanebben a csarnokban a Lakersszel szemben, úgyhogy most fáradtan próbálhatja meg ismét a pihentebb Clippers ellen. A hazaiak az előző három meccsükön felszívták magukat, nyertek Bostonban, jó meccset vívtak Torontóban, aztán bravúrgyőzelmet arattak Brooklynban, ezek után térhettek haza, ahol azért egyértelműen eredményesebbek voltak a szezon eddigi részében. Hiányzóból még mindig bőven van náluk, George, Kennard és Zubac sem fog játszani, így ezúttal is nagyon tartalékosak lesznek, de egyrészt a Towns-Russell páros sem bevethető még a Wolvesnál, másrészt ha az elmúlt meccsek játékát lehozzák Bledsoe-ék, akkor ezúttal is benne lehet a pakliban a győzelmük még egy ennyire szétesett rotációval is. 

 

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus