A Raptors-irányítók szétszedték a Clevelandet

D'Angelo Russell óriási estéjét is túldobta a szenzációs Kings - Crawford meccset nyert a Clippersnek - megverte az OKC-t a Memphis. 

 

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

Washington Wizards – Philadelphia 76ers 100-79

Megint csak Embiidnek lehet örülni. A Philly centere ezúttal is jól mozgott a palánk alatt (11 pont, 12 pattanó, 1 blokk 14 perc alatt) és amíg ő pályán volt, nem játszott reménytelenül a gárda – egyébként viszont teljesen. Saric, McConnell és Sergio Rodriguez is értékelhetetlen teljesítményt nyújtott, egyedül az utolsó negyedben fent lévő ötös tudott kicsit kozmetikázni az eredményen, de az nem osztott, nem szorzott – Simmons, Noel és Okafor nélkül szörnyű meccset játszott a Sixers.

Wallnak a dobás még nem megy, Bealnek igen. A még csak második meccsét játszó irányító 11 dobásból jutott el 9 pontig, 0/3 triplával és 1/6 büntetővel zárt – azonban 19 perce alatt kiosztott kilenc gólpasszt és ellopott három labdát. A pontszerzést megoldotta helyette Bradley Beal, aki 5/6 hármast süllyesztett el és 22 pontig jutott, de kiemelhetjük még a hiányzó Morris helyén kezdő és dupla-duplát gyártó Nicholsont is – az első negyed végén már tíz ponttal vezettek a fővárosiak és az első sor remekül vizsgázott ezen a meccsen.

A Wizards legjobb dobói: Beal 22/15, Burke 13, Nicholson 11/9
A 76ers legjobb dobói: Grant 14, Embiid 11, Thompson 9/3

Atlanta Hawks – Detroit Pistons 94-99

Két kulcsembere nélkül állt fel a Detroit. Reggie Jackson mellett ezúttal Andre Drummond sem lépett pályára a vendégeknél, a Baynes-Leuer kettős alkotta a kezdő magasember-sort, a védelmet pedig Ish Smith-nek (18 pont, 8 gólpassz, 6/10 mezőnyből, 2/2 tripla) és Tobias Harrisnek (18 pont, 4 gólpassz, 4/20) kellett megbontania. A meccs elején ez még nem igazán működött, nyolc-tíz ponttal meglépett a Hawks, de később elkapták a fonalat és a harmadik negyedben már az atlantai első sor ellen is hatékonyan tudtak dolgozni. A záró etap szorosan alakult, de végül behúzta a Detroit, igaz, az említett első sorból játszott is mindenki legalább harminc percet.

Jó kezdett, egyben van a Hawks. A meccs elején nagyjából úgy működött az Atlanta, ahogy arra számíthatunk majd az alapszakaszban: Schröder (17 pont, 9 gólpassz) szervezett és bontotta a védelmet, Bazemore ebben segített neki, de ő és Korver jó százalékkal bedobálták a kiosztásokat is, míg Howard (15 pont, 9 pattanó, 3 blokk) villogott a palánk alatt. Az első cserék után azonban kissé elveszett a ritmus és amikor visszajött az első sor, már nem tudott igazán a Pistons fölé nőni, igaz, panaszra így sem lehet okuk – Humphries nem játszott jól, de a kezdő négyes poszton Paul Millsap egész más szintet fog majd képviselni, egyébként pedig alakul a játékuk.

A Hawks legjobb dobói: Schröder 17/6, Howard 15, Delaney 13/6
A Pistons legjobb dobói: Harris 18, Smith 18/6, Baynes 16

Brooklyn Nets – Boston Celtics 97-100

Jól kezdett a Nets. Bogdanovic továbbra is a padról érkezik, de visszatért Brook Lopez és Jeremy Lin irányításával gördülékenyen működött a támadójáték, sőt, a cserék közül az említett Bogdanovic, valamint Scola is aktívan szállt be. Vezettek is az első negyed folyamán végig, de a folytatásban a Boston második sora fordítani tudott és bár nagy különbség nem alakult ki, végül behúzta a meccset a Celtics – ennek ellenére voltak pozitívumok a Brooklynnál is. Meg kell említenünk, hogy a tavalyi kritikán aluli triplázást igyekeznek javítani és most minden pályára lépő kísérletezett kintről legalább kétszer, de a hatékonysággal egyelőre vannak gondok.

Túlpörgött a bostoni hátvédsor. Isaiah Thomas nem fogott ki jó napot, 12 pontjához 12 dobás kellett és egyetlen gólpasszt sem osztott ki, ráadásul amíg ő a pályán volt, vezetett a Brooklyn – de mellette Bradley (3/12 mezőnyből, 1/7 tripla) sem igazán találta a ritmust. Utóbbi legalább védekezésben hasznos volt, így bár Crowder kosarat sem szerzett, tudta tartani a lépést a kezdőcsapat, a második sor pedig Marcus Smart vezetésével már komoly fölénybe került. Al Horford egyébként most is jól mozgott, elöl-hátul hatékonynak bizonyult, a lepattanózásával ezúttal sem volt gond, felfelé lógott ki a bostoni kezdőből.

A Nets legjobb dobói: Scola 14/6, Lin 12, Booker 11/3, Lopez 11/3, Bogdanovic 11/6
A Celtics legjobb dobói: Horford 13/3, Smart 13, Thomas 12/3, Jerebko 12/9

Oklahoma City Thunder – Memphis Grizzlies 94-110

Marc Gasol nem kérdezett, csak lőtt. A spanyol center borzasztóan agresszív volt támadásban és bár a palánk alatti dobásai nem ültek (5/16 mezőnyből), ezt 3/5 triplával, valamint 8/8 büntetővel ellensúlyozta – 21 pontja mellé 7 lepattanó, 3 gólpassz és 3 labdaszerzés is bekerült. Rajta kívül Conley (19 pont, 7 gólpassz, 3/3 tripla) villogott leginkább, de bár összességében 16 pontos győzelmet arattak, az első negyedben még csak assisztáltak az OKC játékához – igaz, Parsons és Tony Allen nem lépett pályára.

Pár percnyi Westbrook. Az OKC vezére a vártnál jóval visszafogottabb eddig az előszezonban és most is csak az első percekben volt ellenállhatatlan – végül csak negyedórát játszott, ez idő alatt 17 pontig és 4 gólpasszig jutott. Az első negyedben még parádézott a Thunder, ám később hiába jöttek vissza a kezdők, már nem tudtak mit kezdeni a Memphisszel – Oladipo nagyon nem találta a helyét, a kezdő centerként próbálkozó Lauvergne pedig kosarat sem szerzett. Kyle Singler 5/6 triplával jelezte, hogy van helye ebben a csapatban, ahogy az újonc spanyol Abrines is 5/6 távolit süllyesztett el – mindkettejüknél kérdéses a védekezés, de ilyen dobóteljesítmény mindenképpen megsüvegelendő. A végeredményhez hozzátartozik, hogy Adams, Kanter, Roberson és Morrow sem játszott az OKC-nél.

A Thunder legjobb dobói: Abrines 19/15, Westbrook 17/6, Singler 15/15
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 21/9, Conley 19/9, Randolph 12

Cleveland Cavaliers – Toronto Raptors 94-119

Egyes poszton nyert a Toronto. DeRozan, Ross és Sullinger sem játszott a Raptorsnál, ott volt ellenben az első igazán jó meccsét hozó Kyle Lowry – a karmester 25 pontig és hat gólpasszig jutott mindössze kilenc mezőnykísérletből. Amikor nem ő, akkor Cory Joseph villogott (17 pont, 7/10 mezőnyből), a Cavs irányítói ellen mindketten azt csináltak, amit akartak, de ki kell még emelnünk a nagyon hasznosan játszó Carrollt is – az első negyed végén még szoros volt az állás, de később állva hagyta ellenfelét a Raptors.

Csak LeBron hiányzott. A vezéren kívül mindenki más pályára lépett a Clevelandnél, de csak Kevin Love játéka említhető pozitívumként – az erőcsatár 19 pontig jutott 11 dobásból, 3/6 triplával. Kyrie Irving 13 pontjához 15 mezőnykísérlet kellett és bár kiosztott nyolc gólpasszt, védekezésben ezt bőven „ellensúlyozta”, így összességében sok hasznosat nem csinált 22 perce alatt – ezúttal ráadásul a padról sem jött semmi kiemelendő a bajnoknál. Azt azért hozzá kell tenni, hogy James nélkül is jól kezdtek és az első negyedben tízpontos előnyt építettek ki, de ez hamar elfogyott, majd hiába jött vissza az első sor, ugyanúgy tehetetlennek bizonyult Lowry-ékkal szemben.

A Cavaliers legjobb dobói: Love 19/9, Irving 13/6, Thompson 8
A Raptors legjobb dobói: Lowry 25/9, Joseph 17/3, Carroll 13/3

Los Angeles Lakers – Sacramento Kings 104-116

Triplaesővel nyert a Kings. DeMarcus Cousins, Matt Barnes és Ty Lawson sem játszott a Sacramentónál, de a Collison-Gay kettős intézte a támadójáték nagy részét – bontották a védelmet, termelték a pontokat és ketten együtt kiosztottak 14 gólpasszt. Az igazi szenzáció azonban a kiosztásaik után történt, Jordan Farmar 4/5, Anthony Tolliver pedig 7/7 triplát süllyesztett el, ők ketten egészen elképesztő mérkőzést játszottak. Összességében ráadásul 58,7%-os mezőnymutatóval, 61,9%-os triplával, 31 gólpasszal zárt a Kings, érdekes, hogy Cousins nélkül milyen szinten volt a támadójáték…

Ez most ismét az ihletett Russell volt. Egy óriási meccs után egy szörnyű, majd most ismét ellenállhatatlan formát mutatott a Lakers karmestere: D’Angelo Russell 31 ponttal (10/14 mezőnyből, 5/6 tripla, 6/7 büntető) és 11 gólpasszal állt csapata élére. Az ő közel hibátlan teljesítményére építve remekül működött (14 tripla 40%-kal, 31 gólpassz) az arany-lilák támadójátéka, bár egyénileg más nem igazán emelhető ki (Clarkson villogott még leginkább, Nick Young pedig három támadásból dobott három triplát) – érdekesség, hogy a hajrában is fent voltak a kezdők, így húzta be a meccset a Sacramento.

A Lakers legjobb dobói: Russell 31/15, Clarkson 18/9, Young 9/9, Deng 9/3
A Kings legjobb dobói: Tolliver 21/21, Collison 20/3, Gay 19/3

Los Angeles Clippers – Portland Trail Blazers 109-108

Fegyver lehet a Clippers-pad? Doc Rivers második sora az előszezon eddigi részében bőven adott már okot a bizakodásra, ezúttal konkrétan egy 18-0-s futással intézték el a Portlandet a második negyed elején. Speights ismét lubickolt (16 pont, 6/12 mezőnyből, 3/6 tripla, 8 pattanó, 2 blokk), de Bass és Anderson is kifejezetten jól szállt be, míg a kezdőben Blake Griffin bizonyult tarthatatlannak. A pontot az i-re Jamal Crawford tette fel, aki négy másodperccel a vége előtt kapta meg a labdát és két tizeddel az órán elsüllyesztette a győztes duplát 107-107-nél – igaz, közben a padon ülő DeAndre Jordan kapott egy technikait és kiállíttatta magát…

Plumlee nem sokat bírt. A Portland centere a második negyedben, tizenegy játékpercet követően kipontozódott, innentől Leonard és Davis igyekezett pótolni – egyébként szinte végig alacsony szerkezettel játszott a Blazers. A Lillard-McCollum kettős hozta, amit kell (bár utóbbi erősen benne volt a Clippers-cserék elleni lefagyásban), a padról Crabbe és Turner is hozzátette a magáét és összességében nem is volt rossz a gárda azt a bizonyos 18-0-s időszakot leszámítva – főleg ahhoz képest, hogy Ezeli nem, Plumlee pedig csak alig játszott.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 26/3, Speights 16/9, Bass 16
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 20/6, Lillard 19/6, Crabbe 11/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus