Bostonba utazik a Thunder, a Suns a Cavalierst fogadja

Újra pályán a Lakers és a Timberwolves, javítaná korábbi botlásait a Milwaukee, a Magic New Orleansba, a Cavaliers Phoenixbe utazik, a játéknap rangadóját pedig Bostonban rendezik - mutatjuk, hogy mire érdemes figyelni az NBA következő játéknapjának programján.

Washington Wizards – Los Angeles Lakers 01:00

A Lakers a tegnapi napon is pályán volt, Torontóban tudta érvényesíteni a papírformát, a csapat pedig nincs rossz formában, hiszen összességében 7-3-mal hozta le az elmúlt tíz meccsét – viszont továbbra sem tudott elmozdulni a nyugati kilencedik helyről, köszönhetően az elképesztően kiegyensúlyozott nyugati középmezőnynek. Most a vendégek egy újabb kötelező mérkőzés előtt állnak, a Wizards egyértelműen a liga legsúlytalanabb csapatainak egyike, bár az előző fordulóban a fővárosiak is játszottak, nem is akármilyen meccsen: hatalmas bravúrt bemutatva a keleti második Milwaukee-t győzték le a hazaiak. Most tehát mindkét csapat back-to-back léphet majd pályára, viszont a csapatok közötti különbség így is kijöhet, a Lakersnek minden egyes mérkőzésen playoff-üzemmódban kell játszania, ha előrébb szeretne mozdulni a tabellán, Jameséket a Brooklynban és a Torontóban játszott meccseik után megint esélyesebbnek titulálhatjuk. A Wizardsnál egyelőre sok a kérdőjel, Kuzma, Bagley, Holmes, Jones és Shamet szereplése is kérdéses, a túloldalon viszont akár Vanderbilt is visszatérhet, valamint Vincentet is láthatjuk pályán. Az erőviszonyok egyértelműek, a LAL-nak még fáradtabban is muszáj hozni ezt a meccset, hogy nyomást tudjon helyezni az előtte álló csapatokra – viszont semmiképpen sem veheti félvállról a meccset, hiszen egy hónapja csak hosszabbításban sikerült legyűrni az akkori keleti utolsót, most koncentráltabb és jobb játékra lesz szükség a nyugatiaktól.

 

Charlotte Hornets – Portland Trail Blazers 01:00

Két abszolút alsóházi csapat összecsapása lesz ez, a Hornets csak a Detroitot és a Washingtont előzi meg Keleten, míg a Portlandnél rosszabbul csak a Spurs teljesít Nyugaton – a két csapat összesen nem nyert még meg a szezon során 40 meccset sem, miközben az összesített vereségeik száma a 120-at közelíti. Nehéz jóslatokba bocsátkozni két tankoló gárda találkozóján, a Charlotte tízből nyolcszor is kikapott, míg a Blazers jelenleg zsinórban tíz zakónál tart – mindkét csapat kilátástalan helyzetben van és valószínűleg már alig várja, hogy véget érjen a szezon. A várakozások alapján nem feltétlenül kell színvonalas összecsapásra számítanunk, hiszen tartalékos keretek meccsét láthatjuk: a hazaiaknál a már meglévő sérültek mellett most Bridges, Miller és Grant Williams játéka sem biztos, míg a Portland az utóbbi hetekben Aytonon kívül gyakorlatilag az összes kulcsemberét nélkülözi, így Simons, Grant, Brogdon, Sharpe és Thybulle ezen a mérkőzésen sem fog pályára lépni. Két ilyen alacsonyan rangsorolt csapat meccsén semmit sem vehetünk készpénznek, esélyest sem nem lehet kikiáltani, abszolút a pillanatnyi forma és hozzáállás fog dönteni arról, hogy melyik fél szeretne kevésbé kikapni a mai estén.

 

Atlanta Hawks – Detroit Pistons 01:30

Az Atlanta kifejezetten jó formába lendült az alapszakasz utolsó heteire, az utóbbi öt meccséből négyet is megnyert a csapat, közte két Celtics ellen aratott bravúrgyőzelemmel és a Bulls elleni rangadó megnyerésével – bár még hivatalosan nem biztosították be a helyüket a playinben, de a tabella állását elnézve ez csak idő kérdése. A Pistons már nagyon várja a szezon végét, minden idők egyik leghalványabb teljesítményét nyújtotta a csapat idén, 13-62-es mérleggel a keleti mezőny sereghajtója, utóbbi tíz meccséből kilenc alkalommal is kikapott, a vendégek még a tizedik Atlanta otthonába is gyakorlatilag reménytelenül indulhatnak harcba. A hazaiaknál Young és Okongwu továbbra is sérültlistán van, a vendégeknél pedig Cade Cunningham és Marcus Sasser kapott kérdéses besorolást – valószínűleg nem a sérülések fogják eldönteni ezt a meccset, ha a Hawks képes lesz akár egy átlagos teljesítményt is hozni, akkor jó eséllyel folytathatja menetelését, sőt, egy potenciális győzelemmel meg is előzheti a Chicagót a kilencedik helyen.

 

Boston Celtics – Oklahoma City Thunder 01:30

A játéknap egyértelmű kiemelt rangadója lesz ez két, a saját konferenciájában az élmezőnybe tartozó csapat között, a Boston toronymagasan vezeti nem csak Keletet, de az egész ligát, míg a Thunder bár egy kisebb hullámvölgybe került, de így is tagja annak a nyugati hármasnak, amelyek fél meccsen belül vannak az élen egymástól. A Bostont ugyan a két atlantai vereség hidegzuhanyként érte, de azóta New Orleansban és Charlotte-ban is bizonyította, hogy nincs ok pánikra, tízből nyolc meccsét megnyerte a csapat és már tizenkét meccses előnnyel vezeti a Bucks előtt a konferenciát. A Thunder a tegnapi játéknapon Philadelphiában szenvedett egy szoros meccsen vereséget, az SGA nélkül felálló csapat nem bírta el, hogy a túloldalon hosszú kihagyás után visszatért Joel Embiid, ezzel pedig az utolsó négy meccsükből másodjára kaptak ki – bár a Suns és a Knicks legyőzése idő közben azt jelezte, hogy nagy gond nincs a csapatnál. Gilgeous-Alexander és Jalen Williams játéka egyelőre most sem garantált, de a túloldalon sem biztos Jaylen Brown pályára lépése – így nehéz megjósolni, hogy mire számíthatunk a két topcsapat rangadóján, az viszont biztos, hogy hazai pályán a Boston szinte legyőzhetetlen, Tatumék harmincöt alkalomból csak háromszor (!) kaptak ki itt idén. Ha SGA és Brown sem tudja vállalni a játékot, akkor azzal is talán a kelták kerülnek jobb helyzetbe, hiszen Brown pontjait több játékos is tudja pótolni a csapatból, míg a Thunder vezérének hiánya jobban fájhat az oklahomaiaknak – meglátjuk, hogy melyik csapat akarata tud majd jobban érvényesülni, egészen biztosan látványos és szórakoztató kosárlabdát láthatunk, hiszen a három legjobb támadócsapatból kettő játszik most egymás ellen várhatóan egy kiélezett és playoff-hangulatú rangadón.

Brooklyn Nets – Indiana Pacers 01:30

Azzal, hogy négyből három mérkőzését is megnyerte a Pacers, továbbra is őrzi hatodik helyét a tabellán, sőt, a másfél meccsre lévő, negyedik Orlando beérése sem lehetetlen még a csapat számára – főleg akkor, ha az ehhez hasonló, kötelezőnek tűnő feladatokat megoldja Rick Carlisle csapata. A Nets ugyan nemrég egymás után három meccsét is megnyerte keleti alsóházi csapatok ellen (Raptors, Wizards, Bulls), de összességében csalódást keltő teljesítményt nyújt és bár hivatalosan még nem ért véget a csapat szezonja, de szinte esélytelen, hogy odaérjen a playin-helyekre, főleg, hogy nem is ez a csapat célja. A felek két nappal ezelőtt már játszottak egymással, akkor nagyon simán tudott nyerni Indianában a Pacers, most is hasonló végkimenetelre lehet számítani, még úgy is a vendégek a találkozó nagy favoritjai, hogy Myles Turner szereplése egyelőre kérdéses – a Nets idén nem arról híres, hogy megnehezíti a playoff-szintű csapatok dolgát, meglepődnénk, ha az utolsó tíz meccsén hétszer is vereséget szenvedő Brooklyn szoros meccsre tudná kényszeríteni a lendületben lévő Indyt.

 

New Orleans Pelicans – Orlando Magic 02:00

Ez is egy érdekes párosítás lehet, mindkét csapat a legjobb hatban áll a saját konferenciájában, a Pelicans a hatodik, a Magic pedig a negyedik a nyugati, illetve keleti tabellán – bár egyik csapat sincs most a legjobb formában, de mindenképpen számottevő erőnek számítanak a playoff-harcokban. A Pelicans ötből háromszor is kikapott az utóbbi hetekben, bár egy igen komoly menetrendbe csöppent a csapat, hiszen sorban a Thunder, a Bucks, a Celtics és a Suns utazott hozzájuk az elmúlt héten – ebből csak a Milwaukee ellen tudott győzni a gárda. A Magic szintén egy nehezebb programon van túl, kikapott a Kingstől, a Warriorstól és a Clipperstől is, ezeket viszont legutóbb a Grizzlies és a Blazers elleni kötelezőkkel tudták javítani Wagnerék. A vendégeknél elvileg nincs komolyabb hiányzó, a New Orleansnál viszont továbbra sem léphet pályára Brandon Ingram és Jose Alvarado sem – meglátjuk, hogy az ő hiányuk mennyire befolyásolja majd a hazaiak esélyeit, első ránézésre minden adott egy szoros és kiegyensúlyozott rangadóhoz, néhány hete az Orlando viszonylag simán tudott nyerni mai ellenfele ellen, most azért ennyire nem egyértelmű a helyzet.

 

Milwaukee Bucks – Memphis Grizzlies 02:00

A Bucks megint kisebb gödörbe került, miután az elmúlt négy találkozóján háromszor is kikapott, és bár a Lakers és a Pelicans elleni szoros vereségek még akár bele is férhetnének, de a tegnap Washingtonban elszenvedett zakó elfogadhatatlan egy olyan csapattól, amely magát bajnokesélyesnek tartja. Most a Grizzlies ellen a back-to-back ellenére is kötelező a javítás, a vendégek az erősorrend alján helyezkednek és csak elvétve szereznek győzelmeket – igaz, hogy ez talán még inkább jellemző volt a Wizardsra is, aki ellen még Damian Lillard távollétében is komoly kudarc a Bucks tegnapi eredménye. Lillard játéka hivatalosan ma is kérdéses, de ennek elvileg ma sem kellene, hogy ennek túl nagy jelentősége legyen, a Memphis túlzás nélkül hónapok óta csak egy-egy játékosát tud bevetni az aktív rotációból, ma sem – és várhatóan már a szezon hátralévő részében sem – lesz ez másképp, a hazaiaknak ellentmondást nem tűrő módon javítaniuk kell a tegnapi botlásukat, különben még akár a második helyük miatt is izgulniuk kell Gianniséknak Keleten. Bár az is igaz, hogy a felek első mérkőzését februárban a Memphis nyerte…

 

Minnesota Timberwolves – Toronto Raptors 02:00

Itt is teljesen egyértelműek az erőviszonyok, a Wolves egyike annak a három csapatnak Nyugaton, amelyeket csak a legminimálisabb nüanszok választanak egymástól az élen, míg a Raptors a mezőny legpocsékabb formában lévő csapata, amely zsinórban tizennégy zakónál tart, tegnap éppen a Lakers ellen maradt alul a kanadai csapat. A hazaiak tízből nyolc, ötből pedig négy találkozójukat nyerték meg, Edwardsék szintén pályán voltak az előző játéknapon is, ahol a Houston ellen tudták javítani a pár nappal korábban a Bulls ellen elszenvedett betlit. A Wolves Towns sérülése ellenére sem lassít, nem került komolyabb gödörbe, folyamatosan tartja a lépést az OKC-vel és a Nuggetsszel – utóbbit például néhány nappal ezelőtt Denverben le is győzte, ami nagyon fontos diadal volt a csapat számára. A Raptorsról ezeknek a tökéletes ellentéte mondható el, a vendégeket most gyakorlatilag az is legyőzi, aki nem szeretné, hiába tért vissza tegnap Barrett és Quickley is, ez sem változtatott a gárda kilátástalan helyzetén, a torontóiak ma is szinte lehetetlen helyzetben vannak, gyakorlatilag semmi nem szól amellett, hogy a nyugati élmezőny tagja ellen meg tudná szakítani a csapat a maratoni hosszúságú nyeretlenségi sorozatát.

 

Phoenix Suns – Cleveland Cavaliers 04:00

Két azonos képességű csapat mérkőzése lesz ez, a Phoenix a nyugati nyolcadik, a Cavs pedig a keleti harmadik helyet foglalja el –nagy különbség nincs a felek mérlege között, a hazaiak 44-31-gyel, a vendégek pedig 46-30-cal állnak jelen pillanatban. Az aktuális formák között viszont van különbség, a Phoenix kifejezetten jó időszakot fut, ráadásul ezt egy nagyon nehéz sorsolás közben teszi a csapat: Bookerék az elmúlt napokban Denverben és New Orleansben is rangadót tudtak nyerni, és bár a kettő között ugyan Oklahomában kikapott a csapat, de még így jó helyzetben vannak eddig. Most papíron megint egy nehezebb ellenfél következik számukra, viszont a Cavs gyengélkedését illene kihasználniuk, a vendégcsapat tízből csak négy meccsét tudta megnyerni, melyek során Donovan Mitchell nélkül kötelező meccseket is bukott, most elvileg a sztár ismét játékra jelentkezik, és a csapatnak is muszáj lenne javítania az ingadozó formáján. A Cavaliers tegnap is pályán volt, akkor a Jazz ellen érvényesíteni tudta a papírformát, most viszont egy jóval nehezebb feladat előtt áll, a Suns ugyanis alapvetően nagyobb lendületben van és pihentebb is lesz, az esélyek így viszonylag egyértelműen állnak a hazaiak oldalán, a Cleveland sikere jelen helyzetben még Mitchell visszatérésnek tudatában is bravúr lenne.

 

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

 

 

 

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus