Bostonban kezdi a második kört a Philly, egyenlítene a Suns

A rájátszás egyik legizgalmasabb második körös párosítása veszi kezdetét Keleten, a Phoenix pedig a legutóbb elszenvedett veresége után ellopná a Denver pályaelőnyét. Mutatjuk, hogy mi vár ránk az NBA rájátszásának újabb játéknapján.

Boston Celtics – Philadelphia 76ers 01:30


A keleti második és harmadik kiemelt párharcát mindig erős várakozások övezik, ezt itt sincs másképp. Még úgy sem, hogy a sorozat egyik legnagyobb kérdése, hogy vajon Joel Embiid milyen állapotban van a Brooklyn ellen elszenvedett sérülése óta, egyelőre túl sok jó hír nem érkezett a center felől. Doc Rivers szerint legjobb esetben is 50%-os állapot körül lehet a Boston elleni első meccsen Embiid, ami már felveti annak kérdését, hogy megéri-e erőltetni az ő játékát ilyen állapotban. Így tehát nem lepődünk meg azon, hogy egyelőre kétséges a center hivatalos státusza, ez pedig jelentősen korlátozhatja a Sixers lehetőségeit mind támadó-, mind pedig védőoldalon. A Philly az előző körben bár simának tűnő söpréssel jutott túl a Netsen, de a játék képe nem volt annyira meggyőző, mint a végeredmény. Különösen Harden dobóformája adhat okot az aggodalomra, az irányító hiába dobott kintről 42%-os hatékonysággal, egyáltalán nem találta a dobásait középtávolról és a festékből – a Celtics agresszív és rugalmas perimétervédekezése ellen ez biztosan nem fog beleférni. A Boston az előző körben az Atlantán jutott túl, és 2-0 után bár egyenlíteni tudtak Youngék, végül a Celtics magabiztos 4-2-es győzelmet aratott. Érdekesség, hogy a két csapat ugyanolyan százalékokkal dobta a triplát az első körben, azonban a Celtics jóval több próbálkozásból érte el a 40% fölötti értéket, mint a Sixers. Ebben élen járt az a Jaylen Brown, aki 51%-kal (!) célzott távolról, de White, Smart és a kiegészítő személyzetből Williams és Hauser is megbízhatóan triplázott. Kíváncsian várjuk, hogy Mazzulla csapata hogyan áll fel abban az esteben, ha Joel Embiid játékra jelentkezik, az ő limitálása a palánk alatt természetesen kulcskérdés lesz a párharcban. Embiid azonban egyelőre valószínű, hogy az első meccset kihagyja, és továbbra sem tudjuk, hogy mikor térhet vissza biztosan – a center nélkül akár hamar is eldőlhet a sorozat, és tovább folytatódhat a „mi lett volna, ha…” kérdések feltevése a Philly utószezonjával kapcsolatban. Reméljük nem így lesz, a párharcnak is jobbat tenne, ha egészséges felek csapnának össze egymással.

 

Denver Nuggets – Phoenix Suns 04:00


Ez már a második mérkőzése lesz ennek a párharcnak, az elsőt pedig meglepően simán húzta be hazai pályán a Nuggets. Ahogyan vártuk, remek párharcnak ígérkezik Murray és Booker külön matchupja, az előző találkozón a Nuggets játékosa 34 pontig és 9 gólpasszig jutott, Booker pedig hatékonyan 27-et szórt. Érdemes lesz odafigyelni a Jokics-Ayton párbajra, ezen a területen van talán a legegyértelműbb előnye a Nuggetsnek, a kétszeres MVP ezt az előző mérkőzésen bizonyította is: ha nem is dobott kiemelkedően jól (9/21-zel zárt mezőnyből), de 24 pontja mellé leszedett 19 lepattanót, teljesen eltüntette a palánk alatt a Suns centerét. A hazaiaknál Aaron Gordon emelkedett még fel a sztárok mellé, ő valamelyest kompenzálni tudta Durant jó meccsét a túloldalon. Összességében a Nuggets egy nagyon magabiztos győzelemmel indította a párharcot, a kétszer annyi bedobott hármas hamar eldöntötte a mérkőzést, viszont arra is mérget vehetünk, hogy a Phoenix sem fog megrekedni sokszor 30%-on kintről, az első körben közel 40%-os triplázást hoztak össze Paulék. Bár a matchupok a vendégek felé billennek a legtöbb esetben, de a kispad a Nuggetsnél jóval mélyebb, ahogyan azt sokan jósolták a Durant-cserét követően, a szűk rotáció akár gondokat is okozhat a Sunsnál. Most a Phoenix minden erejével azon lesz, hogy a két denveri mérkőzésből legalább egyet elhozzon, ha ez sikerült nekik, akkor összességében elégedettek lehetnek az első két találkozóval. Könnyű dolguk semmiképpen sem lesz, Jokics limitálására kellene valamit kitalálnia Monty Williamsnek, mert ha ő nem találkozik érdemi ellenállással maga előtt, akkor könnyen szétszedheti a Suns védekezését, meglátjuk, hogy tud-e ebben bármilyen változtatást eszközölni a Suns stábja, 0-2-es hátrányt már komoly feladat lenne ledolgoznia a csapatnak…

A párharc állása: 1-0 a Nuggets javára.

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus