Clippers-Nets a Sport Tv-n, a Suns az Indianát fogadja

Hat mérkőzést rendeznek az NBA következő játéknapján, mutatjuk az előttünk álló programot.

Los Angeles Clippers – Brooklyn Nets 21:30 (ÉLŐ – Sport 1)

Bár a Nets a legutóbbi alkalommal nagy meglepetésre (?) legyőzte a Los Angeles Lakerst, de a csapatnak ez volt mindössze a második győzelme az elmúlt tíz meccséből, nagyon mélyre süllyedt tehát Jacque Vaughn csapata, már a keleti legjobb tízbe sem férnek be az elmúlt hetek eredményei alapján. A Nets a LAL elleni sikerével egy négymeccses nyeretlenségi sorozat végére tett pontot, ezzel szemben a Clippers a mezőny egyik legjobb formában lévő csapata, George-ék 8-2-t hoztak az utóbbi időszakban, és bár néhány napja Minnesotában kikaptak, de ezt rögtön egy OKC elleni hatalmas rangadó behúzásával javították, így továbbra is őrzik nyugati negyedik helyüket. Igazából helyszíntől függetlenül kötelező győzelem előtt áll a Clippers, a LAC egyszerűen annyival magasabb színvonalat képvisel ellenfelénél, hogy hatalmas blama lenne, ha hazai pályán megégne a csapat – Ivica Zubac hiányát is ki kell, hogy mozogják ma, a Nets győzelme mellett egyszerűen ésszerű magyarázat nem szólhat.

 

Orlando Magic – Miami Heat 00:00

Bár a felek sokáig egymás közvetlen riválisai voltak a tabellán, mára már ez változott, a Magic lendülete nagyon megtört, csak 3-7-et hozott az utóbbi tíz meccsén, a Miami viszont a kulcsembereinek hiányát is elbírta és továbbra is ott van az egyenes ágon playoffba jutó csapatok között – igaz, hogy az elmúlt két meccs nem alakult kedvezően Erik Spoelstra csapata számára, hiszen előbb a Raptors, majd a Hawks ellen is nyerhető meccseket bukott el a gárda. Most egy jelenlegi formájában közel azonos ellenfél következik a Magic személyében, ahol bár Franz Wagner immár kérdéses megjelölést kapott, de még ez sem tudja megnöveli jelentősen a hazaiak esélyét. A csapatok utoljára egy hete találkoztak egymással, akkor egy szoros, de pontszegény meccsen a Heat tudott nyerni, most is valami hasonlóra számíthatunk, a Miami még a remek újoncidényt futó Jaquez Jr. nélkül idegenben is egyértelműen esélyesebb. Bár a Magic tipikusan az a csapat, amely bármilyen formában is legyen, nem lehet lebecsülni, erre pedig Butleréknek is nagyon oda kell figyelniük.

 

Washington Wizards – Denver Nuggets 00:00

Ez egy teljesen egyértelmű végkimenetelű meccs lehet, a Nuggets a liga egyik legerősebb csapata, amely versenyben van a nyugati első helyért, a Wizards viszont a mezőny legalján foglal helyet és a legintenzívebb tankolók között találjuk, már a csapatok helyzete is egyértelműen megmutatja, hogy mire számíthatunk ezen a találkozón. A hazaiak ráadásul pihenőnap nélkül kell, hogy pályára lépjenek a bajnoki címvédő ellen, a fővárosiak tegnap a nagy célokat szintén nem követő San Antonio ellen maradtak alul, ez pedig sokat elmond Kuzmáék jelenlegi helyzetéről. A Nuggets legutóbb talán a szezon egyik legnagyobb győzelmét aratta, az idei szezonban húsz meccs után elsőként tudott nyerni a Celtics otthonában, ez pedig óriási fegyvertény bárki számára – persze már ezt megelőzően is tudtuk, hogy egészségesen a Denver a legfelsőbb polcon helyezkedik el a bajnokesélyesek között. Ez alapján egy nagyon magabiztos, tekintélyt parancsló győzelmet várunk egy fáradt és egyébként is darabjaira hullott Wizards ellen, amivel Jokicsék ismét hajszálnyira tudnák megközelíteni a listavezető Minnesotát.

 

Houston Rockets – Boston Celtics 01:00

A Rocets back-to-back lesz pályán, a tegnapi játéknapon a Utah ellen aratott a csapat egy óriási győzelmet hosszabbítás után, a közvetlen rivális elleni siker pedig nagyon fontos volt a texasiak számára ahhoz, hogy tudják tartani a lépést a playin-helyeken lévő csapatokkal. A Houston egy hosszabb idegenbeli kitérő után ismét tért vissza saját környezetébe, ezt az ő esetükben fontos kihangsúlyozni, hiszen otthon a csapat 16-6-os mérleggel hasít idén. A Boston ellen azonban most nem lehet realitás a hazai mérleg javítása, a kelták bár az elmúlt alkalommal elszenvedték idei első hazai vereségüket a Denvertől, de ez mit sem változtat azon, hogy jelenleg a liga talán legjobb csapatáról beszélünk, amely oldott már meg sokkal nehezebb feladatokat is egy houstoni sikernél. A hírek szerint Al Horford játéka egyelőre kérdéses, de Tatuméknek ennek ellenére is simán hozniuk kellene a hazai pályán bár erős, de a náluk mégis jóval alacsonyabb szintet képviselő Rockets elleni meccset.

 

Phoenix Suns – Indiana Pacers 02:00

Ez egy érdekes összecsapás lehet, a csapatok nagyjából ugyanazt a színvonalat nyújtották eddig a szezon során, mindkettejük számára voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de így is ott vannak a saját konferenciájuk stabil playin-helyein. A Suns most kifejezetten jó formában van, a hazai csapat zsinórban ötödik győzelmére hajtana, miután a Lakerst, a Portlandet, a Sacramentót és a New Orleanst is legyőzte az elmúlt meccseken. A Pacersnél Pascal Siakam debütálásába komolyan beleköpött a Portland, a csapat hiába egészült ki Tyrese Haliburtonnel és új All-Star igazolásával, így is meglepő vereséget szenvedett a tankoló Blazerstől – egy meccsből persze nem érdemes komoly következtetéseket levonni, de mindenképpen szükség van még a sztárduó összecsiszolására. A Sunsnak muszáj lenne élnie azzal a ritka lehetőséggel, hogy mindhárom klasszisa egyszerre egészséges és bevethető, a vendégeknél viszont Haliburton játéka egyelőre nem biztos – ha az irányító kihagyja ezt a meccset, akkor azt muszáj lenne kihasználniuk Durantéknek, kíváncsian várjuk, hogy melyik arcukat mutatják a felek.

 

Los Angeles Lakers – Portland Trail Blazers 04:00

A Lakers két nappal ezelőtt egy nagyon kellemetlen pofonba szaladt bele a teljesen széteső Nets ellen, a vereség pedig amiatt is nagyon fájó volt a hazaiaknák, mert előtte a Thunder és a Mavs ellen két komoly csapatot sikerült jó játékkal legyőznie Dravin Ham csapatának – a védekezés viszont totálisan szétesett a Brooklyn elleni találkozón, ez pedig egy újabb blamát eredményezett. Emiatt most még égetőbb szükségük lenne Jameséknek a Blazers elleni győzelemre, a vendégek ugyanis a nyugati mezőny sereghajtói között szerepelnek, akik hiába győzték le az elmúlt alkalommal a már a Haliburton-Siakam párossal felálló Pacerst, ezek a sikerek továbbra is csodaszámba mennek részükről. A Portlandben Simons és Henderson játéka kérdéses, a Los Angeles-ieknél viszont Cam Reddish visszatérhet a pályára, de a szokásosnak tekinthető James-Davis páros mellett ezúttal Taurean Prince szereplése is bizonytalan - a sztárok minden bizonnyal ott lesznek a parketten, hiszen a hazaiaknak minden sikerre hatalmas szükségük van, ami közelebb viszi őket az előttük álló csapatokhoz. Ha viszont Davisék ma is hibáznak, akkor végleg meg lehet kongatni a vészharangokat…

 

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus