Curry nélkül (?) fogadja a Houstont a Warriors

Steph Curry játéka erősen kérdéses, ki tudja ezt használni a Rockets? - odakerülhet a kés a Toronto nyakára - tud váltani a Mavs?

 

Toronto Raptors – Indiana Pacers 01:00

Hiába produkált parádés alapszakaszt a Toronto, alig kezdődött el a rájátszás, és máris óriási bajba kerülhet az együttes – az első találkozón rögtön elveszítették a pályaelőnyt Lowry-ék. Az irányítónak és DeRozannak hatalmasat kell javulnia támadásban, mert az első meccsen látott dobóformával vért fognak izzadni, és úgy nem lesznek esélyesek egyetlen mérkőzésen sem – meg kell találniuk a védelem réseit. A Pacersnél minden rendben, bár a támadójátékuk szinte kizárólag Paul George-re épült, erre lehetett számítani, és ha a kiscsatár tartja a formáját, most is jó esélyeik lesznek. Kérdés, hogy a palánk alatti fölényét tudja-e pontokra váltani a Raptors, hogy Casey jobban forgatja-e csapatát, hogy sikerül-e DeRozanéknak hatékonyabbá válni, hogy Carroll szerepe megnő-e George miatt – a fő kérdés persze az, hogy mihez kezd a nyomással a hazai és a kényelmes helyzettel a vendég együttes. Ha ma is nyer az Indiana, a Toronto nyakán már ott is lesz a kés…

A párharc állása: 1-0 a Pacers javára.

Oklahoma City Thunder – Dallas Mavericks 02:00

Az első meccs annyira egyoldalú volt, hogy nehéz más forgatókönyvet vizionálni a második találkozóra. Az biztos, hogy az OKC-nek nem kell változtatnia semmin, ugyanazon a fordulatszámon kell pörögniük Westbrookéknak – bár tény, hogy ők is lehetnének pontosabbak támadásban. A Dallasnak kell kategóriákat javulni, elsősorban elöl, hiszen Dirk Nowitzkit leszámítva senki nem tudott érdemi veszélyt jelenteni a Thunder gyűrűjére. JJ Barea most sem lesz, ahogy David Lee és Chandler Parsons sem, de Deron Williams játéka sem biztos – sőt, a kispad is elfogyóban van a vendégeknél. Ugyan a Dallas már többször is felállt a padlóról, de jelen helyzetben ez most csodaszámba menne.

A párharc állása: 1-0 a Thunder javára.

Golden State Warriors – Houston Rockets 04:30

Érdekes lesz, hogy mit hoz ki a Golden State-ből Steph Curry hiánya – a hírek szerint ugyanis az első meccsen megsérülő MVP nem lesz ott a parketten ezen az estén. Az biztos, hogy a Houstonban több van annál, mint amit az első meccsen láttunk tőlük, különösen támadásban – James Harden nagyon gyenge volt, Howardot sem tudták használni, és a kinti dobásaik sem ültek. Ha jobb ritmusban, kontrolláltabban tudnak játszani a vendégek, akkor a legjobb játékosa nélkül felálló GSW ellen lehet keresnivalójuk, de hozzátartozik a képhez, hogy az alapszakaszban Curry nélkül is megverte a texasiakat a címvédő – ráadásul ez valószínűleg még koncentráltabbá, motiváltabbá teszi őket ezúttal. Ha viszont mégsem így lesz, és a Rockets el tudja venni a pályaelőnyt, izgalmas lehet a széria…

A párharc állása: 1-0 a Warriors javára.

A mérkőzésekhez élőképes straemeket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus