Denverbe látogat a Miami, Chicagóban meccsel a Lakers

Clevelandbe utazik a Boston, Atlantában lép pályára a Spurs, de lesz Thunder-Magic és Hornets-Pacers derbi is hajnalban.

 

Charlotte Hornets - Indiana Pacers 01:00

Mindkét csapat jó formában van, a Charlotte két győzelemmel zárta négymeccses idegenbeli túráját, ezzel 3-3-ra javította a mérlegét, míg a Pacers a 0-3-as rajt után lendült bele és nyert meg zsinórban három mérkőzést, úgyhogy mindkét gárda magabiztosan léphet pályára. Tippelni nehéz a meccsre, a Pacersnél eddig megoldották a centergondokat, Goga Bitadze letette a névjegyét és bár a biztosan hiányzó Myles Turner mellett Domantas Sabonis és Doug McDermott játéka is kérdéses, így sem lehet leírni őket. A Hornetnsél csak Batum sérült, ha a fiatalok jó napot fognak ki, akkor otthon képesek lehetnek a győzelemre - eddig két nagyon hasonló csapatról beszélhetünk, meglátjuk, hogy mire mennek egymással.

Cleveland Cavaliers - Boston Celtics 01:00

Kötelező mérkőzés a Boston számára, Brad Stevens csapata remekül kezdett, ugyan legutóbb a Knicks ellen a vártnál szorosabb meccsen sikerült csak nyerni, de a 4-1 magáért beszél, megverték a Raptorst és a Milwaukee-t is, úgyhogy a 2-4-es Cavs ellen idegenben is masszív favoritok. Enes Kanter és Jaylen Brown most sem fog játszani, de a Walker-Tatum-Hayward trióban lehet bízni, a kérdés az, hogy a pont magas poszton erős Cleveland mennyire tudja kihasználni az ott meglévő matchup-előnyét - Kevin Love és Tristan Thompson is remekel eddig, ha ők dominálni tudnak, a többiek pedig jól dobnak kintről, akkor talán lehet keresnivalójuk. Kevin Porter Jr. egymeccses eltiltást kapott, ő nem játszhat, egyébként is vannak sérültjeik, de a kulcsemberek ott lehetnek a pályán. 

Atlanta Hawks - San Antonio Spurs 01:30

A Hawks a 2-0-s rajt óta 0-3-ban van, ami persze teljesen érthető Trae Young sérülése miatt, úgyhogy a fő kérdés az, hogy visszatérhet-e az irányító - a hírek szerint van esély rá, hogy ezen a meccsen már pályára lép, de az állapota hivatalosan "kérdéses" annak ellenére, hogy hétfőn már teljes intenzitással edzett. Vele azért más lesz az Atlanta, főleg ha az első két meccsen hozott formájában tér vissza, mert akkor simán lehet esélyük a Spurs ellen azzal együtt, hogy a texasiak 4-2-re állnak - eddig háromszor találkoztak jó csapattal, ebből kétszer száz pont alatt maradtak, legutóbb a Lakers fogta meg őket nagyon. Alapvetően azért jobbak lehetnek, mint a Hawks, de a hazai pálya és Young esetleges visszatérése sokat dobhat az atlantaiakon, akiknél a kisebb sérülést beszedő John Collins is edzett, de közben megbukott egy doppingteszten és a liga eltiltotta 25 meccsre, úgyhogy ő ma mégsem játszhat...

Oklahoma City Thunder - Orlando Magic 02:00

Mindkét csapat elég harmatos támadójátékot mutatott be eddig, de amíg a Magic hatból hatszor maradt száz pont alatt és ligautolsó ebben a tekintetben, addig az OKC néha már megvillant, legutóbb a Pelicans ellen 115-104-re nyert és ezt, valamint a hazai pályát tekintve mindenképpen esélyesebbnek számít. Védekezésben egyik oldalon sincs gond, mindketten jól "faragják" az ellenfeleket, Paul, Gilgeous-Alexander, Gallinari és Schröder pedig elég lehet ahhoz, hogy az eddig látott Magicet otthon megverje a Thunder - feltéve, hogy nem pont most szakad át a gát az ennél azért többre érdemes vendégeknél. Az OKC oldalán Steven Adams és Nerlens Noel játéka is kérdéses, de utóbbi azért valószínűleg ott lesz a pályán, előbbi hiányát pedig a small-ballal jól ellensúlyozták legutóbb is, míg az Orlandónál Michael Carter-Williams pályára lépése nem biztos. 

Chicago Bulls - Los Angeles Lakers 02:00

Eddig nagyon megy a Lakers, LeBron Jamesék a liga leghatékonyabb védekezését mutatták be az első hat meccsen, ebből ötöt meg is nyertek, csak a Clippers elleni első találkozót bukták el, úgyhogy Chicagóba most is toronymagas esélyesként érkeznek. Az arany-liláknál Kyle Kuzma már visszatért, Rajon Rondo most sem játszhat és némi gondot jelent azért az, hogy Avery Bradley játéka sem biztos, de a James-Davis duó körül így is megvan eddig a kellő kiegészítő személyzet a periméteren és a palánk alatt is ahhoz, hogy nyerni tudjanak. A Bulls rajtja nem sikerült, a Detroit legyőzése után gyenge játékkal kikaptak a Pacerstől is, a jóval pontatlanabb támadójáték mellett a védekezésük sokkal gyengébb, mint a Lakersé, egyelőre nem igazán álltak még össze. Biztos hiányzójuk az alapemberek közül nincs, de Wendell Carter Jr. és Otto Porter Jr. sem teljesen egészséges, sőt, Lauri Markkanennek is van egy kisebb sérülése. 

Denver Nuggets - Miami Heat 03:00

A Miami kiválóan kezdett, a Rockets megsemmisítése után pedig nem nagyon van mitől tartania a társaságnak még akkor sem, ha lehet, hogy most vár rá az eddigi a legkomolyabb feladat. A Denver nincs kirobbanó formában, két vereség után legutóbb is gyenge támadójátékkal, 91 dobott ponttal tudott nyerni Orlandóban, de otthon mindig nagyon erős és mégis csak egy nyugati él(mezőnybe várt)csapatról beszélünk. A hazaiaknál Will Barton játéka kérdéses, a vendégeknél pedig Justise Winslow és Derrick Jones Jr. visszatérése nem biztos, de ha Jimmy Butlerék megint olyan energiával játszanak elöl-hátul, ahogy eddig, akkor Denverben is minden esélyük meglehet a győzelemre - persze ha a Nuggets most felpörög és kiaknázza a benne lévő potenciált támadásban, akkor otthon biztos, hogy Nikola Jokicsék a favoritok. 

A meccsekhez élő streameket az alábbi linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus