Durant és Anthony visszatért, Towns remekelt

A Hawks nyert Clevelandben - Napier szomorította a Heatet - az OKC sztárjai és a Minny 1/1-ese parádézott - Anthony egészséges

 

Cleveland Cavaliers – Atlanta Hawks 96-98

Bazemore csipkedte magát. Idén valószínűleg neki kell megoldania DeMarre Carroll szerepét a kezdőcsapatban és ezúttal hajtott is érte, hogy bizonyítson – 12 pontja és 5 lepattanója mellett védekezésben is igyekezett, de itt elsősorban négy faultja miatt tűnt ki. A kezdők közül Teague és Horford remekelt, az új igazolások közül viszont sem Splitter, sem Holiday, sem Hardaway Jr. nem váltotta meg a világot, sok hasznos dolgot egyikőjük sem csinált ezen az estén.

Csak JR Smith és Mozgov igyekezett. LeBron James 3/13-as mezőnymutatója sokat elárul a koncentrációjáról, a hátvéd és a center azonban hozta magát – mint ahogy a sérülésből visszatérő Varejao, vagy a négy triplát beverő Daye is tudott lendületet adni a padról. Irving, Shumpert, Love és Thompson hiányában is 14 játékos került pályára a hazaiaknál, Mo Williams játékában azonban nem volt sok köszönet, holott nem véletlenül ő volt ma a kezdő irányító – fontos szerepet szánnak neki.

A Cavaliers legjobb dobói: Smith 15/9, Mozgov 13, Daye 12/12
A Hawks legjobb dobói: Teague 17/3, Horford 15/3, Bazemore 12/6

New York Knicks – Bauru Paschoalotto 100-81

Anthony egészséges. A Knicks franchise-játékosa végigszenvedte a tavalyi szezon nagy részét, most azonban úgy festett, hogy ez már a múlté: lendületesen és könnyedén mozgott, 8/10 dobást értékesítve 17 pontig jutott 20 perc alatt. Ki kell még emelni Kyle O’Quinnt, aki 14 pontja és 8 lepattanója mellett 4 gólpasszt is kiosztott, valamint a szintén jó teljesítménnyel nyitó Kevin Seraphint – ha azt nézzük, hogy mindketten a padról érkeztek és Derrick Williams sem játszott rosszul, magas posztokon nem áll rosszul a New York.

Porzingis bemutatkozott. Nem volt mindenki felhőtlenül boldog, hogy a magasember érkezett a drafton és az első mérkőzés nem is róla szólt – beemelt két triplát, ezt leszámítva azonban sok hasznosat nem csinált. Igaz, Anthony-t leszámítva a teljes kezdőcsapat gyengébb volt, Robin Lopeznek sem jött össze a jó debütálás, Afflalo pedig pályára sem léphetett még – a Calderon-Vujacic duó kezdett a hátvédsorban. A brazil Bauru komolyan vette a meccset, volt, aki 40 percet játszott náluk, Ricardo pedig tripla-duplázott – ennek ellenére a második negyedtől kezdve már nem volt esélyük a győzelemre.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 17/3, O’Quinn 14/3, Seraphin 14
A Bauru legjobb dobói: Day 19/15, H. Rafael 18/3, Ricardo 11, M. Rafael 11/3

Miami Heat – Orlando Magic 97-100

Napier elégtételt vett. Az irányítót tavaly draftolta a Miami (főleg LeBron James miatt), azonban nem igazán tudott bizonyítani és a Heat el is cserélte idén nyáron – éppen Orlandóba. Ugyan itt csak bő három percet kapott, de ez alatt hét (!) pontot süllyesztett el, közte három másodperccel a vége előtt a győztes triplával – méltó módon vett elégtételt volt csapatán. A Magicnél egyébként főleg a kispadról érkező és sokat próbálkozó Vucsevics-Fournier páros dicsérhető, de Harris is kitett magáért – Payton faultgondokba került, az újonc Hezonjának pedig ismét egy-egy villanás jutott.

Bosh rendben van. A magasember 16 pontot rámolt be az első negyedben és ismét a Miami legjobbja volt – rajta kívül Dragic, valamint a kispadról érkező Green-McRoberts páros dicsérhető a hazaiaknál. Wade ujjsérülés miatt kihagyott némi időt, de vissza tudott később térni, ugyanakkor Justise Winslow ezúttal sem kápráztatta el a közönséget 21 játékperce alatt.

A Heat legjobb dobói: Bosh 18/6, Dragic 12/3, Green 11/6
A Magic legjobb dobói: Fournier 18/9, Vucsevics 17, Oladipo 13, Harris 13/3

Minnesota Timberwolves – Oklahoma City Thunder 99-122

Westbrook folytatta, Durant visszatért. A liga tavalyi pontkirálya pontosan onnan folytatta, ahol a tavalyi alapszakasz végén abbahagyta – óriási nyomás alá helyezte az ellenfelet és végül 14 ponttal, 8 lepattanóval, valamint 13 gólpasszal zárta a mérkőzést. A tripla-dupla közeli teljesítmény mellett Kevin Durant játékának örülhettek a csapat (és az NBA) hívei, hiszen a sztár 15 egységet rámolt be 22 perc alatt – mégsem ők, hanem a szintén remeklő Ibaka (18) és az Adams hiányában a kezdőbe bekerülő Kanter (16) voltak a gárda legjobb pontdobói.

Towns bemutatkozott. Az idei 1/1-es center parádésan rajtolt, hiszen első négy dobását a gyűrűbe juttatta és összességében is 8/12-es mutatóval szórt be 18 pontot – emellett két-két labdaszerzést és blokkot is bemutatott. Az ő remeklése mellett Dieng is nagyon hatékony volt a palánk alatt, és bár tény, hogy mindig nem lehet majd Kanter ellen támadni, magas poszton még Pekovics nélkül is jól fest ez a keret. A többieknek viszont nem ment, Rubio és Prince nem játszott, Wigginsnek és LaVine-nek nem ültek a dobásai, az újonc Tyus Jones pedig pont nélkül zárt – Nemanja Bjelica viszont 4/5-ös mezőnymutatóval szállt be a kispadról első NBA-meccsén.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 18, Dieng 18, Bjelica 11/3
A Thunder legjobb dobói: Ibaka 18/6, Kanter 16, Durant 15/3

Houston Rockets – Dallas Mavericks 109-82

Harden és Beverley jó párosítás. Howard, Jones, Ariza és nem utolsó sorban Ty Lawson is kihagyta a mai meccset hazai oldalon, így Beverley került be a kezdőbe – vele pedig ismét jól muzsikált James Harden. A 19 pontos (6 lepattanó, 5 gólpassz) hátvéd mellett az irányító négy triplát rámolt be, Capela uralkodott a palánk alatt, a kezdőként szerepet kapó újonc Dekker pedig 12 pontot tett hozzá – a padról McDaniels, Joshua Smith és Brewer is remekelt, a folyamatos small-ball pedig nagyon működött a Rocketsnél.

Egy kezdőcsapat hiányzott. Továbbra is alapemberei (Deron Williams, Matthews, Parsons, Nowitzki, McGee) nélkül állt ki a Dallas, így pedig nem csak hogy nyerni, de összecsiszolódni sincs esélyük – egyedül Justin Andersont érdemes figyelni, az újonc második meccsén már egy fokkal jobban játszott (7 pont, 6 pattanó). Ezúttal Dalembert kezdett és Pachulia jött a padról, de Capela mindkettejüket lenyomta a gyűrű alatt, ebben a formában nincs túl sok értelme felkészülési meccseket játszania a csapatnak.

A Rockets legjobb dobói: Harden 19/6, Brewer 16, McDaniels 13/6
A Mavericks legjobb dobói: Jenkins 19/9, Barea 14, Villanueva 10/6

Phoenix Suns – Sacramento Kings 102-98

Gay is elkezdte. A kiscsatár a Kings első meccsén még háttérbe vonult, ma már viszont belépett a reflektorfénybe: 7/8 triplát süllyesztett el és 30 pontot szórt, ezzel magasan csapata legjobbja volt. A második félidőben azonban már sem ő, sem a Koufos pihentetése miatt ismét centerként kezdő Cousins nem igazán lépett pályára, ott volt viszont a 8 pontos, 7 pattanós (kezdőként) újonc Cauley-Stein, valamint Collison, aki a végén kulcspillanatban hibázott triplát. Most Belinelli (1/10 tripla) nem tudott segíteni, így nem maradt elég fegyver a hajrára, Rondo (5 pont, 5 gólpassz, 5 eladott labda) jó teljesítménye pedig még mindig várat magára.

Jon Leuer letette a névjegyét. A nyáron szerzett magasember volt ma a Suns vezére, hiszen mindössze 18 perc alatt rakott össze egy 17 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát – amikor pályán volt, lehetetlen volt megállítani. A Bledsoe-Knight duó jól muzsikált együtt a kezdőcsapatban, ráadásul a kispadról beszállva a másodéves TJ Warren is beszórt 17 pontot – ugyan a Morris-Chandler páros még elmaradt a várttól, a Suns már az első meccsen megmutatta potenciálját.

A Suns legjobb dobói: Warren 17, Leuer 17/3, Knight 16/12
A Kings legjobb dobói: Gay 30/21, Cousins 15/3, Belinelli 12/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus