Este 21:30-kor megkezdődik a keleti döntő

Elrajtol a Boston Celtics és a Cleveland Cavaliers párharca, a Sport TV 23:00-tól, csúsztatva közvetít. 

Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 21:30 (23:00-tól csúsztatva Sport 1)

A párharc részletes felvezetője ezen a linken olvasható, ami most, az első mérkőzésen kiemelten fontos, az a bostoni hazai pálya és a Celtics szempontjából annak megvédése - ezen az estén Tatumékon van a nagyobb nyomás, hiszen a Cavs még a következő mérkőzésen is elveheti a pályaelőnyt. Új sérülések nem befolyásolják a meccset, a Bostonnál a Hayward-Irving-Theis trió mellett Shane Larkin sem épült fel, a vendégeknél viszont mindenki bevethető, sőt, az előző széria alapján jó formában is van, akinek igazán kell. Mindkét gárda viszonylag régen befejezte már a maga sorozatát, a Cleveland valamivel többet pihenhetett, de a Celticsnél is bőven volt idő regenerálódni, felkészülni az ellenfélből és ráhangolódni a sorozatra, hogy ne legyen rozsdás a társaság. Meglátjuk, hogy készül-e valami meglepetéssel nyitásképp Brad Stevens és az is kiderül, hogy LeBron James bombaformája kitart-e - ezen a meccsen elsőre a Bostonnak lenne muszáj nyernie, kíváncsian várjuk!

A mérkőzésekhez élőképes streameket itt, esetleg itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus