Este Wolves-Nuggets a Sport TV-n, éjszaka Lakers-Raptors

Északi rangadót rendeznek Minnesotában, érdekes meccs lehet a Suns-Nets, hajnalban pedig a bajnok látogat a Lakershez.

Minnesota Timberwolves – Denver Nuggets 21:30 (Sport1, 22:15-től)

Mindkét gárda hátrányból fordítva nyert szombat hajnalban, a Wolves a GSW ellen mentett hosszabbításra és darálta be végül ellenfelét, míg a Denver Nikola Jokics extrájával jött vissza a 76ers ellen. A Denver 6-2-es kezdésére talán nem sokan kapják fel a fejüket, a tavalyi nyugati második helyezett ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, ám a Timberwolves jó rajtja (5-3) kisebb meglepetés, ami lehetne még ennél is jobb, ha menet közben Karl-Anthony Townst nem tiltják el két meccsre az Embiid-affér miatt - a tabella és a mutatott játék alapján is két nagyon jó nyugati csapatról beszélünk. Jokics és Towns, illetve Andrew Wiggins és Jamal Murray párharca külön csemege, de valószínűleg nem az egyéni, hanem a csapatteljesítmények döntenek majd. A Denver játékának alapja Jokics sokoldalúsága, ezt a csapatnál sem titkolják, nyilvánvalóan őt kell lelassítani, faultokkal kivenni a játékból, azonban ez még csak a feladat egyik fele, mert ott van Murray, a remek formába lendült Willy Barton, no meg a Denver borzasztó mély rotációja és betonkemény védekezése. A Wolvesnál várhatóan az egyik irányító (Jeff Teague vagy Shabazz Napier) már játszhat, Robert Covington védekezésére és tripláira is nagy szükség lesz, de a többieknek is fel kell lépniük - ha akadnak gyenge pontok a Minnesota játékában, azt a Nuggets kíméletlenül büntetni fogja, most igazán letesztelhetik Wigginsék, hogy hol is tartanak. 

Orlando Magic – Indiana Pacers 0:00

Az Orlandónál az előző, Memphis elleni meccsen talán átszakadt a mentális gát támadásban, és az sem elhanyagolható, hogy Jonathan Isaac kezdőbe rakása eddig telitalálat, az erőcsatár elöl-hátul extra, ráadásul jól illik Nik Vucsevics és Aaron Gordon mellé. Most már csak a hátvédsort kellene gatyába rázni, mert egyelőre a sokszor leírt Markelle Fultz kiegyensúlyozottnak számít a többiek mellett, ami nem kis kritika például Terrence Rossnak és Evan Fournier-nak. Szerencsére azért már a francia elkezdte megtalálni a játékát, és erre nagy szükség is lesz, mert a Pacers remek formában van, hatból öt meccsét megnyerte. Pedig Indianában nem fenékig tejföl az élet, Myles Turner és Jeremy Lamb bokasérülésekkel dőlt ki, Domantas Sabonisnak is akadtak gondjai, ám a csapat megmutatta erejét: Malcolm Brogdon és TJ Warren mellé fellépett JaKarr Sampson, a két Holiday, legutóbb TJ McConnell is villant. A Pacers éppen hátvédposztokon nagyon erős, képes nagy tempót diktálni elöl-hátul - érdekes kis taktikai csata várható a magas kezdőötössel operáló Magic ellen. Turner nélkül azért lehet keresnivalója a hazaiaknak, hiszen a kiválóan védekező center nélkül három meccsen átlagban 110.7 pontot kapott a Pacers, könnyebben behorpasztható az Indy védelme. 

Philadelphia 76ers – Charlotte Hornets 0:00

Rémálomszerűen alakult a Philadelphia négymeccses túrája, hiszen háromszor kikaptak (az első két összecsapáson Embiid nem is játszhatott eltiltás miatt), ráadásul Ben Simmonst is elvesztették vállsérüléssel, az 5-0-s kezdés után már csak 5-3-mal állnak. Összeomlás azért nem történt, hiszen a Jazz és a Nuggets otthonában is egylabdás meccset játszottak, Raul Neto jól lépett fel Simmons helyére, Furkan Korkmaznak is akadtak már remek meccsei, Josh Richardson is kezd beépülni. Még az Embiid-Horford duót kell jobban összecsiszolni, de ez valószínűleg csak idő kérdése - erre és a rossz széria lezárására tökéletesen alkalmasnak tűnik a Hornets. A fáradtabb Rozierék ma hajnalban hazai pályán kaptak ki egy nem túl acélos Pelicanstől, a remekül rajtoló újonc, PJ Washington bokasérüléssel bajlódik, és 4-5-ös mérlegük ellenére még messze nem összeszokottak, most tisztázódnak a szerepek náluk. Ha a Neto-Richardson-Harris trió Korkmazzal kiegészülve jól járatja a labdát és el tudja juttatni Embiidhez és Horfordhoz, akkor ez egy sima siker a Phillynek, a Hornetsnek több szintet kellene hirtelen javulnia az előző mérkőzéséhez képest.

Oklahoma City Thunder – Milwaukee Bucks 01:00

A Thunder back-to-back játszik, ám csak maguknak köszönhetik, hogy esetleg fáradtabbak, mert egy megnyert meccsbe engedték vissza a Warriorst, és a végén a kelleténél jóval nagyobb erőfeszítést kellett tenniük a győzelemért. Az örömteli, hogy emellett viszont szépen alakul a csapatjátékuk, Chris Paul egyre jobban érzi a társakat, Shai Gilgeous-Alexander és Dennis Schröder sincs rossz formában, Danilo Gallinari és Steven Adams is hozza magát, sőt a cseresor is elkezdett életjeleket mutatni. Most viszont nagyon komoly teszt következik, egyrészt a Milwaukee négymeccses sikerszériáját sirathatta el a minap a Utah otthonában, másrészt nyugati túrájuk zárásaként oda akarják tenni magukat, harmadrészt tavaly két csapat verte meg őket oda-vissza az alapszakaszban - az egyikük a Thunder volt, emiatt is lehet némi plusz motivációjuk. A tavalyi alapszakasz-győztesnél gyakorlatilag minden fontosabb játékos egészséges, Kyle Korver bajlódik kisebb fejsérüléssel, de állapota day-to-day, jó formában is vannak, vagyis összességében esélyesebbek. 

New York Knicks – Cleveland Cavaliers 01:30

A Knicks eredményei egyelőre nem adnak okot a bizakodásra, David Fizdale vagy sérülés (Mitchell Robinson, Elfrid Payton), vagy egyéb okok (Dennis Smith Jr.) miatt még nem igazán tudta élesben kipróbálni a komplett csapatot, de legutóbb a Dallas otthonában valamit megtalált, meglepetésre el is hozták a győzelmet. Ez a valami Frank Ntilikina szerepköre volt, a francia hátvéd gyakorlatilag mindenben benne volt elöl-hátul, ez a szabadabb szerepkör pedig nagyon feküdt neki. Marcus Morris egyelőre jó veterán vezér, Julius Randle is igyekszik megszolgálni a pénzét, ám ez még kevés lesz a Cavaliers ellen, akik időnként meglepően jól összerakott csapat benyomását keltik. Kevin Love és Tristan Thompson megoldja a magasember-posztokat, Collin Sexton és Darius Garland egyre többször érzi, hogy mit kell tennie - John Beilein gárdája a Knickshez hasonlóan a tanulási, összeszokási folyamat elején tart, de valamivel talán előrébb. Érdekes meccs várható, hogy melyik formálódó csapat tudja ráerőltetni akaratát a másikra, a Cavs talán esélyesebb. 

Phoenix Suns – Brooklyn Nets 02:00

A Brooklyn ötmeccses túrája első állomásán rögtön villant, és elhozta a győzelmet Portlandből, most pedig hasonló tréfára készülnek Phoenixben is. A fő mókamester Kyrie Irving eddig 31.9 pontot átlagol, soha senki nem szórt még első nyolc meccsén 255 pontot a Nets színeiben, rá mindenképp érdemes külön készülnie a Sunsnak. De nem csak ő életveszélyes, a cserehátvéd Spencer Dinwiddie legutóbb még Irvinget is túldobta, ráadásul a triplavető Joe Harrist sem lehet otthagyni. Hátul a sérült DeAndre Jordan távollétében újra teljes munkaidős Jarrett Allen, ami nagyon jó hír a csapatnak (a két játékos védekezése közötti különbség ég és föld, nem Jordan javára), mellettük pedig Caris LeVert és Taurean Prince is két olyan hajtós, jobb kezű swingman, akik elöl-hátul képesek sokat hozzátenni. A Suns hárommeccses sikersorozatát volt kénytelen befejezni, a Miami Heat szétszedte a védekezésüket, azt nagyon rendbe kell tenniük, mert ha hátul hozzák magukat, akkor elöl megvannak a fegyvereik - Ricky Rubio remekül szervez, Devin Booker egyszemélyes támadóarzenál, Kelly Oubre Jr. és Saric igazi mindenes, a cseresor is rendben van, Aron Baynes pedig eddig kiválóan pótolja Deandre Aytont. Apropó Baynes, a center Irvinggel együtt Bostonban töltötte az elmúlt két évet, kis pikáns ízt adhat mindez, ha ő fogadja a festékben az irányítót. 

Portland Trail Blazers – Atlanta Hawks 03:00

A Portlandet alaposan megborították a sérülések, hiszen Jusuf Nurkic majd februárban várható, Hassan Whiteside sem teljesen egészséges, Zach Collins vállműtéten esett át és márciusban térhet vissza, legutóbb pedig Rodney Hood hátgondjai kerültek a Blazers győzelmébe. A Nets ellen Damian Lillard 60 pontos franchise-rekordja is kevés volt, most már nagyon elő kellene lépnie CJ McCollumnak, mert nélküle ez a gárda nem igazán képes nyerni. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy idegenben a vállalható 3-3-as mérleggel áll a Portland, míg hazai pályán eddig 0-3-mal, vagyis első otthoni sikerükre várnak. A Hawks papíron alkalmas ellenfélnek tűnik, hiszen John Collins eltiltás miatt hiányzik, zsinórban két vereségből jönnek, azonban nem szabad lebecsülni az Atlantát: Trae Young képes teljesen átvenni a meccs irányítását és felpörgetni a fiatal csapatot, ha őt nem sikerül megállítani, akkor meleg lehet a pite. A meccs érdekessége, hogy a sérült Evan Turner visszatérhet Portlandbe, őt nyáron Kent Bazemore-ral cserélte ki a két alakulat. 

Los Angeles Lakers – Toronto Raptors 03:30

A nyugati első a keleti második helyezett ellen lép pályára, ami még akkor is kiemelt mérkőzés, ha tudjuk, hogy a Toronto elég foghíjas lesz: Kyle Lowry ujjtörés, Serge Ibaka komolyabb bokasérülés miatt nem léphet pályára. Ott lesz viszont a legutóbb 44 pontot szóró Pascal Siakam, illetve a 20 fölé jutó OG Anunoby, és a két fiatal spíler kifejezetten kellemetlen matchupnak ígérkezik LeBron James és Anthony Davis számára. A Raptorsnál nagy kérdés, hogy Lowry nélkül mennyit romlik a támadójátékuk minősége annak fényében, hogy a Lakers kifejezetten gyilkos perimétervédekezéssel rendelkezik. Bár Fred VanVleet tud és szeret is passzolni, a Los Angeles hátvédjei nehéz helyzetbe hozhatják, pláne, hogy van súgójuk a Lakersbe igazolt Danny Green személyében, akinek helyét VanVleet átvette idén a kezdőben. Itt léphet elő a remek szervezői képességekkel megáldott Marc Gasol, aki a festék védésében is kulcsszereplő lehet. A Lakers játéka nem túl bonyolult, alapvetően James szervezi a támadásokat és Davis az elsőszámú dobó, őket pedig igyekeznek körberakni jól triplázó, jól védekező kisemberekkel, és ellenféltől függően a McGee-Howard páros egyikével. Nagyon érdekes, sakkozós meccsre számítunk, ahol az dönthet, hogy melyik csapat képes feltörni a másik védelmét, vagy ha ez nem jön össze, melyik húzóember képes megnyerni az összecsapást. 

A meccsekhez élő streameket az alábbi linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus