Képes felelni a kihívásra a Golden State?

Curry-ék Memphisben próbálják visszalopni a pályaelőnyt - John Wall nélkül mennyi esélye van a Wizardsnak a Hawks ellen? - kezdés: 23:00

 

Washington Wizards – Atlanta Hawks 23:00

Bradley Beal korábbi sérülését megúszta a Washington komolyabb következmény nélkül, azonban most úgy fest, hogy a nagyon ígéretes rájátszásuk zátonyra futhat John Wall gondjai miatt. Az irányítónak öt törés van a kezében és a csuklójában, így bár nem zárta ki, hogy pályára lépjen, nem valószínű, hogy komolyan hozzá tud tenni a játékához – a bemelegítésnél derül majd ki, hogy egyáltalán képes-e labdát vezetni. Hiányában nagy szerepe lesz Sessionsnek és Bealre is több feladat hárul, de legutóbb Atlantában is partiban voltak a fővárosiak Wall nélkül – ma hazai pályán legalább ilyen kinti dobóformára lesz szükségük a sikerhez. Emellett a playoffban 16 pontot átlagoló Paul Pierce rutinja is kulcsfontosságú lesz a hazaiak számára, de Wallt mindenképpen csapatszinten kell pótolniuk – ugyanakkor bár Sessions nagyon jól termelte a pontokat legutóbb, szervezésben nem tudta azt hozni, mint All-Star csapattársa. Az Atlanta továbbra is elég döcögősen teljesít, ebben pedig nagy szerepe van Kyle Korvernek – a majdnem 50%-os triplavető a playoffban csak 7/22 hármast értékesített és összességében is nagyon pontatlanul játszik. Kérdés, hogy idegenben mennyire tud pontosan kosarazni a Hawks, illetve hogy Carroll fenn tudja-e tartani a jó formáját – ő a gárda leghatékonyabb fegyvere eddig. Korver mellett Teague-nek is javulnia kell, főleg Wall hiányában, a második meccsen lejátszotta őt Sessions és az előző két találkozón mindössze 27%-kal (!) dobott mezőnyből.

A párharc állása: 1-1.

Memphis Grizzlies – Golden State Warriors 02:00

Mike Conley varázslatos visszatérése és Tony Allen parádés védekezése kellően meglephet a Splash Brotherst és a teljes Warriorst legutóbb, így a Memphis óriási bravúrt végrehajtva elvette az alapszakaszt megnyerő és otthon összesen két vereséget elszenvedő GSW pályaelőnyét. Curry-ék teljesen kiestek a ritmusból, egyszer sem tudtak sorozatban kettőnél több dobást értékesíteni, Klay Thompson hihetetlenül gyengén játszott, a gárda pedig húsz eladott labdával zárt – könnyebb estére ma sem számíthatnak. A kulcs egyértelműen a Splash Brothers játéka lesz, ha megint ennyire meg tudja őket fogni a Conley-Allen páros, akkor jóval esélyesebb a Grizzlies – nincs olyan játékos a keretben, aki a két főkolompos pontjait legalább egy-egy meccsre pótolni tudja. Draymond Green életét szintén nagyon megnehezíti a Randolph-Gasol páros, ráadásul Green a túloldalon is küszködik, Randolph eddig két remek meccset játszott ellene. A Golden State még mindig jobb csapat, de nem lehetnek olyan illúzióik Steve Kerréknek, hogy akkor a Memphis félreáll majd, kőkemény, fizikális küzdelemre és 100%-os koncentrációra lesz szükségük a sikerhez – elsősorban a periméteren.

A párharc állása: 1-1.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus