Kiejtette a Warriorst a Lakers, a Heat is továbbment

Két párharc is lezárult ma hajnalban az NBA rájátszásában: a Heat kiélezett mérkőzésen tudott nyerni a Knicks ellen, míg a Lakers 21 ponttal múlta felül a Warriorst.

Miami Heat - New York Knicks 96-92

Lezárta a Heat. A Knicks kezdett jobban, 31-17-re is vezettek az első negyed hajrájában, de a Heat hamar felzárkózott, és a mérkőzés jelentős részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik irányba sem alakult ki nagyobb különbség. A második félidőben már inkább a Heat járt előrébb, viszont a Knicks rendre vissza tudott zárkózni, amikor úgy tűnt, hogy akár nagyobb különbség is kialakulhatna, a hajrában is 90-84 után feljöttek 92-90-ig, de az egyenlítésért vezetett támadásnál eladták a labdát, és ez megpecsételte a sorsukat. A Heat negyedik győzelmében kulcsszerepet játszott a támadásban is agresszívan fellépő Bam Adebayo (23 pont, 9 lepattanó), illetve a kispadról 11 ponttal és 9 gólpasszal beszálló Kyle Lowry is, és most szükség is volt kettejük jó játékára, mert Jimmy Butler (24 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) csak 7/22 dobását süllyesztette el mezőnyből. Összességében nem a támadójátékukkal tudták lezárni ezt a párharcot, hanem a hajszállal jobb védekezésükkel, 38 százalékon tartották mezőnyből az ellenfelüket, a végén Brunsont is bele tudták kergetni egy hibába, Butler és Strus pedig elvarrták a szálakat a büntetővonalról az utolsó 15 másodpercben, így most hátradőlhetnek és figyelhetik, hogy ki lesz az ellenfelük a Celtics-76ers párharcból a keleti döntőben.

Brunson egyedül maradt. Jalen Brunson a legutóbbi 48 perce után most 45 percet töltött a pályán, és amikor fent volt, vele nem is tudott mit kezdeni a Heat védekezése, hiába próbáltak ki ellene többféle védekezést is. Az irányító 41 pontot dobott 14/22 jó dobással, közte 5/10 triplával, illetve 8/9 büntetőt is a helyére küldött, 16 másodperccel a vége előtt viszont ő adta el a labdát, amikor az egyenlítésért mentek, bár ennél a játéknál Tom Thibodeau felelősségét is elő lehet venni, aki nem kért időt. Nem emiatt esett ki ugyanakkor a Knicks, hanem azért, mert Brunson mellé csak Josh Hart (11 pont, 7 lepattanó, 5/10 mezőnyből) tudott támadásban valamennyire fellépni, a többi játékos összesen 8 kosarat szerzett – RJ Barrett 1/10, Julius Randle 3/14 dobással fejezte be a meccset, és csak a büntetővonalról tudták összeszedni a pontjaikat. A Knicks szezonja ezzel befejeződött, és az utolsó játék miatt ugyan keserű szájízzel ért véget az számukra, összességében viszont elégedettek lehetnek az idei teljesítményükkel, mert bebizonyosodott, hogy Brunson tavaly nyári leigazolása telitalálatnak bizonyult.

A Heat legjobb dobói: Butler 24, Adebayo 23, Strus 14/3
A Knicks legjobb dobói: Brunson 41/15, Randle 15/3, Hart 11/3, Barrett 11

A párharc végeredménye: 4-2 a Heat javára.

 

Los Angeles Lakers - Golden State Warriors 122-101

A Lakers háromszor ütött. A hazaiak kezdték jobban a meccset, az első negyedben 27-10-es vezetésre tettek szert, és ha nincs Stephen Curry 8-0-s futása, akkor komolyabb előnnyel mehettek volna el az első szünetre is. A folytatásban nagyrészt 8-10 pont körüli előnyben volt a Lakers, majd a harmadik negyed kezdetén bevitték a második ütésüket is, percek alatt ismét 17 pontosra növelték az előnyüket, és innentől kezdve végig kétszámjegyű volt a különbség. A negyedik negyed elején a Warriors visszajött -11-ig, de a Lakers erre is válaszolt, egy 15-2-es futás után 106-82-re vezettek 7:17-tel a vége előtt, ekkorra végleg eldőlt a meccs. LeBron James az eddigi legjobb meccsét játszotta ebben a rájátszásban, 30 pontot dobott 10/14-es mezőnymutatóval, emellett 9-9 lepattanót, illetve gólpasszt is betett a közösbe, de a társak is komoly szerepet vállaltak a győzelemben. Anthony Davis 17 ponttal és 20 lepattanóval ért el dupla-duplát, Austin Reaves (23 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz, 4/5 tripla) a sokoldalú játéka mellett az első félidő végén egy félpályás triplával is kitűnt, és Lonnie Walker IV is újfent jól szállt be, egyedül Dennis Schrödernek nem lehet teljes az öröme – a német irányító bekerült a kezdőbe, védekezésben kiváló munkát végzett, de a harmadik negyed közepén kiállították két technikaival.

Curry nem kapott elég segítséget. Borzasztóan kezdte a meccset a Warriors, az első percek leginkább Klay Thompson kihagyott dobásairól szóltak náluk, és később sem jött bele, 3/19-es mezőnymutatóval, azon belül 2/12-es triplázással fejezte be a meccset. Jordan Poole sem tudott támadásban lendületet hozni, az első félidőben leginkább a 4 személyi hibájával tűnt ki, és ugyan a fordulás után beesett pár dobása, de ez túl kevés volt és túl későn. A sérülten játszó Andrew Wiggins, valamint Draymond Green sem tudott olyan faktor lenni, mint legutóbb, így Stephen Curry körül elfogyott a levegő, ő is csak 11/28-at hozott össze mezőnyből, de így is 32 ponttal, 6 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt, egyáltalán nem rajta múlt, hogy a Warriorsnak nem volt igazi esélye ezen a meccsen – csak Kevon Looney (9 pont, 18 lepattanó) és Donte DiVincenzo (16 pont, 4/8 tripla) tudta őt érdemben segíteni. A Warriors szezonja ezzel befejeződött, nem fogják megvédeni a bajnoki címüket, a Lakers viszont készülhet a nyugati döntőre, ahol a Nuggets várja őket.

A Lakers legjobb dobói: James 30/6, Reaves 23/12, Russell 19/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 32/12, DiVincenzo 16/12, Green 9/3, Looney 9

A párharc végeredménye: 4-2 a Lakers javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus