Kiütéses győzelemmel egyenlített a Celtics a keleti döntőben

Földbe döngölte a Miamit a Boston, szenzációs játékkal vették el a pályaelőnyt Tatumék.

Miami Heat - Boston Celtics 102-127

Négy és fél percre futotta a Heattől. Az első meccset megnyerő Miami remekül kezdte ezt a találkozót, ugyanis az első négy és fél percben négy triplát küldött a gyűrűbe és 18-8-nál tíz ponttal is vezetett, úgy tűnt, hogy a legutóbbi második félidőhöz illő formában folytatja a társaság. Ezzel azonban el is lőtte minden puskaporát Erik Spoelstra csapata, a Boston ugyanis innentől átgázolt a vendéglátón: az első negyed végéig egy 27-6-os (!) rohamot rakott össze Ime Udoka félelmetes formában dobó legénysége, majd a második negyedet 35-21-re nyerte meg és húsz pont feletti előnyt épített fel még a nagyszünet előtt. A folytatásban pedig nem változott semmi, a harmadik játékrészben Jimmy Butler egymaga próbálta kicsit kozmetikázni a helyzetet, az ő remeklésével átmenetileg be is jött húsz pont alá a Miami, de a Bostont ezen az estén nem lehetett megszorítani, óriási elánnal és koncentrációval játszottak a vendégek, aki 34 egységgel is vezettek már a találkozó folyamán. Igazából a második negyedtől kezdve nem lehetett kérdés a győztes kiléte, így véget ért a playoffban eddig tartó hazai veretlenség a Heat oldaláról, a Celtics pedig magához ragadta a párharc irányítását és elvette az első kiemelt pályaelőnyét.

Szétdobta ellenfelét a Boston. A széria előtt is egyértelmű volt, hogy a jó védekezések miatt döntő lehet, hogy ki tudja távolról megsorozni a másikat, ez az első mérkőzésen elmaradt, itt viszont a Celtics beélesítette az ágyúkat: végül kereken 20 triplát küldött a gyűrűbe a gárda 50%-os hatékonysággal, mezőnyből is 50% feletti eredménnyel zárt, ráadásul ez már egy "romló" adat, volt olyan pont az első félidőben, amikor 65-35 körül volt a két csapat mezőnyszázaléka. Főleg az első negyedben lőtte cafatokra a gyűrűt a Celtics, amikor úgy futott 17-0-t, hogy hat labdabirtoklásból öt triplát emelt a helyére, itt már érezni lehetett, hogy ezen a találkozón ihletett formában vannak. A Heat közelről ugyan javult és nyert a festékben, de csak tíz triplát dobott be 29%-kal, ezt a különbséget nem lehetett ellensúlyozni, ráadásul a Celtics rohanni is jobban tudott, 20-9-re győzött az eladott labdákból szerzett pontok terén. Egyénileg Jayson Tatum (27 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 4/6 hármas) és Jaylen Brown (24 pont, 8 lepattanó, 4/7 tripla) mellett a remek játékkal visszatérő Marcus Smart (24 pont, 9 lepattanó, 12 gólpassz, 5/12 tripla) is extrát hozott, de a padról 19 ponttal, 5/7 jó dobással beszálló Grant Williams is nagy napot fogott ki - egyszerre működött jól minden a Bostonnál, ráadásul Al Horford is játszhatott, így teljes kerettel állhattak ki. A Heatnél még mindig nem léphetett pályára a kezdő irányító, Kyle Lowry, de egyébként is csak Butler említhető pozitívumként: a csapat vezére most is eljutott 29 pontig és 6 támadópattanóig 11/18 jó dobással, de ezúttal főleg védekezésben reménytelennek bizonyultak. Spoelstra, Gabe Vincent és Bam Adebayo is arról beszélt a meccs után, hogy a Celtics most extrém jól játszott, ők pedig elrontottak bizonyos dolgokat, de a nagy különbség ellenére ez is csak egy vereségnek számít - a két bostoni mérkőzésből egyet el kell hozniuk, azzal javíthatják ki a mait.

A Heat legjobb dobói: Butler 29/3, Vincent 14/12, Oladipo 14/3
A Celtics legjobb dobói: Tatum 27/12, Smart 24/15, Brown 24/12

A párharc állása: 1-1.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus