Lillard rekordot döntött, a Spurst is legyőzte a Clippers

Lillard elképesztő estét hozott - San Antonióban győzött a remeklő Clippers - Heat-bravúr, Bulls-botlás - Kevin Durant visszatért.

Megdöntötte a Blazers franchise-rekordját és két negyedben egymaga túldobta a Jazzt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában Damian Lillard - a Portland vezére 59 ponttal, közte kilenc triplával vezette sikerre csapatát. Kulcsfontosságú rangadót nyert meg San Antonióban, ezzel már nyugati negyedik a Clippers, a Heat washingtoni bravúrja és a Bulls brooklyni botlása miatt még nyílt a keleti nyolcadik hely sorsa, a Golden State pedig könnyedén szerezte meg sorozatban 14. győzelmét úgy, hogy visszatért Kevin Durant.

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva megtekinthetők!

Brooklyn Nets – Chicago Bulls 107-106

Ez még fájhat. A Miami győzelmével együtt sokba kerülhet ez a botlás a Chicagónak, hiszen ismét egálban vannak a felek a tabellán, de hozzá kell tenni, hogy a tiebraker továbbra is a Bullsé, illetve a hátralévő sorsolás is a Bikák számára könnyebb. Nagyon közel voltak egyébként a győzelemhez, Jimmy Butler (33 pont, 5/5 tripla) mellett a visszatérő Dwyane Wade (25 perc, 14 pont) is jól játszott, bő négy perccel a vége előtt még kilenc ponttal vezettek a vendégek, ám a hajrát elrontották, leadták az előnyt, a végén beütöttek két faultot és kikaptak – Butler győztesnek szánt hármasa az utolsó pillanatban lejött a gyűrűről. A leolvadás és a nagyon elszúrt végjáték után az Orlando ellen játszik fontos meccset az együttes.

Dinwiddie bosszúja. A hátvéd a Bullsnál töltötte az előszezont, de még október 21-én kivágta őt a gárda, majd a Nets decemberben igazolta le a D-ligából. Azóta jó pár remek meccset játszott, most pedig a végén kivégezte a Chicagót: másfél perccel a vége előtt berámolt egy clutch hármast, majd az utolsó tizenhárom másodpercben, 103-103 után 4/4 büntetőt süllyesztett el, amivel eldöntötte az összecsapást. Dinwiddie végül 19 ponttal (6/9 mezőnyből), négy gólpasszal és két labdaszerzéssel zárt, mellette ki kell emelnünk a szintén 19 egységig jutó (4/7 tripla) újonc LeVert játékát is, a ligautolsó pedig megszerezte idei huszadik győzelmét.

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 19/3, LeVert 19/12, Hollis-Jefferson 16
A Bulls legjobb dobói: Butler 33/15, Lopez 16, Grant 15/9

Charlotte Hornets – Boston Celtics 114-121

Thomas és Bradley volt a győzelem kulcsa. Nagyon fontos sikert könyvelhetett el a Celtics, de meg kellett érte küzdeni: hiába vezettek a nagyszünetben 17 ponttal a vendégek, a fordulás után eltüntette a különbséget a Hornets, sőt, a záró etapban már hét ponttal előrébb is jártak Walkerék. Innen kapta össze magát a Boston, Bradley két fontos hármasa után kézbe vette a dolgokat a 32 pontos Isaiah Thomas, 109-109 után ötven másodperc alatt beszórt egy duplát, egy triplát és két büntetőt, majd dobatott még egy üres hármast Bradley-vel, ez pedig eldöntötte a találkozó kimenetelét. A két hátvéd mellett a rendkívül aktív Marcus Smart is dicséretet érdemel, a Stevens-legénység pedig ezzel a sikerrel ismét fél meccsre megközelítette a Clevelandet – igaz, az első kiemeléshez további Cavs-bakikra is szüksége lesz.

A végére kifulladt a Charlotte. A parádés második félidőt produkáló, a periméter-védekezést borzasztóan összeszedő Hornets már kézbe vette a mérkőzést a negyedik negyedben, mielőtt ismét szétcsúszott hátul és visszasüllyedt oda, ahol az első félidőben volt. Az utolsó hat percben a Thomas-Bradley-Smart trió rendszeresen megbüntette Lambék védekezését, amit így nem tudtak ellensúlyozni elöl, kicsit elfáradt erre az időszakra az előtte remeklő együttes. Nekik ez a vereség egyébként nem számít már, viszont érdekesség, hogy Kemba Walker a franchise második legponterősebb szezonját futja (csak Glen Rice előzi meg), ráadásul ő a 10. az NBA története során, aki eléri a 240 triplát egy idényen belül. Emlékezzünk, Ray Allen óriási rekordja 269 volt Steph Curry megjelenéséig és idén ennél a 240-nél Curry, Thompson, Harden, Gordon és Thomas is többet süllyeszt el…

A Hornets legjobb dobói: Batum 31/12, Walker 23/6, Lamb 17/3
A Celtics legjobb dobói: Thomas 32/15, Horford 16/6, Crowder 15/3, Bradley 15/9

Orlando Magic – Indiana Pacers 112-127

Tarthatatlan indianai támadójáték. Ugyan a védekezésre kevesebb hangsúlyt fektettek a vendégek, támadásban ezúttal is nagyon működött a gépezet és folyamatosan eljutottak a gyűrűig – Paul George 37 pontot, hét pattanót és hat gólpasszt jegyzett, Turnerrel és Younggal együtt pedig 70% felett céloztak mezőnyből. A mérkőzés nagy részében ziccerezett a remek formában lévő Pacers, a két középső negyedben kialakított közel húszpontos különbség pedig elégnek bizonyult a záró etapra – idei legjobb játékukat hozzák mostanában, zsinórban harmadszor nyertek és a Sixers-Hawks páros ellen zárják az alapszakaszt.

Vogel nem sokat tehetett. Az Indiana korábbi edzője kicsit sem tudta felkészíteni jelenlegi csapatát a Pacers ellen, idén 4-0-ra alulmaradtak George-ékkal szemben – ezúttal ráadásul le sem tudták lassítani a vendégek támadójátékát, a tréner szerint borzalmas védekezést mutattak be. Ugyan a Fournier-Ross páros tripláival (ketten együtt 10/17) igyekezett kapaszkodni a Magic, de az Indiana szűk 60%-kal dobott mezőnyből, 45-33-ra nyerte a lepattanózást és 64-38-ra kerekedett felül a festékben, értékelhetetlen produkciót nyújtott hátul a hazai alakulat.

A Magic legjobb dobói: Ross 29/18, Fournier 23/12, Gordon 17/3
A Pacers legjobb dobói: George 37/12, Turner 23/3, Young 14

Philadelphia 76ers – Milwaukee Bucks 82-90

Megvan a playoff. Ezzel a győzelemmel hivatalossá vált, hogy a Milwaukee ott lesz a rájátszásban, bár az egyelőre kérdés, hogy hányadik helyen – lehetnek ötödikek, hatodikak, de még hetedikek is. Ezért a sikerért egyébként meg kellett dolgozni, a gyenge támadójátéknak köszönhetően félidőben még a Sixers vezetett, de a fordulás után még egyet csavartak a védekezésen a vendégek, a harmadik negyedben 22%-on, a teljes második félidőt tekintve pedig 29,7%-on (11/37) tartották mezőnyből a Philly-t – ez, megspékelve Antetokounmpo kosaraiaval, végül elégnek bizonyult. Middletonnak viszont az utóbbi meccseken nagyon nem megy, az ő támadójátékára pedig szükségük lenne, ráadásul Brogdon is sorozatban ötödik találkozóját hagyta ki, igaz, a hírek szerint ő legkésőbb a rájátszásra visszatér.

Tűzerő nélkül. Jó pár meghatározó játékosát nélkülözi jelentős ideje a Sixers és ez ezúttal is meglátszott, ugyan a Holmes-Saric párosban motoszkált valami, de összességében nem tudtak mit kezdeni a Bucks védekezésével. Hiába vezettek a félidőben, ahogy szigorítottak a vendégek, úgy váltak teljesen esélytelenné McConnellék, nem volt senki, aki kicsit megtolta volna a szekeret, aki egymaga megoldott volna egy-két támadást. Zsinórban hatodik vereségüket jegyezték, így már csak a Brooklyn van mögöttük Keleten és ha nem nyernek már meccset, akkor a liga negyedik legrosszabb mérlegével zárnak.

A 76ers legjobb dobói: Holmes 17/9, Saric 14/3, Luwawu-Cabarrot 12/3
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 20, Monroe 17, Dellavedova 14/6

Washington Wizards – Miami Heat 103-106

Foggal-körömmel. Komoly bravúr volt ez a közel reménytelen helyzetben lévő Heattől, de most nagyot harcolt a floridai alakulat. Hassan Whiteside emelhető ki leginkább, hiszen a center kereken harminc pontot vert be 12 pattanó és három blokk mellett, ráadásul utóbbiból egy az utolsó másodpercekben érkezett, amikor betakarta Bradley Bealt tripladobás közben – vezérletével tíz ponttal nyert a festékből a Miami. A végig szoros, kiélezett meccset (17 alkalommal változott a vezető kiléte) a hajrában a pontosság döntötte el, John Wall kulcspillanatban elrontott egy büntetőt, míg James Johnson 11 másodperccel a vége előtt megoldott egy izolációs helyzetet, amivel visszavette a vezetést a Heat – ezt követően Josh Richardson ellopott egy labdát, elsüllyesztett két büntetőt, majd jött Whiteside említett blokkja. Erik Spoelstra csapata elöl-hátul óriási teljesítményt nyújtott, így még mindig ott van a playoff-harcban, igaz, a Cavs, majd ismét a Wizards ellen kellene nyerni a révbe éréshez.

Kevés volt a Washington. John Wall és Bradley Beal 11/33-at dobott mezőnyből és 13 gólpassz mellett 13 eladott labdát is jegyzett ez a duó, minden jó megoldásukra jutott legalább egy rossz is, ez pedig nem fért bele ezúttal. Így is nagyon közel álltak a sikerhez, de a végjátékban rendre rossz döntéseket hoztak a fővárosiak, vagy ha jót, akkor sem tudták pontosan kivitelezni, ezt pedig megbüntette a Miami – bár csak egyetlen játék hiányzott az üdvösséghez, de így lépéshátrányba kerültek a Torontóval szemben a keleti harmadik helyért vívott harcban.

A Wizards legjobb dobói: Morris 21/9, Wall 16/3, Beal 16/3
A Heat legjobb dobói: Whiteside 30, T. Johnson 19/9, Dragic 18

San Antonio Spurs – Los Angeles Clippers 87-98

Mestermunka. Fizikális, kemény mérkőzést vívtak egymással a felek, a Spurs sem spórolt, de az élesebb, motiváltabb Clippers ezúttal jobbnak bizonyult még idegenben is – ezzel 3-1-re hozta a két csapat egymás elleni szériáját az alapszakaszban. Chris Paulék borzasztó keményen védekeztek, főleg a festékben, a Griffin-Jordan páros 35 ponttal és 25 lepattanóval jelentkezett, a periméterről Paul (19 pont, 8-8 pattanó és gólpassz) mellett Redick és Crawford igyekezett lendületet adni, vezérletükkel pedig a második félidőben már végig a Los Angeles kontrollálta a játékot. A negyedik negyedben már esélyt sem adtak a San Antoniónak, a meglepően szervezett védekezés felőrölte a hazai alakulatot, így a Clippers minden tekintetben remek munkát végezve aratott kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet – ezzel utolérte és a tiebraker miatt meg is előzte a Jazzt a negyedik helyért folyó harcban.

Ennyit jelent a motiváció? Amíg a sorozatban ötödik győzelmét arató, elöl-hátul rendkívül éles Clippers végig fegyelmezett és pontos játékot mutatott be, addig a már tét nélkül kosarazó hazaiaknál rengeteg apró hiba csúszott a gépezetbe, ami egy ilyen szinten védekező ellenféllel szemben nem fér bele. Gregg Popovich szerint a játékok végrehajtása nagyon harmatos volt ezúttal, így hiába volt közel teljes a csapat (csak Green és Murray hiányzott sérülés miatt), egyedül Kawhi Leonard dicsérhető náluk. A tréner egyébként nem fog senkit pihentetni most már a hátralévő két találkozón, sőt, jó eséllyel a két sérült is visszatér még a rájátszás előtt.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 28/15, Aldridge 18, Gasol 15/3
A Clippers legjobb dobói: Paul 19/3, Griffin 18, Jordan 17

Portland Trail Blazers – Utah Jazz 101-86

Damian Lillard a csúcson. A Blazers vezére egészen elképesztő teljesítményt nyújtott ezen az estén, ugyanis két negyedben is egymaga (!) túldobta a teljes Jazzt – az első játékrészben 26-20-ra, a harmadikban pedig 19-18-ra „verte” az ellenfél teljes csapatát. Lillard végül 59 ponttal megdöntötte a franchise-rekordot, beállította saját karriercsúcsát kilenc triplával és kulcsfontosságú győzelemre vezette együttesét – innentől nekik elég egyet nyerni a hátralévő kettőből, vagy az is, ha egyet hibázik a Denver és bejutnak a rájátszásba. Az irányító bődületes teljesítménye egy egyébként pontszegény, a védekezésről szóló összecsapást döntött el, méghozzá elég hamar, hiszen nagyon korán 15 pont körülire nőtt a különbség – ugyan ennek a felét egyszer még eltüntette a Utah, a fordulás utáni újabb Lillard-őrület végleg lezárta a kérdéseket.

Oda a negyedik hely. Egyes poszton nagyon vékony volt megint a Jazz, hiszen George Hill továbbra sem bevethető, ráadásul a visszatérő Raul Neto bokája is kiment, így csak a halovány Mack, valamint az értékelhetetlen estét hozó Exum tudott játszani irányítóként. Ezen a poszton végül elment a meccs, hiszen Lillardot senki nem tudta hatástalanítani, de még csak megzavarni sem, ráadásul a gárda támadásban is nagyon akadozott érdemi karmester nélkül – Hayward és Gobert ugyan csipkedte magát, illetve Joe Johnson is igyekezett a padról, de nem tarthatták a lépést az 59 pontos Lillarddal. Ezzel a vereséggel lecsúsztak a nyugati ötödik helyre és zárásként mennek a Golden State-hez, majd a Spurshöz, most már mindenképpen bravúr kell a pályaelőnyhöz.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 59/27, Harkless 12, Leonard 9/9, McCollum 9/3
A Jazz legjobb dobói: Hayward 21/3, Gobert 13, J. Johnson 13/9

Golden State Warriors – New Orleans Pelicans 123-101

Kevin Durant visszatért. Február 28-a óta először léphetett pályára a Warriors klasszisa és rögtön kapott is 31 percet a visszarázódásra, bár ezt a meccs alakulása nem indokolta volna – még Steph Curry nélkül is nagyon könnyedén hozta a győzelmet a ligaelső, Thompsonék pihenőt is kaptak Steve Kerrtől. Duranten itt-ott érződött némi rozsda (bár rögtön az első támadást ő fejezte be egy betörés-zsákolással), a triplái nem ültek és csak 6/15-tel zárt mezőnyből, de 16 pontja mellett 10 lepattanót és hat gólpasszt is jegyzett, összességében meggyőző játékkal tért vissza a kiesése után egy időre összezuhanó, azóta viszont sorozatban 14. győzelmét jegyző gárdába. Ismét ki kell emelnünk a remekül beszálló kispadot, Iguodala, McGee és Clark is sokat tett hozzá, de azért a nagy öröm közepette említsük meg, hogy Curry megint a rájátszás előtt bajlódik kisebb sérüléssel, ráadásul most Matt Barnes bokája is kiment…

Ennyi volt a New Orleansban. Most sem Cousins, sem Davis (de Moore, Pondexter és Asik sem) nem lépett pályára a vendégeknél, így pedig érthetően nem lehettek vérmes reményeik – az első félidőben még közel tudtak maradni, a harmadik negyed elején viszont eldöntötte a meccset a Warriors. A magasemberek híján Ajinca próbált élni a játékpercekkel, illetve a Cook-Crawford duó javított a statisztikáin, de ebben az estében most ennyi volt számukra – most még elmennek a Lakershez, mielőtt Portlandben befejezik a szezont.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 20/9, Clark 17/3, McGee 16, Durant 16
A Pelicans legjobb dobói: Cook 22/6, Crawford 21/3, Ajinca 17

Az aktuális tabella itt elérhető!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus