Magabiztos Lakers-győzelemmel indult a nyugati döntő

Anthony Davis 37 pontot szerzett, a Lakers parádés támadójátékkal gázolt át a hátul széteső Denveren a nyugati döntő első mérkőzésén.

 

Visszajátszás: Anthony Davis ízekre szedte Jokicsékat

Los Angeles Lakers - Denver Nuggets 126-114

Egyértelmű volt. Az előző két körrel ellentétben ezt a párharcot abszolút élesen kezdte a Lakers, Anthony Davis már az első negyedben egymaga beszórt 14 pontot, de akkor még nagyon extrán, 60% felett dobott mezőnyből a Denver, úgyhogy 38-36-ra megnyerte a játékrészt. A második negyed elején viszont lerendezte a dolgokat a Los Angeles, a Nuggets öt percig nem dobott mezőnykosarat, a LAL pedig egy 17-1-gyel állva hagyta ellenfelét - az itt kialakított különbségből 11 maradt meg a nagyszünetre, a fordulás után még egyet "ütött" a Lakers, az újabb 11-2 pedig már húsz pont feletti távolságot eredményezett. Ez ezen az estén döntőnek bizonyult, a faultgondokkal küzdő és védekezésben rendkívül súlytalannak bizonyuló Denver csak kozmetikázni tudott az utolsó játékrészben, a Lakers 126 dobott ponttal, 53%-os mezőnymutatóval, 42%-os triplázással, 33 gólpasszal, 37 kiharcolt büntetővel (ebből 24 az első félidőben, ami rengeteg), tulajdonképpen simán nyerte az első mérkőzést. Egyénileg Davis végül alaposan megszórta magát és 37 pontot szerzett 12/21 jó dobással és 12/15 büntetővel, volt még 10 lepattanója és 4 gólpassza is, míg LeBron James abszolút visszafoghatta magát: alig 11 dobást vállalt, végül 15 pontig, 6 lepattanóig és 12 gólpasszig jutott mindössze 31 perc alatt. A nagy különbség miatt Frank Vogel a rotációt is bővíthette, úgyhogy minden az ő szájízük szerint alakult - 1-0, ezzel a lendülettel kell folytatniuk két nap múlva.

Most nem tudott csodát tenni a Denver. Ezúttal nem volt meg az a stabilitás a Nuggetsben, ami a nagy hátrányból való felzárkózáshoz kellett volna, védekezésben abszolút átjáróház volt a gárda, ráadásul Nikola Jokics és Jamal Murray már az első félidőben beütötte a harmadik faultját, így mindketten kevesebbet játszottak a tervezettnél. A center végül 25 perc alatt jutott el 21 pontig, Murray pedig szintén 21-et szórt 29 perc alatt, de velük is nagyon kikapott a csapatuk, igazából nem volt különösebben pozitív hatásuk a mérkőzésre - elsőre nem nőttek fel a Lakers szintjére csapatként, bár végül ők is közel 50%-kal dobtak. A védekezésük viszont nem ütötte meg az elfogadható szintet semmilyen téren, Davis játszadozott velük, Jamesék simán átmentek rajtuk, majd leosztották a labdát egy üres dobásra, Jokicsék pedig csak a második negyedben 16 faultot ütöttek be, ami a vonatkozó NBA-rekord beállítása. Egyetlen pozitívumot tudunk írni velük kapcsolatban: a Clippers ellen is hasonlóan kezdtek, aztán mi lett belőle...

A Lakers legjobb dobói: Davis 37/3, Caldwell-Pope 18/9, James 15
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 21, Murray 21/9, Porter Jr. 14/3

A párharc állása: 1-0 a Lakers javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus