Majdnem harminc pontot vert a Thunderre a Warriors

Kiegyensúlyozott támadójátékkal és remek védekezéssel, sima meccsen egyenlített a GSW a nyugati döntőben.

Nem tudta megismételni az első mecsen mutatott játékát az Oklahoma City az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, a Golden State végig kézben tartotta a találkozót és közel harmincpontos verésben részesítette ellenfelét - ezzel kiegyenlítette a párharcot. 

Visszajátszás: 15 pont két perc alatt - Curry varázsolt

Golden State Warriors - Oklahoma City Thunder 118-91

Visszavágott a Golden State. Ezúttal nem engedte elúszni az előnyt a bajnok, már az első negyedben kiépített egy szabad szemmel is látható különbséget, majd a nagyszünet után robbantott - Steph Curry két perc alatt 15 (!) pontot rámolt be, ezzel pedig eldőlt a találkozó. Ezen felül nem volt extra teljesítmény a hazaiaknál, de kiegyensúlyozottan és jól működött a rendszer, most mindenben felülmúlták az OKC-t - a negyedik negyedben már főleg a cserék voltak pályán, de így is nőtt a különbség, amely volt már 35 pont is. Ezen az estén egyértelmű volt a különbség a két együttes között, de a pályaelőny még mindig a Thundernél van - hétfő hajnalban Oklahoma City-ben folytatódik a párharc.

Most semmi nem jött össze. A Thunder nem tudta érvényesíteni magas szerkezetét és elveszítette a lepattanózást, Russell Westbrook magához képest rendkívül passzív volt (5/14 mezőnyből, 12 gólpassz), Kevin Durant pedig csak az első félidőben remekelt - ekkor 23, ezt követően viszont már csak hat pontot szerzett. Ezúttal nem tudták lassítani a GSW-t és elöl sem tudtak sebességet váltani, így végül nagyon simán kaptak ki. Donovannek valamit váltania kell a hazai találkozókra még akkor is, ha jelenleg ők vannak jobb helyzetben.

A Warriors legjobb dobói: Curry 28/15, Thompson 15/6, Iguodala 14/3
A Thunder legjobb dobói: Durant 29/6, Westbrook 16/3, Adams 9

A párharc állása: 1-1.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus