Megállította a Minnesotát a Pelicans, túlórázott a Bucks

Győzött a Nuggets, a Kings, a Clippers, a Mavs és a Heat is, 146 pontot szórt a Sixers, rangadót nyert a Magic, zsinórban 20. vereségét szenvedte el a Detroit.

New Orleans Pelicans - Minnesota Timberwolves 121-107

Jól reagált Zion és a Pels. Csütörtök este megszégyenítő vereséget szenvedett a New Orleans Las Vegasban a Lakers elleni elődöntőben, és Zion Williamson is borzasztó teljesítményt nyújtott - azóta viszont volt idő rendezni a sorokat az újabb rangadóig, a csapat pedig meg is tette ezt, méghozzá annyira, hogy most legyőzték a nyugati éllovast. Williamson abszolút a NOP vezére volt, 36 pontos szezoncsúcsot szállított, 13/17-et dobott mezőnyből és 10/12-t a büntetővonalról, jó helyzeteket vállalt, agresszív volt, sokszor kérte a labdát és jó döntéseket hozott - hiába Rudy Gobert és hiába a Minnesota ligaelit védekezése, a Pelicans erőcsatárára ezúttal nem volt válasz. Mellette CJ McCollum is beszórt 23 pontot, a negyedik negyedben pedig három nagyon fontos triplát is a gyűrűbe küldött, Brandon Ingram is dobott egy 20-ast, a Jones-Valanciunas duó pedig 23 lepattanót és 9 gólpasszt tett a közösbe, mindenki kivette a részét a munkából. A New Orleans összességében elöl-hátul nagyon pontos játékot mutatott be, és a záró etapban szilárdította meg az előnyét, amikor 31-21-re múlta felül ellenfelét és ott tudott meglógni - így pedig önbizalomnövelő győzelmet aratott egy topcsapat ellen.

Edwards nélkül kevés volt a Minny. Támadásban nagyon hiányzott a Minnesotának a legjobb pontszerzője, Anthony Edwards, aki legutóbb csípősérülés miatt kidőlt, és ezúttal nem tudta vállalni a játékot - így pedig eléggé lefulladtak elöl, Karl-Anthony Towns 17 pontnál állt meg, egyáltalán nem tudta hátára venni csapatát. Mivel közben Gobert extra védekezését egyszerűen fizikálisan elnyomta Williamson, így nem igazán működött a játék, és bár ezzel együtt is partiban voltak a negyedik negyedig, de ott elfogytak, elfáradtak, és nem tudtak már sebességet váltani - egyszerűen lebirkózta őket a Pelicans, és nem volt senki, aki kirángassa a gödörből a társaságot. Ez még mindig csak az ötödik vereségük volt idén, és továbbra is két meccsel vezetik Nyugatot, de a soron következő dallasi kirándulás most nem tűnik egyszerűnek...

A Pelicans legjobb dobói: Williamson 36, McCollum 23/12, Ingram 20/6
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 17/3, Conley 17/12, Reid 17/9

 

Milwaukee Bucks - Chicago Bulls 133-129 h.u.

Lillard másodjára már nem hibázott. Már a rendes játékidő végén is lezárhatta volna ezt a meccset a Bucks, 1:11-gyel a vége előtt Giannis Antetokounmpo két büntetőjével 117-112-re vezettek a hazaiak, de az utolsó percben előbb Brook Lopez adott el egy labdát, majd 12 másodperccel az órán Damian Lillard hagyott ki egy büntetőt, így DeMar DeRozan egy közeli kettessel egyenlíteni tudott. A ráadásban kilőtt a Bucks, 7-0-val kezdték a hosszabbítást, de a vége ismét izgalmas lett, 10 másodperccel az órán ismét Lillard mehetett a vonalra, ezúttal kétpontos előnynél – az irányító ekkor már nem hibázott, két büntetőjével kialakította a végeredményt, ezt követőeb már csak egy kimaradt triplára futotta Coby White-tól. A Bucksnál Antetokounmpo vitte a prímet 32 ponttal, 12 lepattanóval és 6 gólpasszal, mellette Lopez és Malik Beasley is 19-19 pontot dobott, Khris Middleton (13 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz) szintén hasznos volt, így Lillard 3/17-es mezőnymutatóját is elbírták.

Megszakadt a Bulls sorozata. Mióta Zach LaVine megsérült, zsinórban négyszer nyert a Bulls, ráadásul pont a Bucks ellen vette kezdetét a jó sorozatuk, és most ellenük is ért véget. A vendégeknél DeRozan a 41 pontjával és 11 gólpasszával történelmi magasságokba jutott, rajta kívül csak Michael Jordan tudott 40/10-es meccset összehozni a csapat színeiben, a legendának ez kilencszer is összejött. Mellette White is nagyot játszott, 33 pontot szórt be 6/10 triplával, ráadásul Patrick Williams (15 pont, 7 lepattanó) és Nikola Vucevic (14 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) is hasznosan játszott, de azt végül nem tudták ellensúlyozni, hogy ellenfelük 10 százalékkal jobban dobott mezőnyből.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 32, Beasley 19/15, Lopez 19/6
A Bulls legjobb dobói: DeRozan 41/9, White 33/18, Williams 15/3

 

Orlando Magic - Cleveland Cavaliers 104-94

A harmadik negyed és a védekezés döntött. Jól kezdett a Cavs és még a nagyszünetben is egál körül mozgott az állás, aztán a fordulás után felkeményedett az orlandói védekezés, a Cleveland pedig összeroppant: 30-15-re nyerte ezt a játékrészt a Magic, az ohióiak 2/17-et dobtak mezőnyből ebben a periódusban, innen pedig nem volt visszaút. Evan Mobley amúgy is hiányzott, Jarrett Allen pedig faultgondokba került, a harmadik negyedben le is kellett ülnie, amit egy 12-0-s futással büntetett meg az Orlando, majd a záró etapban ki is pontozódott a vendégek centere. A 94 dobott pont negatív szezoncsúcs a Cavaliersnél, a 35%-os mezőnyözés és a 9/40-es triplázás is elég beszédes, a Magic egyszerűen szétvédekezte ellenfelét, ami a harmadik negyedben csúcsosodott ki - így annak ellenére is  szép győzelmet aratott a gárda, hogy nála senki sem jutott 20 pont fölé, míg a túloldalon Darius Garland 36 egységet termelt.

A Magic legjobb dobói: Banchero 20, F. Wagner 19, Bitadze 15
A Cavaliers legjobb dobói: Garland 36/9, Mitchell 22/6, Thompson 10

 

Sacramento Kings - Brooklyn Nets 131-118

Franchise-rekorddal nyert a Kings. 25 hármast bombázott be a Sacramento, amivel új klubcsúcsot állított fel a társaság, 38 gólpasszukkal pedig saját szezoncsúcsukat állították be a hazaiak. De'Aaron Fox, Domantas Sabonis és Malik Monk 9-9-9 asszisztot jegyzett, gyönyörűen járt a labda, megvoltak a ritmusból érkező dobóhelyzetek, és a kezekre sem lehetett panasz, aminek kellett, az mind a gyűrűben landolt - egyszerűen kijöttek a jó saroktriplák, a tüzérek pedig pontosnak bizonyultak. Védekezésben ugyan most sem csillogtak igazán, így a Bridges-Thomas páros által húzott Brooklyn látótávolságon belül tudott maradni, de a harmadik negyedben azért kicsit elnyúlt a Sacto, a Nets pedig nem tudott komoly választ megfogalmazni - mivel minden próbálkozásra érkezett egy sacramentói tripla a túloldalon. Monk úgy értékelt, hogy szerinte az övék most az NBA legjobb, legkönnyedebb támadójátéka, és ezzel nem is jár messze az igazságtól - ezzel az újabb sikerrel pedig továbbra is ott vannak a nyugati élmezőnyben.

A Kings legjobb dobói: Fox 29/15, Murray 24/12, Lyles 17/15
A Nets legjobb dobói: Bridges 22/9, Thomas 20/6, Dinwiddie 16/6

 

Los Angeles Clippers - Portland Trail Blazers 132-127

Nem jött könnyen a Clippers-kötelező. A nyugati csapatok ellen idegenben még nyeretlen, Aytont és Brogdont is nélkülöző Portland ellen kötelező volt nyernie a Los Angelesnek, de a hazaiak nem tudtak elég stabilan védekezni ahhoz, hogy ezt könnyen megoldják - hiába dobtak 43 pontot az első negyedben, egészen a hajráig szorosan alakult a küzdelem. Kawhi Leonard jó formája viszont most is kitartott (34 pont, 11/19 mezőnyből, 9/9 büntető, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Paul George (20-8-8) és James Harden (20-7-7) is kitett magáért, de Zubac, Westbrook és Powell is 12-18 pont között termelt. A Blazersnél Anfernee Simons 38 ponttal karriercsúcsot dobott, és csapatként szezonrekordot jelentő 19 hármast süllyesztettek el, így egy pontzáporos, védekezést csak nyomokban tartalmazó meccset láthattunk, amelynek végén a LAC azért megoldotta a feladatot - Terance Mann kosarával lett 124-123 a hazaiak javára a végjátékban, utána Harden vezetésével védekeztek egy-két jót, George és Leonard is betalált, a végén pedig már nem hibázott a vendéglátó. Ezzel 9-3-ra áll a 0-6-os széria lezárása óta, zsinórban negyedszer győzött, és támadásban már működik a "hardenes" rendszer - az a kérdés, hogy tudnak-e elég stabilak lenni majd hátul is.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 34/9, George 20/6, Harden 20/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Simons 38/15, Sharpe 27/12, Henderson 19/9 

 

Charlotte Hornets – Miami Heat 114–116

Nem adta magát könnyen a Hornets. Egyik gárda sincs túl jó formában, bár ez inkább a Miami esetében meglepőbb, amely egy gyengébb kezdés után magára talált, majd ismét hullámvölgybe került. Persze nem könnyíti meg Erik Spoelstra vezetőedző dolgát, hogy Tyler Herro mellett immáron Bam Adebayo sem bevethető. Eközben a Hornetsnél továbbra is LaMelo Ball hiányát szenvedi meg a csapat. A Heat kezdte jobban az összecsapást, a floridaiak nagyrészt kontroll alatt tartották a történéseket, elsősorban Duncan Robinson (24 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Jimmy Butler (23 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz) és Caleb Martin (20 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) jó játékának köszönhetően, így tizenkét pontos előnnyel vághattak neki a záró játékrésznek. Terry Roziert (34 pont, 13 gólpassz, 8/13 tripla) azonban nem tudták tartani, a Charlotte hátvédje rendületlenül szórta a triplákat, s mivel Miles Bridges (18 pont, 4 lepattanó) és Gordon Hayward (17 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) is be-be talált, így az utolsó percen belülre fordulva három pontra csökkentette lemaradását a vendéglátó. A Miami ellenben okosan taktikázott, nem engedte már hármast dobni Roziert, még a mezőnyben faultolták. Végül büntetőpárbaj döntött, a vendégek pedig nem hibáztak, így megnyerték a mérkőzést.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 34/24, Bridges 18/6, Hayward 17/3
A Heat legjobb dobói: D. Robinson 24/15, Butler 23/3, Martin 20/3


Detroit Pistons – Indiana Pacers 123–131

Sorozatban a huszadik vereségét is elkönyvelte a Pistons. A Szezonközi Torna-döntőjének elvesztése után a Detroit ellen javíthatott az Indiana. Egyértelműen a vendégek mellett szóltak az esélyek, hiszen a Pacers a liga legjobb támadójátékát mutatja, míg a Detroit zsinórban tizenkilenc vereséggel a háta mögött fogadta ellenfelét. Az első negyedben még tartotta magát a hazai gárda, melynek színeiben ezúttal is Cade Cunningham (23 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) vitte a prímet, bár Ausar Thompson (20 pont, 6 lepattanó) is hatékonyan mozgott. A második játékrésztől kezdve már az Indy akarata érvényesült, Bennedict Mathurin (30 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) a kispadról érkezve lett az övéi legjobbja, de Myles Turner (23 pont, 8 lepattanó) és Tyrese Haliburton (14 pont, 16 gólpassz) is hozta az elvárhatót. A záró tizenkét percben még próbált visszakapaszkodni a vendéglátó, azonban Haliburton hat pontjával gyorsan lezárta a találkozót a vendég alakulat.

A Pistons legjobb dobói: Cunningham 23/3, Thompson 20/3, Ivey 18
A Pacers legjobb dobói: Mathurin 30/9, Turner 23, Hield 16/12


Philadelphia 76ers – Washington Wizards 146–101

Magabiztos volt a Philly. Egyértelműek voltak az erőviszonyok, hiszen a 76ers a keleti élmezőnyben foglal helyet, míg a Wizards a liga leggyengébb csapatainak az egyike. A mérkőzés előtt még kérdéses volt Joel Embiid szereplése, aki bemelegített, majd vállalta a játékot. Remekül kezdett a Philadelphia, miközben a Washington ezúttal sem találta a dobásait, ennek eredményeképpen pedig nem volt esélye a vendég alakulatnak, a Philly a mérkőzés egy szakaszában már közel ötven pontos előnnyel bírt. Joel Embiid (34 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) és Tyrese Maxey (24 pont, 6 gólpassz) párosa ezúttal is remekelt, a mérkőzés pedig olyan hamar eldőlt, hogy a negyedik negyedben már a cserejátékosok brillírozhattak. A vendégeknél Kyle Kuzmát (21 pont, 9 lepattanó) illeti dicséret, ellenben nem volt aki felzárkózzon mögé, így pedig ez ellen a Sixers ellen esélye sem volt a fővárosiaknak.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 34/6, Maxey 24/15, Beverley 12/9, Morris Sr. 12/6
A Wizards legjobb dobói: Kuzma 21/3, Coulibaly 13/6, Ja. Butler 12


Atlanta Hawks – Denver Nuggets 122–129

Megszakította rossz sorozatát a Denver. Két olyan csapat találkozott Atlantában, amely keresi a formáját, így a motiváció szempontjából koránt sem volt mindegy, hogy melyikük nyeri meg a találkozót. A Hawks az elmúlt tíz meccséből csak három alkalommal tudott győzni, míg a címvédő sorozatban három vereséggel a háta mögött érkezett. Kiválóan kezdtek a hazaiak, próbálták összehúzni a védekezésüket és kihasználni azokat a perceket, amikor Nikola Jokics nincs a pályán. A második játékrészben azonban szép lassan visszakapaszkodott Nuggets, elsősorban a padról beszálló Julian Strawther (22 pont, 5 labdaszerzés) remeklésének köszönhetően, aki 19 pontot szórt az első félidőben, bár mellette Jamal Murray (29 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) játékára sem lehetett panasz. A nagyszünetet követően aztán Trae Young (19 pont, 9 gólpassz) addig vitatott egy kétes szituációt, míg megkapta a második technikaiját, melynek okán idő előtt mehetett tusolni. Ennek ellenére a Hawks nem adta fel, Bogdan Bogdanovics (40 pont, 10/17 tripla) az egész találkozó során káprázatosan játszott és Dejounte Murray (21 pont, 6 lepattanó) is előlépett, viszont Jokics (25 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz) a végjátékban nem hibázott a büntetővonalról, így megszakította rossz sorozatát a Denver.

A Hawks legjobb dobói: Bogdanovics 40/30, Murray 21/9, Young 19/6
A Nuggets legjobb dobói: Murray 29/12, Jokics 25/3, Strawther 22/18  

 

New York Knicks - Toronto Raptors 136-130

Robinson hiánya is belefért. Néhány órával a feldobás előtt derült ki, hogy Mitchell Robinson bokáját meg kell műteni, és legalább két hónapot ki kell hagynia a centernek, de elsőre sikerült őt pótolni. A Knicks élére Julius Randle állt 34 ponttal, 8 lepattanóval és 5 gólpasszal, RJ Barrett 27 pontot szórt, Jalen Brunson (21 pont, 9 gólpassz) a 7 eladott labdájával együtt is jól mozgatta a csapatot, míg Quentin Grimes (19 pont, 5/7 tripla) vezetésével 49-30-ra túldobták a Raptors kispadját. A vendégeknél négy kezdő is elérte a 20 pontos határt, közülük O.G. Anunoby vitte a prímet 29 egységével. Dennis Schröder a 10 gólpasszával és 4 labdaszerzésével, Pascal Siakam és Scottie Barnes a sokoldalúságával tűnt ki, a Knicks támadójátékával viszont ők sem tudtak mit kezdeni, ellenfelük 60 százalékkal dobott mezőnyből, illetve elsüllyesztettek 17/29 triplát is. A Knicks ezzel két vesztes meccs után tudott javítani, a Raptors viszont az elmúlt hét találkozójából a hatodikat bukta el, egyedül a gyengélkedő Spurst tudták megverni ebben az időszakban.

A Knicks legjobb dobói: Randle 34/3, Barrett 27/9, Brunson 21/9
A Raptors legjobb dobói: Anunoby 29/15, Barnes 20/9, Schröder 20/6, Siakam 20/3

 

Houston Rockets - San Antonio Spurs 93-82

Történelmi mélységben a Spurs. Soha korábban nem volt példa arra, hogy a Spurs zsinórban 17 vereséget szenvedjen el, ennek elkerüléséért léptek pályára Houstonban, de kudarcot vallottak, mindössze 35,6 százalékkal dobtak mezőnyből, illetve 5/41 triplájuk ért célba. A Rockets sem játszott jól, de ki tudták használni a Spurs pocsék dobóformáját, ráadásul a kispadról 18 ponttal és 14 lepattanóval beszálló Tari Eason vezetésével a második sorok csatáját is megnyerték 44-21-re. A hazai cserék ellensúlyozni tudták azt, hogy Alperen Sengün (15 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 6 eladott labda) mellett a másik négy kezdő 12/51-et szenvedett össze mezőnyből, de a 15 támadólepattanó is őket segítette. Victor Wembanyama teljesítményére nem lehet komolyabb panasz, 15 pontot, 18 lepattanót és 5 blokkot ért el, mellette Malaki Branham (13 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) is hasznosan játszott, de a társaik pocsék dobóformát fogtak ki – Keldon Johnson 0/9, Devin Vassell 1/9 bedobott triplával zárt.

A Rockets legjobb dobói: Eason 18/6, VanVleet 16/12, Sengün 15/3
A Spurs legjobb dobói: Wembanyama 15/3, Vassell 14/3, Branham 13

 

Memphis Grizzlies - Dallas Mavericks 113-120

Doncic kapott több segítséget. Jaren Jackson Jr. igyekezett a hátára venni a hazai csapatot, 15/29 jó dobással, azon belül 6/10 triplával ért el 41 pontot, mellette Desmond Bane is eljutott 28 pontig és 8 gólpasszig, de érdemi segítséget nem kaptak. A Mavericksnél szokás szerint Luka Doncic vitte a prímet, 44 perc alatt 35 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt, a második félidőt végig a pályán töltötte, és a vezetésével a negyedik negyed elején már 21 ponttal is vezettek. Kyrie Irving hiányát Doncic extrája mellett annak is köszönhetően bírták el, hogy Jaden Hardy (19 pont, 5/7 tripla) és Dante Exum (16 pont, 6 gólpassz) bedobálta a helyzeteit, míg Dereck Lively II egyetlen rontott dobással ért el 16 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát. A Mavericks hatékonyabb volt, 50 százalékkal dobtak mezőnyből, a lepattanózást is behúzták, ezzel egymást követő harmadik meccsüket nyerték meg, de az örömük mégsem lehet teljes, ugyanis Derrick Jones Jr. 6 perc játék után kidőlt.

A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 41/18, Bane 28/9, V. Williams 10/6
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 35/15, Hardy 19/15, Exum 16/3, Lively II 16

 

Oklahoma City Thunder - Utah Jazz 134-120

Magabiztos volt a Thunder. Már az első negyedet követően is 14 ponttal vezettek a hazaiak, és ez a különbség megmaradt a nagyszünetre is, majd a 45-23-ra megnyert harmadik negyedükkel eldöntötték a találkozót – a Jazz az utolsó 12 percet hiába nyerte ugyanilyen eredménnyel, ez már csak szépségtapasznak volt elegendő. Shai Gilgeous-Alexander 30 ponttal és 7 gólpasszal vezette csapatát, Ousmane Dieng (18 pont, 6/7 mezőnyből) és Chet Holmgren (16 pont, 8 lepattanó) is alig rontott dobást, Josh Giddey (12 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) pedig kacérkodott egy tripla-duplával, és az is belefért a Thundernél, hogy senki se játsszon 28 percnél többet. A vendégek nehéz helyzetből várták az összecsapást, Lauri Markkanen mellé ugyanis ismét feliratkozott Walker Kessler is a sérültlistára, Keyonte George remeklésének viszont mindenképpen örülhettek: a fiatal hátvéd 30 pontot és 7 gólpasszt ért el, ami azzal együtt is megsüvegelendő, hogy ebből 17 pont és 4 gólpassz a negyedik negyedben érkezett a Thunder cseréivel szemben.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 30, Dieng 18/9, Holmgren 16/6
A Jazz legjobb dobói: George 30/15, Sexton 20/3, Fontecchio 19/9

 

Az alapszakasz tabellája itt tekinthető meg!

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus