Nem tudott javítani a Philly, Houstonban kapott ki a Bucks

A Utah is legyőzte a 76erst, Giannis 48 pontja sem volt elég a Milwaukee-nak – hozta a kötelezőt a Boston és a New York.

Philadelphia 76ers – Utah Jazz 109–120

Csapatként volt jobb a Jazz. Egészen kiváló formát mutat az elmúlt időszakban a Utah, amely legutóbbi tíz mérkőzéséből hetet is megnyert, így lassan már a playin-helyek is látótávolságon belül kerülnek. A Philly ellen persze nem Will Hardy csapata volt az esélyes még akkor sem, ha 76ers jelenleg több sebből is vérzik. Joel Embiid hiánya azonban szignifikánsan befolyásolta a meccset, amely ugyan végig szoros volt, de azon nagyrészt a Jazz akarata érvényesült. Lauri Markkanen (33 pont, 13 lepattanó) és Collin Sexton (22 pont, 10 gólpassz) párosa élt az adódó lehetőséggel, ráadásul mellettük John Collins (19 pont, 5 lepattanó) és Jordan Clarkson (18 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) is remekelt, így a harmadik negyedben ellépett ellenfelétől a vendég csapat, amely meglepő, de fontos győzelmet aratott.

Nem bírta el Embiid hiányát a 76ers. A Philadelphia klasszisa Joel Embiid térdsérülés miatt hagyta ki a találkozót, amelyen Tobias Harris (boka), De'Anthony Melton (csigolya) és Robert Covington (betegség) sem volt bevethető. Mint ismert, Nick Nurse csapata back-to-backen lépett pályára, miután előző este alulmaradt a New York ellenében. Egyértelmű volt, hogy nem szerettek volna belefutni még egy fiaskóba annak tudatában sem, hogy azért eléggé szűk volt a rotációjuk. Tyrese Maxey (25 pont, 9 gólpassz) próbálta magára vállalni a vezér szerepkört, miközben Kelly Oubrey Jr. (24 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) és Paul Reed (16 pont, 6 lepattanó) is szorgoskodott, de mivel mind a mezőnymutatókat, mind pedig a lepattanókat tekintve sokkal jobb volt a vendég gárda, így a nagyszünetet követően megroppant a 76ers, amely így sorozatban a második meccsét is elveszítette.

A Jazz legjobb dobói: Markkanen 33/15, Sexton 22/3, Collins 19
A 76ers legjobb dobói: Maxey 25/3, Oubre Jr. 24/3, Reed 16

Houston Rockets – Milwaukee Bucks 112–108

Nekiugrott ellenfelének a Rockets. Habár az elmúlt időszakban már jócskán veszített az értékéből a Houston hazai pályája, azért az a 14–6-os mérleg még mindig óvatosságra inti az ellenfeleket. A Timberwolves elleni vereséget követően ismét egy élcsapat, ezúttal a Milwaukee látogatott a Toyota Centerbe. Jobban kezdtek a hazaiak, akik az első két negyedben egy igencsak komoly, húszpontos előnyt építettek fel, elsődlegesen Alperen Sengün (21 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz), Jalen Green (16 pont, 4 lepattanó) és Jeff Green (16 pont) révén, de rajtuk kívül még további négy játékos jutott el minimum tizenegy dobott pontig, ez pedig túl sok volt a Giannis Antetokounmpora építő Bucksnak.

Giannis 48 pontja is kevés volt. Túlságosan is egysíkúvá vált a Milwaukee játéka, amely ezen az estén Giannis Antetokounmpotól (48 pont, 17 lepattanó) várta a csodát, aki egymaga próbálta életben tartani az övéit, brutális dupla-duplát hozva össze, ami azonban nem párosult sikerrel. A félidőben 63–43-ra vezetett a Rockets, s habár ezt követően sikerült valamelyest stabilizálni a vendégek támadójátékát – Damian Lillard (18 pont, 8 gólpassz), Khris Middleton (10 pont, 5 gólpassz) –, amire összeállt a gépezet, véget ért a mérkőzés. A Bucks így legutóbbi négy meccséből harmadjára szenvedett vereséget, ennek ellenére továbbra is tartja előkelő második helyét Keleten.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 48/3, Lillard 18/3, Middleton 10
A Rockets legjobb dobói: Sengün 21, Je. Green 16/6, Ja. Green 16/3

 

Indiana Pacers – Boston Celtics 101–118

Ezúttal nem ültek a Pacers dobásai. Előzetesen a játéknap rangadójának volt titulálható a Pacers és a Celtics összecsapása. Az Indiana kifejezetten jó formát mutat az elmúlt időszakban, így már az előkelő negyedik helyet foglalja el Keleten, míg a Boston a liga egyik, ha nem a legjobb csapata. Mint arra emlékezhetünk, a hazai gárda legutóbb 150 pontot dobva és 50! gólpasszt kiosztva győzte le az Atlantát, ezzel ismét bizonyítva az elképesztő támadóarzenálját. A Celtics azonban nem ijedt meg, már a feldobás pillanatától kezdve kontroll alatt tartotta a történéseket, igencsak összehúzva a védekezését, ezzel 101 pontot tartva ellenfelét. Ráadásul a lepattanózásban (70–42) is jócskán a Pacers felé kerekedett, ez pedig megtörte a vendéglátó lendületét. Ehhez jött még hozzá Jayson Tatum (38 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz, 8/13 tripla) és Jaylen Brown (31 pont, 4 lepattanó) párosának klasszis teljesítménye, amelyre ezen az estén nem lehetett válasza a házigazdának. A hazaiak mindössze 41,3%-kal céloztak mezőnyből, míg a triplákat pocséknak mondható 19%-kal küldték a helyére, így hiába mutatott elfogadható játékot Bennedict Mathurin (20 pont, 4 lepattanó) és hozta a számait Tyrese Haliburton (17 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 5 labdaszerzés), ezúttal nem volt esélye Rick Carlisle egyletének.

A Pacers legjobb dobói: Mathurin 20, Haliburton 17/6, Hield 15/9
A Celtics legjobb dobói: Tatum 38/24, Brown 31/3, Horford 10/6

 

Washington Wizards – New York Knicks 105–121

Hozta a kötelezőt a Knicks. Mindkét fél back-to-backen lépett pályára, ám az esélyek egyértelműen a New York mellett szóltak, pláne annak tudatában, hogy az elmúlt napokban a Minnesota és a Philadelphia is behódolt Tom Thibodeau csapatának. Ennek megfelelően nem nagyon maradtak kérdések, már az első negyedben döntésre vitte a párharc kimenetelét a Knicks, amely 34–19-re húzta be a játékrészt. Julius Randle (39 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és Jalen Brunson (33 pont, 8 gólpassz) párosa kellő energiát vitt fel a pályára, így a Washington csak futott az eredmény után még úgy is, ha Kyle Kuzma (27 pont) és Deni Avdija (23 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) ez alkalommal dicséretes produktumot tett le az asztalra. Agresszivitásban viszont nem tudta felvenni ellenfelével a harcot a fővárosi klub, így a Knicks magabiztosan szerezte meg immáron zsinórban a negyedik győzelmét.

A Wizards legjobb dobói: Kuzma 27/12, Avdija 23/6, Jones 11/6
A Knicks legjobb dobói: Randle 39/9, Brunson 33/12, DiVincenzo 10/6

 

Az alapszakasz tabellája itt megtekinthető!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus