Nuggets-Cavaliers a Sport Tv-n, New Yorkba látogat az OKC

Nuggets-Cavaliers csata a Sport Tv-n, New Yorkba látogat az OKC, a Dallas ellen folytatná nagy sorozatát a Houston, Utahban javítani a Sacramento-mutatjuk, hogy mire érdemes figyelnünk az NBA soron következő játéknapján.

Denver Nuggets-Cleveland Cavaliers 21:30 (ÉLŐ: SPORT 1)

A sérülések által megtizedelt Denver az utóbbi időben elég felemás teljesítményt nyújtó Clevelandet fogadja. A Nuggets továbbra is harcban van a nyugati első helyért, azonban az elmúlt két rangadón a Phoenix és a Minnesota ellen is vereséget szenvedett. Az sem segíti a denveri csapatot, hogy az elmúlt négy mérkőzésen nem számíthattak Murray játékára, és ráadásul a Cleveland ellen az irányító mellett biztosan nem léphet pályára Cancar, Nnaji, és még Jokic játéka is kérdéses. A Cleveland az utóbbi időben nem igazán tudott felpörögni-elmúlt hat meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, és egyszer a Charlotte is két vállra fektette őket. Az utóbbi időben őket sem kímélték a sérülések, és most a Denver ellen is kérdéses Okoro, Porter valamint Levert játéka is, és biztosan nem lép páláyra Jerome és Wade. Bevethető azonban Garland, Mitchell, Mobley és Allen is így tehát elmondható, hogy nem kell nélkülözniük kulcsembereiket. Ezen a meccsen a hazai pályán egészen lehengerlő Denvernek az a tét, hogy versenyben maradjon a nyugati első helyért, úgyhogy mindenképp javítaniuk kell. Eközben a Cavaliers egy Nuggets elleni győzelemmel talán lendületet tudna venni, és kimászna a gödörből végre.

Brooklyn Nets-Los Angeles Lakers 0:00

A lendületben lévő Brooklynhoz látogat az Indianában elszenvedett vereséget követően a Lakers. Bár a Lakersnek Indianában véget ért a nagy menetelése, de az aranysárga-lilák, így is nagyon jó formában vannak, hiszen az elmúlt tíz meccsükből hetet megnyertek. A kaliforniaiak helyzetét azonban megnehezíti az, hogy nagyon le vannak terhelve és emellett a sérülések sem kerülik el őket: továbbra sem számíthatnak Vanderbiltre és Woodra, valamint James és Davis játéka is kérdéses. Ráadásul egy mostanában éppen felpörgő Brooklynhoz látogatnak, akik zsinórban háromszor arattak győzelmet. Náluk ráadásul Smithen és Johnsonon kívül mindenki bevethető, és a hazai pálya is mellettük szól. Ezen a mérkőzésen minden azon fog múlni, hogy az eléggé fáradt Lakers fel tud-e pörögni, ahhoz, hogy felvegye a versenyt a lendületben lévő hazaiakkal vagy a Brooklyn a Chicago után a Lakerst is szétdobja majd.

Washington Wizards-Miami Heat 0:00

Az utóbbi időben nagy csapatokat is megfricskázó Washington fogadja a keleti hatodik helyért még versenyben lévő Miamit. A Wizards az elmúlt időben eléggé kétarcú csapattá vált, hiszen hazai pályán elkapták a Sacramentót majd a Torontót is, és még Chicagóban is győzedelmeskedni tudtak-azonban ezt követően a Brooklyn és a Detroit is két vállra fektette őket. Viszont a Heat sem rakja ki az ablakba az utóbbi időben nyújtott teljesítményét, hiszen az elmúlt öt meccsükből csak háromszor győzedelmeskedtek, és ha be akarják érni a keleti hatodik helyen tanyázó Pacerst, akkor például egy Warriors elleni vereség nem fér bele. Míg a Heat egy önbizalomnövelő győzelemből érkezik meg a fővárosba, addig a Wizards egy Detroit elleni vereséget követően fordul rá erre a mérkőzésre. Mindkét csapatból többen maródiak: A Heatnél Spoelstra továbbra sem számíthat Herróra és Martinra, valamint Jovic és Robinson játéka is kérdéses. A Wizardsnál biztosan nem lép pályára Jones, Omoruyi, és Shamet ráadásul még Kuzma és Holmes játéka sem biztos. Az Indianához képest két meccs hátrányban lévő Miaminak kötelező behúznia ezt a mérkőzést, ha továbbra is versenyben akar maradni a keleti hatodik helyért.

Toronto Raptors-Philadelphia 76ers 0:00

A nagyon mély gödörben lévő Raptors a keleti nyolcadik Philadelphiát fogadja, akik még mindig abban reménykednek, hogyha fogcsikorgatva küzdenek, akkor odaérhetnek a keleti hatodik helyre. A Raptors jelenleg a szezonbéli legrosszabb időszakát éli, hiszen zsinórban tizenkétszer szenvedtek vereséget, és egyáltalán nem látják a fényt az alagút végén. A sérülések által megtizedelt Toronto azzal a céllal lép pályára, hogy a Philadelphia ellen törje meg rossz sorozatát, azonban nem segít rajtuk az, hogy alig maradt bevethető játékosuk. Nélkülözniük kell Agbajit, Barnest, Bouchert, Cartont, Poeltlt, Portert és Quickleyt is, valamint Barett játéka is kérdéses. A túloldalon a Sixers sincs a legjobb formában, hiszen elmúlt hat meccsükből csak egyszer tudtak győzedelmeskedni, és egyre inkább távolodnak a biztos rájátszást érő keleti hatodik helytől, és betonozzák be magukat a playint jelentő nyolcadikra. Igaz nekik sincs könnyű dolguk, hiszen Embiid mellett még nem számíthatnak Covingtonra és Meltonra sem. A borzasztó formában lévő keleti pofozógéppé avanzsáló Raptors ellen azonban Embiiden kívül az összes kulcsember bevethető lesz, és egy győzelemmel elkezdhetnének kikászálódni a gödörből.

Charlotte Hornets-Los Angeles Clippers 0:00

A Hornets, a kelet egyik legrosszabb formában lévő csapata az utóbbi időben nem túl magabiztos Clipperst fogadja. A Charlotte a legutóbbi hét mérkőzéséből, csak egyszer győzedelmeskedett, akkor éppen nagy meglepetésre a bukdácsoló Clevelandet kapták el, de legutóbb viszont a Warriors a játék minden elemében föléjük kerekedett. A Clippers még nem is olyan régen ott lihegett a három legjobb nyugati csapat nyakában, de az elmúlt tíz meccsükön, csak egy 5-5-ös mérleget tudnak felmutatni, és most éppen a lendületben lévő New Orleans elől menekülnek. A kaliforniaiaknál mindenki bevethető míg a túloldalon Williams és Pokusevski hiányzik. Akármennyire küzd majd azért a Hornets, hogy megtörje rossz sorozatát, ennek a meccsnek kötelező győzelemnek kell lennie a Clippers számára, ha egy kicsit szeretnének ellépni a Pelicanstól.

Houston Rockets-Dallas Mavericks 1:00

A hatalmasat menetelő Rockets a nagy formában lévő Dallast fogadja. A Houston zsinórban tizenegyszer győzedelmeskedett az elmúlt időben, és ott liheg a Warriors nyakában. A fiatal Rockets ezzel még mindig versenyben a nyugati playin helyekért, és elszántan küzdenek, hogy oda is érjenek a tizedik helyre. Mióta Sengünt és Whitmoret is nélkülözniük kell azóta a houstoniak Jalen Green vezetésével egyszerűen megállíthatatlanok lettek. Most jön azonban számukra az igazi kihívás, hiszen a lendületben lévő Dallasszal találkoznak, akik szintén bomba formában vannak, hiszen az elmúlt tizenegy meccsükből csak egyszer szenvedtek vereséget, és jelenleg a biztos rájátszást érő hatodik helyen tanyáznak. Azonban nem lankadhat a figyelmük, mert jelenleg ott liheg a nyakukban a Phoenix és a Sacramento is, és mindkét csapat a nyugati hatodik helyre pályázik. A Rocketsnél a már említett két játékosra nem számíthat Udoka, míg a Mavericksnél biztos nem lép pályára Green, és Doncic játéka is kérdéses. Egy biztos, egy igazán parázs csatára számíthatnak azok, akik megtekintik ezt a mérkőzést, hiszen mindkét csapat a rájátszás álmai életben tartásáért küzd majd.

Minnesota Timberwolves-Chicago Bulls 1:00

A nyugati listavezető otthonába látogat az eléggé kétarcú Chicago. A Timberwolves elég jó formában van, annak ellenére, hogy már egy jó ideje nem számíthatnak Karl Anthony-Townsra, hiszen az elmúlt tíz mérkőzésükből csak háromszor szenvedtek vereséget, és zsinórban négy győzelemnél járnak-nemrég a közvetlen rivális Nuggetset fektették két vállra. A Bulls azonban pont ellentétes utat járt be, hiszen az elmúlt tíz meccsükből, csak négyszer tudtak győzedelmeskedni, és legutóbb a Brooklyn lőtte szét őket. A hazaiaknál biztosan nem lép pályára Clark és Towns, de Edwards, Gobert és McLaughlin játéka is kérdéses, míg a túloldalon Phillips nem bevethető, de Caruso és Dosunmu sem biztos, hogy pályára tud lépni. Mindezek ellenére, ez egy kötelező győzelem hazai pályán a Minnesotának az eléggé rossz formában lévő Chicago ellen, hogyha meg szeretné tartani nyugati első helyét.

 

New York Knicks-Oklahoma City Thunder 1:00

A kifejezetten jó formában lévő New Yorkhoz látogat az utóbbi időben elég felemás teljesítmény nyújtó OKC. A Cavaliers eléggé bukdácsol az utóbbi időben, és a Knicks megérezte a vérszagot, és eléggé felpörgött az utóbbi időben, hiszen az elmúlt tíz meccsen 7-3-as mérleget tudnak felmutatni és már csak egy mérkőzés a hátrányuk a Cavshez képest. Most viszont egy nagyon nehéz feladat vár rájuk, ha be akarják érni a keleti riválist, hiszen a nyugat egyik legjobb csapatát fogadják hazai pályán. A Thunder is 7-3-as mérleget tud felmutatni az elmúlt tíz meccsen, de ők az utóbbi időben eléggé bukdácsolnak, hiszen a Rockets és a Bucks is két vállra fektette őket nemrég. A Knicksnél elég sokan maródiak, hiszen Thibodeau nem számíthat Randle-re és Anunobyra, de Robinson, Hartenstein és Burks játéka is kérdéses. A Thundert nem tizedelték meg igazán a sérülések, de nélkülözniük kell vezérüket Shai Gilgeous-Alexandert. A New York egy San Antonioban elszenvedett vereséget követően érkezik haza és húzná be ezt a rangadót, de a fiatal lendületes OKC ellen nagyon nehéz dolguk lesz, hogy egyáltalán meccsben tudjanak maradni majd.

San Antonio Spurs-Golden State Warriors

A nyugati sereghajtóhoz látogat a Rockets elől menekülő Golden State Warriors. Igaz, hogy még továbbra is a Spurs a nyugat legrosszabb mérlegével rendelkező csapata, azonban az utóbbi időben lendületbe jöttek Wembanyamáék, és az elmúlt három meccsen a Sunst, a Jazzt és hatalmas csatában a Knickst is legyőzték. Ezen a mérkőzésen nem számíthatnak Johnsonra és Sochanra, azonban szinte biztos, hogy a Spurs játékosok nem feltett kézzel fognak kimenni a pályára. A Warriors az utóbbi időben szinte az életéért küzd, hiszen érzi, hogy a Rockets ott liheg a nyakában, ebből kifolyólag pedig eléggé felpörögtek és az utóbbi időben a Heatet, a Magicet és a Hornetset és két vállra fektették kifejezetten magabiztos játékkal. Nekik biztosan nélkülözniük kell Saricot és a térdproblémákkal küzdő Thompsont, valamint még Kuminga játéka is kérdéses-ami elég nagy érvágás hiszen Kuminga az utóbbi időben a Warriors egyik legstabilabb pontja. Mindezek ellenére ez egy kötelező győzelem kell legyen a Golden Statenek a sereghajtó ellen, ha életben akarják tartani playoff álmaikat.

Sacramento Kings-Utah Jazz 3:00

A nyugati hatodik helyért hatalmasat hajrázó Kings a nagyon mély gödörben lévő Jazzt fogadja. A Kings nincs a legjobb formában, hiszen az elmúlt tíz meccsükön csak egy 5-5-ös mérleget tudnak felmutatni és az utóbbi időben kétszer is elverte őket a hatodik helyért folytatott harcban közvetlen riválisuk a Dallas Mavericks. Ráadásul szegény embert az ág is húzza, hiszen Sacramentóban nem kaptak elég jó híreket az utóbbi időben. Huerternek egy vállsérülés miatt véget ért a szezonja és 4-6 hétig Monkra sem számíthatnak egy szalagsérülés miatt. Most azonban itt a lehetőség számukra, hogy egy győzelemmel elkezdjenek kimászni a gödörből, mivel azt a Jazzt fogadják, amely zsinórban nyolc vereséggel a háta mögött érkezik Sacramentóba-ráadásul nélkülöznie kell Markkanent és Clarksont, valamint Collins játéka is kérdéses. A Kingsnek kötelező behúznia ezt a meccset, ha versenyben szeretne maradni a keleti hatodik helyért.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus