Nyert és nagydöntőbe jutott a Warriors!

Harden katasztrofális napot fogott ki - 4-1-gyel hozta a párharcot a Golden State - most Thompson ütközött Arizával - nyugati bajnok a GSW

A Golden State nem adott sok esélyt a borzalmas napot kifogó James Hardennek és a Houstonnak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében, a kaliforniai csapat lezárta a párharcot és negyven év után újra ott lesz a nagydöntőben. Íme a részletek!

Amiről a Festékben beszélnek: besült a fő Rakéta

Golden State Warriors – Houston Rockets 104-90

Harden borzalmas estén van túl. Az előző találkozón 45 pontos playoff-karriercsúcsot hintő dobóhátvéddel nagyot fordult a világ két nap alatt, ezúttal gyakorlatilag semmi sem sikerült számára – ez magával hozta a Rockets vereségét is. Harden összesen két (!) mezőnykosarat ért el, ellenben eladott 13 (!) labdát, legjobbja ilyen teljesítményét pedig nem tudta ellensúlyozni a vendégcsapat – annak ellenére, hogy csak a negyedik negyedben dőlt el a találkozó. Ez főleg a hazaiak részéről is gyengébb dobóformának, valamint Howardnak volt köszönhető, de nem igazán forgott veszélyben Steve Kerr csapatának győzelme, a fővezér gyenge napja megpecsételte a texasiak sorsát.

Negyven év után a döntőben. 1975-ben járt utoljára az NBA nagydöntőjében a Warriors, most Curry-ék összecsaphatnak LeBron Jamesékkel – a tökéletes szezon megkoronázása lenne a bajnoki cím számukra. Ezúttal egyébként Curry nem dobott jól, de büntetőkkel pótolta és 26 pontig jutott (valamint ellopott öt labdát), mellette Thompson 20, Barnes pedig 24 egységet rámolt be. Mégsem a periméterről húzta be ezt a meccset a GSW, hanem a festékből, hiszen Howard nagy dupla-duplája ellenére (18 pont, 16 lepattanó, 4 blokk) 59-39-re nyerte a lepattanózást a hazai csapat és 16-tal több pontot szerzett a festékből – bár mindkét gárda gyengén dobott, ez a különbség eldöntötte a találkozót. Egy kis ijedelem azért ismét jutott a hazai szurkolóknak, hiszen most Thompson ütközött Arizával és neki is be kellett mennie az öltözőbe, de az edzői stáb szerint nincs komoly baj, ha kellett volna, vissza tudott volna térni a hajrában.

A párharc végeredménye: 4-1 a Warriors javára.

A Warriors legjobb dobói: Curry 26/9, Barnes 24/6, Thompson 20/12
A Rockets legjobb dobói: Howard 18, Terry 16/6, Brewer 16

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus