OKC-ben játszik a Brooklyn, jön még egy Jazz-Mavs

Tíz mérkőzést rendeznek hajnalban, mutatjuk, hogy mit érdemes tudni előttük.

Charlotte Hornets - Indiana Pacers 01:00

A felek két napja ugyanitt találkoztak már, akkor az Indiana tudott nyerni, most kíváncsian várjuk, hogy a vendégek hasonlóan lelimitálják-e Gordon Haywardot, illetve hogy Domantas Sabonis most is korlátlan úr lesz-e náluk. Új sérült egyik oldalon sincs, a múltkori keretek csapnak össze megint, ilyenkor pedig az idén sokszor látott back-to-backeknél általában 1-1-re szoktak kijönni a dolgok - ehhez a Charlotte-nak most azért mindenképpen javulnia kell, elsősorban támadásban, de a Sabonis elleni védekezésben is. A hazaiak továbbra is gyenge formában vannak, míg a vendégek a sérüléseik, hiányzóik ellenére tartják magukat Kelet elejében, úgyhogy vendégként is jó esélyeik lehetnek, ha a múltkor látott játékukat meg tudják ismételni. 

Washington Wizards - Atlanta Hawks 01:00

A Wizardsnál többen is visszatérnek most, a koronavírus után Bertans, Hachimura és Wagner is elérhető már ezen a találkozón, illetve a legutóbbi pihenője után már Russell Westbrook is rendelkezésre áll. Ettől függetlenül pocsék formában van a csapat, hiába pontkirály Bradley Beal, az Atlanta viszont összeszedte magát és ötből négy győzelem után a Brooklyn is csak hosszabbításban tudta legyűrni. Ezek után most Washingtonban is jó esélyeik lehetnek a vendégeknek, a Beal-Young csata igazi csemegének ígérkezik, bár a Hawks dolgát nehezíti, hogy Reddish és Rondo játéka is erősen kérdéses. 

New York Knicks - Cleveland Cavaliers 01:30

A csapatok kétszer is találkoztak már ebben a szezonban, eddig 1-1-re állnak egymással és mindketten egészen jól teljesítenek eddig az alapszakaszban, úgyhogy ebből is jó mérkőzés lehet most. Hozzá kell tenni, hogy a New York eléggé megszenvedte az idegenbeli túrát és az utolsó három meccsét elvesztette, most szeretne javítani otthon, míg a Cavs jobb formában van, legutóbb a Detroitot is legyőzte. A hazaiaknál Burks játéka kérdéses, a vendégeknél elvileg a megszokott rotáció bevethető, úgyhogy érdemes lesz majd nézni, hogy mihez kezdenek RJ Barrették Collin Sextonnal, illetve hogy Mitchell Robinsonék limitálni tudják-e Andre Drummondot. 

Toronto Raptors - Sacramento Kings 01:30

A Bucks elleni vereség után most kötelező nyernie a Torontónak, a kanadaiak továbbra sem tudtak felnőni az elvárásokhoz, a rövid keret nagyon megérzi, ha hiányzik valaki, vagy ha csak betlizik valamelyik kulcsember, de a jelenlegi Sacramento ellen még ennek is bele kell férnie. A vendégek a liga messze legrosszabb védekezését hozzák, láthatóan nem is akarnak megfeszülni és bár vannak meccseik, amikor jól jön ki a lépés (az előző kettőt megnyerték, hátul is jelentősen jobbak voltak), de ettől még a jóval feljebb vágyó Raptorsnak az ilyen feladatokat meg kell oldania. Persze ha a Sactónál "bekattant valami" és azért nyerte meg az előző két meccsét, akkor... is a Toronto az esélyesebb még úgy is, hogy OG Anunoby játéka megint kérdéses. 

New Orleans Pelicans - Milwaukee Bucks 01:30

A két veresége után nyert kettőt a Milwaukee, legutóbb a Toronto vendégeként győzött, úgyhogy most is abszolút favoritnak számít a mélyen alulteljesítő New Orleansszal szemben. A pocsék formában lévő hazaiak legutóbb a tartalékos Washingtont ugyan legyőzték, de ettől még nem lettek jobbak, nem lettek értékesebbek, igazából néhány üres egyéni statisztikán kívül sokat nem tudnak felmutatni már hetek óta. A Bucks nyilván nem ez a szint, sérültjei sincsenek a vendégcsapatnak, úgyhogy nagyon nagy meglepetés lenne, ha a Pelicans megviccelné Giannis Antetokounmpóékat...

Orlando Magic - Los Angeles Clippers 02:00

A Clippers back-to-backet játszik a Miamiban aratott nagyon értékes győzelem után, de a kerete még most is tartalékos lesz, a Leonard-George-Beverley trió továbbra sem bevethető, meglátjuk, hogy a szűk rotáció b2b még egy sikerre elég-e. A Magic továbbra sincs kirobbanó formában, javult ugyan a gárda, de legutóbb a Kingstől megint kikapott, nem tudni, hogy mire lesz képes - az biztos, hogy a Vucsevics-Fournier párostól függ a támadójátéka, kérdés, hogy otthon, pihentebben meg tudják-e fogni a tartalékos Clipperst. 

Minnesota Timberwolves - Philadelphia 76ers 02:00

Itt a Sixers az esélyes, Joel Embiidék a Lakers ellen is bizonyították, hogy nem véletlenül vezetik Keletet, egyedül az idegenbeli mérleg kérdéses, vendégként azért csak 3-5-öt hozott eddig a gárda, igaz, ennek is voltak okai. Embiid játéka most is kérdéses, fáj a háta, lehet, hogy nem erőltetik, márpedig nélküle eddig klasszisokkal gyengébb volt a társaság, úgyhogy ez még érdekes kérdés lehet - ezzel együtt a mostani Minnesotát akkor is meg kell verniük, ha a center nem játszik. A Wolvesnál továbbra sem látni igazán a fényt, D'Angelo Russell játéka megint kérdéses, a liga egyik leggyengébb csapatáról beszélünk minden tekintben, főleg Karl-Anthony Towns nélkül, az egyetlen dolog, ami mellettük szól, az a hazai pálya...

Oklahoma City Thunder - Brooklyn Nets 02:00

Ha nem is gálázva, de azért elkezdte gyűjtögetni a győzelmeket a Brooklyn és természetesen a legtöbb helyen papíron esélyes a Harden-Irving-Durant hármas, de egyrészt az OKC egyszer már nyert Brooklynban, másrészt az előző két idegenbeli derbijét behúzta Portlandben és Phoenixben, úgyhogy most is komolyan kell venni. A hazaiak egységesek, jó szerkezetben játszanak, tudnak jól védekezni és megvannak a vezéreik akár fiatalként, akár rutinrókaként, az egyetlen gondjuk valamiért az, hogy otthon érthetetlenül eredménytelenek - mindössze egy meccset nyertek ebben a csarnokban, pedig összességében most is 50% körül állnak. A Netsnél elvileg minden kulcsember bevethető, így elvileg nyerniük kell a vendégeknek, de ez most nem lesz könnyű feladat nekik - Durant és Harden pedig ezúttal együtt tér vissza OKC-be...

San Antonio Spurs - Denver Nuggets 02:30

A Denver szenzációs formába lendült, sorozatban öt meccset nyert, ebből az utóbbi négyet idegenben és ha most is győzni tud, akkor 5-0-val hozza le a túráját, ami egészen extra teljesítmény lenne. Pedig minden esélyük megvan erre Jokicséknak, a Spurs azért nem a verhetetlen kategória, bár az utóbbi két mérkőzését megnyerte a gárda, legutóbb a Bostont küldte haza vereséggel ebből a csarnokból, úgyhogy DeMar DeRozanék sincsenek rossz passzban. Új sérült egyik oldalon sincs, a kérdés az, hogy a San Antonió-i hazai pálya elbír-e a vendégként is parádézó denveriekkel, akik nagyon jól néznek ki a szoros meccseken, mélyek is, sok lábon állnak, de egy igazi klasszis vezérük is van, aki nem is túl jó matchup a Spursnek...

Utah Jazz - Dallas Mavericks 04:00

Ez alapvetően rangadónak számít, de jelen állás szerint bravúr lenne a Mavstől, ha nyerni tudna, hiszen két napja már kikapott ebben a csarnokban a keret kiegészülése ellenére és zsinórban három vereségnél tart - a Jazz viszont legutóbb nagyon simán verte ellenfelét és ligaelsőként már zsinórban a tizedik győzelmét könyvelhette el. A hazaiaknál ráadásul a múltkorihoz képest van esély Donovan Mitchell visszatérésére, de legutóbb nélküle is oktattak, úgyhogy ha nem játszik, akkor sem nagyon kell mitől tartaniuk - ha Gobert és Ingles úgy tud dominálni, mint legutóbb, akkor alighanem begyűjtik a sorozatban tizenegyedik sikerüket is. 

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus