Summer League: A Blazers legyőzte Brandon Milleréket

A nyári liga legutóbbi játéknapjának összefoglalója.

Milwaukee Bucks - Brooklyn Nets 71-92

David Duke Jr. emelkedett ki a mezőnyből ezen a találkozón, a hátvéd 24 pontot, 8 lepattanót, 3 gólpasszt és 3 labdaszerzést mutatott be 24 játékperc alatt, abszolút azt csinált, amit akart, rá építve pedig a Nets tükörsimán hozta is a győzelmet. Mellette Kennedy Chandler is jegyzett 17 pontot és 7 gólpasszt, Jalen Wilsin 14-8-5-tel zárt, szinte mindenki hozzátette a magáét, míg a Bucksnál csak Lindell Wigginton érte el a tízpontos határt, és a társaság támadójátékát jól jellemzi, hogy 24 mezőnykosárra 25 eladott labda (!) jutott...

A Bucks legjobb dobói: Wigginton 11/9, Livingston 9, Cook 8
A Nets legjobb dobói: Duke Jr. 24/3, Chandler 17/3, Wilson 14/9

 

Oklahoma City Thunder - Houston Rockets 92-105

Ez is jó meccs lett, bár a Houston végül 13 pontos győzelmet aratott úgy, hogy az utolsó negyedet már el is bukta, összességében egyértelműen jobbnak bizonyult ellenfelénél. Jabari Smith Jr. már nem lépett pályára a Rocketsnél, ahogy az 1/4-es Amen Thompson sem volt ott, játszott viszont az 1/20-as Cam Whitmore, ráadásul 16 pontot, 8 lepattanót és 3 labdaszerzést is jegyzett, bár emellett azért elég sokat hibázott. A tavalyi draftolatlan Trevor Hudgins 26 ponttal és 7 gólpasszal állt a társaság élére, Jermaine Samuels és az újonc Matthew Mayer is dobott 19-19 pontot, utóbbi ráadásul 10 lepattanót és 2 blokkot is mellé tudott pakolni. AZ OKC-nél KJ Williams 19 pontos, 13 lepattanós dupla-duplával hívta fel magára a figyelmet, a második körben húzott Keyontae Johnson is 19 egységet termelt, ezúttal nagyjából köréjük épült a játék, Chet Holmgren nem lépett pályára.

A Thunder legjobb dobói: KJ Williams 19/3, K. Johnson 19/3, Shackelford 16/3
A Rockets legjobb dobói: Hudgins 26/15, Samuels 19/6, Mayer 19/9

 

New Orleans Pelicans - Phoenix Suns 82-73

Kiegyensúlyozott játékkal aratott győzelmet a Pelicans, amely a 20 eladott labda ellenére jobban játszott ellenfelénél: győzött a festékben és kereken 20-szal több büntetőt harcolt ki. Egyénileg nem láttunk nagy extrát a társaságnál, Tevian Jones lett a legjobb dobó 16 ponttal, de Karlo Matkovic, Dereon Seabron, Dyson Daniels vagy Frank Bartley teljesítménye is megsüvegelendő. A Sunsnál Hunter Hale emelkedett ki, ő 21 pontot, 4 gólpasszt és 6/12 triplát szórt a kispadról érkezve, rajta kívül viszont csak Grant Sherfield érte el a tízpontos határt.

A Pelicans legjobb dobói: Jones 16/9, Matkovic 13, Seabron 12/3
A Suns legjobb dobói: Hale 21/18, Sherfield 11/3, Jemison 9, Usher 9/3

 

Charlotte Hornets - Portland Trail Blazers 93-97

Ez volt a játéknap legjobb és legérdekesebb meccse, melyet végül szoros csatában a Portland nyert meg. A Blazersnél Shaedon Sharpe (26 pont, 8/17 mezőnyből, 11 kiharcolt büntető) mellett remekelt az 1/23-as újonc Kris Murray, aki 19 pontot és 7 lepattanót tett a közösbe 4/7 triplával, de Michael Devoe (12 pont, 7 gólpassz) és Duop Reath (12 pont, 9 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk) is kitett magáért. A Hornetsnél ezúttal jól játszott az 1/2-es Brandon Miller, aki 26 pontot termelt 6 lepattanóval, 2 blokkal, 8/15-ös mezőnyözéssel, 3/6 triplával és 7/7 büntetővel, de a szintén elsőkörös Nick Smith Jr. is csillogott, ő 33 pontot dobott 13/20-as mezőnyözéssel és 4/5 triplával. 

A Hornets legjobb dobói: Smith Jr. 33/12, B. Miller 26/9, Jones 13
A Trail Blazers legjobb dobói: Sharpe 26/6, Murray 19/12, Devoe 12/6, Reath 12

 

Sacramento Kings - Chicago Bulls 99-107

A Chicagót Javon Freeman-Liberty vezette sikerre, ő 28 pontot és 6 gólpasszt jegyzett eladott labda nélkül, kevés hibával, jó hatékonysággal, és kellő agresszivitással, ő volt a találkozó legjobbja. Mellette még Adama Sanogo (15 pont, 9 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk) is említésre méltó, ahogy a 16 pontos, 4/6 triplás Nate Darling is kitett magáért, míg a Sacramentónál Jordan Ford (25 pont, 8 gólpassz, 4/7 tripla) és Mike Daum (22 pont, 7 lepattanó, 5/9 tripla) parádézott, de a 19 pontos Keon Ellis, valamint Kessler Edwards is produkált szép dolgokat. A meccs egyébként oda-vissza billegett és végig szorosan alakult, ám a negyedik negyedben a Bulls egy 14-0-s futással eldöntötte a küzdelmet, onnan már nem volt visszaút.

A Kings legjobb dobói: Ford 25/12, Daum 22/15, Ellis 19/9
A Bulls legjobb dobói: Freeman-Liberty 28/9, Darling 16/12, Phillips 16/9

 

San Antonio Spurs - Washington Wizards 96-85

A Spursnél Victor Wembanyama már nem játszik a nyári ligában, de Malaki Branham továbbra is bizonyít: a texasiak fiatalja ezúttal 29 pontot termelt és 5/6 triplát bombázott be, ezúttal is jelezte, hogy "kevés" neki ez a szint. Blake Wesley ezúttal 18-5-4-et hozott, de csak 5/16-ot dobott mezőnyből, Dominick Barlow dobott egy húszast, míg Julian Champagnie 18-8-7-tel vétette észre magát - bár ő sem dobott jól, de ennyi tűzerő azért elégnek bizonyult a sikerhez. A Wizardsnál Xavi Cooks 16-10-es dupla-duplát gyártott, de csapatként 38%-kal dobtak mezőnyből és 18%-kal tripláztak, így bár sokáig egálközelben jártak, de a záró etapban érvényesítette akaratát a San Antonio. 

A Spurs legjobb dobói: Branham 29/15, Barlow 20, Champagnie 18/6
A Wizards legjobb dobói: Cooks 16, Rollins 13/3, Davis 12

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus