Summer League: Murray parádés, Wiseman is alakul

Ez történt a Las Vegas-i nyári liga legutóbbi játéknapján.

Elmaradt Chet Holmgren és James Wiseman csatája, az Oklahoma City ugyanis kiültette 1/2-esét a Golden State Warriors elleni mérkőzésen az NBA Las Vegas-i nyári ligájában. A GSW végül 90-82-es győzelmet aratott és Wiseman jól mozgott: 21 perc alatt 14 pontot jegyzett 4/6-os mezőnymutatóval, leszedett 7 lepattanót, kiosztott 2 gólpasszt és 1 blokkot is. A sérülése után formáját kereső magasember mellett Jonathan Kuminga (16 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) is mutatott szép dolgokat, úgyhogy elégedettek lehetnek a csapatnál, míg a Thunder oldalán Jeremiah Robinson-Earl (15 pont, 14 lepattanó, ebből 9 támadó) hívta fel magára a figyelmet, bár a két újonc, Jaylin és Jalen Williams is produkált biztató jeleneteket.

James Wiseman meccse:

Jonathan Kuminga estéje:

A Los Angeles Clippersnél Brandon Boston Jr. játszott nagyot, aki 22 ponttal lett a Utah Jazz elleni meccs legeredményesebb játékosa, volt 8 lepattanója, 3 gólpassza és 3/6 triplája, ebből a 22 pontból pedig 13-at az utolsó negyedben szerzett, amikor a LAC dűlőre vitte a dolgot - végül 82-65-re nyert a gárda úgy, hogy egy 32-9-es rohamot rakott össze a végén, Boston pedig a motorja volt mindennek. Jay Scrubb (14 pont, 6 lepattanó, 3 labdszerzés) és Cam Reynolds (12 pont, 3 labdaszerzés, 2 blokk) is említést érdemel, míg a Jazznél Leandro Bolmaro emelhető ki, aki 19 ponttal, 8/15-ös mezőnymutatóval próbálta húzni övéit.

Brandon Boston Jr. teljesítménye:

A Sixersnél Grant Rillernek jött ki a lépés, alig 18 perc alatt 18 pontot dobott a Denvernek és ebből 13-at az első félidőben jegyzett úgy, hogy szinte mindent bemutatott, többféle helyzetből és megoldással tudott eredményes lenni. A Philadelphia már a nagyszünetben 21 ponttal vezetett és végül simán nyerte is a mérkőzést 97-71-re, de Trevelin Queen (17 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) és Isaiah Joe (14 pont, 4 labdaszerzés) is jól mozgott, a Nuggetsnél viszont gyakorlatilag senki: az elsőkörös újonc, Peyton Watson például 2 pontot és 1/7 dobást tett hozzá.

Grant Riller produkciója:

Aki most sem okozott csalódást, az Keegan Murray: a Sacramento 1/4-esének a Summer League MVP-címére is van esélye és a Phoenix Suns elleni 82-69-es siker során ezt ismét bizonyította. Az erőcsatár 23 perc alatt 21 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplázott, 4/8 triplát bombázott be, így szűk 24-7-et átlagol eddig remek hatékonysággal, mellette pedig Neemias Queta is folytatta jó formáját: ő 15 ponttal és 10 lepattanóval zárt, közben pedig 6/6-ot dobott mezőnyből. A Suns elég lapos nyári ligát fut és most sem volt senki, akit érdemes lenne kiemelni, esetleg McKinley Wright IV 11 pontos, 8 gólpasszos estéje említhető.

Keegan Murray a nyári liga egyik legnagyobb sztárja:

A Washington nem adott sok esélyt a Pacersnek, a második negyed közepétől végig a fővárosiak vezettek, méghozzá többnyire magabiztos előnnyel és végül 97-77-re, húsz ponttal nyerték meg a meccset. Ezt több érdekes egyéni teljesítmény alapozta meg, Jordan Schakel 21 ponttal, 7 lepattanóval, 5 gólpasszal és 2 blokkal villogott, Jordan Goodwin 19 pontig, 6 lepattanóig és 3 labdsazerzésig jutott, Isaiah Todd pedig 17 pontot, 8 lepattanót és 2 blokkot tett hozzá. A 40% alatt dobó Indiana oldalán maximum a 14 pontos Kendall Brown villanásait említhetjük, egyébként Bennedict Mathurin nélkül nem volt túl sok fantázia ebben a csapatban.

A Toronto is magabiztos volt a Miami ellen, ugyan az első negyedben tíz ponttal is vezetett a Heat, de aztán fordítottak a kanadaiak, 23 egységgel is meg tudtak lépni és a második játékrésztől kezdve kontrollálták az eseményeket, így 88-78-as győzelmet arattak. Náluk öten is 13-18 pont között dobtak, Dalano Banton (18 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés), Armoni Brooks (17 pont 16 dobásból), Jeff Dowtin (16-8-5), Ron Harper Jr. (14 pont, 7 lepattanó) és Rodions Kurucs (6/8 mezőnyből, 4 támadópattanó) is jó meccset játszott, míg a Heatnél most sem játszott Nikola Jovics - Orlando Robinson (13 pont, 11 lepattanó, abból 7 támadó) és Kyle Allman Jr. (17-5-4) emelhető ki.

A játéknapot a Lakers és a Pelicans csatája zárta, amelyben a Los Angeles egyértelműen jobbnak bizonyult, a második negyedtől végig vezetett és 102-94-re nyert is. Az arany-lilák legjobbja ismét Cole Swider volt, aki 23 perc alatt 21 pontot, 6 lepattanót és 5/11 triplát jegyzett, de Javante McCoy (14 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz) is kitett magáért, míg Scotty Pippen Jr. 11 pontot és 7 gólpasszt tett hozzá, bár a dobásai nem ültek. A Pelicans oldalán Jared Harper (20 pont, 4 gólpassz), a legutóbb is remeklő Deividas Sirvydis (17 pont, 8 lepattanó, 4/7 tripla), valamint John Petty Jr. (16-6-6, 4/10 tripla) is jó számokkal zárt, de a Lakers 17 triplát dobott és egyébként is végig egy fokkal hatékonyabban játszott. 

Cole Swider 21 pontja:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus