Tizenöt mérkőzéssel jön az alapszakasz utolsó játéknapja

A teljes mezőny pályára lép a 2022-23-as NBA-szezon utolsó alapszakasz-fordulójában, ahol a legtöbb csapatot tartalékosan láthatjuk, de néhány csapat még tétmeccsen lép pályára, hiszen hosszú hónapok után végleg eldőlnek a nyugati playinnel kapcsolatos kérdések. Mutatjuk, hogy mi vár ránk a soron következő maratoni NBA-játéknapon.

NBA a Sport Tv-n: 

Első nyolc mérkőzés: NBA 360 körkapcsolás 18:00-tól (ÉLŐ – Sport 2)
Másik hét mérkőzés: NBA 360 körkapcsolás 21:30-tól (ÉLŐ – Sport 2)

Boston Celtics – Atlanta Hawks 19:00


Mindkét csapat számára biztosak a helyezések, a Boston második, a Hawks pedig a nyolcadik helyen zárja az alapszakaszt. A Celtics az utóbbi tíz meccséből hetet is behúzott, az elmúlt két találkozóját a Raptors ellen nyerte meg, ezzel nagyban hozzásegítve az Atlantát a nyolcadik hely eléréséhez. A Hawks legutóbb a Sixers ellen, hosszabbításban kapott ki, előtte viszont zsinórban háromszor is nyerni tudott, az utóbbi öt meccsén csupán kétszer kapott ki a csapat. Még az is előfordulhat, hogy az első kör egyik párharcának előzetesét láthatjuk, ugyanis ha Youngék jövő héten legyőzik a playinben a Miamit, akkor a Bostonnak találkoznak a rájátszásban. Az ehhez hasonló tét nélküli meccsek rákfenéje, hogy tartalékos keretek összecsapására számíthatunk, a Celticsnél Jaylen Brown mellett Al Horford is biztosan kihagyja a meccset sérülés miatt, de Jayson Tatum, Marcus Smart és Robert Williams III szereplése is kérdéses. Emellett Quin Snyder a Hawks teljes kezdőötösét kiülteti, így nehezen jósolhatunk bármit is erre a mérkőzésre. 

 

Chicago Bulls – Detroit Pistons 19:00


Már napok óta biztos, hogy a Bulls a tizedik pozícióban zárja az alapszakaszt, a Pistons ligautolsó mérlege pedig már időtlen idők óta borítékolható. A hazaiak a legutóbbi pályára lépésük alkalmával két vereséget követően a playin-reményeit teljesen feladó Dallas ellen ünnepelhettek újra győzelmet, ezzel kiejtve Doncicékat a szezon további részéből. A Detroit eredményeit csak a formalitás kedvéért említjük meg, a liga sereghajtója a mezőny leghosszabb nyeretlenségi szériáját zárta le, amikor két napja zsinórban tizenegy zakó után aratott újra győzelmet az Indiana ellen. Ahogy számos csapat esetében, így a Bullsnál is nagy esély van a sztárok pihentetésére, a hírek szerint LaVine, DeRozan és Caruso pályára lépése is bizonytalan, míg a Detroit már hónapok óta „pihentet” és egy rendkívül fiatal csapattal lépeget pályára. Bár tétje már nincs a találkozónak, de egy ennyire gyenge Pistons ellen bármilyen felállásban be kell, hogy húzza a meccset a Chicago, de azt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez a felforgatott csapatok miatt akár a meglepetések fordulója is lehet.

 

Cleveland Cavaliers – Charlotte Hornets 19:00


A Cavs már fixen elvitte az utolsó pályaelőnyt jelentő helyet az alapszakaszban, Mitchellék a nagy hármas mögött a negyedik helyen végeztek Keleten. A szezont egy nagyon könnyű sorsolással záró Cavs most zsinórban negyedik győzelmére készül, a Pacers legyőzése után oda-vissza megverte az Orlandót, az alapszakaszt pedig a szintén tank-üzemmódban működő Hornets ellen zárja a társaság. A Charlotte az elmúlt négy mérkőzésén rendre kikapott, már a kulcsemberei sem játszanak a meccseken, nem meglepő, hogy Hayward, Oubre Jr., Martin, Rozier és Washington ezúttal sem lesz ott a parketten. A hazaiak is B csapattal állnak fel, a kezdőcsapatból csak Evan Mobley maradhat a helyén, Mitchell, Garland és Okoro is kiüli a meccset, Jarrett Allen szereplése pedig szintén csak kérdéses. Bármilyen kerettel is álljon fel Bickerstaff csapata, egy ennyire enervált és teljesen inkompetens rosterrel felálló Charlotte ellen kudarc lenne, ha nem győzelemmel búcsúzna az alapszakasztól – az ilyen szezonlezárások remek alkalmat nyújtanak arra, hogy a társaság a rájátszásra még több önbizalmat szerezzen, ráadásul ezt most úgy teheti meg, hogy a sztárok is ki tudják pihenni magukat, szükség is lesz Mitchellék frissességére a Knicks ellen az első körben.

 

Miami Heat – Orlando Magic 19:00


A Heat hiába volt sokáig partiban az utolsó biztos rájátszás helyért, végül az előző meccsükön Washingtonban elszenvedett vereség biztossá tette, hogy a hetedik helyen zárja a csapat az alapszakaszt. Nagy valószínűséggel ekkor már letett arról a vezetőség, hogy beérje a Brooklynt, a Wizards ellen ugyanis minden fontosabb játékosát kiültette Spoelstra, így gőzerővel készülnek a Hawks elleni playin-meccsre. A Magic talán az egyetlen olyan nyilvánosan tankoló csapat a mezőnyből, amely emelt fővel távozhat az idei szezonból, volt olyan időszaka az idénynek, amikor még a tizedik helyért is reális lett volna küzdeniük, végül azért beigazolódott, hogy legbelül nem voltak ilyen ambícióik. Jelenleg az orlandói teljes kezdő (Banchero, Carter Jr., Fultz, Harris és Franz Wagner) játéka kérdéses, ahogyan a túloldalon Herro, Adebayo és Lowry pályára lépése is bizonytalan. Az Orlando zsinórban három vereség után utazik a szezonzáróra Miamiba, ha esetleg sikerül meglepnie a minden valószínűséggel tartalékosan felálló hazaiakat, akkor még akár a Pacerst megelőzve a tizenkettedik helyen is zárhatják a szezont.

 

Brooklyn Nets – Philadelphia 76ers 19:00


Míg a Boston-Atlanta meccse csak potenciális lehet az első kör előzetese, addig a Brooklyn és a Sixers már garantált, hogy egymás ellen játszik a rájátszás első körében. A Brooklyn tökéletesen időzített formát, az utóbbi öt meccséből négyet is megnyert, ez pedig elegendő volt arra, hogy megőrizze a hatodik helyét a tabellán és egyenes ágon jusson a rájátszásba. A Sixers formája az egy sima-egy fordított elvet követi, Embiidék az utóbbi meccseiken felváltva szerzik a győzelmeket és a vereségeket, igaz, hogy a harmadik helyüket már rég bebiztosították. A legutóbbi alkalommal teljesen tartalékosan felállva, hosszabbításban győzte le az Atlanta csapatát, most hasonló felállásban láthatjuk a Phillyt, ugyanis Embiid és Harden mellett Maxey, Harris, Melton és Tucker is biztosan kiüli a találkozót. Nagy valószínűséggel a Brooklyn sem fogja erőltetni kulcsembereinek játékát, a hazaiaknál Claxton és Dinwiddie szereplése is bizonytalan, Cam Johnson, Seth Curry és Dorian Finney-Smith pedig sérültlistán van, Mikal Bridges hiányzásáról azonban egyelőre nem szólnak riportok. A Nets minden bizonnyal néhány kezdőjét bent hagyja majd a meccsben, elsősorban azért, hogy a rájátszás előtti plusz egy, kvázi ajándék meccs lehetőségével, ahol jobban kielemezheti majd a Sixers támadó-és védekező sémáit – igaz, a vendégek játéka alapjaiban más lesz majd teljes kerettel felállva a playoffban.

 

New York Knicks – Indiana Pacers 19:00


A New York hosszú idő óta talán a legjobb szezonját teljesítette, bár voltak hullámzó időszakai, ahol a kisebb-nagyobb nyeretlenségi és veretlenségi sorozatok váltották egymást, de összességében magabiztosan tudta hozni az ötödik helyet Keleten. Külön megsüvegelendő, hogy Julius Randle sérülése után sem torpant meg a társaság, zsinórban öt győzelem után azonban legutóbb a Pelicans ellen végül alulmaradt a csapat. A Pacers bár jól kezdte az alapszakaszt, de a rövid erőn felül teljesítés után kipukkadt a lufi, egyre lejjebb csúszott a tabellán, míg végül olyan mélyre süllyedt, hogy az alapszakasz utolsó napján akár az Orlando is megelőzheti őket. A hazaiaknál Randle mellett Brunson sem lesz ott a mai meccsen, a vendégeknél pedig Haliburton, Turner és Duarte már meccsek óta sérült, tartalékos csapatokat láthatunk tehát, de elnézve a NYK kispadját és a fiatalok ambiciózus játékát – akik közül hárman néhány napja éppen a Pacers ellen dobtak mindannyian 30+ pontot – meglepetés lenne, ha nem győzelemmel zárnák az alapszakaszt a hazaiak.

 

Washington Wizards – Houston Rockets 19:00


Itt egy kifejezetten alacsony színvonalú mérkőzésre számíthatunk, a Wizards az elmúlt hetekben már nem vett rész a playinért folytatott harcokban, míg a Rockets az egész mezőny egyik legnagyobb tankolójaként teljesített. A hazaiak végül minden bizonnyal a tizenegyedik helyen zárják az alapszakaszt, bár látszólag csak egyetlen pozícióval csúsztak ki a playin helyek közül, de a tizedik Bullstól számított négymeccses hátránya tetemesnek mondható. A fővárosiak teljesen elengedték a szezon utolsó hónapját, március eleje óta csak öt győzelmet szereztek, legutóbb például a tartalékosan felálló Miami ellen sikerült megszakítaniuk négy mérkőzésen át tartó vereségsorozatukat. A hazaiaknál gyakorlatilag az aktív rotáció minden tagja sérültlistán van, így nehéz bármit is jósolni az egészséges kerettel sem túl kompetitív Rockets ellen. A vendégek azonban ötből három találkozót is megnyertek, ezek közül különösen megsüvegelendő a teljes kerettel felálló nyugati éllovas Denver legyőzése – abszolút kiszámíthatatlan csapatok meccse lesz ez tehát, viszont tekintve azt, hogy a Houston már sehogy sem lehet ligautolsó, így egy újabb „tét” nélküli meccsen a fiatal keret felszabadult játékával akár győzelemmel is búcsúztathatják az egyébként feledhető alapszakaszukat.

 

Toronto Raptors – Milwaukee Bucks 19:00


A Raptors hosszú idő után tér újra haza, idegenbeli túráján 2-3-as mérleget produkálva nem tudott előrébb mozdulni a tabellán, így Siakamék meg kell, hogy elégedjenek a kilencedik hellyel és a Bulls elleni playin-párbajjal. A Bucks bár legutóbb a Grizzlies ellen kikapott, de azon a meccsen egy teljesen felforgatott B kerettel lépett pályára, ez pedig a hírek szerint ma is így lesz. Mindent elmond a Milwaukee-ról, hogy várhatóan a Wigginton-Carter-Beauchamp-Crowder-Leonard ötössel állhat fel a Toronto ellen, az aktív rotáció szinte minden játékosát pihenteti a rájátszásra Budenholzer. Ha a Toronto megnyeri mindkét playin-meccsét, akkor egyébként éppen a Bucks ellenfele lehet az első körben, ehhez azonban a Chicago után a Heat-Hawks párharc veszteség is le kell győznie a kanadaiaknak. Budenholzerhez hasonlóan egyébként Nurse is pihentetni fog, Siakam, Anunoby és VanVleet sem lép pályára a szezonzárón, az elkövetkezendő napokban kiderül, hogy megérte-e pihentetniük a playin-tornára és be tudnak-e jutni nyolcadikként a rájátszásba.

 

Dallas Mavericks – San Antonio Spurs 21:30


A szezon második felének legnagyobb csalódása egyértelműen a Mavericks, akik azok után, hogy  a nyugati negyedik helyen álltak, cseréltek Kyrie Irvingért, majd az alapszakaszt tizenegyedikként, a playinbe sem jutva fejezik be. Az utóbbi tíz meccséből csak kettőt megnyerő Dallas már az előző mérkőzésen feladta a tizedik helyért folytatott reményeit, a Bulls ellen Doncic kivételével a rotáció minden fontosabb játékosa kiülte a meccset, de a szlovén sztár is csak 13 percet kapott. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy meg tudja nyerni a meccset a Mavs B kerete, végül azonban mégis vereséget szenvedett, így hivatalosan is szertefoszlottak a csapat playin-álmai. A Spurs a szezon során egyébként is fékezett tempóban „haladása” után az idény második felére még jobban behúzta a kéziféket, olyannyira, hogy bár a Houstonnal ugyanolyan mérleggel áll Nyugati utolsó két helyén, de az egymás elleni eredmények már Popovich csapata a konferencia sereghajtója. A Mavsnél már Luka Doncic sem lép pályára a szezonzárón, ahogyan az aktív rotáció minden tagja hasonlóan tesz, a Spursnél pedig szinte az egész keret kérdéses státuszban van. Rengeteg a kérdőjel, valószínűleg mindkét fél minél előbb túl akar lenni a szezonon, a Spurs elsősorban a nyári draftot várja, míg a Dallasnál elsősorban csapatépítési kérdésekkel kell foglalkoznia a stábnak az off-seasonben…

 

Denver Nuggets – Sacramento Kings 21:30


Papíron ez egy kiemelt rangadó lenne a szezon bármely szakaszában – kivéve az utolsó játéknapon, amikor már eldőltek a lényegi kérdések. Meglepő módon azonban az eddigi hírek alapján egyik csapat sem ülteti ki a fontos játékosait, a hazaiaknál a kezdőötös minden tagja ott lehet a meccsen, de a Kings is számít Sabonis, Fox, Huerter és a többiek játékára. A Denver back-to-back léphet azonban pályára, ami még átírhatja a pihentetés forgatókönyvét, az előző játéknapon Utahban szenvedett vereséget a nyugati első. Jokicsék egyébként pocsék formában zárták az alapszakaszt, az utóbbi hat meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy az élen zárják Nyugatot. Kérdés, hogy ez a forma csak a szezon végi kiengedés jele volt, vagy valóban gödörbe került a társaság, minden esetre a rájátszásban ennél mindenképpen több kell, ha valóban a bajnoki címért szeretnének küzdeni. Ami a Sacramentót illeti, ők is kijjebb engedtek a szezon végére, csak két meccsüket nyerték meg az utolsó ötből, legutóbb azonban a GSW ellen a teljes aktív rotációt kiültette Mike Brown. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz ez az egyébként szintét tét nélküli mérkőzés, ha a Nuggets sztárjai a back-to-back ellenére is játszanak, akkor az valószínűleg amiatt lesz, hogy a playoff előtt még magára tudjon találni a társaság, az utóbbi hetek eredményei alapján ez rá is fér a hazaiakra…

 

 Los Angeles Lakers – Utah Jazz 21:30


Nagyon úgy néz ki, hogy a Lakers végül hiába hajrázott hatalmasat a szezon második felében, nem sikerül elérnie azt, hogy egyenes ágon jusson rájátszásba, minden bizonnyal a playinnel kell megelégedniük LeBron Jameséknek. Ez azonban még nem biztos, ha a GSW a Portland ellen valamilyen csoda folytán kikapna úgy, hogy a Lakers hozza az utolsó meccsét a Jazz ellen, akkor az egymás elleni eredmények miatt a Los Angeles-iek végeznének a hatodik helyen – erre azért a Portland B-C csapata miatt nem sok esély van. A hazaiak egyébként Pazar formában van, az elmúlt tíz meccsén 8-2-t hozott a csapat, néhány nappal ezelőtt pedig ha hosszabbításban is, de mai ellenfelét is legyőzte. Ez úgy tűnik sorsdöntő volt az arany-lilák szezonját illetően, hiszen a Jazz elleni győzelem után back-to-back játszottak rangadót az akkor velük holtversenyben álló Clippersszel, ott azonban az előző napi túlóra nem múlt el következmények nélkül, láthatóan fáradtak voltak a Los Angeles-iek, így nem tudták saját kezükbe venni sorsukat a rájátszás-indulást illetően. A Jazz hiába volt sokáig partiban a tizedik helyért, végül csak megtört és lemondott erről a céljáról, az utóbbi meccseken már a cseresor kap lehetőség, Clarkson, Sexton, Markkanen, Gay és a több kiegészítő játékos szereplése ma is csak kérdéses. A Lakersben hivatalosan James, Davis és Schröder pályára lépése is bizonytalan, de nem látjuk alapját annak, hogy kiüljön a két szupersztár egy olyan mérkőzést, ahol – ha csekély is, de – még van némi esély arra, hogy egyenes ágon jusson a csapat a rájátszásba. A találkozó egyértelmű esélyese a Los Angeles, de láthattuk, hogy a hazaiak dolgát a Jazz cseréi pár napja már megnehezítették, meglátjuk, hogy ma mekkora ellenállást tanúsítanak a vendégek.

 

Minnesota Timberwolves – New Orleans Pelicans 21:30


Talán az egyetlen valós téttel rendelkező mérkőzés lesz ez a fordulóban, ahol az egymástól mindössze egyetlen mérkőzésre lévő Minnesota és New Orleans csap össze a nyolcadik hely megszerzéséért. A Timberwolves most pihenőnap nélkül lép pályára, a tegnapi fordulóban a San Antonio ellen 150 pontot szerezve tudta hozni a kötelezőt, így esélye nyílt arra, hogy az utolsó, Pelicans elleni derbin az utolsó pillanatban megelőzze ellenfelét a tabellán. A hazaiakak viszont biztosan nem lesz könnyű dolguk, hiszen a NOP a liga egyik legjobb formában lévő csapatává lépett elő a szezon végére, tízből nyolc győzelmet szereztek, az elmúlt két alkalommal pedig a Memphist és a New Yorkot is megverték, nagyon nehéz sorsolásuk ellenére is kimagasló formában zárják a szezont Ingramék. A Pelicansnak matematikailag ha nagyon kicsi is, de van még arra esélye, hogy akár ötödikként fejezze be a szezont, hiszen a Clippers elleni tie-brakert elvitték – ehhez azonban a két Los Angeles-i csapatnak és a Warriorsnak is ki kellene kapnia, de kedvezőtlen eredmények esetén akár kilencedik is lehet a társaság. A vendégek célja elsősorban a Wolves maguk mögött tartása, ha ugyanis Edwardsék ma legyőzik a NOP-t, akkor a mérlegegyezőségük miatt az egymás elleni mérlegükkel a Wolves lenne a hetedik. A felek ennek fényében a lehető legteljesebb keretekkel fognak felállni, a Wolvesnál Naz Reid sérült, míg a New Orleansnál Zion Williamson és Jose Alvarado van továbbra is kényszerpihenőn, kíváncsian várjuk, hogy mennyire szabja át a nyugati sorrendet ez a kiemelt fontosságú rangadó.

 

Phoenix Suns – Los Angeles Clippers 21:30


Nagy valószínűséggel itt is egy elsőkörös párharc előzetesét láthatjuk, bár a Clippers ötödik helye még nem biztos, egy győzelemmel azonban bebiztosítaná helyét a tabellán és készülhet a Suns elleni párharcra. A Clippers esélyei kifejezetten jók a mai mérkőzést illetően, hiszen a Phoenix már az előző, Lakers elleni találkozón is kiültette sztárjait, a Durant-Booker-Paul-Ayton tandem pedig ma sem lesz ott a pályán, de Biyombo és Cameron Payne is sérültlistán van. A vendégeknél Paul George kivételével gyakorlatilag mindenki bevethető, így kötelező is lenne a győzelem a LAC-nak, főleg, hogy saját kezében a csapat sorsa. Kudarc esetén azonban az üldözők eredményeitől függően akár a hetedik helyig is csúszhatnak Leonardék, erre azonban a Suns tartaléklángon égése miatt csekély esély van. A vendégek egyébként back-to-back meccsen zárják az alapszakaszt, tegnap a tartalékos Portland ellen ha a vártnál nehezebben is, de sikerült érvényesíteniük a papírformát, a Suns cseresora ellen pedig szintén hasonló szellemben kell pályára lépniük.

 

Portland Trail Blazers – Golden State Warriors 21:30


A GSW szinte ugyanabban a cipőben jár, mint a Clippers, a címvédőnek is saját kezében van a sorsa, egy győzelemmel bebiztosíthatja a biztos playoff-indulást. A Warriors egyetlen meccsel van a Lakers és playin-vonal előtt, a Clippersszel pedig holtversenyben osztozik az ötödik-hatodik helyen – a vonatkozó tie-brakereket figyelembe véve Curryék legjobb esetben az ötödik, legrosszabb esetben pedig a nyolcadik helyen végezhetnek az alapszakaszban. A Portland ellen persze csakis a győzelem az elfogadható, legfőképpen úgy, hogy a hazaiak már hetek óta B csapattal állnak ki a meccsekre és a Clippers elleni vereség után back-to-back mérkőzésen zárják a szezont. Bár Lillardék státusza hivatalos kérdéses, de gyakorlatilag biztosra vehetjük azt, hogy a Portland kezdőcsapata ma is csak az oldalvonal mellől fogja figyelni az eseményeket, rég nincs már miért küzdenie Billups csapatának. A Warriorsnak viszont mindenképp győznie kellene, így szinte teljes kerettel fog kifutni – egyedül Wiggins nincs a kulcsemberek közül, az ő visszatérése maximum a playoffban várható. Hiába a pocsék idegenbeli mérleg, a GSW most egy megoldható feladat előtt áll, az elmúlt tíz meccsén 2-8-as mérleget produkáló, zsinórban három zakóból érkező hazaiak ellen kötelező a győzelem Curryék számára, hiszen az üldöző boly csakis egy Warriors-botlásra vár… 

 

Oklahoma City Thunder – Memphis Grizzlies 21:30


Az OKC az egyetlen biztos pont a nyugati playin-harc résztvevői között, a hazaiak már biztosan tizedikként zárják a szezont, a kérdés csak az, hogy a Pelicansszal vagy a Timberwolvesszal találkoznak a playinben. A Thundernek legutóbb zsinórban három vereség után sikerült győznie a Jazz ellen, míg a Grizzliesnél győzelmeket vereségek követtek az elmúlt mérkőzéseken, már biztosan másodikként zárták az alapszakaszt Moranték. Éppen ezért a vendégeknél minden kulcsjátékos szereplése kétséges, nagy valószínűséggel Morant, Bane, Brooks és Jackson Jr. sem lép pályára, a legfrissebb hírek szerint pedig Brandon Clark mellett Steven Adamsnek is ki kell hagynia a szezon hátralevő részét. Minden bizonnyal az OKC-nél is a cseresort láthatjuk, Gilgeous-Alexander mellett a két Williams, Pokusevski, Giddey és Dort sem lesz ott a parketten. A pihentetés mindkét féltől érthető, a Thunder és a Grizzlies is már csak az ellenfelét várja a folytatásban, valószínűleg mindketten csak túl szeretnének lenni ezen a mérkőzésen.

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus