Torontóba látogat a GSW, összecsap Westbrook és Harden

Tizenegy találkozóval folytatódik az NBA alapszakasza, közte több érdekesnek ígérkező összecsapással - nézzük, hogy mire számíthatunk!

 

Philadelphia 76ers – Washington Wizards 01:00

A fővárosiak szempontjából sajnálatos, de ez a találkozó könnyen ki-ki meccsé alakulhat, ugyanis az 1-9-cel álló, de több biztató meccset játszó Philly a 2-7-tel álló Washingtont fogadja. A vendégeknél ugyan John Wall visszatérhet, de Bradley Beal még mindig nem 100%-os, bár már edzett a többiekkel és reméli, hogy pályára léphet, nem biztos, hogy beveti őt Scott Brooks. A Sixersnél mindig kérdés, hogy Joel Embiid mellé ki tud felnőni, de a Washington védekezését elnézve nem indulnak rossz esélyekkel, ráadásul Gortaték idegenben egyelőre nem nyertek mérkőzést.

Orlando Magic – New Orleans Pelicans 01:00

Az megjósolhatatlan, hogy mit kapunk majd a Magictől, a gárda egyik nap megveri az OKC-t, a következőn még a 70 pontot sem éri el a gyengén védekező Pacers ellen, és egyébként is kicsit ki-be üzemmódban dolgozott eddig. A Pelicans más tészta, az utóbbi meccseken a periméter kezd felnőni Anthony Davis mellé, legalábbis támadásban, és ha ez most is így lesz, lehet keresnivalójuk. Kérdés persze az is, hogy az Ibaka-Vucsevics-Biyombo trió mennyire tudja limitálni AD-t, de a vendégeknél már nagyon várják a pénteki, Blazers elleni meccset, ahol visszatérhet Jrue Holiday…

Indiana Pacers – Cleveland Cavaliers 01:00

A Cavs back-to-backet játszik, tegnap nehéz meccset nyertek meg a Toronto ellen Irvingék, de bajnokként természetesen így is esélyesek a Pacers otthonában. George-ék eddig eléggé szenvednek, főleg ami a védekezést illeti, de mutattak már biztató dolgokat, igaz, a Magic elleni legutóbbi meccsüket nem feltétlenül kell komolyan venni. Otthon mindenesetre 5-1-re állnak, ebben mindenképpen bízhatnak, de feltétlenül harapniuk kell hátul, különben nem lesz esélyük a liga egyik legjobb támadójátékával szemben – még úgy sem, hogy JR Smith hiányozhat a Cavsből.

Boston Celtics – Dallas Mavericks 01:30

Két jobb meccs után legutóbb ismét alulmaradt a Boston, míg a Dallas támadójátéka eddig finoman szólva hagy kívánnivalót maga után – igaz, az alacsony szerkezet hozott már nekik jobb periódusokat. Dirk Nowitzki és Deron Williams is hiányzott az utóbbi találkozókon, de valószínűleg most is csak úgy lesz esélyük, ha ülnek a távoli dobásaik, ehhez nagy szükségük lesz a Barea-Curry-Anderson trió jó teljesítményére. A Celtics is eléggé szenved Horford és Crowder nélkül, de náluk Isaiah Thomas bármire képes, otthon pedig általában nem szokott gond lenni a pontszámukkal – tűzerőben nyilvánvalóban előrébb tartanak, a kérdés sokkal inkább a védekezés lesz.

New York Knicks – Detroit Pistons 01:30

Az elmúlt két meccsen remekül játszott a Detroit, és már az idegenbeli nyeretlenségét is megtörte a csapat, de Reggie Jackson mellett lehet, hogy most is hiányozni fog Andre Drummond, ami mindenképpen csökkentheti az esélyeiket. A vendégek elsősorban a védekezésnek köszönhetik eddigi sikereiket, a Knicks viszont éppen ebben gyenge, ellenben képes alaposan megszórni ellenfeleit – legutóbb azt is láttuk, hogy Noah nélkül mennyire hatékonyan tudják művelni a small-ballt. Drummond nélkül azért elég nehéz helyzetbe kerülhet magas posztokon a Detroit, arra azért nem lehet számítani, hogy Baynes mindig úgy helyettesíti, mint legutóbb, de mindenképpen érdekes találkozóra számíthatunk.

Atlanta Hawks – Milwaukee Bucks 01:30

A Hawks nehéz meccsből érkezik, tegnap szűken tudtak nyerni Miamiban, és Whiteside-ék védekezése elég sokat kivehetett a gárdából – ráadásul ami nagyobb baj, hogy megsérült Dwight Howard, az ő játéka erősen kérdéses ezen az estén. Nélküle azért gondban lehetnek a hazaiak, mert a center a védekezés és a lepattanózás alapja, ráadásul Splitter sem bevethető, márpedig a Bucks ellen éppen a festéket kell extrán védeni. Izgalmas találkozó lehet, ha ezt ki tudják használni a vendégek, tudnak rohanni és támadni a gyűrűt, hiába jön zsinórban öt győzelemből az Atlanta.

Oklahoma City Thunder – Houston Rockets 02:00

Két MVP-esélyes néz egymással farkasszemet ezen az estén, méghozzá valószínűleg közvetlenül, hiszen idén már James Harden is egyest játszik – az ő összecsapásuk nyilvánvalóan meghatározza majd a meccs alakulását. Persze mindkét fél tehet más védőt az ellenfél sztárjára, a hazaiaknál fontos szerepe lehet például Robersonnak, de az OKC sorozatban négy vereségnél jár, főleg éppen a gyenge védekezés miatt, ha ezen nem tudnak javítani, Harden és a Houston dobógépei is szét fogják őket szedni.

Toronto Raptors – Golden State Warriors 02:00

A Raptors tegnap kikapott Clevelandben, így elég nehéz két napot teljesít, hiszen a bajnok után a tavalyi döntő másik résztvevőjével is farkasszemet néz. A fáradtságot ellensúlyozhatja a hazai pálya előnye, illetve a Warriors eddig harmatos védekezése, de Steph Curry-ék olyan mennyiségben termelik a pontokat, hogy ezzel nagyon nehéz lesz tartani a lépést Lowry-ék számára. Papíron megvannak a hazaiak fegyverei, DeRozannal lassíthatják is a játékot, Lowry és Joseph is szívhatja Curry vérét, de Carroll játéka kérdéses, pedig ő nagyon kellene Durant ellen és a stabil csapatvédekezés érdekében.

Denver Nuggets – Phoenix Suns 03:00

A Nuggets továbbra sem nyert meccset otthon, és összességében zsinórban négy vereségnél tart, míg a Suns azért bízhat a produktív periméterében – igaz, sokkal ők sem állnak jobban idegenben. Bookeréknél a fő kérdés mindig a védekezés, iszonyatosan gyors játékot játszanak, és rengeteg támadást vezetnek, de hátul ehhez nem elég stabilak, sok könnyű pontot ajándékoznak az ellenfélnek – ezt kell kihasználniuk Gallinariéknak. Persze a Nuggets sem brillírozik védekezésben, aki kevesebbet hibázik, szervezettebb, higgadtabb tud maradni, az megnyerheti a mérkőzést.

Los Angeles Clippers – Memphis Grizzlies 04:30

Jelenleg elég nagy a különbség a felek között, a Clippers a liga legjobb csapata eddig, sorozatban hét mérkőzést nyert meg, védekezésben egészen szenzációs, de most már egy ideje támadásban is ellenállhatatlan – Chris Paul MVP-formában irányítja övéit. A Grizzliesnél egyelőre sem elöl, sem hátul nem állt össze a gépezet, sok sérüléssel bajlódtak, most is hiányozhat Tony Allen, senki nem játszik náluk kiegyensúlyozottan, és azt egyelőre nem igazán látni, hogy mivel fogják megbontani a Clippers védekezését. A vendégek 5-5-tel állnak, idegenben csak egyszer tudtak nyerni eddig, és Griffinékkel is találkoztak már egyszer, akkor 99-88-ra nyert Memphisben Doc Rivers csapata.

Sacramento Kings – San Antonio Spurs 04:30

Kezdi elkapni a fonalat a Spurs, most már összeállt a kezdőcsapat, egyre jobban játszik Parker és Gasol, de Greennek is voltak biztató pillanatai – meg is nyert sorozatban három meccset a társaság. A Kingsnek voltak remek mérkőzései (megverték a Torontót pl.), de az előző két összecsapásukat elveszítették, száz dobott pont alatt átlagolnak és 103,6-ot kapnak, ez pedig így kevés lehet a főleg hátul nagyon stabil San Antonióval szemben. Egyszer találkoztak már a felek idén, akkor Kawhi Leonard vezérletével szoros találkozón, 102-94-re nyertek a texasiak.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus