Avery Johnsont menesztették

Nem meglepő az utóbbi hetek eredményei után, de semmi nem utalt arra, hogy ez mostanában fog bekövetkezni: Avery Johnsont menesztette a Brooklyn Nets gárdája, jelentette be pár perccel ezelőtt Billy King, a franchise GM-je. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) informátorai szerint PJ Carlesimo, az egyik eddigi segédedző lesz az ideiglenesen kinevezett új vezetőedző.

A csapat orosz tulajdonosa, Mikhail Prokhorov leadta az ilyenkor szokásos "fal"nyilatkozatot, megköszönte Johnson eddigi munkáját és sok sikert kívánt neki a továbbiakhoz. Nem véletlen azonban, hogy megváltak tőle, hiszen a jó idénykezdetet követően borzasztóan visszaestek mind támadásban, mind mérlegben. A "válás" pikantériáját növeli, hogy Johnsont még november hónap legjobb edzőjének választották a keleti konferenciában, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 11-4-es mérlegüket könnyebb sorsolás közben érték el - megverték kétszer az akkoriban még borzasztóan gyenge Bostont, egyszer a Knickset és egyszer az akkor éppen kisebb gödörben lévő Clipperst -, Brook Lopez sérülése és az egyre erősebb ellenfelek azonban betették a kaput a Netsnek, így sikerült az utolsó 13 találkozó 3-10-re, ami egy ilyen kerettel elfogadhatatlan volt már az orosz multimilliárdos számára is. A döntés maximum csak azért lehet meglepő, mert egyetlen kósza pletyka sem szólt még arról, hogy ilyen hamar váltanának Brooklynban.

Ken Berger (CBS Sports) a hirtelenségre, illetve pár felsőbb vezető meglepődöttségére alapozva úgy gondolja, ez kifejezetten Prokhorov magándöntése volt. Sokan azt hitték, hogy Johnson kap még lehetőséget, miután az utóbbi időben azért kifejezetten erős ellenfelek ellen kellett volna helyt állni. Wojnarowski viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy a lépés két nappal azután érkezett, hogy a Celtics elleni karácsonyi vereséget követően türelmetlen és kritikus hangnemű üzenetet írt ki twitteren a Nets vezérigazgatója, Brett Yormarck. Chris Mannix (Sports Illustrated) szerint viszont Yormarcknak semmiféle befolyása nincs a kosárlabdával kapcsolatos döntésekbe, ez a húzás Billy King nevéhez fűződik. Stefan Bondy (New York Daily News) egy játékossal beszélt, akit állítása szerint teljesen lesokkolt a hír. A meg nem nevezett kosaras szerint semmi jele nem volt annak, hogy a tegnapi vereség volt Johnson utolsó lehetősége.

King a magyar idő szerint esti sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy nehéz döntést kellett meghozniuk, de ahogyan az utóbbi időben játszottak, arra lépniük kellett. Hozzátette, hogy nemcsak a mérleg, hanem a mutatott játék és az intenzitás, az akarat is elmaradt a vártaktól. Annyit árult el az edzőkeresésről, hogy egyelőre Carlesimo lesz a megbízott tréner, de valószínűleg keresnek helyette mást. Azt is elmondta, hogy szerinte nem fair Deron Williamsre kihegyezni ezt az edzőmenesztést is - itt a játékos pár héttel ezelőtti nyilatkozatára utalt, amiben D-Will nyíltan kritizálta a vezetőedzőt és az általa erőltetett, sok egy-egyre épülő támadási rendszert.

Több forrás is megerősítette, hogy nagy nevet készülnek kinevezni, nem egy feltörekvő, fiatalabb edzőt. Phil Jackson neve is felmerült, de Stan Van Gundy például e-mailben jelezte a Sports Illustratednek, hogy nem kíván leülni a Nets kispadjára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus