Donovan Mitchell nem érzi magát betegnek

A Jazz fertőzött játékosa beszélt az állapotáról és Rudy Gobert-ről is.

Donovan Mitchell az interneten keresztül, egy tv-műsorban beszélt arról, hogy hogyan is érzi magát - a Utah Jazz játékosa karanténban van, mivel elkapta a koronavírust. A hátvéd szerint eltartott egy ideig, amíg már nem haragudott Rudy Gobert-re, aki rendkívül felelőtlenül járt el, majd kimutatták nála a fertőzést és Mitchell is tőle kapta el - arról utóbbi nem beszélt, hogy most már rendeződött-e a helyzet, azt viszont bevallotta, hogy először nagyon dühös volt a franciára.

"Örülök, hogy jól van, örülök, hogy én is jól vagyok. Nekem nincsenek tüneteim, az utcán is sétálhatnék és ha nem lenne köztudott, hogy beteg vagyok, akkor nem derülne ki. Szerintem ez a legijesztőbb része a vírusnak: talán úgy tűnik, hogy jól vagyunk, talán jól is érezzük magunkat, de sosem tudhatjuk, hogy kivel beszélünk" - mondta Mitchell.

A Jazz játékosának édesapja a New York Metsnél dolgozik, de az ő tesztje szerencsére negatív lett - Mitchell közben anyagilag próbál segíteni ebben a helyzetben, naponta több mint tízezer helyi gyermen étkeztetéséhez járul hozzá.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus