Hírmorzsák 2012-10-26

Tegnap Board of Governors ülést tartottak, a liga vezetőinek és a csapatok tulajdonosainak találkozóján több fontos kérdésben is döntöttek. Egyrészt egyhangúan elfogadták, hogy Robert Pera legyen a Memphis Grizzlies új tulaja, így minden akadály elhárult az elöl, hogy az együttes gazdát cseréljen (erre a hírek szerint maximum a jövő hét elején sor is kerül). A másik fontos bejelentés szerint David Stern 2014. február elsején leköszön posztjáról, helyét pedig jelenlegi helyettese, Adam Silver veszi majd át. Stern pontosan 30 évig lesz az NBA vezetője, mivel 1984. február 1-jén vette át a posztot. Stern azt mondta, szeretné azt gondolni, hogy egészen jó munkát végzett, szerinte a liga kimagaslóan jó helyzetben van, és nem is lehetne boldogabb amiatt, hogy Silver lesz az utódja. Silver is nyilatkozott, ő először az NBA-nek köszönte meg az elmúlt 20 évet, majd Sternnek azt mondta, hogy nem nagyon férhet hozzá kétség, hogy a valaha volt legjobb vezetője a ligának, és szerinte is nagyon jó helyzetben vannak, a lehetőségeik száma kimeríthetetlen.

A Dallas Mavericksnél áll a bál. Először is a magasemberek sérülése miatt lehívták a szabadlistáról Eddy Curry-t. Mivel azonban 15-en voltak már eddig is a keretben, ezért valakit ki kell tenniük. Hogy ki lesz az, arra is van már elég erős gyanú, ugyanis Delonte Westet megint eltiltotta a gárda, ugyanazzal az indokkal, mint korábban (nem megfelelő viselkedés a csapattal szemben). A hírek szerint ezzel valószínűleg vége is dallasi karrierjének, hiszen két héten belül másodjára tiltja el saját együttese. Most állítólag két csapattárs szólalkozott össze a Thunder elleni vesztes találkozót követően, de West elmondása szerint neki semmi köze nincs az egészhez, nem is érti, mi történik, őt okolják valami olyanért, amiben benne sem volt. A Mavericks vezetősége állítólag aggódik, hogy a játékos rossz hatással van a fiatalokra, ezért valószínűleg kivásárolják majd szerződéséből.

Dwight Howard az ESPN-nek nyilatkozott a minap, és bevallotta, a Brooklyn Netshez akarta cseréltetni magát, azt mondta a Magic-nek, hogy oda akar menni, de az, hogy a Lakershez került végül, öröm volt az ürömben. Ez az egész egy óriási élmény számára eddig, mintha az álma vált volna valóra. Tavaly egyébként nagyon sok ember talált ki valótlan történeteket, hogy éppen melyik csereötlet milyen stádiumban van, hogy ez meg az az ajánlat már majdnem elfogadásra került az Orlando részéről, de igazából egyik ajánlat sem volt ennek még csak a közelében sem Howard elmondása szerint. Azt is elmondta, hogy úgy gondolta, már az előző szezon elején elcserélik, ekkor mondta meg ugyanis, hogy más csapatban akarja folytatni, de végül is minden okkal történik, végig kellett mennie a tavalyi eseményeken. Sokkal erősebb lett a történtek által és jobb ember. A poklot meg kellett járnia ahhoz, hogy olyan helyre kerülhessen, mint Los Angeles.

Tyson Chandler még a Brooklyn Nets elleni találkozón sérült meg egy nappal ezelőtt. A New York Knicks centere még a tegnapi MRI vizsgálat előtt azt nyilatkozta, hogy megpróbálta kinyújtani a lábát, de nagyon nem esett jól neki, ezért amíg nincsenek meg az eredmények, addig mankóval fog közlekedni, és nem helyez súlyt a lábára. Tegnap aztán kiderült, hogy csontzúzódásról van szó, nem súlyos a dolog, szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a tényleges probléma. A Knicksnek ettől függetlenül nincs könnyű dolga, Chandler mellett Amare Stoudemire és Marcus Camby is sérült, Rasheed Wallace pedig éppen csak újra edzésbe állt.

Hasonló csontzúzódással bajlódik most már napok, hetek óta Lamar Odom is, edzője, Vinny Del Negro szerint túl gyorsan szerették volna formába hozni a játékost. A tréner elmondta, hogy Odom próbált a sérüléssel együtt is edzeni, de eljutottak egy olyan pontra, ahol egyszerűen nem volt már értelme tovább erőltetni a dolgot, ezért változtattak a stratégián, leültették Odomot, aki viszont a vezetőedző szerint tudja, hogy jobb kondiba kell kerülnie. Próbálták kicsit gyorsabban megtenni ezt a kelleténél, és ez lett az eredménye. Bár az utóbbi meccseken nem játszott, az együttes reménykedik abban, hogy a kosaras bevethető állapotban lesz a szezonnyitón.

A Toronto Raptors kicsit felkapta a vizet John Hollinger jóslatán, miszerint a kanadai együttes mindössze 33 meccs megnyerésére lesz jó a következő szezonban. Dwayne Casey edző elmondta, hogy ez jól mutatja, milyen kevés tiszteletet mutatnak feléjük liga szerte, és hogy mennyit kell még dolgozniuk nap mint nap, hogy ezen a személeten változtassanak. Azt is hozzátette viszont Casey, hogy egy ilyen "előrejelzés" jó motiváció tud lenni, hogy minden nap kidolgozzák a belüket azért, hogy jobbak legyenek, és hogy megmutassák, alábecsülték őket. DeMar DeRozan csak ennyit írt twitterén:

"Ki a franc az a John Hollinger? #bohóc"

Rövidhírek

A Philadelphia Sixers lehívta Evan Turner újonc szerződésének negyedik évi csapatopcióját, így 2014-ig köti kontraktus a klubhoz.

Ugyanígy cselekedett a Phoenix Suns is, akik Markieff Morris harmadik évre szóló csapatopcióját érvényesítették, ő is a 2014-ig rendelkezik tehát garantált szerződéssel ezentúl.

Kyrie Irvingnek kihúzták a bölcsességfogát, ami nem tűnik túl nagy dolognak, de pár napig valószínűleg nem edzhet a Cleveland Cavaliers legnagyobb sztárja.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus