Hírmorzsák 2013-04-18 (20:45)

Alig ért véget az alapszakasz, és máris itt vannak az első elküldött edzők - a Cleveland Cavaliers kirúgta Byron Scottot. A csapat még októberben érvényesítette opcióját a 2013/14-es szezonra, így jövőre fizetniük kell a tréner bizonyos hírek szerint 4 millió dollárt is meghaladó szerződését. A Cavs 64-166-os mérleget futott Scott három szezonja alatt, ez a 27.8%-os győzelmi mutató pedig a leggyengébb, amit valaha clevelandi edző elért - csak azokat nézve, akik legalább egy szezonban irányították az együttest. A váltás hátterében állítólag a tulajdonos, Dan Gilbert állt, aki elégedetlen volt a gárda védekezésével. Scott helyetteséről egyelőre nincsenek hírek, de Marc Stein és Ramona Shelburne (ESPN) éppen tegnap szellőztették meg, hogy Phil Jackson iránt valószínűleg bejelentkezik a csapat, de ő inkább vezetőségi pozíciót szeretne magának - mellette esélyes lehet a korábbi segédedző, Michael Malone is, de elég hosszú a lista, amiből a Cavs válogat.

Nem Scott az egyetlen, akit ma eltanácsoltak posztjáról, ugyanis Marc Stein (ESPN) és Jarrod Rudolph (RealGM) információi szerint a Detroit Pistons közölte Lawrence Frankkel, hogy nem fogják megtartani a következő idényre - és ezt magyar idő szerint este fél 9-kor be is jelentették hivatalosan is. Egy ideje várható volt már, hogy ez lesz a Pistons újabb gyenge szezonjának vége, főleg miután a tulajdonos, Tom Gores elégedetlenségét fejezte ki a hét elején. Frank két szezon alatt 54-94-es mérleghez segítette hozzá csapatát és mindkétszer lemaradtak a rájátszásról. Jövőre még fizeti őt a csapat, mivel 2013/14-re garantált volt a szerződése - nagyjából 3.5-4 millió dollárt fog keresni, munka nélkül is. A tréner korábban tudatta a vezetőséggel, hogy csak akkor számítsanak rá a következő évben, ha 2014/15-ös opcióját is lehívják - úgy tűnik, a döntés hamar megszületett.

A Philadelphia Sixers hivatalosan is megerősítette, hogy Doug Collins jövőre már nem lesz a csapat vezetőedzője. Joshua Harris újra elmondta, hogy szerette volna, ha marad a tréner a kispadon, az edző azonban úgy döntött, ahogy. Harris azt is hozzátette, hogy Collins tanácsadói státuszban a Sixersnél marad továbbra is. A tréner azt nyilatkozta, hogy a döntést már decemberben meghozta, amikor a családjával töltötte az ünnepeket, és azt is kijelentette, hogy a jövőben sem vállal már edzői feladatokat - több időt akar tölteni az unokáival, és így segíteni tud fiának, aki a Nortwesternen lett vezetőedző. Collins alatt 110-120-as mérleget ért el a Philly, három szezonjából pedig kétszer bejutottak a rájátszásba. Harris elmondása szerint a GM, Tony DiLeo marad a posztján és segít új edzőt keresni a franchise-nak, Collins pedig egyik segédjét, Michael Curry-t ajánlotta a pozícióra.

A Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak bejelentette, hogy Mike D'Antoni lesz jövőre is a csapat vezetőedzője. Kupchak szerint a körülményekhez képest kiváló munkát végzett a tréner, úgyhogy egyáltalán nem gondolkodnak váltáson. Kupchak még egyszer hangsúlyozta, tekintve hogy az edzőtábor alatt még nem ő volt az edző, és hogy egész évben sérülések sújtották a keretet, nagyszerűen végezte a feladatát D'Antoni. Gyenge kezdés után egyébként 40-32-vel zárt a Lakers az új tréner kezei alatt, és éppen csak, de bejutottak a PO-ba. Az is a döntés hátterében lehet persze, hogy még két évig garantált pénze van D'Antoninak az aranysárga-liláktól, mellette pedig még Mike Brownt is fizetik, úgyhogy egy harmadik edző igen költséges lett volna Bussék számára.

A Lakersnél ettől függetlenül is lesz változás a stábban, ugyanis a reggeli hírekkel ellentétben Jerry Carino (Gannett New Jersey) információi szerint Eddie Jordan és a Rutgers egyetem meg tudtak egyezni a közös folytatásról, a szakember 5 évre 6.25 millió dollárért lesz a kosárcsapat vezetőedzője.

Még mindig az aranysárga-lilákhoz tartozik, hogy Pau Gasol régi fényében tündökölt ma hajnalban, a Houston Rockets elleni találkozón, amelyet többek között a spanyol magasember tripla-duplájával (17 pont, 20 pattanó, 11 gólpassz) hosszabbításban nyert a Lakers 99-95-re, ezzel a hetedik helyet szerezték meg nyugaton és a San Antonio Spurssszel kezdenek a rájátszásban. Kobe Bryant reagált is twitteren, kérdése mindössze annyi volt, hogy most már befejeződnek-e azok a kérdések, miszerint el kell cserélniük Gasolt.

Marc Stein (ESPN) információi szerint a Phoenix Suns nem hamarkodja el a döntést Lindsey Hunterrel kapcsolatban, aki továbbra sem kapott semmilyen biztosítékot a következő idényre. Ken Berger (CBS Sports) forrásai szerint nem áll túl jól Hunter szénája, miután a játékosok közül nem sokan szeretnék viszontlátni a következő szezonban. Berger Rick Adelman helyzetéről azt írta, hogy valószínűleg pár hét eltelik majd, mire kiderül, hogy ténylegesen marad-e vagy megy, forrásai szerint viszont Dwayne Casey helyzete a Toronto Raptorsnál jóval biztonságosabb, mint hetekkel ezelőtt.

Nincs többé New Orleans Hornets, a csapat hivatalosan is bejelentette, hogy felvették a Pelicans nevet - tudatta a franchise egy sajtóközleményen keresztül.

Earl K. Sneed (mavs.com) információi szerint OJ Mayo nem hívja le játékosopcióját, amely jövőre 4.2 millió dollárt garantált volna számára, inkább szabadügynök lesz - és a hírek szerint hosszútávú kontraktust akar kötni jelenlegi csapatával, a Dallas Mavericksszel. Ric Bucher (Comcast) szerint elég széles skálán mozog az, ki mennyire értékeli a ligában a dobóhátvédet - egyes vezetők szerint nem fog sokkal többet kapni, mint mostani, 4 millió dolláros fizetése, más GM-ek szerint viszont elképzelhető, hogy valahol 10-12 millió dollár között lesz jövő évi keresete.

A Golden State Warriors és erőcsatáruk David Lee is nagy szezont futnak. A játékos 577 alapszakasz meccset játszott nyolc profi szezonja alatt, ám most először sikerült bejutnia csapatával a PO-ba, a Warriors pedig 2007 után tér vissza az utószezonba. Lee elmondása szerint tavaly ilyenkor a legtöbben arról beszélgettek, hogy ki mikor hagyja el a várost, úgyhogy mindenki nagyon izgatott a keretben. Tudják, hogy komoly kihívás áll előttük, de készen állnak a kezdésre.



Délelőtti hírek

Vége az alapszakasznak, kialakultak a rájátszás párosításai! Keleten viszonylag egyszerűen megoldódott a dolog, a Bulls megnyerte utolsó két meccsét, míg az Hawks nem erőlködött túlságosan, mindkettőt elveszítették, így előbbi az ötödik lett és a Nets-cel játszik az első körben, míg a másik hatodik és az Pacers ellen kell megküzdeniük pályahátrányból. Nyugaton a Thunder hozta a kötelezőket, így megnyerték nyugatot. A Nuggets-Clippers-Grizzlies hármasból mindenki megnyerte mindkét meccsét, így maradt ez a sorrend a harmadik-negyedik-ötödik helyen. A Warriors kétszer nyert, a Lakers pedig ma hajnalban megverte a Sunstól is kikapó Rocketset, így végül hetedikek lettek az aranysárga-lilák, a Houston nyolcadik, a Golden State pedig hatodik - a Utah kiesett már a Lakers-Rockets előtt, mivel kikaptak a Memphistől. Thunder-Rockets, Spurs-Lakers, Nuggets-Warriors és Clippers-Grizzlies párosítások lesznek tehát, a meccsek időpontjait pedig ezen a linken megtaláljátok.

A Bulls - Nets párharchoz kapcsolóan: Tom Thibodeau, a Chicago vezetőedzője egyelőre még nem döntötte el, hogy Joakim Noah kezdő lesz a Brooklyn elleni sorozat első meccsein vagy a padról érkezik majd. Két nappal korábban azt is elmondta a tréner, könnyen elképzelhető, hogy eleinte a francia center és Taj Gibson is limitált játékidőt kap csak a rájátszás elején, nehogy újra megsérüljenek. Gibson egyébként egy utcányira nőtt fel a Barclays Centertől, viccesen csak annyit mondott, hogy ma lecseréli a telefonszámát - valószínűleg nem kis érdeklődés lesz iránta a rokonok, ismerősök részéről még úgy is, hogy az ellenfél csapatát erősíti.

A Los Angeles Lakersnél is kezdhetnek bizakodni, ugyanis Steve Nash azt nyilatkozta Marc J. Spearsnek (Yahoo Sports), hogy jó eséllyel játszik vasárnap a San Antonio Spurs elleni párharc első meccsén, amennyiben továbbra is gyógyító hatással lesz rá a két injekció, amit nem régiben kapott. Mitch Kupchak ugyanezt megerősítette, optimista azzal kapcsolatban, hogy minden idők egyik legjobb irányítója pályán lesz a Spurs elleni nyitányon.

A hátsó régióban is dőltek el egyébként fontos dolgok. A Charlotte Bobcats (21-61) három győzelemmel zárta az alapszakaszt, ezzel beelőzték az Orlando Magicet (20-62), így előbbinek csak 19.9%, míg utóbbinak 25% esélye maradt az 1/1-re a lottery-n. A harmadik a szezon végén óriásit tankoló Cleveland Cavaliers (24-58) lett, akik több meccset is komoly előnyből vesztettek el, így nekik 15.6%-uk van az első draftjog megszerzésére, míg a Rockets ellen két napja nyerő Phoenix Suns (25-57) nemcsak a top3 esélyről csúszott le - egyébként 11.9%-uk még így is van az 1/1-re -, hanem a Los Angeles Lakers rájátszásba jutásával a 14. helyett a 30. draftjogot kapják meg tőlük. A Luke Walton-féle tranzackió miatt a Lakers első körös draftjogát a Cleveland kicserélheti bármelyik első körös pickjével, ha Mike D'Antoniék rájátszásba jutnak - és minden bizonnyal a LeBron James sign-and-trade miatt hozzájuk kerülő Miami picket adják majd át -, és az így kapott draftjog kerül át a Phoenix-hez. Sorsolás lesz a 7-8. helyen a Pistons és a Wizards, valamint a 11-12. helyen a Raptors és a Sixers között, mivel ugyanolyan mérleggel végeztek a csapatok.

Két statisztika: Stephen Curry négy hármast dobott a Portland TrailBlazers elleni találkozón, így ettől a naptól kezdve ő tartja az egy szezonban dobott legtöbb tripla rekordját az NBA-ben 272-vel. Dwight Howard pedig a legfiatalabb játékos lett a liga történetében, aki elérte a 9000 lepattanót - 14 nappal verte Wilt Chamberlaint.

A Dallas Mavericks dobóhátvédje, OJ Mayo azt nyilatkozta Tim MacMahonnak (ESPN Dallas), hogy szívesen maradna a Dallas Mavericksnél a következő szezonra is. Érdekes az időzítés, pár napja ugyanis a gárda edzője, Rick Carlisle a Memphis Grizzlies elleni meccsen és azt követően is nyíltan kritizálta a kosarast - akinek egyébként játékosopciója van a következő idényre 4.2 millió dollárért. A játékos azt is elmondta, hogy egyelőre még sem Mark Cubannel, sem az ügynökével nem beszéltek erről a dologról, valószínűleg nagyjából egy hetet gondolkodik ezen most, hogy vége a szezonnak számára, és ezt követően ülnek le együtt, hogy megtárgyalják, hogyan tovább.

Adrian Wojnawroski (Yahoo Sports) liga közeli forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Detroit Pistons vezetőedzője, Lawrence Frank tájékoztatta a gárda vezetőségét, csak abban az esetben számítsanak rá jövőre is a kispadon, ha lehívják szerződésének negyedik, utolsó évét is, amely csapatopciós a 2014-15-ös szezonra, 4 millió dollár értékben. A hírek szerint a tréner a tulajdonossal, Tom Goresszal, illetve a GM-mel Joe Dumarsszal is közölte személyesen és telefonon keresztül is. Frank szeretné végigvinni azt az újjáépítést, amit tavaly elkezdett, és valószínűleg úgy érzi, hogy szüksége van még két idényre ahhoz, hogy a gyümölcsét is learathassa ennek - segítségére lehet, hogy idén komoly sapka alatti hellyel rendelkezik majd a Pistons.

Bár a New Orleans Hornets nyugat utolsó három csapata között végzett, a csapat vezetőedzője, Monty Williams mégsem elégedetlen a látottakkal. A tréner John Reidnek (Times-Picayune) adott nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon sok pozitívum volt ebben az idényben is. Meg vannak arról győződve, hogy azok a játékosok, akik hozzájuk kerülnek, jó eséllyel lehetnek jobbak az idő előrehaladtával annak a programnak köszönhetően, amit ők alkalmaznak. Azt is hozzátette Williams, hogy szerinte egyre jobbak lesznek, ahogy egyre több tehetségük lesz, és amint elkezdenek idősebb, tapasztalt játékosokat is begyűjteni.

A Sacramento Kings ügyében is történtek előrelépések, bár a folyamat lassan fog haladni. A sacramentói befektetőcsoport hivatalosan is benyújtotta ajánlatát. David Stern elég röviden nyilatkozott a sajtónak a tegnapi Board of Governors ülést követően. Azt mondta, hogy döntés legkorábban május első hetében várható a Kings ügyében - pontosabban abban, hogy jóváhagyják-e a Maloof testvérek és Chris Hansenék között létrejött adásvételt. Stern szerint a bizottság még valamikor a jövő héten is összeül majd, hogy megvitassák a dolgot - vagy személyesen, vagy konferenciabeszélgetés keretein belül -, és még ezt követően 1-2 héttel is lesz egy meeting, valószínűleg ezen hoznak végső döntést.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus