Hírmorzsák 2014-04-28 (21:30)

Elhunyt a liga egyik legendája, Dr. Jack Ramsay. Holnap este sajtótájékoztatót tart Silver a Sterling-ügyről, a vizsgálatról, illetve valószínűleg a büntetés is meglesz. Öt szponzor már kiszállt vagy szünetelteti együttműködését a Clippersszel. Cáfolják, hogy Magic meg akarná venni a csapatot. Kobe Bryant, Mitch Richmond és a Boston Celtics tulajdonosának véleménye az esetről. Sterling megpróbált beszélni Riversszel, de a tréner inkább kihagyta a lehetőséget. Az ESPN és a TNT nagyobb szabadságot akar a mérkőzések év közbeni kiválasztásánál. Saric szerint Parker vagy Wiggins nem hozott volna olyan szezont a Cibonával, mint ő.

89 esztendős korában elhunyt Dr. Jack Ramsay, a Portland TrailBlazers 1977-es, bajnoki címet szerző gárdájának vezetőedzője. Ramsey 1966-67-ben még egy gyűrűt nyert, ugyanis a Philadelphia 76ers GM-je lett abban az idényben, amelyben Wilt Chamberlainék a csúcsra értek. Volt a Sixers, a Buffalo Braves (most Los Angeles Clippers) és a Blazerst követően az Indiana Pacers trénere is. 1988-ban vonult vissza - akkor Red Auerbach mögött ő volt a második a győzelmeket tekintve. Négy évvel ezt követően, 1992-ben a Hírességek Csarnokának is tagja lett.

Dolgozott később rádiós kommentátorként, televíziós szakkommentátorként, a Philly és a Miami Heat helyszíni color kommentátoraként is. Adam Silver komisszár ma az NBA egyik igazi legendájának nevezte, aki a kosárlabda minden területére, és mindenkire nagy hatással volt, akivel csak találkozott és kapcsolatba került. Silver mellett a jelenlegi játékosok és a szakírók is csak szuperlativuszokban beszéltek róla. 2004 óta rosszindulatú daganatokkal, prosztata rákkal küzdött, de csak egy éve hagyta abba a kommentátorkodást a Heatnél a kezelések miatt. Isten nyugosztalja! (Oldalt a 10 éves Erik Spoelstrával egy kosártáborban, 1980-ban)

Természetesen a Los Angeles Clippers körül forog továbbra is minden. Konkrét információkat holnap este, magyar idő szerint 8 óra körül kaphatunk, ugyanis Silver akkor tart sajtótájékoztatót a nyomozás eredményéről, és valószínűleg a büntetést is bejelenti a commish. A Yahoo Sports továbbra is úgy tudja, hogy a többi tulaj szeretné, ha Donald Sterling kikerülne az NBA-ből, és óriási a nyomás a ligán ennek elérése érdekében. Nagyon fontos lehet a jövő szempontjából, hogy öt szponzor (CarMax, Virgin, Kia, StateFarm, Red Bull) is kiszállt a csapat mögül vagy szünetelteti az együttműködést.

Magic Johnson mellett egyébként a Guggenheim Partners áll, amelynek egyik vezetőjével, Mark Walterrel együtt birtokolja Magic a Los Angeles Dodgerst is. Nemrég megpróbálták megvenni a Los Angeles Lakerst is, de Bussék nem adták el a franchise-t. Ramona Shelburne (ESPN) egyébként úgy tudja, hogy Johnson nem akarja megvenni a Clipperst, illetve nem beszélt még ilyesmiről senkivel - az a hír járja, hogy a mindenfelől érkező nyomás ellenére nagyon kevés az esély arra, hogy rábírják Sterlinget, hogy adja el a csapatot, mert a liga szabályzata ezt nem teszi lehetővé.

Twitteren újabb játékosok, vezetők szólaltak meg az esettel kapcsolatban. Kobe Bryant azt írta, hogy ezek azok az idők, amikor a Buss-családot nagyon meg kell becsülniük, és név nélkül ugyan, de azt írta, hogy "nem, nem szabadna csapattulajdonosnak maradnia". Mitch Richmond úgy fogalmazott, hogy Sterling mindenki számára kárt okozott, legyen az illető fekete, fehér, zöld vagy lila, és ő is hozzátette, hogy nem lenne szabad, hogy NBA csapata legyen. Wyc Grousbeck, a Boston Celtics egyik tulajdonosa nevével együtt vállalta véleményét: a hanganyagon elhangzottak teljes mértékben ellentétesek azzal, amiben ők hisznek, és a vezetőség, a tulajdonosi kör, a játékosok és a szurkolók is elutasítják ezt a fajta gondolkodásmódot.

A Clippers vezetőedzője, Doc Rivers azt nyilatkozta a Yahoo Sportsnak, hogy jelenleg egész jól van, de múlt éjjel nem sokat, talán 45 percet aludt. Nagyon kemény volt számára és a játékosok számára is az elmúlt két nap. Azt is hozzátette, hogy megvárják, mit mond holnap az NBA, arra fognak majd reagálni. Mark Jackson azt mondta, hogy szerinte a Clippers-szurkolóknak nem kellene kimenniük a következő meccsre, de Rivers azt mondta erre, hogy Jacksonnak joga van a véleményéhez, és szerinte itt nincs olyan, hogy rossz oldal vagy rossz vélemény. A tréner arról is beszélt, hogy a tulajdonos megpróbált vele beszélni, de ő inkább kihagyta a lehetőséget, nem adott esélyt arra Sterlingnek, hogy megmagyarázza mondatait.

Komoly tárgyalássorozat indulhat az ESPN, a TNT, valamint a liga között, ugyanis a két TV-társaság több szabadságot szeretne az országos TV-s meccsek megválasztásánál. Nem akarnak még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint idén, hogy a Los Angeles Lakers és a New York Knicks meccseit foglalták le a szezon előtt, a két együttes gyenge teljesítménye miatt azonban a nézettségük is rosszul alakult. Az NFL-ben jóval nagyobb szabadsága van az NBC-nek, de az NBA-ben jóval nagyobb pénzmennyiség jön a helyi TV-ktől, a csapatoknak pedig éppen ezért meg kell védeniük a saját piacaikat, mivel onnan is komoly összeg folyik be. A jelenlegi, 7.5 milliárdos szerződés egyébként két év múlva, a 2015/16-os szezon végén jár le, addig kell egyezségre jutniuk a feleknek.

Az idei  drafton Top10-be várt horvát klasszis, a tegnap Adria Ligát és a döntő MVP címét is megnyerő Dario Saric nyilatkozott. Elmondása szerint 3-4 héten belül kiderül, hol fog játszani a következő szezonban, de bármi is lesz a döntése, az NBA lesz mindig is az álma. Azt is hozzátette, hogy Jabari Parker, Andrew Wiggins és a többi top draftee szerinte nem lett volna képes ugyanazt az eredményt hozni a Cibonával idén, amire ő képes volt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus