Hírmorzsák 2014-06-05 (21:45)

Saunders már vezetőedző is a Timberwolvesnál, két segédedzője már ismert. Love hozzáállása nem változott, Rubióék azonban örülnek. MCW úgy gondolja, nem fogja elcserélni a Sixers. Presti nem tudja még, hogy amnesztiával kivásárolják-e Perkinst a nyáron. Mark Jackson szerint különleges ember kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a Knicksnél. Marion-interjú a jövőjével kapcsolatban. Somogyi a Jazznél.

A Minnesota Timberwolves elnöke és kisebbségi tulajdonosa, Flip Saunders az együttes vezetőedzője is a mai naptól fogva. Saunders korábban már irányította a gárdát 1995 és 2005 között, akkor 9 befejezett szezonjából egyszer nem jutottak PO-ba, egyszer konferenciadöntőt játszottak, a többi alkalommal az első körben esett ki a gárda. A hírek szerint Sam Mitchell és Sidney Lowe lesznek a segéedzői, de Marc Stein (ESPN) értesülései szerint Saunders meg fogja keresni Chauncey Billupsot és David Blattet is, hogy legyenek a szakmai stáb tagjai. Saunders szerződése egyébként nem tartalmaz hosszt, tehát bármikor azt mondhatja, hogy újra trénert keres, aki átveszi a helyét.

Stein úgy tudja, hogy hiába lett Saunders a vezetőedző is, ez semmilyen befolyással nincs arra, hogy Kevin Love továbbra is le akar lépni a csapattól. Darren Wolfson (1500 ESPN Twin Cities) azonban úgy tudja, hogy egy másik játékos, Ricky Rubio, illetve az ő kis csapata nagyon örült Saundersnek, mert ők nem akarták például David Joergert, aki leginkább a védekezést erőlteti és azt helyezi előtérbe. Wolfson információi szerint a spanyol irányító, illetve képviselői és Saunders között a közeljövőben megkezdődnek a tárgyalások a hosszabbításról.

A Philadelphia Sixers irányítója, Michael Carter-Williams az NJ.com-nak azt nyilatkozta, hogy hallotta azokat a pletykákat, miszerint a csapat elcserélheti idén nyáron, de nem nagyon figyel oda ezekre. A játékos úgy gondolja, jó kapcsolatot ápol az edzőkkel és a vezetőségi tagokkal is, és szerinte jó ideig nem lesz másik együttes alkalmazottja. Bár MCW az idei év újonca lett, több hírforrás is arról számolt be, hogy elcserélhetik, ha a Sixers a harmadik helyen Dante Exumot választja az idei drafton.

Az Oklahoma City Thunder GM-je, Sam Presti a The Oklahomannek elmondta, hogy egyelőre még nem gondolkodtak azon, kivásárolják-e amnesztiával a szerződésének utolsó évébe lépő Kendrick Perkinst. Arra is rákérdeztek az újságírók, hogy mennyiben befolyásolja majd ebben a döntésben az, hogy Steven Adams a szezon végén egyre jobb teljesítményt nyújtott, amire Presti azt mondta, hogy nem 10 meccs alapján fogja meghozni a döntést.

A jelenleg szakkommentátorként dolgozó Mark Jacksontól az ABC döntőfelvezető konferenciabeszélgetése közben azt kérdezték, hogy különleges ember kell-e ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a New York Knicks színeiben. Jackson azt mondta, hogy szerinte igen, mind játékosként, mind vezetőségi tagként, mind edzőként speciális emberre van szükség ehhez. Jackson elmondása szerint gyerekként nagyon sok játékost látott, akik máshol kitűnően kosaraztak, a Knicksben pedig meg sem közelítették azt a szintet, de volt olyan is, aki pont New Yorkban tudott kiteljesedni. Jackson szerint a szurkolók, a nagy nyomás, a média, minden belejátszik ebbe, és nem mindenki képes arra, hogy a Knicksnek dolgozzon.

A Dallas Mavericks szabadügynöke, Shawn Marion az Arizona Sportsnak elárulta, hogy még legalább két évet akar játszani, mielőtt visszavonulna. Marion azt mondta, hogy szeretne a Dallasnál maradni, de más csapatokat is meg fog hallgatni. Leginkább bajnok szeretne megint lenni, úgyhogy oda igazol, ahol úgy érzi, erre a legtöbb esélye van. A kiscsatár hozzátette, hogy természetesen Phoenixnek egy külön helye van a szívében, még mindig van ott lakása és nagyon sok barátja is, nagyon szép időket töltött a Sunsnál.

A nap magyar vonatkozású híre pedig az, hogy a Utah Jazz meghívta a Las Vegas-i nyári ligába Somogyi Gergelyt!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus