Hírmorzsák 2014-08-22 (10:30)

Youngért Shved és Mbah a Moute mellett egy első körös picket is kap a Sixers. A kamerunit Embiid mentorának szánják. Bennettet soha nem akarta elcserélni a Timberwolves. Hollis Thompson játszotta a legtöbb meccset a Sixers keretében Phillyben. Klay Thompson mérges a Warriorsre? Garciát újraigazolta a Rockets, közel a megállapodás Bernard James és a Mavs között, Adonis Thomas pedig a Pacers edzőtáborában. Cuban szerint Marion rég eldöntötte, hogy keleten akar játszani, mert nagyobb esélyt érez ott a gyűrűre. Leiweke nem adott biztosítékot, hogy marad jövő nyár után is a Raptorsnál, ezért keresik már most utódját.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) is megerősítette, amit tegnap Jerry Zgoda (Star Tribune) hozott le először: a Philadelphia Sixers is beszáll a Kevin Love-féle cserébe harmadik csapatként, de Thaddeus Youngért nem Anthony Bennettet, hanem Alexey Shvedet, Luc Richard Mbah a Moute-t és a Miami Heat 2015-ös első körös draftjogát kapják meg - utóbbit a Cleveland Cavalierstől.

Wojnarowski úgy tudja, hogy Bennett távozásáról szó sem volt a Minnesota Timberwolvesnál, Flip Saundersék végig úgy számoltak, hogy a tavalyi és az idei 1/1-est, Andrew Wigginst is megtartják. Mbah a Moute-nak a hírek szerint komoly szerepet szánnak a Sixersnél: nagyon szoros kapcsolatot ápol az idei draft harmadik helyén kiválsztott, szintén kameruni Joel Embiiddel, az ő mentorálását bízzák rá. Wojnarowski szerint a csere holnap hivatalos is lesz - lejár a 30 nap Wiggins aláírásától számítva.

A cseréhez tartozik, hogy Tom Moore (Calkins Media) számításai szerint a sérüléséből még mindig lábadozó Jason Richardson és Arnett Moultrie a két legrégebbi tagja a Sixers állományának. Mindketten 2012-ben érkeztek az együtteshez - Richardson még a Howard-Bynum-Iguodala-féle tranzakcióban, Moultrie pedig a draftról -, ám összesen 92 mérkőzést játszottak az utóbbi két idényben. Hollis Thompson a maga 77 Phillyben lejátszott meccsével tartja a házi csúcsot.

Még a Love-csere utózöngéje: Ric Bucher (Bleacher Report) egy Klay Thompsonhoz közel álló forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a dobóhátvédnek nagyon nem tetszett, hogy a Golden State Warriors csaliként kezelte a tárgyalásoknál. Bár többször kijöttek hírek arról, hogy a vezetőség több tagja sem akarja odaadni Thompsont Love-ért - ezen az állásponton volt az új vezetőedző, Steve Kerr is -, Bob Myers GM például azt nyilatkozta egyszer, hogy ugyan adott pillanatban nem voltak közel a megegyezéshez a Minnesotával, de soha nem lehet tudni, mit hoz a holnap.

A Houston Rockets GM-je, Daryl Morey twitteren jelentette be, hogy a texasi együttes újraigazolta Francisco Garciát. A dominikai swingman egy évre a veterán minimumért írt alá - az információt később a játékos ügynöke is megerősítette. Garcia képviselője, Aaron Goodwin azt nyilatkozta Mark Bermannek (Fox 26 Houston), hogy úgy ítélte meg a kosaras, hogy jó lehetőségei vannak a Rocketsnél, sokféleképpen tudja segíteni az együttest, ráadásul Chandler Parsons távozásával kicsit több játékidőt is lát maga előtt, ezért maradt.

Marc Stein (ESPN) jelentette, hogy egy másik texasi alakulat, a Dallas Mavericks is bővülhet egy névvel a nagyon közeli jövőben, ugyanis az utolsó simításokat végzik Bernard James egyéves, minimumról szóló szerződésén - ez nála 915.000 dollárt jelent.

Még egy igazolás hajnalról: Adonis Thomas twitterfiókján jelentette be, hogy az Indiana Pacers keretében lesz az edzőtábor idején. A magasember a Philadelphia Sixersszel fejezte be az előző idényt, a nyári ligában pedig a Brooklyn Netsnél játszott.

A Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban az ESPN rádióműsorában Shawn Marionról beszélgetett. A tulaj szerint a kiscsatár eldöntötte, hogy más utat választ magának, és ez már jóval a Chandler Parsons-igazolás és a több keretálakítás előtt megtörtént. Cuban szerint Marion úgy gondolta, hogy sokkal több esélye van gyűrűt nyerni a keleti főcsoportban, ők pedig csak a legjobbakat tudják neki kívánni a továbbiakra.

A tegnapi, Toronto Raptorshoz kapcsolódó bejelentéshez tartozik, hogy a CBC.ca információi szerint Tim Leiweke két hónappal ezelőtt beszélt a csapatot birtokló MLSE vezetőivel, és nem kötelezte el magát az együttes mellett, nem adott garanciát, hogy a következő nyár után is marad vezérigazgatói pozíciójában. A hírek szerint ez vezetett a tegnapi bejelentéshez, hogy már keresik utódját - az MLSE kézbe akarta venni az irányítást, nem akarják, hogy a bizonytalanság rányomja a bélyegét a következő idényükre.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus