Hírmorzsák 2014-09-27 (22:15)

Rondo eltörte a bal kezét, 6-8 hétre kiesett. Boganst máris elcserélte a Cavs, a Sixersben kötött ki. Haywood minden gyakorlatban részt vett az edzőtábor első napján. Baynes egy évre aláírt a Spursszel. Duncan kicsit hezitált, mielőtt úgy döntött, marad szerződésének utolsó évére is. Jeffery Taylort felmentette a Hornets a kosárlabdával kapcsolatos tevékenységek alól. Edzőtábor-meghívók: Kapono (Warriors), Watford (Celtics), Solomon Jones (Bulls), Michael Jenkins (Thunder).

A Boston Celtics irányítója, Rajon Rondo eltörte a bal kezét, pénteken meg is műtötték a játékost, aki emiatt 6-8 hetes kényszerpihenőn lesz, tehát nagyjából 2-4 hetet hagy majd ki a szezon elejéből.

Keith Bogans nem sokáig maradt a Cleveland Cavaliersnél, az ohiói együttes ugyanis továbbcserélte szinte azonnal a Philadelphia Sixershez egy későbbi második körös draftjoggal együtt - a Cavsnél így keletkezett egy 5.3 milliós TPE, amit egy naptári évig használhatnak fel cserére.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy ma megkezdődött náluk az edzőtábor, Brandan Haywood pedig minden gyakorlatban részt vett - nagyon úgy tűnik, hogy a center bevethető állapotban lesz a szezonban, miután az előző idényt teljes egészében kihagyta egy lábsérülés miatt. David Blatt vezetőedző azt mondta, Haywood volt az első nap meglepetésembere.

Ha már edzőtábor, további játékosokat irattak alá az elmúlt napokban. A Golden State Warriors még egy shooterrel egyezett meg, Jason Kapono csatlakozott ugyanis az együtteshez. Christian Watfordot előbb kitette keretéből a Boston Celtics, majd kapott tőlük egy nem garantált kontraktust. A Chicago Bulls Nazr Mohammed mellett még egy magasembert igazolt, Solomon Jonesszal fognak próbálkozni a következő egy hónapban. Az elmúlt idényben Olaszországban játszó Michael Jenkins pedig az Oklahoma City Thunder keretébe próbálja meg majd magát beverekeni.

A San Antonio Spurs megegyezésre jutott ausztrál centerével, Aron Baynesszel, de nem biztos, hogy túl sokáig fognak együtt dolgozni a felek, ugyanis Baynes csak egyéves szerződést kötött - a kontraktus teljes mértékben garantált, és a hírek szerint 2.1 millió dolláros.

Baynes csapattársa, Tim Duncan azt nyilatkozta a San Antonio Express-Newsnak, hogy volt benne némi hezitálás azzal kapcsolatban, maradjon-e szerződése utolsó évében is vagy kilépjen abból. Duncan azt mondta, hogy amíg úgy érzi, képes jól játszani, addig nem akarja befejezni pályafutását.

Arról tegnap mi is beszámoltunk, hogy Jeffery Taylort letartóztatták családon belüli erőszak miatt. Az ügynek lett folytatása is, a Charlotte Hornets ugyanis minden kosárlabdával kapcsolatos tevékenységtől felmentette a svéd játékost, amíg tart a nyomozás, tehát az edzőtáborban sincs ott Taylor.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus