Hírmorzsák 2014-11-10 (20:45)

Kobe nem megy sehova a Lakerstől, és jelenlegi szerződése után visszavonul. Love nyáron megfontolja, hogy a Lakershez igazoljon? D'Antoni a Charlotte-nak segített az utóbbi napokban. Klay Thompson először hagyott ki NBA meccset. Kidd és Sanders szerint Antetokounmpo még csak fejlődése elején jár. Lowryt csak a győzelem érdekli, Casey szerint ledobta magáról a "rossz csapattárs" jelzőt. Cuban mindig is utálta a Heatet, LeBron nélkül is így van ezzel, és szerinte érdekes kérdés, hogy tankoljon-e a Thunder vagy sem - Brooks szerint nem fognak. A Minny nem igazol irányítót Rubio sérülése miatt. D-Liga mozgások (Drew Gordon, Stokes, Adams). A Blazers figyelmessége elhunyt szurkolójuk miatt.

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant újra elismételte, nem akarja elhagyni csapatát annak ellenére sem, hogy szinte semmi esélyük nincs idén rájátszásba jutni. Sam Amicknek (USA Today) Bryant ugyanazt elmondta, amit korábban a Yahoo Sportsnak is: ha a szebb napokat élvezte, akkor a nehéz időkben sem hagyhatja cserben az aranysárga-lilákat. Elmondta, hogy no-trade-je van a szerződésében, de Jeanie és Jim Buss egyébként sem cserélnék el. Azt is hozzátette azonban ezúttal, hogy szerinte nem fog jelenlegi szerződése után játszani, ami azt jelenti, hogy 2016 nyarán visszavonul. Lojális a csapathoz, nem fog cserét kérni, és nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy annyi meccset és bajnoki címet nyerhetett a Lakersszel.

Szintén az aranysárga-lilákhoz tartozik, hogy Sam Smith (Bulls.com) értesülései alapján Kevin Love még mindig érdeklődik a csapat iránt, és meg fogja fontolni a nyáron, hogy a Lakershez írjon alá. Jövőre még van egy 16.75 millió dolláros játékosopciója, de jóval több pénzt kaphat egy új maximum szerződéssel. Augusztusban azt nyilatkozta az erőcsatár, hogy azért ment a Cavshez, mert győzni akar - a Minnesota Timberwolvesszal egyetlen egyszer sem járt a rájátszásban -, márpedig az idei Lakersből kiindulva az ő Los Angelesbe költözése ennek erősen ellentmondana. Már tavaly is felmerült a neve a csapattal kapcsolatban, sokan úgy gondolták, hogy a Lakers szerzi majd meg Love-ot csere útján, még a deadline előtt, aztán ez nem így történt.

Nem szorosan, de még mindig Lakers: Mike Bresnahan (Los Angeles Times) úgy tudja, hogy az utóbbi napokban a Lakers egykori trénere, Mike D'Antoni a Charlotte Hornets körül "legyeskedik", ott van a meccseken és edzéseken is, és elmondja tapasztalatait a csapat vezetőedzőjének, Steve Cliffordnak. Utóbbi annyit mondott erről, hogy nem nagyon akar belemenni a dolgokba, de annyit elárul, hogy D'Antoni 3 napot töltött Charlotte-ban, és nagyszerűen érezték magukat együtt. Napi 2-3 órát beszélgettek kosárlabdáról, és abban biztos Clifford, hogy D'Antoni még mindig imádja ezt a játékot és az edzősködést is.

A Golden State Warriors dobóhátvédje, Klay Thompson profi karrierje első mérkőzését hagyta ki ma hajnalban, a Phoenix Suns ellen. Thompsonnak a jobb keze zúzódott meg, de a röntgenfelvételek alapján nincs vele komolyabb gond, valószínűleg a következő, San Antonio Spurs elleni összecsapáson már pályára léphet.

Újabb posztot próbál ki a Milwaukee Bucks Giannis Antetokounmpónál, mostanában small-ball négyesként használják, és legutóbbi, 18 pontos teljesítménye a Memphis Grizzlies ellen azt mutatta, fekszik is neki a szerep. Jason Kidd vezetőedző azt nyilatkozta a Milwaukee Journal Sentinelnek, hogy sok figurát játszottak a görög tehetségen keresztül, aki meg is hálálta ezt, a festékben kapott labdákat és sikeresen be is talált ezekből a helyzetekből. Kidd és Antetokounmpo csapattársa, Larry Sanders is elmondta, folyamatos a fiatal játékos fejlődése, és még csak a felszínt karcolgatja abból, mi lehet belőle majd fénykorában, hiszen még csak most próbál ki új dolgokat, épít játékába új elemeket. Sanders szerint önmagáról is egyre többet tud Giannis, és nagyszerű ezt a fejlődést végignézni. Maga az érintett arról beszélt, hogy nagyon sokat jelentett az önbizalmának a nyári liga, illetve hogy az előszezonban irányítót és dobóhátvédet is játszott.

A Toronto Raptors irányítója, Kyle Lowry a liga egyik legjobb egyese lett az utóbbi időben, és az egyik legjobb játékos, aki még soha nem volt All-Star gálára meghívva. Lowry erről azt nyilatkozta a Philadelphia Inquirer munkatársának, hogy őszintén szólva nem érdekli, mások mit gondolnak vagy csinálnak, neki a saját munkáját kell végeznie. Amennyiben másokat hívnak az All-Starra, de ő nyer, az neki tökéletesen megfelel, csak a győzelem fontos számára. Lowry sokkal érettebb és jobb vezető is lett az utóbbi másfél évben. Erről Dwane Casey azt mondta, hogy korábban úgy könyvelték el az irányítót, hogy kifejezetten nehéz vele kijönni, nem jó csapattárs, mostanra azonban ez teljesen megváltozott.

A Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban több témakörben is megszólalt. Egyrészt Dwain Price-nak (Fort Worth Star Telegram) elárulta, már azelőtt is utálta a Miami Heatet, hogy LeBron James odaigazolt volna. Sem James megjelenése, sem csapattól történő távozása nem változtatott az érzelmein a floridai csapat irányába. Mint ismert, a Dallas 2006-ban kikapott, 2011-ben pedig éppen a Heat ellen győzött az NBA döntőjében - ma hajnalban is vereséget szenvedtek tőlük.

Másrészt a The Score-nak elmondta, nagyon érdekesnek találja, hogy még senki nem kérdezte meg az Oklahoma City Thunderrel kapcsolatban, vajon miért nem tankolnak egy évet, csinálnak egy "David Robinsont" a Spurs mintájára - a center sérülése után sem erőltették játékát, hogy megszerezhessék Tim Duncant. Cuban szerint azért érdekes, hogy még csak fel sem merült ez, mert fogalma sincs, mi lenne a válasz, egyébként nem akar semmit sem sugallni. A Thunder vezetőedzője, Scott Brooks azt mondta erre, hogy nem merült fel ez náluk, tetszik neki az a keret, ami jelenleg adott, és az, hogy tudja, mindent megtesznek a jelenleg bevethető srácok a sikerért. Brooks szerint ezt akarják látni a szurkolóik is.

Jerry Zgoda (Star Tribune) értesülései szerint a Minnesota Timberwolves elnöke, Flip Saunders nem szándékozik irányítót igazolni addig, amíg Ricky Rubio fel nem épül bokasérüléséből - ez akár 8 hétig is eltarthat. Az első Rubio nélküli találkozón az eddig "jegelt" újonc, Zach LaVine kezdett, Mo Williams volt a cseréje, és ez lesz a helyzet a továbbiakban is valószínűleg. Jon Krawczynski (Associated Press) forrásai szerint Saunders és a Chicago Bulls vezetőedzője, Tom Thibodeau is azok között az emberek között van, akik szerint előrébb kellene hozni az újoncszerződések utolsó évébe lépő játékosok hosszabbítási lehetőségét - többek szerint azért nem jó az október 31-ei időpont, mert belenyúl a szezonba és annak felkészülésébe is.

Marc J. Spears (Yahoo Sports) jelentése szerint a Philadelphia Sixers visszahívja a D-Ligából, a Delaware 87erstől Drew Gordont - elég sok a sérültje a Phillynek, főleg magasposztokon, így nem meglepő a döntés. Ehhez azonban újra le kellett igazolniuk a játékost, akit az előszezon végén tettek ki keretükből - az áldozat a legalább egy hónapos kihagyásra kényszerülő Malcolm Thomas lett, hogy Gordon beférjen a 15 fős keretbe. A Memphis Grizzlies visszahívta Jarnell Stokest és Jordan Adamst is az Iowa Energytől, mindkettejüket pár napja küldték csak le.

A végére pedig a Portland TrailBlazers figyelmessége. A péntek hajnali, Dallas Mavericks elleni összecsapáson összeesett a csapat egyik bérletese, a 67 éves Sandra Zickefoose, aki később elhunyt a kórházban. A ma hajnali, Denver Nuggets elleni összecsapáson a csapat egy "Sandy" feliratú pólóban melegített a hölgy emlékének tisztelegve.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus